Békés Megyei Népújság, 1964. december (19. évfolyam, 281-305. szám)
1964-12-15 / 293. szám
KW. december 15. 7 Eedd SPORToSPORT A szeszélyes labdarúgó NB II. II. Gyitiai MEOÖSZ 34 11 9 14 49:46 31 Amikor az elmúlt év őszén befejeződött az cegy fordulós bajnokság — amely lényedében tét nélküli volt —, a gyulai csapat a hetedik helyen végzett és mondhatni, hogy az idei teljesítmény, a U. hely megszerzése gyengébbnek tűnik. Nézzük a valóságnak megfelelően a dolgokat. Az 1964-es szezon komoly Változást hozott az NB lies csapat játékos-állományában. Az őszi félfordulós bajnokságban szereplő Vidó — Szilágyi, Pásztor, Lovász n — összetételű közvetlen védelemből csak Szilágyi állt a csapat rendelkezésére. A felelősség nagy volt a bajnokságra való felkészáilés időszakában, hiszen teljesen új védelmi összeállítást kellett találni. A kapusok közül csak Csomós állt rendelkezésre és be kellett „szállnia*' isimét erre a posztra, hosz- szú szünet u'tán, Petrovszkinak is. A fegyelem megszilárdítása érdekében a vezetés olyan játékosokra építette fel a csapatot, akik hajlandók voltak a oél érdekében magatartásukkal, hozzáállásukkal az eredményesség érdekében dolgozni. Az első mérkőzés hatalmas sikert hozott. Az átszervezett MEDOSZ saját otthonában, a Tábor utcai pályán, hóval borított Játéktéren győzte le a Vasas Izzót 2:0 arányban. Tekintettel arra, hogy ez a találkozó az lö€4-es bajnoki év első NB-s labdarúgó-mérkőzése volt, nagyon ßok szakember nézte végig. A fővárosi vezetők és szurkolók elégedetten nyugtázták a gyulaiak Jó teljesítményét. Egy hét múlva is győzött, valamivel gyengébb játékkal a csapat, a Kisterenye ellen. Ezután jött egy időszak, amely eddig minden évben kettétörte a csapat sikersorozatát. , Hogy mi volt ez? A névnapok! Ezek után mérsékeltebb eljesítmények következtek. Soká'g nem talált magára az együttes, néha jgyan elértek egy-egy kielégítő ered- nényt, de általában véve a MEDOSZ eljesitménye nagyon ingadozó volt. A avaszi szezon utolsó mérkőzésein ismét fellángolt a csapat és a KIS TEXT, /alamint a D. Dózsa ellen jól futballozott. Az őszi idény ismét jól kezdődött. A derűlátók már azt fejtegették, hogy a MEDOSZ még a bajnokság régső kimenetelébe is beleszólhat. De ApröMIrdetöseK Negyvenéves, mezőgazdasági technikumi végzettséggel, kétéves állattenyész- iői gyakorlattal, ilyen munkakörbe, 1 armelőszövetkezetben elhelyezkednék anuár 1-tÓl. Cím a lapkiadóban. 2061 ; ;ét darab 140 kilós hízó eladó. Pusz- 1 aszentetornya, Felsősós tanya 74 sz. 45676 :00 mázsa melegágynak való lótrágya «ladó. Szentetornya, Korvin János úttá 19 sz. 0385 4 az egy-két kiemelkedő teljesítményt követő nagy „ünnep”, a helytelen életmód, az ellen'él lebecsülése áthúzta ezeket a számításokat. A Nyíregyházi MSE elleni imponáló 7:0-ás győzelem után végtelenül örült a szakadó esőben végig helyén maradó lelkes szurkolótábor kedvencei jó játékának. De ami ez után a mérkőzés után következett, az már sok volt! Egy ideig türelmes volt a vezetés néhány játékos kilengéseivel szemben, hiszen azt remélte, hogy helyes útra térnek a fiúk. De a jó szó nem használt. A csapaton belül egészségtelen tünetek jelentkeztek. A