Békés Megyei Népújság, 1964. december (19. évfolyam, 281-305. szám)
1964-12-24 / 301. szám
1964. december 24. 4 Csütörtök Öíen a gyárból (Tudósítónktól) Zúgás, csattogás, fuisiketítő zaj fogadja a gyanútlan belépőt a Pamuttextilművek békéscsabai gyáregységének egy-egy szövőgéptermében. A gépek mellett fürge kezű asszonyok, lányok serénykednek. Figyelő szemekkel járkálnak gépeik mellett, hogy rögtön észrevegyék, ha valahol megszakad egy szál és a gép kihagy. Beszélgetni itt nem is lehet, a gépek zaja elnyomja a szót, pedig éppen azért kerestük fel az üzemet, hogy néhány dolgozóval beszélgessünk most, év vége előtt munkájukról, no meg arról, hogyan készülnek az ünnepekre. A gyár egyik csendesebb zugában beszélgetünk. Csak úgy találomra választok ki néhány nevet, nem keresve most sem kiváló dolgozót, sem olyat, aki valami különleges tettet vitt végbe. Egyszerű embereket, olyanokat, akik valameny- nyian részesei a vállalati terv megvalósításának, helytállnak az egyszerű hétköznapokon. Elsőnek Szauer Imrénével beszélgetek. Kissé meglepődik, amikor arról kérdezem, hogy érzi magát, mióta dolgozik a gyárban, mik a tervei az ünnepekre és a jövő esztendőre. —- Én már kilenc éve dolgozom a gyárban, kezdi — s úgy érzem eddig meg voltak velem elégedve. Keresetem havonta általában 1400- 1500 forint között van. A minőséggel sem volt eddig baj. Igyekezem eleget tenni a rám háruló követelményeknek, mert tudom, hogy a vállalat tervének teljesítéséhez az én munkámra is szükség van. Ünnepi gondok? Hát, hogy is mondjam? Olyan különösebben nem készülök, mert valamiféle különleges programunk sincs. Sertést már vágtunk, így az ünnepeken már nem maradunk hús nélkül. Ajándékok? Kell venni, mert két gyermekem van, az egyik három-, a másik hatéves, s ők már nagyon várják. A karácsonyfát már megvettem, még az ajándékokat kell megvásárolni. Hogy mit veszek? A kislányom már hatéves, nagyon szeret babákkal játszani, azok már megvannak. Mit lehet venni? Eltalálta: babakocsit és még valamit? A kisfiam lovaskocsit és labdát kap. A férjem? Öt sem hagyom ki. A vállalatnak mit adok? Szeretném a tervem teljesíteni. I / Szauemé már szeretne visszamenni a géphez, de még egy kérdésre választ kell adnia, arra, hogy mik a jövő évi tervei? — Legfőbb — mondja szinte mér indulóban — a lakásépítési, és a vállalatnál olyan eredmény, mint ebben az évben... Megtudtam, hogy* egy Családból három lány is dolgozik a gyárban. A Feketetestvérek. Hármójuk közül -Évát választom beszélgető partnerként. Fekete Éva élénk, mosolygós szemű lány. A gyár nevelte szövővé. Hét éve került a gyárba, mint ipari tanuló. Azóta megszakítás nélkül itt dolgozik és nem is rossz eredménnyel. •— Mindig száz százalékon felül termeltem, ezért többször jutalomban is részesültem. Az. idén elnyertem a Kiváló Dolgozó oklevelet. Havi átlagkeresetem 1400 forint. Az ünnepeket valószínűleg családi körben töltöm el. Ajándékok? Még nem döntöttem, de én sem fogok elmaradni. Szeretnék kellemes meglepetést szerezni testvéreimnek és szüleimnek. Hol töltöm a szilvesztert? Az üzemben, mert éjszakás leszek. Jövő évi terveim? Magam sem tudom. Leginkább méltó szeretnék lenni az idei bizalomra. Csík Józsefné öt éve dolgozik a gyárban. Mint szövőtanuló kezdte, majd szövő lett. Jelenleg normázóként dolgozik. — Az ünnepet családi körben szeretném eltölteni. Van egy huszonegy hónapos kislányom, ő mackót kap. A férjem nagyon szereti a jó útleírásokat, neki könyvekkel fogok kedveskedni. A jövő évi terveink között nagy tervek nem szerepelnek. Nemrég vettünk szövetkezeti lakást és a régi bútorokat szeretnénk kicserélni. Űj munkakörömben szeretném jól megállni a helyemet. Andó Ilona a fiatal generációhoz tartozik. 