Békés Megyei Népújság, 1964. december (19. évfolyam, 281-305. szám)

1964-12-25 / 302. szám

1964. december SS. s Péntek Új fények Szeghalmon A megye városai után Szeghalmon is megjelentek a modern higanygőzlámpák, (Totó: V. Cy.) Túlteljesítette idei felvásárlási tervét a Csorvás és Vidéke Körzeti Földrauvesszövetkezet Eldöntőit gjerelcelc s rossz szülők A Csorvás és Vidéke Körzeti Földművesszövetlkezet az éves fel. vásárlási tervét december 15-ig baromfiból 118, tojásból 158, ve- * • XVII. A LÁMPA KIALSZIK Balás ismét csengetett. A lép­csőház üvegablakán keresztül a szemben lévő házra lehetett lát­ni, a kapubejáratra, amelynek két oldalán kő herkulesek tartot­ták a cifra boltívet. Az utca zaja behallatszott. Balás elővette la­káskulcsát, bedugta a zárba. Le­nyomta a kilincset. Szívdobba- násnyit még várt, aztán belépett. — Rozika! — kiáltott a sötét­ben, a villany kapcsolóját keres­ve. — Rozika! Nem jött válasz. Keze a kap­csolón volt, amikor sötét alakok ugrottak melléje. — Ne moccanjon! Oldalában érezte a revolver csö­vének nyomását. Lassan felfelé emelte karját. A következő pilla­natban hátulról meleg kéz ra­gadta meg a tarkóját. Éles szú­rást érzett a nyakán. Mintha hir­telen lámpát oltottak volna eL Még zuhanásának sem volt tu­datában. • Abzinger Gyula a „8 órai új­ság” első oldaláról értesült ba­rátja haláláról. A Szent István körút egy újságosbódéjából me­redtek rá az óriási betűk: „Balás Jenő rejtélyes halála...” „Hol­tan találták a bauxit felfedező­jét! ...” Másik lapra nézett, on­nan is ordítottak a sorok: „ön­gyilkos lett-e a neves kutató?” Abzinger azt hitte, mindjárt meg. fullad. Térdei megroggyantak, tá. maszték után kellett néznie, s csak később tudta részletesen el­olvasni a hírlapi magyarázatot: „Rejtélyes haláleset történt a vár egyik utcájában. A hatszobás la­kás főbérlője néhány hónappal ezelőtt kiadta Balás Jenőnek al­bérletbe egyik szobáját. Dr. Kiár Andráaék otthon sem voltak. A gyes zöldségből 122 százalékra teljesítette. Általában jó az ered­mény a többi áruféléből is, csak a rossz termés miatt meggyből és babból volt kevés. cselédlány délelőtt benyitott a mérnök szobájába, de azt üresen találta. Az alkalmazott azt hitte, a mérnök már elment hazulról és ezért bement a fürdőszobába. Amikor benyitotta az ajtót, meg­döbbent. A vízzel telt kádban ott ült Balás Jenő mozdulatlanul, fe­je oldalra billent. Hiába szólítok, ta, nem felelt. A cseléd a ház­mesternél: ez szaladt, aki rendőrt hívott a lakásba. Valószínű, hogy a mérnök öngyilkos lett.” „... Balás Jenő érdekes em­ber volt... A magyarországi bauxittelepek felfedezője..'. A bauxit felfedezése körül perbe is került az államkincstárral...” Abzinger csak forgatta a la­pokat. Egy másik újság vizsgá­latot követelt és a halálesetet többnek, mint rejtélyesnek tar­totta. „Kiknek állt érdekében a felfedezőtől megszabadulni?” — tette fel a kérdést. Ezt azonban már nem olvasta végig, a Ka­szinó utcába rohant. Klárákat már ott találta a lakásban, sem­mit sem tudtak, hirtelen hívták vissza őket a nyaralásukból. A rendőrségen minden felvilágosí­tást megtagadtak. — A koronaügyész foglalko­zik az üggyel — mondták. A mérnöki kamarában dr. Árvái József vállalkozott arra, hogy delegáció élén felkeresi a Bauxit Trösztöt és pénzt kér a koporsóra, mivelhogy a család mégúgy sem tudja előteremte­ni. A trösztnél dr. Müller fogad­ta a küldötteket. — Sajnos, nem tehetünk sem­A hivatal folyosóján hangosan koppannak a megvasalt cipősar­kak és a sötét benyílóba nem jut be a téli napfény. S akik az aszta­lok mögött ülnek, már a kinti lé­pésekből tudják, ki érkezik. Tud­ják, ki jön másodmagával, ki jön egyedül, s