Békés Megyei Népújság, 1964. december (19. évfolyam, 281-305. szám)

1964-12-20 / 298. szám

cJl 10. íú{j)rdidőit A színházművészei házba a közönség!... S már kai való összehasonlítás tóét és fél ezer éves, az em­beriség százszor, a föld ezerszer ennyi. Ehhez ké­pesít tíz esztendő csak rö­vid pillanat Egy város vagy megye történetében azonban ugyanez az évtized már korszak lehet, az egyes em­ber számára pedig a mun­kában eltöltött, az allkotó- évdk egynegyede. A Jókai Színházat tekintve, a szüle­megfogható közelségben van a régen várt öröm, a színház második évtizedé­nek feltétlenül egyik leg­nagyobb fontosságú esemé­nye: a színházépület re­konstrukciójának befejezé­se. Tíz esztendő Javuló kül­ső körülményei közepette a Jókai Színház — Békéscsa­bám és a megyében — Jelemet as 1954-es első előadásról — Jókai: Arany- ember. lés és nagykorúvá válás időszaka. A korábbi néhány hetes, esetleg pór hónapos szezo­nok után 1954-ben — vidé­ken nyolcadikként — állan­dó színházat kapott Békés megye. A kultúrforradalom egyik nagy győzelme volt ez, hiszen a színház társadal­mi szerepét, hatóerejét te­kintve az egyik legfonto­sabb művészet, s — a kö­zönség érdeklődése bizonyít­ja — a legnépszerűbbek kö­zül való is. S hogy az 1954- es Békés megye 1964-re rengeteget változott, fejlő­dött, hogy az emberek kul­turáltabbak, igényesebbek, tisztábban látók lettek, ab­ban feltétlenül része van a színháznak is. S ez a tény talán megengedi, hogy ez egyszer és csupán egyetlen pillanatra tudatosan, in­kább csak az eredmények­ről beszéljünk, a tíz eszten­dőnek főként örvendetes emlékeit, tanulságait sora­koztassuk egymás mellé, a negatívumokat, a hétközna­pok hibákat kijavító, meg­szüntető munkájára Egy évtized alatt ha­talmasat fejlődtek minde­nekelőtt a játszás objektív körülményei. Megyeszerte egyre újabb és egyre szebb, jobb művelődési házak épülnek s mérni, számok­kal kifejezni nem is lehet, hogy ez milyen pluszt je­lent a színészi munka minő­ségében, a táj előadások színvonalában. Igazában nem is tudják mások, mint a színház dolgozói, akik nap mint nap megfordulnak és dolgoznak ezeken a helye­ken. Ök mesélhetnének ar­ról, hogy mennyivel szíve­sebben mennek az új szarvasi, mezőkovácsházi, csorvási meg a többi kultúr- házba, mint ugyanitt a régi­ekbe, hogy mennyivel át- éltebb, őszintébb játékot le­het produkálni kulturáltabb környezetben. És mennyivel szívesebben jár ilyen szín­másfél száznál több bemuta­tót tartott, összesen mintegy 4000 előadásban és kevés hí. ján egymillió 500 ezer néző előtt Ezek csak rideg szá­mok, mégis rengeteget mon­danak. Ha pedig a számok mögé nézünk, kitűnik, hogy műsoron volt a világ szín­padi irodalmának legjava: Shakespeare, Moliere, Gor­kij, Csehov, Brecht drámái, a magyar klasszikusok kö­zül Katona József, Sziglige­ti, Bródy, Móricz művei, a zenés műfajban Strauss, Kálmán, Lehár, Huszka ope­rettjei. S a mai írók legje­lentősebb alkotásai, köztük egy sor ősbemutató is: Ar­buzov Tányáj áltól a Majd az utánpótlásig, a Dolo­res tői a Deák György, a bérkocsisig. Az egyes bemutatók színvonaláról nívódíjak, rá­dió. és televízióközvetíté­sek, hivatalos elismerések vallanak — közvetlenül pe­dig a közönség tapsa. És nemcsak a taps, hanem a csabai és a táj előadások utáni levelek is. Tudósítások arról, hogy a megyében mindenütt őszintén érdek­lődnek az előadások iránit, hegy