Kisterenyei Bányász elleni vereség végleg megerősítette az örök igazságot: a sportszerűen élő játékos, még ha gyengébb képességekkel is rendelkezik, összteljesítményében többre képes, mint, aki csak mondja magáról, hogy jó Játékos — még ha úgy is van —, de nem él sportszerűen. A hátralévő három mérkőzésre nem állították be azokat, akik nem értették meg a jó szót és nem tudtak a vezetés irányelveinek, céljainak megfelelően viselkedni. Ezeken a mérkőzéseken 50 százalékos teljesítményt ért el a csapat, és hogy ez az arány nem lett jobb — például a Kecskeméti Dózsa ellen —, szinte teljesen a balszerencse számlájára írható. A közönségről kell még néhány szót megemlíteni. A gyulai szurkolók nagyon szeretik a labdarúgást. Hétről hétre ezrek és ezrek keresik fel a sporteseményeket. Szeret jó mérkőzéseket látni a gyulai néző és ha látja, hogy akar a csapat minden tagja, biztatja is őket. Ezek a sportemberek, szurkolók azonban nem kérnek a sportszerűtlen magatartásból, mások lebecsüléséből, hanem olyan játékosokat kívánnak látni a MEDOSZ színeiben, akik egymást segítve, a Jobb szereplés érdekében küzdeni tudnak. A szív, a győzni akarás mindig legyőzte az olyan sportolókat, akik, bár képességeik jobbak voltak, de elbizakodottan léptek a pályára. A 34 bajnoki mérkőzésen Stefanik, Szilágyi, Gúti, Himrner II és Boruzs nyújtotta a legjobb átlagteljesítményt. Himmer II igen eredményes volt ebben a szezonban, a Keleti csoport gólkirálya lett. Tiszta lappal készülődik minden Játékos a Gyulai MSDOSZ-nál az 1965. évi bajnokságra. A cél: a munkahelyén helytálló, sportszerűen élő, az egyesület, a város színeiért becsületesen küzdő játékosokkal elvégezni a nagy jelentőséggel Járó feladatot, az idei szereplés túlszárnyalását, a felzárkózást a bajnoki tabella élcsapataihoz. A munka már megkezdődött és bízunk abban, hogy a magatartásban, életmódban megváltozott sportoló közösség az 1066-ös évben kellemes meglepetést szerez Gyula sport- szerető közönségének és ezzel Békés megye sporttársadalmának is. ÜNNEPI MEGLEPETÉS! Pamut- és műrost sál 29,------- 45,— Ft-ig G yermek divatsálak 18,50 — 50,— Ft-ig Sporttáskák 88,------ 126,— Ft-ig M atlassé ágy kabát 170,— Ft Lányka krisztina pizsama 79,------- 160,— Ft N ylonmői garnitúra 218,— Ft 4209 mi €§■ Cikkünk nyomán: A sportszerűség kérdéséről A Tótkomlósi Termelőszövetkezetek Sport Egyesületének vezetői, Szenczi János elnök és Gytvicsán Mihály szakosztályvezető, a lapunkban megjelent „Kialakult a megyei kézilabda- bajnokság mezőnye” című cikkünkhöz az alábbiakban szól hozzá. A megyei I. osztályú kézilabda-bajnokságból törölt férfiegyüttesükről írtunk, amelyet az MTS Békés megyei Tanácsa elnökségének jóváhagyásával KSZ a kizárt csapatok közé sorolt. Ismeretes, hogy a Tótkomlós férfikézilabdacsapata háromszor nem Jelent meg a mérkőzések színhelyén 6 szövetség véleménye Gzerint. (Endrőd, Bcs. Vasas, Bcs. Sportiskola). A Vasas elleni mérkőzésen való meg nem jelenést sportszerűtlenségnek tartja az SE, a szakosztály Valamennyi tagja. Endrődön megjelentünk, csak nem volt rendben az igazolásunk, mivel több játékosunknak az igazolása a2 országos és a megyei