1961-ben került a gyárba, mint tanuló. KISZ-tag, funkciója összekötő, segíti a tagbélyegek eladását. Mint mondja: munkájával elégedettek. — Hogy van-e udvarlóm? Van, csak az a baj, hogy ritkán találkozunk, mert 5 Pesten van. Karácsonykor sem találkozunk, de a szilvesztert együtt szeretnénk tölteni. A jövő évi terveim között főleg a nyári programok biztatóTűlfeljesítette exporttervét a Tótkomlós! Háziipari Szövetkezet A Tótkomlósi Háziipari Szövetkezet az exporttervét az idén 112 százalékra teljesítette. Hímzett bébiruhákat, kézimunkákat és norvég mintás kesztyűket Készített külföldi megrendelésre, ami a teljes termelésnek mintegy 35 százaléka és értékben meghaladja a 2 millió forintot. A szövetkezet jövőre a kesztyű- cs a kézimunka részleg növelését tervezi. Ezekből a termékekből külföldön és belföldön egyaránt igen nagy az igény. Sok a megrendelés a község hagyományainak megfelelő népművészeti szőttesből is. A szövőrészlegnél a termelékenység növelését kisgépekkel segítik élő. Áss Orosházi Üveggyár esztergályosokat keres felvételre. Bérezés megegyezés szerint. Jelentkezni lehet az üveggyár munkaügyi osztályán. Orosháza. 43742 ak. Szeretnék Csehszlovákiába utazni, ha ez nem sikerül, akkor a Balaton körül teszünk utazást. Lesz-e jövőre esküvő? Ezt előre nem tudom. Ajándék? Nem árulhatom el, maradjon meglepetés. Hz ötödik nödolgozót a műszakiak közül választottam. Rattai Györgyné makói, de már Békéscsabához köti a családja. Itt ment férjhez. Most mint üzemi technikus dolgozik. — Én — kezdi vallomásét — mér nyolc éve dolgozom az üzemben. Mint technikus-gyakornok kerültem a gyárba Szegedről. Azóta már végigjártam az üzem valamennyi munkaterületét. A kötelező másfél évi gyakorlat után én szívesen maradtam, s ha meg lesznek elégedve velem, akkor innen megyek nyugdíjba. Az ünnepekre nincs különleges tervem. A karácsonyt és a szüvesztért a tv-társaságában töltjük. Vendégeket várunk. Eddig azonban legfőbb gondom a hús beszerzése. Nemrég vettünk lakást, s így most nem futja a disznóra Legfőbb bánatom, hogy mire a henteshez jutok, addigra rendszerint elfogy a disznóhús. No, de azért csak lesz valahogy. Jövőre sincsenek nagy terveink. Szeretnék jól dolgozni és bútort vásárolni... íme öt arc, öt asszony és lány az üzemből, tervekkel, gondokkal. Egyben valamennyien egyetértettek: szeretik a gyárat, a munkát, erre terveznek isu Reméljük, hogy ünnepi és a jövő évi terveik valóra válnak, hiszen a munkáskézre szüksége vsn a gyárnak. Hogy nem dolgoztak rosszul a megkérdezettek, azt a vállalat üzemvezető mérnöke is alátámasztotta azzal, hogy az idei felemelt terv teljesítésével sem lesz baj. Bár még néhány nap hátra van az évből, s így a jelenlegi száz százalékon felüli eredmény mindenesetre bizonyíték. Végezetül még megtudtam,' hogy a gyár vezetősége 220 hat éven aluli gyermeket ajándékoz meg a szeretet ünnepén. H. F. Sxakkőrösdi helyett szakköri