Békés Megyei Népújság, 1964. november (19. évfolyam, 257-280. szám)
1964-11-07 / 262. szám
1964. november 1 5 Szombat Az egyszerűbb ügyintézés és annak akadályai R égi hiedelem, hogy a jogászi nyelvet bizony egyszerű, közönséges halandó meg sem érti. Es talán e túlzó általánosítás még mindig rejt valami igazat. Sokszor elmondtuk, de sokszor le is írtuk, hogy az emberek ügyes-bajos dolgaikkal naponta keresik fel a tanácsot, s naponta sok százan várják, hogy ügyük ilyen vagy olyan elintézést nyer. Általános elvként érvényesül — szerencsére már minden tanácsunknál —, hogy az ügyeket lehetőleg minél hamarabb, határidőn belül el kell intézni. Ez következik természetesen abból is, hogy mindenki tudja, hogy az államigazgatás van az emberekért — egyszerűbben a tanács —, nem pedig az emberek az államigazgatásért Mégis, ha szó esik az emberek ügyes-bajos dolgainak intézéséről, akkor a hibákról írunk, vagyis arról, hogy valamit bürokratikusán, hosszú huzavona után , intéznek eL Ritkán esik szó arról, ha valamit jól vagy gyorsan intéznek el. Még ez is rendjénvaló, de az már egyáltalán nem, hogy ritkán beszélünk azokról, akik az íróasztal túlsó oldalán ülnek, hogy vajon hogy tudják gyorsan, vagy tudnák még gyorsabban intézni az emberek ügyeit Néhány napja a kezembe került egy érdekes papír. Fejlécén a következőket olvashattam: „A 36/1962. (Ép. Ért 26.) ÉM számú utasítás II. sz. függeléke." Ez szól a járási, a járási jogú városi és a megyei jogú városi, kerületi tanács végrehajtó bizottsága építési és közlekedési osztályának (csoportjának) hatásköre és hatósági Jogköréről. Beleölvasgat- tam ebbe az irományba. Találtam benne Ilyen mondatokat; azért mondom, hogy mondatokat, mert nagy betűvel kezdődtek, végükön pont is állt Bocsánat. Mégsem sikerült szó szerint idézni, mert már az első mondatnál megakadtam, amely így kezdődik: I. az építésügyi igazgatás terén: a.) engedélyezési és ellenőrzési feladatok:... 16 oldalon keresztül pedig folytatódik a mondat vég nélkül, zárójelben új rendeletekkel, soronként kettővel-hárommal is. Ez egy kicsit érthetetlen, mint ahogy a közönséges halandó számára ez az egész utasítás, vagy «■■■■•■•••••••••••■■■•■■■■■••■■■■■■••••■■■■a Ki a gazdája! Békéscsabán, a Felaök&rSs sor C épülete előtt, egymástól 25—3« méterre három elhagyott, cementaljra szerelt villanyoszlop áll. Az építkezések Idején feltehetően még használatban voltak. A többit már lebontották, elszállították, csak erről a háromról feledkeztek meg. Az egyikről földre lógnak a vezetékek és buktató drótakadályt képeznek a gyermekjátszótérnél. A ház egyik lakója telefonon felhívta a DAV-ot és elmondta, hogy miről van szó. Közölték vele, hogy a három villanyoszlop’ nem a DAV tulajdona, és azoknak az elszállítása sem áll módjukban. Hasonló választ kapott a Békés megyei Építőipari Vállalattól is, egyúttal pedig azt tanácsolták, hívja fel a 25—5G-ot, ott segítenek rajta. Ez sem járt eredménnyel, ami már előre feltehető volt, mert a 25—56 azonos a Békés megyei Termelőszövetkezet Beruházási Irodájának a telcfonszlmával. Vajon ki lehet akkor a három villanyoszlop és betonalj gazdája? — ez itt a kérdés. Bármilyen válasznál többet érne azonban, ha valaki lebontaná és elszállítaná ezt a feleslegessé, veszélyessé vált, de még Így elhagyottan is társadalmi tulajdont fefftezö anyagot, —°r függelék is. Persze, egyszerűbb lenne most, ha mind a 40 oldalt idemásoltam volna, akkor hihetővé válna, hogy egy egyszerű építési engedély kiadásának hány akadálya lehet Mert végül is miről van szó? E sok rendelet nem a lehetőségeket sorolja fel, hanem a tiltásokat, az akadályokat, azt, amivel el lehet érni, hogy'egy-egy ügy tengerikígyóvá váljon. Tudunk olyan ügyről, amely elkezdődött már évekkel ezelőtt és tart ma Is, mert a rendeletek szövevényében már nemcsak az engedélyért folyamodó, de az engedély megadását tagadó