Békés Megyei Népújság, 1964. november (19. évfolyam, 257-280. szám)

1964-11-03 / 258. szám

MM. november S. 4 Kedd a Tyereskova-brigádnál A Szarva»! Ruházati Ktsz-ben a portás néni mint ismerőst, moso­lyogva fogad az ajtóban: — Nem maga az első riporter, aki keresi őket. Voltak itt már a rádiótól és a televíziótól is. Tudja, híresek ám ezek a kislányok. A portás néni A portásfülkében mikrofonba mondja a Tyereskova-brigád ve­zetőjének nevét. Amikor vagy há­romszori hívás után sem jön le a varrodából Komlovszky Zsuzsa, a portás néni a telefont veszi keze­lésbe. Tárcsáz. — Igen, azonnal küldjük — hangzik a vonal túlsó végéről. — Mindjárt itt lesz, biztosan nem hallották a hangszórón ke­resztül — közli a ktsz első szá­mú őre. — Vártuk már, hogy a megyei lap szerkesztőségétől is eljönnek hozzánk — mondja a Tyereskova- brigád vezetője, miután bemutat­kozunk egymásnak. Amíg felmegyünk a varrodába, Zsuzsa a kollektíva tagjainak munkájáról beszél. Zsuzsa — Tavaly decemberben alakul­tunk. Már ez év második negye­dében elhatároztuk, hogy naponta 230 inget készítünk. Tervünket néggyel túlteljesítettük. Jelenleg 30ó-at kellene megcsinálni, de már 330-mál tartunk. Ez szép eredmény, hiszen még nem egé­szen egy éve dolgozunk együtt Jelent-e valamit a ktsz-nek a mi többletmunkánk? Számottevő­«•■■■■■••■■■■■•■■■■■■■•■■■»■■■■■■«•■■■■•■■•ff-„Együnk fruttit?!”-} neszemről nem túlságosan kedve- S lem, vagy ha mégis, csak azért, mert ; a diákköri radírrágást juttatja eszem- j be, s ilyenkor visszafiatalodom, A ! napokban éppen ezt a hatást szeret- ■ tem volna elérni, s előguberáltam a ■ zsebemből 3 forint 20 fillért. Tetsze- : tős nylontasakban a kaleidoszkóp ; minden színárnyalatát felém sugá- ; rozta a kis csomag cukorka, ahogy j kézbe vettem a Tanácsköztársaság ; ÚM önkiszolgáló csemegeboltban — ■ a „Fruttit”, A felbontása nem oko- I zott túlságosan nagy gondot — már- l mint a nylontasak felbontása. Utá- ■ na válogattam. A rózsaszínűt, zöldet vagy kéket kóstoljam meg először? A rózsaszínűvel kezdtem. Szép gon­dosan, mint mikor a dohányos em­ber végigropogtatja rágyújtás elótt a cigarettáját, forgattam a kezem- ; ben, elolvastam rajta az Írást, s az- ; tán ki akartam bontani. Göngyöleg ! nem szerethette még így a „net- ! tót”, mint ez a kis rózsaszín papír ■ az ő rózsaszínű karamelláját. Nem S tudtak egymástól elválni. Egyik moz- 2 dalaira a papír hagyta ott neme- ; sebb részét az édességen, másik moz- ; dulatra az édesség tapadt hozzá az S elszakadt kis papírcsíkhoz. így jár- ; tarn a kékkel is, míg végre egy hűt- ; len zöld meggondolatlanul elhagyta 1 ruháját; azt mérgesen rágtam ősz- ■' sze. Felét azért sikerűk kihámozni. A ; többit nem vagyok hajlandó elfő- S gyasztani a göngyöleggel együtt, in- | kább más célra használom őket: — ; valószínű gombfocizok velük, hiszen S ruganyosak, s a sima asztalon csúsz- S nak is. A reklámra azonban van egy • épkézláb módosításom: Gombfociz- ; son Fruttival, tartós, rugalmas és I nem Is drága! (fer-ó) • en csökkenti a termelési tervben jelenleg mutatkozó hiányt Bent a neoníényes varrodában a varrógépekkel fehér köpenyes, fiatal, csinos lányok szalagban dolgoznak. Óraműpontossággal ad. ják. egymásnak a készülő férfi freskóingeket: oldalazásra, alja- szegésre, gombozásra, vasalásra és még ki tudja hány műveleten megy keresztül a munkadarab, amíg a meóshoz kerül. — Azt mondta a portás néni: hí­res ez a kollektíva, a rádió és a tv is készített róluk riportot •— fűzöm a beszélgetés fonalát. — Ez az igazság — válaszol némi büszkeséggel a tyeresková- sok vezetője. Hogy miért? Tizen­egy hónap alatt olyan eredményt elérni, amilyet mi produkálunk nem kis dolog. Egy másik szalag négy hónappal előbb alakult meg mint mi és az ő teljesítményüket jóval túlszárnyaljuk. Pedig a bri­gád tagjai mostoha körülmények között tanultak meg egy-egy munkafolyamatot. Amikor a dél- utánosok befejezték a munkát, a lányok akkor kezdték el a szak­ma elsajátítását. Ha meg