a bánat, amely ide­hozza az embereket, szívet facsa­ró. Gyerekekről van szó. Róluk, akiket kellő szigorral, de nagy szeretettel nevelni kell, róluk, ki­ket elhagytak vagy éppen elhagy­ni készülnek. A békéscsabai városi tanács gyámügyi szobájá­ban mennyezetig érő polcokon akták, amelyekben a bánat az égig ér. Elhagyott gyerek és a levél Néhány napja történt. Telefo­náltak a gyulai kórházból, hogy a három hónappal ezelőtt bes,állí­tott kéthónapos kisgyermek meg­gyógyult. Közben az idő eltelt, már öthónapos. Testét nem borít­ják kiütések, bőre letisztult, hófe­hér és szeme már vidáman nevet... mindenkire. A kórházban min­denki gyereke lett. A három hó­nap alatt senki nem látogatta. — Szülei nem jönnek érte? — hangzott a kérdés a gyulai ké­szülékben. — Nem, szóltak vissza Csabá­ról, majd hozzátették: másik in­tézetbe kerül. A telefon hallgatója még meleg volt attól, hogy az előadó erőseb­ben szorította egy kicsit, mikor a mit — tárta szét karjait. — Ha most pénzt adnánk kopor­sóra, akkor ugye — olyan lát­szata lenne a dolognak, mintha mi még anyagi függőségben len­nénk a megboldogulttal vagy a családjával. Ez azonban nagy tévedés. Nekünk már régen sem­mi közünk sincs Balás Jenőhöz. — De uram — mondta felhá­borodottan Abzinger —, Önök mégis milliókat kerestek a fel­fedezésen, Balás Jenő pedig kol­dusszegényen halt meg. Talán nem érdektelen közölnöm, hogy öt pengő negyven fillért találtak a rendőrök a zsebében. Ügy ér­zem ... — Kérem, bennünket nem kell kioktatni arra, mi a kötelessé­günk. Egyszerűen nincs pénzünk erre a célra! Nem volt mit tenni; a mérnök, kollégák hosszú tárgyalás után visszamentek a kamarába és gyűjtést rendeztek. Huszonnégy mérnök adta össze a pénzt, ami­ből megvehették a koporsót. A tetemet a törvényszéki orvos­szakértő megvizsgálta, de Ab­zinger hiába kérte a leletok­mányt, nem adták ki. „A vizs­gálat még nem fejeződött be, nincs módunkban bárminő fel­világosítással is szolgálni a ha­lálesetre vonatkozólag” — volt a rideg, elutasító válasz. Alice sokáig nem akarta el­hinni a szörnyű hírt. Amikor elébe rakták az újságot, olyan rosszul lett, hogy orvost kellett hivatni hozzá. Balást a Farkasréti temetőben postás egy ajánlott levelet tett az asztalra. Abban ez állt: „Nyilatkozat: Megkérjük önöket arra, hogy mivel én és a férjem együtt élni nem tudunk, a gyerek gondozását biztosítani nem tudjuk, így sze­retnénk, ha állami gondozásba vennék. Nekem nincs munkám, és így semmilyen támogatást felne­veléséhez nyújtani nem tudunk.” A levelet az anya, a férj és két tanú írta alá. — A feleségem már másodszor hagyott itt, most is elment egy vidéki városba, valakivel össze­költözött. Mikor itthon volt, ak­kor sem törődött a gyerekkel — panaszkodik néhány nap múlva a fiatal férj. — Én hogy neveljem föl? — sír fel belőle, és a kisgyerek állami gondozásba került. És az anya? Űj város, új férfi s talán megint egy gyerek, aki nem tudja, hogy miért és minek jött a világra... Eljárás nélkül A rendőrség vizsgálatot indított egy anya ellen lopás miatt, amely tetéződött aztán azzal, hogy már több hónapja nem is dolgozik, viszont különböző szórakozóhelye, ken tűnt fel. Közveszélyes mun­kakerülés. A ház, amiben élnek, a város szélén van. És mikor a helyszíni szemlére került a sor, akkor szinte azt sem tudták, akik az anya kisgyermekét keresték, hogy odúban, vagy lakásban jár­nak-e. A lakás szoba-konyhás és kísérték utolsó útjára. Kisanya és Abzinger támogatta feleséget. A gyerekek kaptak ebből az al­kalomból kölcsönkabátot, ab­ban mentek a koporsó után. Zsuzsa már értelmes nagylány volt, sírt, Éva még csak annyit tudott, hogy „édesapa nincs itt, édesapa nincs itt.” A