RSZ-nél volt. (Lóczi, Gyivicsán). Felhívjuk a me- j gyei KSZ szives figyelmét, hogy az Endrőd—1Tótkomlós kézilabda-mérkőzés szintén a JT és ezzel a szövetség hibájából maradt el. Ugyanis az ezt megelőző Tótkomlós—Bcs. Ruhagyár meccs után a játékvezető jogtalanul vitte el két játékosunk igazolását, mivel azt csak végleges kiállítás esetén viheti el, de ilyen eset nem volt. Így utaztunk el EndrŐdre, ahol a mérkőzés lejátszásra került a játékvezető beleegyezésével, s csapatunk győzelmével (19:24) végződött. A Bcs. Vasas ellen azért nem jelentünk meg, mert négy játékosunk beteg lett. Ami a Sportiskola elleni meccset illeti, így történt: A mérkőzés eredeti ideje 1964. augusztus 16-án volt. Mivel a Sportiskola elháríthatatlan okok miatt ekkor nem játszhatott, a mérkőzést szeptember 23-ára tűzték ki. Erre mi válaszoltunk szeptember 12-én ajánlott levélben, a következőképpen: Az adott időpontban mi munkaköri elfoglaltságok miatt megjelenni nem tudunk, s egyben kérjük az időpontot áthelyezni a bajnokság utáni bármely vasárnapra. Erre a levelünkre mai napig sem kaptunk választ. Azt hisszük, ez is sportszerűtlenség volt a szövetség részéről. Először a TSZ SE is vétett hibát, de az utóbbi mérkőzésiért kizárólagosan a szövetség a felelős. Másodszor: ezek szerint két mérkőzésen távolmaradtunk „igazolatlanul”. Akkor a szövetség nem járt el a szabályok értelmében, vagyis jogtalanul zárt ki. Ez nem emeli a megyei szövetség jó munkájának hírnevét. Harmadszor: az ügy tárgyalásánál elfelejtették az illetékeseket meghallgatni és értesíteni erről. Erről szól a levél, kíváncsiak vagyunk, mi lesz az „illetékesek” válasza? Megjegyzések a megye női asztaliteniszsportjáról Nagy esemény volt, amikor tavaly ősszel a megye sporttörténetében először, női asztalitenisz csapatbajnokságot rendeztek. Nem várhattunk sokat ettől a kis létszám miatt, csak annyit, hogy egyelőre legalább „életben” maradjon, a egy-két év múlva esetleg újabb csapatokat hozzon fel a megyébe, s így létszámát, létét megerősítse. Sajnos, egyelőre az ellenkezője fenyeget, mert az eddigi hat résztvevő közül is egynek „oldödzik a boeskora". Lássuk mit tettünk, vagy mit tehetünk a női asztalltenisesport ügyének érdekében? A nők sportoltatása kemény dió, a legnehezebb edzői feladatok közé tartozik. Valójában csak U és 18 életév között lehet tömegesen női sportolókra számítani. De legalább ezt a kis Időt kellene jobban kihasználnunk! A középiskolákat az asztalitenisz „melegágyává” kellene tennünk l Így volt ez azelőtt. Nem kell példáért messzire mennünk. Az i»40-es, 1950-es évek fordulójának ragyogó csabai Ifjúsági gárdája középiskolásokból nőtt ki. így van ez ma külföldön Is. A Kínát járt magyar asztaliteniszezők egyike mesélte, hogy ott egy általános Iskolának több asztala van, mint nálunk egy számottevő asztaliteniszsporttal rendelkező középiskolának. Nálunk azt kellene először elérni, hogy legalább egy asztala legyen minden Iskolának, s ha a testnevelő nem Is érdeklődik eziránt a sportág Iránt, legalább any- nylt tegyen meg, hogy helyet és Időt biztosítson a sportágat szerető Ifjúság számára. Több propagandával kellene megszervezni a járási