akar is­merkedni a kollektíva tagjainak munkájával, életével, beszélges­sen el velük. i Anna Néhány lépésnyire tőlünk, a kisasztalnál dolgozik Janurik An­na, a MEÓS. Megállók mellette. Pár pillanatig figyelem a munká­ját, amint a kész igékét osztály­ba sorolja, s a javításra szoruló­kat visszaadja annak, aki elron­totta. — Néha haragszanak rám a lá­nyok, de azért megértők. Tud­ják, hogy a mennyiség mellett fontos a minőség is. Zsuzsa, aki éppen ide érkezik,- közbeszól: „Anni beszélj a KISZ- munkáról is.” — A szalagban tíz ifjúkommu­nista van, nyolc pedig most kérte a felvételét az ifjúsági szövetség­be. Valamennyien aktívan kivesz- szük részünket egy-egy rendez­vény, politikai oktatás szervezésé­ből. A- kongresszus tiszteletére társadalmi munkában felhordtuk a padlásra az ex portos dobozokat. Esemény? Volt: Zsuzsával közö­sen tanítottuk be a szalag tagjait. Erzsébet Egy géppel odébb Ibrányi Er­zsébet dolgozik. — Együtt kezdem a tanulást a többiekkel. Valahogy rövidebb idő alatt sikerült elsajátítani a munkafogásokat és így minden reszortban tudok tevékenykedni. Mostanában ott, ahol felgyülem­lik a munka. Olyan mindenes vagyok, s ezért fizetésemnek har­minc százalékával többet kapok. Hogyan tudta elérni a „minde­nes tisztet?” — Szorgalmasan tanultam. De megérte. Éva Czigléczki Éva, a ktsz-ben elő­ször irodán dolgozott. Itt mind­össze 500 forintot keresett. Többet akart kapni, azéirt tanult szak­mát. — Márciustól vagyok a szalag­ban. Szívesebben csinálom ezt, mint az adminisztrálást. Mindig akad valami érdekesség, újdonság. Rozália Az ablaknál egymás mellett két barátnő: Bartha Rozália és Tárnoki Árpádné végzi a galléro­zást, ami talán a legnehezebb az ingkészítésben. Amikor beszélget­ni kezdünk, szinte egymás szavá­ba vágnak. — Kezdetben sokat nevetgél­tünk — valja be Rozália. — S ezért nem tudtuk jól kihasználni a munkaidőt — toldja meg barát­nője. De most már elegendő a mennyiség, s a minőségre sincs különösebb kifogás. Ha esetleg van valami probléma azonnal se­gítünk egymásnak. A Tyereskova-brigád tagjai hí­resek, pedig semmi különöset nem csinálnak, csak szorgalmasan dolgoznak. De nemcsak ők, akik­ről írtunk, hanem a kollektíva valamennyi tagja. Tizenegy hó­nappal ezelőtt kezdték tanulni a szakmát és ma már kiváló ered­ményeket érnek el. Bármikor számíthat rájuk a ktsz vezetősége. Dékány Sándor Bukósisak a tablón Mint közöltük, érdekes kiállítás nyílt Békéscsabán, a Fegy­veres Erők Klubjában a gépjárművezetők számára. Képünkön az egyik tabló látható, melyre elhelyeztek két bukósisakot, illusztrálva, hogy ez mentette meg volt gazdáikat az életnek. A kiállítást tegnap, november 2-án Gyulára szállították, és a mai nap még megtekinthetik a gyulaiak. Jlnocszi színvonal fa Ivovszeraséq — Operett-bemutató a Jókai Színházban — Ha egy több nemzedéken át szinte agyonjátszott operett adó­dik a kritika tárgyaként, a mér­legelés és az igazságot megköze­líteni szándékozó értékelés nem könnyű dolog. Máris kiderült te­hát, hogy az ún. könnyű műfajt nem is olyan könnyű elintézni egyetlen szóval: „poros”, vagy egy másikkal: „nevetséges“ vagy akár egy harmadikkal: „minek?" Mert — ha úgy játszák — nem is poros, nem is nevetséges, és kell is ahhoz, hogy a nevetés, a szóra­kozás általa is része legyen az hető egy nem is túlságosan sokat akaró rendezői elképzelés. A kényszerűségből az operetthez átruccanó prózai színészek leg­többször csalódást okoznak, má­sok viszont egy-két év óta, azóta, hogy először kaptak nagyobb megbízásokat, nem fejlődnek kel­lően sem az énektudás, sem szí­nészi eszközeik gazdagításában! Az operett — a „legkorszerűbb“ felfogásban is — egymástól ala­posan elütő szerepkörökre tago­zódik, ezek a szerepkörök viszont jórészt betöltetlenek színházunk­A három fiatal művész; ^Henry: Vöröss Tibor, Florimond: Széplaky Endre és Raoult: Darabos Ferenc. emberi létnek, mert ha hiányzik, már nem teljes az. Most, e kritika ürügyén • szó sincs arról, hogy az előbbi