Békés Megyei Népújság, 1965. január (20. évfolyam, 1-26. szám)
1965-01-19 / 15. szám
1MB. január 19. — 7 Kedd SPORTSPORTSPORT A tavalyinál magasabb színvonalú volt az idei megyei ifjúsági és felnőtt egyéni ökölvívó-bajnokság Nagy érdeklődés mellett tartották ineg Gyulán, az Erkel Művelődési Ott- i ion ban Békés megye 1965. évi ifjúsági és felnőtt egyéni ökölvívó-bajnokságát. A múlt évihez viszonyítva javult a színvonal, bár — különösen a selejtezőkben — a sok miébkőzésfeladás arra figyelmeztet, hogy alaposabban felkészített versenyzőket kell indítani egy ilyen megyei szintű bajnokságon. Eredmények: Ifjúságiak, légsúly: Döntő: Lipcsei (Bcs. HSE) — Petneházi (Békés). A keményebb ütésekkel támadó Lipcsei ellen csak a második menetig tudott ellentállni Petneházi. A második menet közepén döntő fölénnyel Lipcseit hirdették ki győztesnek. 1. Lipcsei (Bcs. HSE), 2. Petneházi (Békés), J. Dézsi (Gyula). . Pehelysúly: Jordán (Gyula) — Trizs- nyal (Oh. Üveggyár). Jordán az első perctől kezdve magához ragadta a kezdeményezést. Már az első menetben nyolcig padlóra küldte ellenfelét. A második menetben a reménytelen küzdelemnek az edző bedobott törülközője vetett végét. 1. Jordán (Gyula), 2. Trizsnyai (Oh. Üveggyár). Könnyűsúly: Perel (Gyula) —. Zana H. (Bcs. HSE). A hosszabb karú Zana, bár egyszer nyolcat számoltak rá, az első két menetben jobb volt. A harmadik menetben mintha teljesen kicserélték völná' Peréit, Szédületes hajrával megérdemelten nyerte meg a bajnoki érmet. 1. Perel (Gyula), 2. Zana II. (Bcs. HSE), S. Rádi (Oh, Üveggyár). Klsváltósúly: Ordast (Gyula)—Balázs (Gyula). A „háziversenyen” a jobb Ordast szerezte meg a bajnoki címet. I. Ordasi (Gyula), 2. Balázs (Gyula), 3. Boronkal (Bcs. HSE). Váltósúly: Erdős (Békés)—Bordó (Gyula). Egyetlen percig sem volt kétséges az erősebb békési versenyző győzelme. A második menetben döntő fölénnyel győzött. 1. Erdős (Békés). 3. Bordó (Gyula). Nagyváltósúiy: Szálai (Gyula)—Kerekes (Oh. Üveggyár). Csapkodó, alaRendkívüli ülés! tartott az MTS megyei Tanácsának Elnöksége Az MTS megyei Tanácsának illnöksége rendkívüli ülésen tár- ' gya&ia meg az MTS megyei Tanácsának hároméves tömegsport- fejlesztési tervét, valamint az 1864. évi gazdálkodás tapasztalatait és az 1965. évi költségvetést. Az első napirendi pont, a hároméves tömegsportfejlesztési terv előadója Szakát József, a? MTS megyei Tanácsa tömegsport bizottságának az elnöke volt. A tömegsport bizottság által elkészített hároméves tömegsportfej- úesztési terv tartalmazza a megyénkben működő valamennyi sportszerv feladatát a tömegsport kiszélesítése érdekében. A terv az elvi meghatározásokon ki. vitt pontosan megjelöli éves bontásokban is a tervszámokat. A rervszámok 3 éves bontását járásonként is kidolgozták. Az MTS megyei Tanácsa EHnök- ,-ége a hároméves tömegsportfej - iesztési tervet elfogadta. A második napirendi pont keretében Főáré Ferenc, az MTS Hét 13+1-es találat volt a tolón 2, x, x, 1, 1, is, 1, x, 1, 1, 1, 2, 1, 