Békés Megyei Népújság, 1964. november (19. évfolyam, 257-280. szám)
1964-11-15 / 268. szám
fi I A MEGYEI PÁRTBIZOTTSÁG ÉS A MEGVEí TANÁCS LAPJA \ Ara 80 fillér XIX. ÉVFOLYAM, 268. SZÁM Világ proletárjai egvesüljetrk I NÉPÚJSÁG Tanul a megye | Oh* — munkahelyek I Család—Otthon | Párizsi napló | Sport TIZENNYOLC ÉVESEK! A honvédelmi törvény értelmében ez évben már a 18 éves életkort elért fiatalok is hadkötelesek lettek. Egy részük már ebben az évben bevonul; hogy eleget tegyen hazafias kötelezettségének, felkészüljön arra a magasztos feladatra, amit a haza védelme jelent. A 18 évesek már a felszabadult Magyarországon születtek, és csak hírből ismerik azt az életet, amiben a felszabadulás előtt volt része Magyarországon a dolgozónak, az egyszerű munkásnak, parasztnak. Már csak apáik,. nagyapáik és idősebb ismerőseik elbeszéléseiből ismerik, hogy mi volt a múlt Magyarországában a katonaélet. Elbeszélésekből tudják, hogy a régi hadseregben mit számított az egyszerű ember akkor, amikor emberszámba sem vették. A régi hadseregben megtanulta a katona, hogyan kell megvédeni az urak hatalmát, hogyan kell szurony rohamra menni olyanok ellen, akik a mi országunkat soha nem bántották. Az volt a céljuk, hogy minél elmaradottabbak, minél műveletlenebbek legyenek a katonák, mert csak így tudták elérni, hogy ne ismerjék fel a saját érdekeiket. A most bevonulok már ilyennel nem találkoznak. A Magyar Néphadsereg a nevében hordozza azt, hogy kié a hadsereg és milyen célja van. Ma nem az urak hatalmát, hanem a dolgozókat, a dolgozó magyar nép hazáját védi. ,Lehet-e ennél szebb, szentebb feladata egy 18 éves fiatalembernek? A most bevonuló fiatalok nevelésében már nem a durvaság, elbutítás a cél. A hadsereg tisztjei, tábornokai mind a nép fiai, a dolgozók soraiból került ki és ebből kiindulva, a hadsereg célja, érdeke megfelel a dolgozó nép érdekeinek. A 18 évesek egy része most az életnek egy olyan iskolájába lé^ be, mint a hadsereg. Ebben az iskolában sok mindent megtanulnak, amire az életben nagy szükségük lesz, megférfia- sodnak, határozottabb, magabiztosabb fellépést tanulnak. Megtanulják kezelni azt a fegyvert, amivel féken kell tartani azokat, akik meg akarják zavarni egyre szépülő békés életünket. Tanulnak sok hasznos dolgot mind a poltikai, mind a kulturális és sport területén. A mai fiatalok egy technikailag jól felszerelt, legkorszerűbb fegyverekkel és felszereléssel ellátott hadsereg kötelékébe lépnek és annak tagjai lesznek. Sokan szakmát tanulhatnak, kitanult szakmáikat többen a hadseregben tudják folytatni, tökéletesíteni tudásukat és kitűnő szakemberként szerelnek le. A mi hadseregünk a fiataloknak egy iskolája, ahol nemcsak a katonai tudományt tanulják meg, hanem mindenkinek bőven van lehetősége, hogy kulturális és sport téren is tovább fejlődjön. A múlt hadseregben tiltott dolog volt bármilyen könyv. Ma az alakulatok könyvtárában több ezer kötet található, és mindenki megtalálja azt, ami igényeit kielégíti. Minden laktanyában megtalálhatók ének-, színjátszó, tánccsoportok, énekkarok, ami mind a szórakozást, mind a műveltség emelését szolgálja. Ehhez járulnak még a filmvetítések és a televízió, amit egy laktanyában ma már mint nélkülözhetetlen szórakoztató és nevelőeszközt megtalálják a fiatalok. Űzhetik a sport minden ágát a hadseregben, és ki-ki hódolhat a kedvenc sportjának. Sok tehetséges fiatalt fedeztek már fel a bevonulása után, akik később élsportolókká váltak, és, a hadseregben kezdték el az aktív sportolást. A katonaélet azonban nemcsak szórakozásból, hanem nehézségekkel is jár. A különböző gyakorlatok, egy-egy technikai eszköz kezelésének elsajátítása, az őrszolgálat, ami nagy felelősséggel jár, és tegyük hozzá, az első időszakban a szokatlan életmód, mind olyanok, amelyek próbára teszik a fiatal katonát. Éppen ezek a nehézségek azok, amik az ifjút emberré kovácsolják, megedzik. De nem fog előttük olyan feladat állni, amit nem lehet megoldani, csak akaraterő, szorgalmas tanulás kell hozzá. Bevonulás után a parancsnokok arra törekednek, hogy* már első naptól jól érezzék magukat és mielőbb túl legyenek az első izgalmakon. Néhány nappal a be- vanulás után maguk a fiatalok