életet tJgy látom, kislányomnak túl sok szabad délutánját foglalják le a szakkörök. Tanulmányi eredménye napról napra gyengébb. Kérem az ön szakkörében való elfoglaltsága alól őt felmenteni — írja egy édesapa. Akinek a levél szól, megkérdezi a gyermeket, hogy miért nem mondta ezt eddig?. Válasza nem kevésbé meglepő és elgondolkoztató, mint az édesapja leveléből idézett sorok. Öt ide meg máshová is „beosztották” és olyan kedvesen kérték, hogy szégyellt nemet mondani. Az epizód hatására a szakkörvezető a többieket is faggatni kezdi, hogy ki, milyen előmenetelű vagy ha jó tanuló is, nincs-e egyszerre több szakkörben? Ily módon még néhány pajtásról kiderül, hogy többet vállaltak, helyesebben vállaltattak velük, mint amennyi az otthoni lecketanulás és a szükséges szabad idő figyelembevétele mellett megengedhető. önkéntelenül is felvetődik a kérdés: csak ezen az egy helyen fordulhatott ilyesmi elő? Nincs másutt Is hasonlóképpen? Köny- nyen elképzelhető, hogy nem egyedi esetről van sző és nem is általános gyakorlatról. Akármint van azonban, nem árt szót ejteni arról, hogy miként teremthető ebben a kérdésben olyan állapot, melyben ne legyen szüksége a szülőnek gyermeke szakköri foglalkozás alóli felmentését kérni. Az oktatási reform egyik leglényegbevágább célja a tanítás, az oktatás leggazdaságosabb formai és tartalmi megszervezése és gyakorlása. Ez nemcsak a tankönyvek szerkesztésénél, a tananyag célszerű ösz- szeválogatásánál, az óra- és tanítási rend jó megszervezésénél — és így tovább — kell, hogy irányadó legyen, hanem a tanulók szabad idejének felhasználása esetében is. Szinte patikamérlegre kellene tenni minden iskolás tanítás utáni óráit, valamint tanulmányi előmenetelét, otthoni körülményeit, a szülők véleményét, mindent, amit csak ez esetben szükséges és csak ezután szabadna őket arra biztatni, hogy a hajlamuknak és érdeklődésüknek legmegfelelőbb szakköri vagy egyéb elfoglaltságot (zenét, nyelvtanulást) válasszanak, lehetőleg sosem többet egynél. Annak, hogy egy pajtás — erején felüli vállalással — több délutáni elfoglaltságban vesz részt, sokszor rajta kívül álló oka van. Szerepel ebben néha a szülői hiúság is. Némely papa, mama úgy véli, olyan okos, eleven, belevaló az ő gyermeke, hogy az iskolába járás, a lecketanulás, a ház körüli segítés, a játék és heti két-három szakkör meg se kottyan, mindent kibír, mindent bele tud préselni az idejébe! Persze, elkövetkezik az összeroppanás, ha csak az osztályfőnök idejében közbe nem lép a túlterhelés ellen. Általánosabb ok azonban az, hogy mind az iskolai, mind az úttörőházi szakkörökbe „emberanyag kell”, ami mögött az is rejlik, hogy bizonyos létszám elengedhetetlen, azt tartani kell, hogy jelenteni lehessen; vagyunk, működünk. Nem csoda tehát, hogy néme- lyütt a szakkörökbe toborzás nem mindig hajlam, rátermettség, önkéntesség alapján, hanem „adagoló” módszerrel történik: ide ennyi, oda annyi, ha nem elég, akkor egyet-egyet több helyre is. Szerintünk iskolakezdés után* régi szakkörök újjászervezésekor, újak alakításánál teljesen mellőzni kellene a gépiesség, «• új „adagolás” céltalan módszerét, mert csak ily módon változtatható a szakkörösdi — ott, ahoi még ilyen — igazi szakköri életté. Amennyiben a hajlam és kedv fűtötte önkéntesség szellemében szerveződnek jövőben