szerv sem találja meg a kivezető utat Bizonyára minden olvasónk tudna mondani saját környezetéből egy példát, amikor találkozik a bürokrácia (hogy e közkeletű szót használjam) ilyen megnyilvánulásával. Pedig mint az előbb is szó volt már róla, az emberek általában azért keresik fel a hivatalt, hogy ügyük elintézést nyerjen, nem arra kíváncsiak, és nem azt akarják hallani az illetékestől, hogy hogy nem lehet elintézni és mivel lehet megakadályozni, hanerr) azt, hogy mikor és mennyi idő alatt. Könnyű volna most „okosnak” lenni, hisz ki kell mondani, dobjuk félre az ilyen jellegű utasításokat, amelyek csak akkor érnek valamit, ha minden mondatukban még két újabb rendeletre hivatkoznak. Bizonyára szívesen így tennének az ügyek intézői, s az ügyek szenvedő alanyai is. Persze, mégis meg lehetne próbálni, hogy fokozatosan csökkentsük az egymásnak sokszor ellentmondó, egymást keresztül-kasul hálózó rendeletek szövevényét, s a különböző osztályok, főosztályok által kiadott utasítások helyett érthető szabályok között találjuk meg a megoldást. Bizonyára itt is lehet találni egy rendeletet, amely kimondja, hogy az ügyintéző ezt az egyszerűsítési eljárást milyen módon... nem hajthatja végre. Valahogy túlságosan sok NEM szerepel a rendelkezések és utasítások szövegében. Feltételezhető, hogy az ügyintézők többsége éppen ezért válik bizonytalanná egy-egy ügy elintézésekor. Nem szívesen teszi rá az ügyfél kérvényére vagy papírjára a „boldogító” pecsétet és szignót, mert nem tudja, hogy vajon egy újabb, általa nem ismert rendelkezés hátha a megtagadást írja elő számára kötelezőnek. Lehet, hogy túlságosan elvonatkoztatva beszéltünk az ügyintézés nehézségeiről. De, ha már szó esett róla, tegyünk hozzá még egy másik gondolatot is. Azt, hogy bizony m.i ügyfélként sokszor eleve fenntartással állunk az íróasztal elé. Nyilvánvaló, hogy mindkét oldalon le kell küzdeni az ilyen jellegű érzéseket és talán ez hasznára válik a gyorsabb ügyintézésnek. De hasznára válna az is, ha például nem keresnék fel teljesen érthetetlen és elintézhetetlen ügyekkel a hivatalokat, vagy csak azt keresnék fel, akihez tartozik éppen az ügy. ért bár a rendeletek szövege tényleg sokszor érthetetlen, sokszor az utasítások az egyszerű ügyfél számára már szinte érthetetlenek, azért higgyük el azt is, hogy tanácsaink ügyintézői megkeresik, s igyekeznek megkeresni a számunkra kedvező határozatot vagy utasítást Dóczi Imre Lapunkban több alkalommal szóvá tettük már a békéscsabai OFOTÉUT-boIt ügyét. A bolt kicsi és különösen piaci napokon állandóan zsúfolt. Több alkalommal teltek már ígéretet az illetékesek a bolt helyiségének bővítésére, vagy új üzlet elkészítésére, de ez még mindeddig nem történt meg. A képen látható várakozók ugyan az üzlet nyitására várnak, de ugyanígy várhatnak talán arra is, hogy az új üzlet majdcsak elkészül... Vajon meddig?» (Fotó: Kiss A.) 41. íJgen — mondta az őrnagy önmagának —, Kalinkowski mindezt megszervezhette. Elzárt a bírósági joggyakomoknak a gyanúsítottak listáján mint első számú személynek kell megmaradnia. A második helyet a „sápadt Nlkónak” kell fenntartani. De mit tudunk erről az emberről? — tűnődött tovább az őrnagy. Tulajdonképpen annyit, amennyit Kabátujj mondott róla. Viszont ilyen tanú a bíróság előtt nem számít sokat. Hát még egy nyomozótisztnek, akinek a gyenge bizonyíték-szálak alapján kell kiderítenie a bűntényt. Tehát: 1. A „sápadt Niko” nagyszerűen tájékozott a „fehér gengszterek” ügyében. 2. Tudta, hogy Kalinkowski a „Sejmowa” kávéházba megy és magával viszi az iratokat; mindezt megtudhatta közvetlenül a joggyakornoktól is, ha egyetértés volt közöttük. Ha meg nem, akkor nagyszerű hírei vannak az ügyészségről, 3. aránylag nagy anyagi ösz- szeggel rendelkezik: Kabátujj- nak tizenkétezer zlotyt fizetett a támadás végrehajtásáért, tehát kétezerrel többet, mint ahogy megbeszélték. 