Békés Megyei Népújság, 1964. december (19. évfolyam, 281-305. szám)
1964-12-24 / 301. szám
WL december 24. 5 Csütörtök „Megtanulnak látni és képet nézni” Műkedvelő felnőttek és grafikát, festészetet tanuló diákok kiállítása nyílt meg vasárnap Békéscsabán, a Munkácsy Múzeumban. A tárlatot a békéscsabai Balassi Bálint Művelődési Otthon képzőművész szakkörének húszéves fennállása alkalmából rendezték, s az a műkedvelő csoport elmúlt két évtizedének munkásságából több mint 100 grafikát, festményt szemléltet. A látogatók bizonyára tetszéssel fogadják az igényes műveket, így többek között Bohus Zoltán, Borbola László, Ezüst György, Fajó András, Gaburek Károly, Fajó János, Mayerhoffer Miklós, Petrovszki Pál, Romvári Etelka, Várnai László, Vágréti János — közülük ma többen ismert festők, iparművészek — képeit. A kiállítás megnyitása és a húszéves jubileum alkalmából felkerestük Mokos József nyugdíjas rajztanárt, aki 13 éve vezeti a Balassi Művelődési Otthon képzőművész szakkörét — Úgy tudjuk, a kiállító kép- »őművészcsoport az ország legrégebbi területi amatőr képzőművész köre: közvetlenül a felszabadulás után alakult. Miben látja Fiatalság... Mikor volt ő fiatal? Ctven éve... Negyven éve._ Talán igaz sem volt Sohasem felejti el 1925 karácsonyát Akkora volt a hó, hogy derékig ért. A hegyi legelőről úgy jöttek le az emberek, hogy a Daru bikát hajtották maguk előtt, az törte az utat a hóban. A hegy lábánál, az erdő szélén összerogyott a bika. Belepusztult a hótörésbe, s a számadó Bagi Mihályt a csendőrök vitték el a miséről, még azt sem várhatta meg, hogy a kisjé- zus megszülessen, ö meg nekivágott a hegynek, föl a másik oldalon Dallosékhoz: csak az asszony meg a két kisgyerek élt fenn a hegyen, az ember messze Dunántúlon dolgozott, s küldte a kis pénzt a karácsonyi ünnepre. De mit csináljon az asszony a pénzzel ott fenn a hegyen? Abból nem lesz ünnepi eledel. Hát megvette, amit kellett. Húst, zsírt, lisztet, néhány gyertyát. A küldött pénzből vette el... Nem egyezett a szabállyal, de megtette. Azután elindult, neki a hegynek. Irgalmatlan út volt, ahogy törte magát felfelé Harmada úton már arra gondolt: visszafordul. Aztán csak pihent egyet, s ment tovább, amíg csak oda nem ért és még kicsiny karácsonyfát is tört az erdőben. Legyen a gyerekeknek... És milyen szépen égtek egy ilyen nagy múltú képzőművész kör célját, az ott folyó oktatás eredményeit? — Azonkívül, hogy a grafika vagy festés időtöltésnek is nemes, és elismerésre méltó művek amatőrök körében is születhetnek, a képzőművész kör működésének fő célját abban látom, hogy felnőttekben és fiatalokban kinevelődik itt a vizuális kultúra-, a szín- és a gyertyák abban a szegén yszagú hegyi házban; mintha a két kisfiú meg az asszony boddogságos mosolya vonta volna köréjük a karácsonyi fénykarikát. No, igen... Ré. gén volt. Az egyik Dallos-gyerek, a Feri, azóta itt dolgozik a postán, nagyobb gyereke van, mint ő maga volt akkor. ' Mennyi ezer meg tízezer levél, képeslap, üdvözlet fordul meg egy po6itás kezén, amíg szolgálatot teljesít. Boldogságot, szomorúságot, örömet, bánatot visznek, hoznak a postások a levelekben. Valami régi operettmelódia motoszkált a fejében: „Mennyi boldogságot hoz — mennyi boldog. Ságot visz — egy kis postaláda ott a ház falán...” Hm... Milyen nagy dolog is a boldogság, önmagában, csak így, hogy „boldogság” — tisztán nincs is talán. Mert aki boldog, az szeret is; a szeretet és a boldogság testvérek. Édestestvérek. Tudja ő ezt is jól, hiszen egy öreg postás nemcsak egyszerűen kézbesítő, hanem — valahol — bölcs pszichológus is: az emberek lelkének ismerője. És eljön a karácsony hófehér ünnepe; a postás elindul és tudja — csak ő tudja —, hogy a szeretet- és boldogság-kívánságok — nemcsak a levélírók és címzettek között szőnek ünnepi aranyfonalat; ez az arany fonál el. formaérzék, a világ, a dolgok képi látásának képessége. Ehhez járul még a képzőművészeti formanyelv ismereteinek elsajátítása hogy növendékeink megtanulnak „képet nézni”. Olyan fontos ez szerintem a képzőművészeti alkotások értéséhez, mint. hogy az irodalomkedvelő embert megtanítsák írni, olvasni. — A vezetése alatt álló képzőművész kör útra bocsájtott olyan fiatalokat is, akiknek hivatásává vált a festészet, szobrászat? — Körülbelül negyvenen kerültek tőlünk képzőművészeti vagy rajztanárképző, pedagógiai, ipar művészeti főiskolára az elmúlt ké: évtized alatt. Nálunk kezdett rajzolni többek között Fajó János iparművész, Ezüst György festő, Gál Ilona textiltervező, Gaburek Károly iparművész, Franciszci Ferenc kerámikus. — Kiknek érdekes és tanulságos leginkább ez a kiállítás? — Véleményem szerint a diákoknak, mivel közülük várható módon sokaknál kedvet ébreszt majd a rajzoláshoz. A Munkácsy Mihály Múzeumban megnyílt tárlat december 31- ig tart nyitva. P. A. éri minden ember szívét a fenyőillatú, fehér karácsonynapján, 6 megtölti a boldogság meleg áramával. Igen, így van ez... Így van, így lesz ezen a karácsonyon is. Igen, elrepült az idő. Ötvenöt karácsony, újév... Azaz: neki ez lenne az ötvenötödik. Hm... Még valahogy kerek is ez a szám. Egyszerre felvillanyozódott: talán csak megengedik? Most. Ötvenötödször. A haja már fehér, mint a hó a hegyoldalakon, de a karja erős: hadd induljon útra még ezen a ka. rácsonyon, hadd vigye el a békesség és szeretet boldog, meleg áramát az emberek szívéhez, a hóföd. te házakba. Felállt, s most harmadszor, nem a kijárat felé indul eltemetett vággyal, hanem a hivatalvezető szobájához ment, kopogtatott, belépett. — Jó reggelt kívánok... Hivatal- vezető elvtárs, engedje meg, hogy karácsonyra szolgálattételre jelentkezzem ... ... Egy óra múlva már úton is volt. Felfelé a hegynek, a régi körzetben. Frissen roppant a hó csizmája alatt; felnézett a tiszta kék égre, és belemosolygott az áradó fényözönbe. A hóruhás fenyők bókolva köszöntötték. Dér Ferenc Mokos József a tárlat vendégei között. Koszta Rozália, Miklós István, Sülé István és Ezüst György festőművészek a kiállításon. ELNÉZÉST KÉREK.. Azt hiszem, nyugodtan ki merem jelenteni, hogy Moliere nem rólam, mintázta Harpagon fösvény, zsugori figuráját. Sem a garast, sem a forin. tot nem verem a fogamhoz. Igaz viszont, hogy könnyelmű sem vagyok, aki csak úgy kiszárja a pénzt az ablakon. Csak mindent módjával. Nem gyűjtöm a pénzt strimfliben, de őszintén megvallom, a takarékban sem. Megfontoltságom ellenére hihetetlenül rövid nálam a pénz „átfutási” ideje. Így senki sem vádolhat azzal, hogy csökkentem a pénz forgási sebességét. Na persze, ebből nem következik az, hogy én nem vagyok híve a takarékosságnak. Ha jól emlékszem, egyetlen egyszer merültem bele vétkes könnyelmű költekezésbe, amikor harminc fillért vertem el a