1. A harmadik héten 12 fogadó ért el 13 találatot a totóban. Ezek egyenként 31 120 forintot nyertek. Hét szelvényen a + mérkőzés eredményét is eltalálták, az ezekre jutó nyeremény egyenként 50 879 forint. Tizenkét találatos szelvény 355 volt. Egy-egy szelvény nyereménye 701 forint. Tizenegy találatot 3558-an, 10 találatot 20 581-en értek el. Az előbbiek 69, az utóbbiak 18,10 forintot nyertek. Szerkesztői üzenet Értesítjük bókéssámsoni olvasónkat, hogy levele és további értesítése a felügyelőséget érdekli. Közü/et munkaerőigén ye Az ÉM Építőipari Vállalat azonnal felvesz — budapesti munkahelyekre — férfi segédmunkásokat és kubikosokat. Munkásszállást és napi kétszeri étkezést biztosítunk. Tanácsi igazolás szükséges. Jelentkezés: Bpest, v., Kossuth Lajos tér 13—15, földszint. megyei Tanácsa gazdasági főelőadója az MTS megyei Tanácsának 1964. évi gazdálkodási tapasztalatairól tájékoztatta az elnökséget, majd ismertette az 1965. évi költségvetést. A gazdálkodás tapasztalatairól elmondotta, hogy a sportkörök gazdálkodásában is nagyfo. kú javulás mutatkozott az 1964-es évben. Súlyosabb szabálytalanság, pern, de kisebb pénzügyi szabály-, talansägoit. még ...mindig nagy s zámban fordulnak elő a sportkö. röknél. Az MTS megyei Tanácsé' nak 1965. éyi költségvetése nagy részben megegyezik az 1964. évivel, csupán a felújításokra beállított összegnél van nagyobb mérvű csökkenés. Az MTS megyei Tanácsa Elnöksége a költségvetést és a tájékoztatást elfogadta. D. F. csony színvonalú mérkőzésen a többet kezdeményező gyulai fiú győzött. 1. Szalai (Gyula), 2. Kerekes (Oh. Üveggyár). Nehézsúly: Tóth, a Bcs. HSE versenyzője ellenfél nélkül megyei bajnok. Felnőttek, légsúly: Obrecán, a Bcs. HSE versenyzője ellenfél nélkül győzött. 1. Obrecán (Bcs. HSE). Harmatsúly: Amóckl is ellenfél nélkül jutott az aranyéremhez. 1. Amóckl (Bcs. HSE). Könnyüsúly: Harglttai (Gyula)—Szőke (Gyula). Szőke már az első menetben meghajolt a rutinosabb Harglttai tudása előtt és feladu a mérkőzést. 1. HargitUi (Gyula), 2. Szőke (Gyula), 3. Godár (Oh. Üveggyár). Ktsváltösúly: Baranyi (Bés. HSE)— Szakállos (Gyula). Baranylt a második menetben megintették Urkóütésért. A harmadik menetben egy jói eltalált ütéssel nyolcig a padlóra küldte Sza- kállost, aki nyolc után sem tudott teljesen harcképes lenni. A még szédelgő Szakállost újból eltalálU egy nagy erejű Baranyi jobbegyenes és a gyulai edző feladta a mérkőzést. 1. Ba ranyi (Bcs. HSE), 2. Szafcállos (Gyula), S. Groszman (Bes. HSE). Váltósúly: Zsíros (Gyula)—Serényi (Bcs. HSE). A megye egyik legtehetségesebb versenyzőjét nem késztette különösebb erőkifejtésre a különben Jó képességű Herényi legyőzése. A technikás, jól képzett, nagy ütőerővel rendelkező Zsíros már az első menetben kétszer megrendítő ütéssel küldte padlóra ellenfelét. Herényi tíz éve nem szenvedett kiütéses vereséget. 1. Zsíros (Gyula), 2. Berényi (Bcs. HSE). Nagyváltósúly: Kondor (Bcs. HSE)— Sullai (Gyula). Két egyforma képességű veresnyző küzdelméből a többet „szurkáló" Kondor került ki győztesen. 