temetésre több száz ember gyűlt össze. Geológus- és mér­nöktársai mind eljöttek leróni a kegyeletet, de sokan, akik is­merték, még Gántról is felutaz­tak. Alice a búcsúbeszédből csak annyit értett meg, hogy azt mondják: „Utolsó jó szeren­csét!” Mémöktársai a bányászkö­szöntéssel búcsúztak el tőle. Az újságok még egy ideig cikkeztek, de aztán elhallgatott mindenki. Lassan az esetről is elfeledkeztek. Balás felesége — megélhetésének biztosításáért segélyt kért az iparügyi minisz­tertől. A kérelmet azonban „költségvetési fedezet és kellő jogalap” hiányában elutasítot­ták. Ugyancsak minden kérel­met elutasított a kormányzó úr őfőméltósága kabinetirodája is. Balás Jénőné 19.39-ben, férje halála után egy évvel elhunyt, öt is Farkasréten hántolták el. A két árva gondozását „Kis­anya” vette magára. Az öreg­asszony, minthogy a kis vagyona régen .elfogyott már, varrásból tartotta fenn magát. Balás Jenő sírján megsárgult, aztán megbámult, összeszáradt a fejfa. Addigra már kitört a második világháború és Hitler katonái végigmasíroztak Euró­pán. És a csilogó dúralumíniumból készült stukák és junkersek bombákat hullattak a városok­ra... (Vége) le | ha fala fehérre volna meszelve, ha fapadlója tiszta volna, még szép lakásnak is mondhatnánk. De így nem. Itt kosz van, bűz és szemét. Az idős nagyapa elmúlt 65 éves, nyugdíjas. A nagymama is idős, s a lányuk nem dolgozik. A kis­gyereken csak egy ing van, s a gyermekágy matraca olyan, mint a föld. — Azonnal el kell szállítani a gyereket az otthonba — hangzik a határozat. Gyulán, az otthon előtt a gépko­csivezető marad a gyerekkel, míg az előadó bent a felvételt intézi. Rágyújt egy cigarettára és a kis­gyerek két kézzel elkezd kapkod­ni a cigaretta felé. sírva fakad. — Éhes — mondja a sofőr. A gyerek a gyermekotthonba kerül. S az anya most járja majd útjait. Eddig azért nem lehetett eljárást indítani ellene, mert „gyereket nevel”, de vajon a tör­vény holt betűjéhez lehet-e ra­gaszkodni ilyenkor...? Statisztika és szív Békéscsabán az elmúlt évben 24 gyereket vettek állami gondozás­ba, többségüket azért, mert erede­ti környezetükben az erkölcsi zül­lés útjára léptek volna. 1964-ben ez a szám eddig 38. Rosszabbak lettek volna a gye­rekek? Nem. Polcnyi aktát böngészget­tünk át és az esetek nagy száza­lékában a gyerekek állami gondo­zásba vétele mögött ott állt az al­kohol, a felelőtlenség, a szülői nemtörődömség. A nagyfiú, aki meglopta szüleit, aki ellopta a ház előtt álló robogót, majd bal­tát emelt szülőjére, s akitől a gyámügyi előadó megkérdezte: — Tízéves korodban kikaptál? — Nem mertek — vágta visz- sza. S az akták közt van olyan, mikor az anya sírva panaszolja el, hogy az elrontott házasság, a különvál- lan élő szülők a gyereket hasz­nálják fel arra, hogy egymást bántsák. S a gyerek ott áll egye­dül. A néhány hónapos csak sír, s kinyújtott kezével kapkod az égő cigaretta felé, amit valaki szá­jába tesz, mert egy falat kenyér­nek hiszi. S a nagylány, aki az első szép szóra azt hiszi, hogy őt szeretik, bajba kerül, mert nincs otthon, amely megvédje, nem érez lába alatt a gyerek szilárd talajt. Nem a gyerekek a rosszak, ha­nem azok, akik azzá teszik. Szü­lők, akik felelőtlenül levelet ír­nak: „Nem tudjuk a gyerek gon­dozását biztosítani”, így, hideg fő­vel kigondolt, szigorú mondatok­ban. Pedig ők, a néhány hónaposak, és a felnövők szeretetre vágynak, emberségre, hogy emberek legye­nek ,.. Dőczi Imre Kedves agyfeleinknek, megrendelőinknek KELLEMES KARÁCSONYI ÜNNEPEKET és EREDMÉNYEKBEN GAZDAG ÜJ EVET KIVAN a Szarvasi Építőipari Ktsz vezetősége és dolgozói 1913» ( SZŰTS ISTVÁN: dl Dokumentumregén?

Next

/
Oldalképek
Tartalom