vásárban. Ez még gyermekkoromban történt, de szolgáljon mentségemül, hogy előtte planétát húzat. tam és az azzal biztatott, hogy hamarosan nagyobb összeget fogok örökölni. Egyszóval, híve vagyok a takarékosságnak, főleg akkor, ha a közösség pénzéről van szó. Éppen ezért elégedetten veszem mindig tudomásul, ha valaki szót emel a pazarlás és a felesleges kiadások ellen, örültem annak is, hogy végre szóvá tette valaki az újévi üdvözlő kártyák küldését. Én már régen nem értettem vele egyet, ami az anyagiakat illeti. Sokba volt Meggyőződésből és van az országnak évente, de különben is a beosztástól függően kaptak az emberek üdvözlő kártyát. Egyik többet, a másik kevesebbet, rajta mindegyiken, hogy „Boldog új évet”. Na és ha már az első jókívánság használ, mit csinálunk a többi üdvözlő lappal? Semmit! El sem olvassuk, mint ahogy legtöbbször a küldője sem tud róla, hogy nekünk is küldött, mivel az adminisztrátor postázza. Az idén több vállalatnál leállították az újévi jókívánságok eme el- korcsosult formáját, hivatkozva a takarékosságra, dilemma elé állítva azokat, akik még a nyáron megrendelték a nyomdák, tói előrelátásból (most nem vállalta volna a nyomda). Ott van a nyakukon a sok jókívánság és nem lehet szétküldeni. Mit tegyenek? Szerintem nincs ok az aggodalomra. El kell szépen tenni, és ha elmúlik a takarékossági év, utána ellehet küldeni. Mert nálunk minden elmúlik. A filmhét pár nap csak, a könyvnapok úgyszintén. A giccs- ellenes küzdelemnek is maximum négy hét alatt vége van. A takarékosság legfeljebb egy évig tart. Szóval, nálunk évekig nem megy semmi. (Kivéve a Szabó családot.) Pedig nem volna baj, ha a takarékosság egyszer már elveszte, né a kampányjelle. gét, és minden ember nem hivatali vagy munkaköri kötelességből takarékoskodna a közössel, hanem meggyőződésből. Ha így lenne, ha ésszerűen gazdálkodnánk a beruházási kerettel, az anyaggal, a bérrel és az előírt nyolc órából hét és felet (legalább) lelkiismeretesen ledolgoznánk, ha reálisan terveznünk és üzletelnénk, akkor talán nem lenne probléma az újévi üdvözlő kártyákkal, mert szerintem az előbbiek terén százmilliókat tudnánk megtakarítani, ha nem egy-kétmilliár- dot. Mellette nevetségesen bagatell dolognak tűnne az újévi kiadás és a reprezentációs fekete, titkárnői mosollyal együtt. Persze, ehhez az kellene, hogy a takarékosságot hosz- szabb távra állapítanánk meg Mondjuk, egyelőre húsz évre, azután majd meglátnánk, de ismét hozzáteszem, nem hivatalból, hanem meggyőződésből. Dobra Sándor Vlsszavarrták a nyelvét Szinte hihetetlenül hangzó baleset történt a 22 éves Francesco Sosterrel, egy észak-olaszországi falucska lakójával. Teherautója ?gy másik kocsival összeütközött; amikor beszállították a marosti- ca-i kórházba, a sebész megállapította, hogy a szerencsétlen ember elvesztette — a nyelvét! Két kórházi alkalmazott találta meg a baleset helyszínén. A sebész háromórás műtéttel visszavarrta a beteg nyelvét, s a műtét oáT látszólag sikerült, csak mintegy 8 nap múlva derül majd ki, hogy Soster fog-e tudni úira beszélni. Kössön baromünevelésl és hizlaiási szerződési az Orosházi Foldművesszövelkezetiel. A szerződött baromi! biztos jövedelem. Vetünk kapcsolatban álló ügyfeleinknek és dolgozóinknak redményekben gazdag és új esztendőt kívánunk Baromßipari Országos Vállalat Orosházi Gyáregység vezetősége 43722