4. A Mokotowon ült a „Slo- wia.nka" vendéglő előtti verekedésért, 5. valutával kereskedik, dollárt vagy Ikka-bonokat vásárolt a Trauguttán, 6. álneve „sápadt Niko”, 7. valahol a Powislén lakik, az Elektromos Művek közelében. Íme hét pont, megannyi .jellemvonás, de hogyan formáljunk Jorzy Edigey: A csekk Fordította: Bába Mihály ezekből egy célravezető nyomot, amely egy élő, konkrétan meghatározott emberre illik, és hogyan találjuk meg ezt az embert? Krzyzewski őrnagy másnap reggeltől kezdve sorra vette a szobákat a Ksawerowa utcai rendőrfőparancsnokság hatalmas épületében. Az archívumban átnézte a nyomozati jegyzeteket és a verekedések jelentéseit, különös figyelemmel a Pulaws- ka utcán, a „Slovianka” közelében történteket, amelyek néhány esztendővel ezelőtt Varsónak ebben a negyedében a leghír- hedtebbek voltak. Az archívumban dolgozó kollegák felnevettek, amikor meghallották az őrnagy kívánságát. Magyarázgatták neki: • ha egy- egy fickót nem ítéltek el, és az ügy nem volt valamilyen úton- módon jellemző, akkor semmiféle nyom nem marad a jegyzetekben vagy a napiparancsok gyűjteményében, ami az ország minden részéből ideérkező iratokból áll. — Ha minden varsói részegeskedést, yerekedést és huli- gánkodást számon tartanánk — nevetett az archívum vezetője —, akkor erre a célra, a miénknél legalább egy tízszer nagyobb épületét kellene építeni. A deviza bűncselekmények leküzdésével foglalkozó osztályon sem hallott senki a „sápadt Niko” álnevű valutaüzérról. — Ez biztosan Valami mende-monda — magyarázta Malinowski alezredes, az osztály vezetője. — Azt mondja, hogy ez a Niko „diós” a bank előtt? A „diósokkal” a Mostowsk Palotában foglalkoznak. Legtöbb esetben letartóztatják őket, a végén mégis szabadulnak, mert csak abban az esetben lehet eljárást indítani ellenük, ha valutavásárlás vagy eladás közben érték őket tetten. Ha a „diósnál” nincs semmi, szemtelenül kijelentheti: a lengyel alkotmány nem tiltja meg, hogy egy állampolgár ne sétálhasson nyugodtan a Tra- ugutta utcában. A priuszosok jegyzékén, és azok között, akik körözés alatt állnak, sem „diós”, sem késelő huligán nem szerepelt ilyen gúnynévvel. Az őrnagy átment a fővárosi rendőrparancsnokságra. Itt egy másik sikertelenség érte. A dollárral üzérkedés specialistái határozottan állították: egyetlen kliensük sem viseli a „Niko” gúnynevet. A legkülönbözőbb élés gúnyneveket sorolták fel, általában angol eredetűeket, minthogy a valutaüzérkedéssel foglalkozó fiatalok között, amíg egy-egy komolyabb bűntény miatt rács möfié nem kerülnek, a jazz és az anglicizmus uralkodik — de ilyen nevűre senki sem emlékezett. Sőt, az erkölcsrendészetiek (az őrnagy lement a második emeletre is, mert tudta, hogy r dollár és a prostitúció a bűnözők világában nagyon közelálló szakmák) sem tudtak felelni kérdéseire. Igaz, emlékeztek egy „Niko” nevű fiatal stricire, aki kiskorúakat rontott meg, és áldozatait a prostitúcióra kényszerítette. Az ipse ezért két évvel ezelőtt súlyos börtönbüntetést kapott, aminek még a felét sem töltötte ki. De biztosnak látszott, hogy ez a Niko nem azonos a sápadt Nikóval. Kryzewski őrnagy, hogy kiaknázzon minden lehetőséget, meg- meglátogatta az ügyészek főnökeit, akik a Swiereczewski utcai bíróság épületében dolgoztak. Mindegyiktől elkérte a munkatársak teljes listáját, 's feltüntetett születési időponttal és a lakóhellyel. Természetesen nagyon rosszkedvűen fogadták kérését. A kerületi ügyészek pedig egyenesen tiltakoztak ellene. Minthogy azonban az ügyészségnek és a rendőrségnek jó viszonyban kell lennie egymással a közös munka eredményessége érdekében, végül is az őrnagy elérte célját. Megígérték, hogy két-három nap múlva megkapja a listákat. Később Wielawski, a fővárosi ügyészség főnöke keserű szemrehányást tett a vajdasági ügyésznek, akivel kávézás köz- ‘ ben a büfében találkozott. (Folytatjuk)