meg­állapítás helyességét vagy hely­telenségét vitassuk (még azt is fi­gyelembe véve, hogy az élet apró­ságai, az emberi közérzet kicsiny összetevői korántsem apróságok és kicsiségek), mindenesetre ne­vetni jó, kacagni is jó, és az em­beriséget — többek között — az operett erre tanította. E hagyo­mány viszont már igen tisztelet­re méltó, és ha korunkban mind­ehhez korszerű, a számunkra leg­izgalmasabb momentumokat hangsúlyozó rendezés is járul, örülünk az operettnek; Miszlay István a romantikus drámák, komor színművek és tré­fás kedvű zenés vígjátékok után Kálmán Imre: Montmartrei ibo­lya című operettjének színpadra állításával most azt bizonyította, hogy lehet korszerűen rendezni régi operettet is. Rendezői ötle­tei végigcsillogtak a három fel­vonáson, művészi fegyelmet kö­vetelő, lazaságot nem tűrő egyé­nisége nem egy operettelöadás annyit hangoztatott gyengéjét: a harsányságot, az öncélú modoros­ságot, a burleszk-be hajló bohóc­kodást egyszerűen letiltotta a színpadról. Tisztán látható, hogy fő célja: jellemeket alkotni, ka­raktereket hangsúlyozni belső művészi eszközökkel, és lehető­leg csak annyi külsőséggel, technikával, amennyi elkerülhe­tetlen. Törekvései majdnem tel­jes mértékben megvalósultak, hogy milyen színvonalon, ez azon­ban már más kérdés. Tavaly, az évad végén, a sza­badtéri színpadon bemutatott Lehár: Vándordiák című operett­je már jelezte azt, hogy színhá­zunk operettegyüttesével nincs minden a rendjén, következete­sebben fogalmazva: bajok vannak. A Montmartrei ibolya bemutatója után ez a megérzés tovább mélyült és igazolni látszik a tavalyi aggályokat. Sajnos, most már nyilvánvaló, hogy az operettegyüttes az utóbbi évek­ben olyan vérveszteségeket szen­vedett, melyet mind ez ideig nem tudott kiheverni, néhány (vagy talán még annál is kevesebb) ki­vételtől eltekintve kevés ebben az együttesben az olyan egyéni­ig, akire biztonságoséin felépít­nál, ha pedig nem betöltetlenek, a kísérlet színvonalán tölthetők csak be. Ügy gondoljuk, Békés­csabán és Békés megyében, de bárhol az országban még mindig szeretik és igénylik az emberek az operettet és ha ez így van, a lehetőségeken belül jó előadást, korszerű előadást kell produkál­nia a vidék színházainak is, kö­zöttük a békéscsabainak is. És vajon nem az a legkorszerűbb, ami jó? Nem az, ami színvonalas, művészi? A színvonal, a művé­szet pedig elválaszthatatlan a mű­vésztől, aki és akik megvalósít­ják, és akiknek állandóan töre­kedniük kell arra, hogy tehetsé­güket mind árnyaltabban, hatá­sosabban, igazabban bontakoztas­sák ki. Erre — sajnos — még ke­vés példát találunk színházunk operettegyüttesében, melyet ez­úttal a rendező kemény keze, kö­vetkezetessége óvott meg attól, hogy hibái alaposabban és bán- tóbban kiütközzenek. Sok fiatal művész kapott helyet ebben az előadásban, ének- és mozgáskul­túrájukban kiütköző fogyatékos­ságuk azonban a sokat tervezett és alig megvalósuló stúdiómun­ka nélkülözhetetlenségét is erő­sen aláhúzza. Hasznos és szüksé­ges az önbizalom, enélkül nincs művészi alkotómunka, de meg­alapozott önbizalmat csak az ál­landó önértékelés adhat; talán ez az, ami — elsősorban fiatal éne­keseinkből — kissé hiányzik. Az aránylag népes szereplőgár­dából három alakítás messze ki­emelkedik: Széplaky Endre (Flo­rimond), Székely Tamás (Spaghet­ti) és Cserényi Béla (Frascatti had­ügyminiszter). Mindhárman sal- langtalanul, hallatlan könnyed­séggel és őszintén komédiáznak, művészetük javát adják. Tetszett Demény Gyula Rotschild báró sze­repében, alakítására legjellem­zőbb, ha azt hangsúlyozzuk, hogy úgy játszott, mintha nem is ope­rettet játszana, emlékezetes mai radt Bende Attila (Durand) né­hány pillanata, és Vöröss Tibor Henry, a költő szerepében. A zenekar Németh László ve­zényletével magabiztosan és ár­nyaltan szólaltatta meg Kálmán Imre muzsikáját; Sallay Eta, a vendégkoreográfus táncai kitűnő­ek, Suki Antal díszletei eleven, jól sikerült kompozíciók. . Sass Ervin

Next

/
Oldalképek
Tartalom