versenyek. ; hogy minden érdeklődő középiskola tudjon róla, fel is készülhessen és módja legyen elmenni oda. Ha a járásban nines, aki ezt elvállalná, küldjenek ki önként vállalkozó hozzáért • a szervezési munkák elvégzésére. A szövetség tartson jobb kapcsolatot e járásokkal, mozgassa azokat. Köriévé lekkel buzdítsa az iskolákat is ennek a tipikusan diáksportágnak a támo gatására. A szomszédos helysége községek Iskolái rendezzenek évenké: * legalább egyszer egymás között b rátságos csapatversenyt az igazolt js tékosok kihagyásával (ugyanis a m - nősített játékosok jelenléte elriasztha- - ja a még gyengébb képességű gyerekeket, a kezdőket). A sportegyesül - teket pedig kötelezni kellene arr. pláne Ott, ahol fizetett edző is var hogy foglalkozzanak a leány versen; - Kőkkel. Ahol pedig van valami csírái lehetősége a leánycsapat megalakít; sának, a szövetség is gondoljon rájuk, álljon hivatása magaslatán és ne engedje, hogy az utánpótlás neveléséin rest egyesületek — mások fáradságos munkájával kitermelt fiatal tehetst gélt — elszipkázzák. Megyénk jó talaj a sport számára. Országos kiválóságokat produkált má" asztaliteniszben is. Gondoljunk csa t Bérezik Zoltánra, dr. Péterfire. Ez ki - telez bennünket. Van tenhivalónk és megvan a módja is. Emeljük fel a nf i bajnokság színvonalát legalább a férfiak színvonalára. Felletár Béla Csak néhány nemze’kőzi mérkőzés. A nemzetközi labdarúgó-életben is meglátszik az idény vége. A héten mindössze néhány mérkőzést játszanak. Szerdán a* Európa Kupában az Ander leeht-Idverpool visszavágóra kerül sor. Az első mérkőzésen a Liverpool 3 rO-ra győzött, s minden bizonnyal előnye elegendő lesz, hogy nyolcadikként bejusson az EK negyeddöntőjébe. Ugyanezen a napon a Kupagyőztesek Kupájában először találkozik bonban a Sporting Lisszabon és a Car. diff, mig Zágrábban visszavágót játszik a Zágrábi Dinamo és a Bukaresti Steaua. A zágrábiak az első mérkőzést múlt héten S:l-re megnyerték. Vasárnap egy válogatott mérkőző 1 les* Istanbulban, Törökorseág Bulgária csapatát fogadja. A hét legjelentősebb labdarúgó-eseményének a csütörtökön Böcsben sorra kerülő EK és KK negyeddöntőjének sorsolása számít. (MTI) 9em tort sem 13-H-es, sem 13-as lalólat a Totón x x 2, x, x, 2, 2, x, Az 50. Játékhéten x, törölve, 2, 2, 1, x, x. egyetlen fogadó sem ért el 13-as találatot, így természetesen 13-f 1- es találat sem akadt. Tizenkét találatot 48-an értek el, nyereményük egyenként 17 728 forint. Tizenegy találat 679, tíz találat 5009 volt, az előbbiek egyenként 501, az utóbbiak 101 forintot nyertek. Az immár egymillió forintot Ne tétovázzon! Lépjen be Ön Is a Biztosítási •• és Önsegélyző CSOPORTBA! AZ ÉLET- ÉS BALESETBIZTOSÍTÁS T AM ASZ a BAJBAN! EKDEKLÖDJEK ÜZEME, HIVATALA BIZTOSÍTÁSI MEGBÍZOTTJÁNÁL! 477 meghaladó jutalomösszeg a jövő hétre kerül át, a szerencsés nyertes csaknem kétmillió forintot nyerhet Közüfet munkaerőigénye A Pamuttextilművek Mezőberényi Gyára felvételre keres kőműves szak munkásokat, kőművesek mellé segédmunkásokat, valamint gyors- és gépírót. Jelentkezni lehet a vállalat mun- kaügyi osztályán, Mezőberény, Gutenberg u. 1—3, minden munkanapon 15 óráig. x