1. Kondor (Bcs, HSE), X Sullai (Gyula). Középsúly: Bogár (Bős. HSE)—Storck •(Bcs. HSE). Óriási ütésváltások voluk a második menettől kezdve. Szabálytálán ütésekért mindkét versenyzőt megintették. A nagyobb rutin segítette győzelemhez Storckot. 1. Storck (Bcs. HSE), 2. Bogár (Bcs. HSE), 1. Grócttt (Bcs. HSE). Félnehézsúly: Evellel (Bcs. HSE)— Szekeres (Oh. MÁV). Az edzéshlány- nyal küzdő Szekeres a második menetben feladu a versenyt. Nehézsúly: Kiss (Békés) ellenfél nélkül győzött. 1, Kiss (Békés). I Béla Ottó A Gyomai Testnevelési Kör visszalépése a megyei sakk-csapatbajnokságból megváltoztatta a bajnokság tabelláját Az ötödik forduló előtt bejelentés érkezett a megyei sakkszövetség versenybíróságához, rpelyben dr. Aradsz- ky György szakosztályvezető bejelentette, hogy csapatuk a megyei bajnokságból visszalép. Akik ismerik Áradsz- ky sporttárs sakkszere te tét- és fáradhatatlan munkáját, tudják, hogy bizonyára nyomós okok késztették erre a nem egészen sportszerű lépésre. Sajnáljuk, hogy csapata tagjai — akik között sok egészen kitűnő képességű versenyző van — nem hajlandók áldozatra (utazás a távolabb fekvő helyiségekbe) és inkább beérik az olcsóbb Sikerekkel (járási csapatbajnokság). A versenybíróság a bejelentést tudomásul vette és a Gyomai TK csapatát törölte a bajnokságból, az ellene elért eredmények megsemmisítése mellett. A fordulók során adódott függőjátszmák értékelése után a 6. forduló befejezésével (Orosházi Spartacus— Csorvási MEDOSZ elmaradt) a bajnokság .állása: 1. Oh. Kinizsi 2. Bcs. Építők SC 3. Bcs. VTSK , 4. Szarvasi Spartacus 5. Gyulai MEDOSZ 4. Mhegyesi MEDOSZ 7. Bcs, MÁV 8. Békési Helyiipari SC 6 9. Bcs. Spartacus 10 Gyulai Spartacus 2 Oh. Spartacus 1* Muronyi MEDOSZ i3. Csorvási MEDOSZ 5. 43,5 r 49 5 45 4 44 4 32,5 6 32,5 4 31,5 3 4 31 5 25,5 5 23 5 20,5 •• 4 19 5 17 Ha a bajnokság állását figyeljük, nem lehet átsiklani a Mezőhegyes! MEDOSZ előkelő helyezésén. Ennek az igen jó képességű együttesnek most sikerült először bejutni a megyei bajnokságba, és máris ilyen előkelő helyezést harcolt ki magának annak ellenére, hogy a bajnokság elején egy hét kisiklása volt. Az, hogy ma a Mezőhegyes! MEDOSZ SK-nak ilyen kitűnő csapata van, köszönhető Dióslaki Ferenc szakosztályvezetőnek, aki kitűnő szervezőkészségével mozgósította a járás valamennyi jó képességű sakkozóját és fáradtságot és időt nem kímélve egy nagyszerű együttest kovácsolt össze. Ezzel rövid idő alatt Mezőhegyest a mezőkovácshazi járás sakk-székhelyévé tette, életre keltve a járás haladó sakksportját. Sz. L Apróhirdetések Hegyvidéki borok, vörös 13 forinttól. Gyökeres oltványok mérsékelt áron kaphatók. Varga László, Abasár. 8816 A Gyula és Vidéke Körzeti Földművesszövetkezet értesíti a baromfitenyésztéssel foglalkozó termelőket, hogy naposcsibe-igényeiket már most biztosítsák. Fajtiszta ,,hampshirei” állomány már februárra előjegyeztethető a baromfifelvásárlónál a piactéren. 