az emberek igénylik a színházat. S a színház dolgozód számá­ra — legyenek színészi, mű­szaki vagy adminisztratív beosztásban — mindenfajta elismerés közül ez az ér­deklődés a legkedvesebb, a leginkább inspiráló. Amióta színház a színház, az egyes előadások sikere a közön­ségen is múlik. Csak akkor tud igazán élővé, hatóvá lenni az író megálmodta mű, ha a rivalda mindkét oldalán egyformán szivvel- lélekkel vesz részt a pro­dukcióban a színész és a néző. A tíz esztendő mind­két felet dicsérő eredménye, hogy egyre gyakoribbak az ilyen közösen alkotott ün­nepi pillanatok, hogy mind több előadás állja ki a ré­gebbi sikeres bemutatók­próbáját. Ez a tény is a színház és a közönség jó kapcsolatára utal, vall arról érzékletesen, hogy az egyes előadások ha­tása évekig továbbgyűrű­zik, hogy a megye magáé­nak vallja a színházat. De a színház is a megyét Egyre több színész telepedik le végleges szándékkal Bé­késcsabán és sokan vannak olyanok, akik egy-két évi távoliét után visszajönnek a társulathoz. A kollégák, a műsorra kerülő darabok, a közönség kedvéért S az sem véletlen, hogy sokan megalakulásától tag­jai a Jókai Színháznak. A színészek közül Padur Te­réz és Bánffy Frigyes, a ze­nekarból Csécsey József és Szabó István, aztán Pataki József fópénztáros és Csa­bai László asztalos, vala­mint Dávid Józsefné, a női szabótár vezetője 1954 au­gusztusától dolgoznak Csa­bán. És még jó néhány an vannak olyanok, akik né­hány héttel vagy hónappal ugyan később, de még az 1954—55-ös évadban kerül­tek a színházhoz, s jelenleg már a tizenegyedik szezon­jukat töltik itt. Az 6 szá­mukra a legszebb, a leg­többet mondó a mostani jubileum. De fontos eseménye ez a színház, mint intézmény éle­tének is. Hiszen ebben a tíz évben alakult ki jelenlegi struktúrája, hagyományai, színvonala, ebben az évti­zedben vált a megye kultu­rális életének szerves, fon­tos részévé. S végeredményben ez a tíz év tette lehetővé, hogy az évforduló utáni hétközna­pok — napjaink — valójá­ban a művészi alkotómunka ünnepei lehessenek... Ennél szebb örökséget, ajándékot nem kaphat első évtizedétől egy színház. If j. Danlss Győző KÖRÖST AJ KULTURÁLIS MELLÉKLET Suki Antal Bíró József: Figyelmeztetés Ne< szegd a kedvemet késsel, miint száraz, kemény kenyeret, csinálj mindent sok-sok ésszel: vágtak már úgyis eleget! Ny ers, puha zsemle a testem, végy a kezedbe, simogass — a kemence mellé estem egykor... hát rajtam ne mulass! Alaltíts ha kell, magadnak, égő, nagy-szerelem tűzzel, része hn hozzád tapadnak: vigyíizz rám, s sohase űzz el! Ne szegd a vágyamat késsel: törd.... pékek illatát hozom — de ha közömbösen mégy el, örökre kővé változom. Díszletterv a Marion de Lorme-hoz Robert Browning: Éjszakai találkozás A tenger szürke s partja konok; A sárga félhold felhőn úszik; Hullámok csobbannak a fényben S eltűnnek az örök örvényben, Míg ladikom fövenyre csúszik S megragadja a parti homok. n. A tenger izzik s a távolban A mezőkön túl áll egy kis ház, Kopogok a sötét ablakon — Gyufa sercen, világít vakon, Egy drága hang szól halkan: „vigyázd! S két szív már egy ütemre dobban. Hajnali elválás Értem jött a tenger nedvesen, A nap fénye boldogan ragyog... Én mégh boldogtalan vagyok, Mert hiányzol árva kedvesem. Fordította: Beck György Színház és varázslat — Vallomás, tanulmány helyett — „Az elsötétítésben egy résnyi fénysugár — az volt az