győződhetnek meg arról, hogy szüleik helyett új szülőkre, olyan parancsnokokra találtak, akik katonás szigorral és mégis sok szeretettel • tanítják őket. Az if jaktól pedig azt várják, amit Békés megye dolgozói, volt munkatársai, szüleik is elvárnak: hogy becsülettel, szorgalommal tanuljanak és igyekezzenek minél több tapasztalatot szerezni a katonaidő alatt a további élethez. i <b.) Kettőszázötven vagon importburgonya —- Tizenegy százalékba! több tej, csaknem negyvenezer fenyőfa A téli ellátásról tájékoztatott a kereskedelmi osztály vezetője tájékoztatást kértünk a megyei takács kereskedelmi osztályvezetőjétől, Steigerwald György elvtárstól a téli élelmiszerellátásról. Mint ismeretes, a téli ellátásban a legtöbb gondot a. burgonya okozza a kereskedelemnek. A rossz termés következtében gül- baba- és rózsafajtából nem tudják kielégíteni a lakosság igényeit. A sárga (ella) burgonyából is megyén kívülre és behozatalra szorulunk. Mint tájékoztatott bennünket az osztályvezető, a napokban kapunk kétszázötven vagonnal a Szovjetuniótól. A nagyobb felhasználó üzemek, vendéglátó szervek, kórházak és üzemi konyhák nagyjából az igényüket kielégítő burgonyamennyiséget már tárolták. Finom lisztből a kereskedelem mintegy 10 százalékos növekedéssel számol a múlt évihez képest., De a tájékoztatás szerint, ha többre lesz szükség, azt is ki tudják elégíteni. Változatlan a rétestésztában és a búzadarában az ellátás. Húsfélékből a megyében két százalékkal magasabb az árualap, mint a múlt évben. Az ellátásban tehát különösebb változás nem lesz. Azt azonban elmondotta Steigerwald elvtárs, hogy bizonyos átcsoportosítással a három városban az átlagosnál több húst tudnak az utolsó negyedévben biztosítani. Baromfiból viszont teljesen kielégítik az igényeket, ugyanúgy mint zsírból és zsír szalonnából. Az étolaj- és a margarinkészlet 26 százalékkal több, mint tavaly ilyenkor. A halellátást is biztosítják, részben Szegedről, részben a gyomai Viharsarok Halászati Termelőszövetkezetből. Tejfogyasztás terén 11 százalékos emelkedéssel számol a kereskedelem. A három városban vál- I tozatlanul nyitva tartják vasárnap is a tejboltokat. (Bár az igazsághoz tartozik, hogy az orosháziak rosszul értelmezett érdekvédelemre hivatkozva a vasárnapi zárva- tartást igényelték.) Fűszerárukban a disznóvágások idejére mind a belföldi, mind a külföldi cikkekből folyamatos lesz az ellátás. Ugyanezt a tájékoztatást adta az osztályvezető a délt- gyümölcsökkel kapcsolatosan is. Banánból viszont 20 százalékkal többet kap a megye, mint az év hasonló időszakában. Végül tájékoztatott Steigerwald elvtárs bennünket a fenyőéi látásról is. A megye 38 800 darabot kap. Ebben figyelembe vették az igényeket és így a 0,5—1 méteresből 17 500 darabot, 1—1,5 méter I közötti méretű fenyőfából 15 ezer darabot kapunk. De ugyanígy bőséges ellátás lesz a nagyobb méretű fenyőfából is. V. T. ___________« Ö tmillió forintos költséggel erőműtelepet építenek a békéscsabai téglagyár I-es számú telepén A békéscsabai téglagyár I-es számú telepén mintegy ötmillió forintos költséggel erőműtelepet építenek. Az új létesítményt előreláthatóan a jövő esztendő közepén adják át rendeltetésének. A turbinaház üzembe helyezésével a gyárban szükséges energiának mintegy felét itt termelik majd. Azokon a napokon pedig, amikor a gyárban kevesebb energiát használnak fel, az eröműtelep az országos körvezetékbe is „bedolgozik”. Az energiaellátás javításán felül még egy előnye lesz a most épülő erőműtelepnek. A turbina fáradt gőzét is gazdaságosan felhasználják. A két telepen naponta 200 ezer nyers cserép és 30 ezer nyers tégla szárítását teszi lehetővé, továbbá a munkahelyek, a fürdő és egyéb szociális létesítmények fűtését is. Ma indítják útnak az ősz újdonságát, a hónapos retket az NDK-ba A gyulai termelőszövetkezetek kihasználva a melegágyakat, karalábét és retket termeltek az elmúlt hetekben. Az első őszi újdonságot, a hónapos retket ma indítják útnak a Német Demokratikus Köztársaságba. Tehergépkocsikkal közvetlenül juttatják el a mintegy 14—15 ezer retket rendeltetési helyére. A Fővárosi Vülamosszcrelóipari Vállalat dolgozói a nagyfeszültségű áramváltót szerelik. (Fotó: Malmos) l