40125 A benzinkút hercegnője Vidám szovjet film, hősnője egy kislány, aki nagy tervekkel indul az életbe... (Bemutatja a sarkadkeresztúri Béke mozi 196S. január 20-tól 22-ig.) A tv műsora JANUAR 13-ÉN, KEDDEN 8.06—«.25 xsücola-tv. Orosz nyelv, az ált. isik. VI. oszt. számára. Félévi Ismétlés . 9.00—9.20 Környezetismeret, az ált. isik. IV. osztályának. A vas. Hogyan készül a kerékpár a Csepél Vas- és Fémmüvekben? 10.05—10.35 Földrajz, az ált. isk. V. osztályának. Eszaki- Közóphegység, Mátra, Bükk, borsodi Mozi JANUAR D. Békési Bástya: Hol a tábornok? Békéscsabai Brigád: A kém nyomában. Békéscsabai Szabadság: Mit csinált felséged 3-tól 5-ig? Békéscsabai Terv: Minden megtörténhet. Gyomai Szabadság: Csend. Gyulai Erkel: Két vasárnap- Gyulai Petőfi:. Kallódó emberek. Mezőkovácsházi Vörös Október: A generális. Orosházi Béke: Nyugtalan nyár. Orosházi Partizán: Az arany fej. Sarkad! Petőfi: Az éjszaka. Szarvasi Táncsics: Nemo kapitány. Szeghalmi Ady: Felmegyek a minifiz terhez. medence, Aggtéléin Cseppköboria ng 11.00—11.26 Orosz nyelv, középiskola soknak. Grisa, Andrej, Mása és a tár sasutazás. 14.00—14.20 Orosz nyei' (ism.). Az ált. ifik. VI. osztályának 14.55—15.15 Környezetismeret (l»m.) 15.50—16.20 Földrajz (lám.). 16.50—17.lt Orosz nyelv (lám.) középiskolásoknak. 17.20 Az lakola-tv poétája. Müsorkalauz pedagógusok nak. 17.35 Hírek. 17.40 Kisíllmek. 1. Tizenhét év az őserdőben. Kisfiún.. 2. Mindent tudni akarok. Szovjet kié Hím. 18.20 Prospektus helyett új gépek, szerszámok, anyagok. 18.3B Ve lenes télen. Boldizsár Ivén műsofi 18.55 Várja őket a falu... A tele vízi rlportfilmje.19.20 Esti mese. 10.30 Tv híradó. 19.50 Napi jegyzetünk. 19.56 A menyasszony nem tud várni. Magya rul beszélő olasz film. (14 éven felt Ueknek!) 2l.l5 Érmek és érmesek Visszapillantás a tokiói olimpiára. A kamera előtt: a párbajtőrcsapat. 21.85 Próza a pódiumon. O’Casey: Csillag jazz. 21.50 Tv-hiradó — 2. kiadás. 23.10 \ Barangolás vendégkönyve. Fran s Masereel és Garaguly Károly. (MTI) Mezőmé gyér, Rákóczi utca L ház eladó. számú SSS41 A Várpalotai Szénbányászati Tröszt FÉRFI MUNKAERŐT VESZ FEL 18—45 éves Korig mélyszinti bányamunkára. Kedvezményes munkásszállást és nap; háromszori étkezést biztosítunk. Nős és családfenntartók évente 64 q ahydrált szenet kapnak térítés nélkül (útiköltséget felvétel esetén megtérítjük Felvételhez szükséges: munkakönyv, két hétnél nem régebbi tanácsi igazolás és katonakönyv. •Jelentkezni lehet folyamatosan a Várpalotai Szénbányászati Tröszt munkaügyi osztályán. 36 TSZ-TAGOK FIGYELEM! NAGY ZÁRSZÁMADÁSI VÁSÁR A MEDGYESEGYHÁZA ES VIDÉKE KÖRZETI FÖLDMÜVESSZÖVETKEZET ÖSSZES SZAKÜZLETEIBEN! Felhívjuk a termelőszövetkezeti tagok figyelmét, hogy szövetkezetünk szaküzleteiben RUHÁZATI CIKKEK, CIPÖFÉLESÉGEK, HÁZTARTÁSI GÉPEK, MOTORKERÉKPÁROK ÉS KERÉKPÁROK, VALAMINT VILLAMOSSÁGI CIKKEK, ÉS KULTÜR- CIKKEK Bö VÁLASZTÉKBAN KAPHATÓK! Szeretettel várja kedves vásárlóit A MEDGYESEGYHÁZI FÖLDMÜVESSZÖVETKEZET IGAZGATÓSAGA %