ifjúság!” — éneklik a köl­tők az „Egy szerelem há­rom éj szaké já”-ban. „Az el­sötétítésben egy résnyi fénysugár” — volt a gyer­mekkor vége, a kamasz ví­vódásainak ideje — a ma­gam életében. Egy júniusi „nyugodt” bombázás szüne­tében szegezte nekem vala­ki a kérdést: „Mi akarsz lenni?” — Színházi rendező! S valójában fogalmam sem volt róla, mi az. — Másnap asztalomon hevert egy csomó magyarul hozzá­férhető tanulmány: Hevesi Sándor „Színház”, „A szín­játszás művészete”, Bárdos Artúr: „Játék a függöny mögött”, Sztanyiszlavszkij: „Életem” és Németh Antal doktori disszertációja, He­gedűs Tibor könyve, Hesz- ke Béla színháztörténete és Bisztray Gyula kritika­gyűjteménye 193(K-40-ből. Ebből körülbelül megsej­tettem, hogy mi lehet a színház! — Vaj-ázsiót. Valami min­den este megújuló csoda, amikor az ember átváltozik — s ezzel „mintegy tükröt tart a természetnek”, ahogy Shakespeare a Hamletben lerakta minden idők szín­házesztétikájának alapjait. Mikor az előbbi könyvek mellé odakerült a tragikus sorsú ifj. Horváth István „Örök színház” című köny­ve is, ükkor megsejtettem, hogy lelhet más is, több is, mint amit a nagy teoretiku­sok, vagy aprócska „gya­korlati emberek” leírtak. Ifj. Horváth István a 40-es években szegedi egyetemi hallgatóikkal színpadra vitt egy akk or egyedülálló Ham- let-konc:e>pciőt, s utána bát­ran meghalt csak azért, mert aj: előadás Opheliáját — a kor faji törvényei és előítéletei miatt — nem ve­hette el. Megélte és való­sággá érlelte a színházaira Rómeó és Júliát, csak ked­ves paptanára, Sík Sándor nem válhatott Lőrinc ba­ráttá, ehhez már a fasiz­musban éltünk. Horváth Istvántól megta­nultam, hogy a színház a mesterség ismeretén túl el­sősorban koncepció kér­dése is. Amikor a koncepciót megismerendő először lép­tem be a budapesti Művész Színház (ma Thália) kiska­puján — a patkányfogó­kutya, Mufli, megugatott (ez lett az első bírálat), s azután hordtam a rendező­nek a feketét, a vezető szí­nésznőnek az idegcsillapí­tót, az igazgatónak könyv­tárt katalogizáltam, s bol­dog voltam, ha valaki lé­nyeges ember — eltalálta a nevemet. Itt tanultam meg, hogy a mesterség is titok, melyet a hiúság cerberusai őriznek, s hogy a színházban min­denki ösztönösen arra tö­rekszik, hogy más ne les­hesse el titkát. Várkonyi Zoltán, Apáthi Imre, Fábry Zoltán voltak a rendezők, néhai Sennyei Vera, Földényi László, Tol- nay Klári, Komlós Juci vol­tak a színészeik. Itt indult, mint süvölvény, Darvas Iván, itt aratta első sikerét Gábor Miklós, és itt lett a vidéki „táncoskomikus és apaszínészből” — Pécsi Sán­dorból — igazi színész. Itt tanultam azt Is meg, hogy egy színháznak lehet egységes stílusa, itt tanul­tam, hogy a színész egyéni tehetségén kívül végül is minden a rendezőn mú­lik. Itt láttam először „tér- szervezést”, és láttam kiala­kulni előadások ritmusát. Ösztöndíjas évek a Nem­zeti Színházban, ahol Major Tamás, Gellért Endre ren­dezett. Itt tanultam meg, hogy mi a megaláztatás, milyen az, amikor a hit és a lángo­lás elbukik azon, hogy a „műszak” viccből mindig rossz helyre küldi az ügy­buzgó segédrendezőt. Itt ta­nultam meg, hogy az ágy az bútor, de a párna benne kellék — itt tanultam meg, hogy a dogmatikus színház- politika a főrendezőt az igazgató ellen nevezi ki, és közben példás együttmű­ködést kíván. De itt tanultam meg azt is, hogy az akkor ránk

Next

/
Oldalképek
Tartalom