ezek a kis kollektívák, nem kétséges, hogy létszámukban állandóbbak, tevékenységükben lendületesebbek és eredményeikben gazdagabbak lesznek a nevelők, szülők, s a tanulók közös örömére. — tj-s ARANYFONAL Délután szállingózni kezdett a hó. A világos hófelleg észak felől jött, méltóságteljesen hömpölyög, ve borította be a dombokat, a hegyeket, átölelte a völgyekben meghúzódó falvakat. Szél nem rebbent, csak fenn, a magasságban vitte hátán a gomolygásit. Az emberek kimentek az utcára, az udvarra, felnéztek az égre, s azt mondták: — Hó lesz. Fehér lesz a karácsony ünnepe... Egész éjszaka esetit, másnap reg. gélre vastag fehér hótakaró fedte a kis hegyi várat, a hegyoldalakat. Fenn a szál fenyők meg-megrop- pamva hajladozlak csillogó fehér hóruhájukban, mintha bókolva, integetve akarnák köszönteni a szív. melengető ünnepet: karácsonyt. És váratlanul — mintha a hegyek legendában élő százesztendős va_ rázslója intett volna — felszakaáltás frissen szállt a tiszte levegő, ben s a hegyoldalakról csendülve csengett vissza: Hahó! Karácsony! Karácsony... Az öreg már harmadszor ment be a postára. Amióta nyugdíjazták — tíz évvel lépte túl a korhatárt, hetvenéves volt, amikor azt mondta: „Most már pihenni kelL..” — ott élt feleségével a megnyugvás csöndességében a hegyoldalon, de ahogy jött az ünnep, nem nyugodott. Mintha valaki vagy valami szólította volna: „gyere már!”. Odabenn úgy fogadta mindenki, mintha nem búcsúztak volna el tő. le esztendővel ezelőtt, — mégsem hozta elő sem az első, sem a második alkalommal, miért jött? Nézte a hivatal sürgés-forgását: úgy ment, mozgott minden, mintha valamilyen precíz, pontos gépezet működtette volna az egész apparátust: levelek, csomagok jöttekdoztak a fellegak, kisütött a nap, mentek, mindenki a helyén, min- pazar reggeli fényözön hullt a vi lágra: arannyal, ezüsttel, szipormásik dédunokája lehetett volna... Igen, a veterán pihenni ment, jöt. tek helyébe ezek a gyors kezű, gyors lábú fiatalok, s már nincs is szükség az öregre... Hát akkor hogyan adja elő, s kinek: ezt a karácsonyt még végigdolgozná! A régi körzetben. Csak úgy segítség, képpen. Nem kell neki semmi fizetés, csak az öreg táska a levelekkel ... De hát kinek szóljon? Mindenki megy, szalad ebben a forgatagban. Hogy elrepült az idő! Ötvenöt karácsony meg újév... Mennyi sok minden megtörtént... Amikor az első háborúban a behívókat hordta és egyszer ott volt a sok között az övé is... Háború... Aztán a nagy szegénység a háború után. Azt mondták róla: neki könnyű. Aki az államnál van, annak köny. nyű. Fizetése van minden hónapban, ruhája, biztos megélhetése. Meg nyugdíjas lesz! Biztos élet! De hát ki tudhatta: volt olyan karácsony, amikor csak az a kalács volt az asztalon, amit a tehetősek adtak a tarisznyába, amikor az ünnepi jókívánsággal, s a képeskázó gyémántokkal hintette meg az erdőt, az utakat és a házak tetejét. — Hahó..; Hahóóóó... — A ki. den perc, minden másodperc ki- lappal beköszöntött hozzájuk. Mert számítva ... Tavaly ilyenkor még abban az időben a jeles ünnepkor ő is része volt ennek a gépezetnek, tarisznyával jártak a postások. Ki Karácsony előtt, újév előtt. Meny- tudja ezt a mai fiatalok közül nyi munka volt és még versenyzett megérteni? Talán még nevetnek is, is a fiatalokkal, akik közül egyik- ha meghallják.
