Békés Megyei Népújság, 1964. november (19. évfolyam, 257-280. szám)

1964-11-15 / 268. szám

Tendenciák a középkori várostörténcti irodalomban

'*■— Planitz és Ennen vitája ma sem csitult el egészen —

A TÖRTÉNELEM egyik legérdekesebb és Igen sokat vitatott problémaköre napjainkban is a középkori várostörténet, illetve azoknak a középkori városoknak keletkezése, fejlődése, valamint a történelemben játszott szerepe, amelyek a nyugat-római birodalom bukása után keletkeztek, s amelyek — különösen Európában — a feudalizmus sajátságos és helyenként rendkívül fontos társadalmi, gazdasági jelentőségű fejlődési csomópontjai lettek, A magyar városok története ugyanilyen szempontból szintén a mindenkori fejlődési színvonal mutatói voltak, eltekintve a speciális esetektől. Napjainkban megyénkben is fellendült a helytörténeti és átfogóbb értelemben a várostörténeti kutatás. Ez a tény és az, hogy a középkor bizonyos részeit, valamint a középkor folytatását Jelentő korok várostörténetét a várostürténetl irodalom főbb irányzatainak figyelembevétele nélkül csak nehezen lehetne értelmezni, érdemes szólni a várostörténeti irodalom egyes tendenciáiról, illetve a kutatások Jellegéről és céljáról.

A KÖZÉPKORI VAROSOK keletkezésének és belső életének lényegét kezdetben csupán Jogi, esetenként különböző Jellegű szociológiai, majd gazdaságtörténeti szempontból Igyekeztek magyarázni. Az ilyen irányú próbálkozásokban — amelyekhez a századunkban széles körben kibontakozott kutatások nyomár, a történeti statisztika, régészet és több segédtudomány, mint a numizmatika, valamint a sok szempontból érdekes, de gyakran egyoldalú ismeretekre vezető településtörténet és városalaprajzok elemzése Járult — Jelentős eredményeket ért el többek közt Dopsch. O az antik városjogot próbálta a középkori városfejlődés megértésénél alkalmazni, de az így alkotott városi válság- és Jogi elméletét megdöntötték. Ugyancsak Jelentős és sok hivet maga köré gyűjtő volt Pirenne belga tudós, aki az antik városok analógiájára felállított válságelméletet tagadta, s a városok kialakulásának döntő kritériumát és az egész további fejlődést meghatározó tényezőt az arab hódítás földközi-tengeri uralmának következményeiben kereste és vélte megtalálni. És még lehetne sorolni a kutatókat, de ahhoz, hogy a végeredményben két legfőbb — és sokak szerint egyre merevebb szemben állást mutató — várostörténeti kutatásbeit irányzatot ismertessük és megértsük, elég talán, ha a két Irányzat legnevesebb képviselőinek munkájával foglalkozunk.

A KÉT IRÁNYZAT lényege, hogy az egyik a középkori — elsősorban európai — városokat, mint as antik római városok folytatásaként és azok

lényeges meghatározó Jegyeinek hordozóiként fogja fel, röviden: az antik kontinuitást hirdeti. Ennek az irányzatnak, amely kutatási módszerét tekintve a Jogi fejlődést veszi elsődleges meghatározónak, a húszas és a harmincas években az «miitett Pirenne és a hozzákapcsolódó német Below és Rőrig volt kéviselője, majd

1963-ban már kevésbé merev állásponttól, s módszereiben sokbán különböző bonni Edit Ennen vált Ismert hívévé. Velük szemben az antik kontinuitást legkövetkezetesebben tagadó Hans Planitz, ugyancsak az utóbbi évtizedek nagy tudósa, akinek munkájával és Ennen ellene folytatott polémiájával különösen érdekes foglalkozni, hiszen nézeteik a mai viták gyökereit is Jelentik, de utat is mutathatnak kutatásokhoz a jövőben.

FUGEDI ERIKNEK, a Tanulmányok Budapest Múltjából című köletsorozat legutóbb kiadott 19. kötetében megjelent értekezése valamint a még felsorolásra irerü’.ő munkák alapján először Planitz munkáját kell, ha csak igen röviden is ismertetni, hogy következtetéseit értékelhessük. A bécsi jog- történész, Hans Planitz, aki 1940 óta számos tanulmányt Jelentetett meg a kereskedő céhek és a városi conluratio ösz- szefüggésetról, a német váróéról, mint községről és a várod patríciusokról — 19S4-ben terjedelmes műben foglalta össze kutatásai eredményét „A középkort város a rómaiaktól a céhek koráig" cím alatt. Kutatásaiban csupán két szempont szerinti vizsgálatra szorítkozott: ez a városok topográfiai és Jogi oldalról történő szemlélete, ami eleve bizonyos merev keretek közé való szorítást jelentett elmélete számára, s erre nem lehet mentség a Fügedi Erik által a könyve bevezetőjéből vett Idézet sem. Az, hogy „nincsenek olyan fejlődésbeli ismérvek, amelyek valamennyi Jelenség egységes magyarázatául szolgálhatnának.” (Tanulmányok Bp. Múltjából XIX. köt. 304. old.) Módszereivel nem egészen összhangban, annál részletesebben foglalkozik a középkori kereskedők társadalmi szerepével és helyzetével, és innen kiindulva fejti ki elméletét a városokról, illetve azók lakóinak életéről. Mint megállapítja, a kereskedők együttesen utazó csoportot alkottak< ez volt a Hanse, amelynek tagjai esküvel erősített szövetséget kötöttek egymással: ez volt a Gilde, s hogy ezeknek a kereskedőknek hogyan Jött létre az első állandó települése, s milyen életet éltek, hadd idézzük Fügedi Erik közvetítésével Pla- nltzot: „Ebben a kezdeti stádiumban a kereskedő a király alattvalója, a király nevében praepositus mercatorum bíráskodik felettük. A telep sem

Katona Judit:

Emlék

Kezdenek füves léptei sorsomba zölden. beletörnL Éj van.

Zizzen a csillagcserje.

Nyár áll szívemnél, mint ki menne

s nem tud sehogysem elköszönni.

önálló, mert a király megbízottjának közvetlen irányítása alatt áll.” (TBM 506. old.). Ez a nem egészen független település volt a Wlk, amelyről Planitz a következőket Írja a német viszonyokat vizsgálva az Ottó császárok Idejében: „A Wlk most kilép teljesen paaz- szlv magatartásából és kezdetét veszi saját kögAégl életének ki* fejlődése. (Ugyanott.) És valójában innen: azoknak a kereskedő telepeknek kialakulásától és függetlenedésétől dotálja Planitz a városok kialakulását, amelyek szerinte egyidöben Jöttek létre a német hűbért állam kialakulásával a XI. században. Tehát megállapítja, hogy a római kontinuitás nélkül, — a Karollng-karszakban a távolsági kereskedők Wik-Jei biztosították a városok kifejlődését. Planltznak nem egy érvelése megcáfolatlan, de a vele polemizáló Ennen, aki 1953-ban Jelentette meg „Az európai város korai története” címmel könyvét a korlátozott topográfiai és jogi szempont mellett Planitz hibáiként sorolja fel, hogy Planitz azért zárhatta ki a városok fejlődéséből a kontinuitást, mert az antik folytonosság vizsgálata csak úgy tehető meg, ha az egyházi Intézmények szerepét is figyelembe veszik, továbbá hangsúlyozza, hogy Planitz „az elmélete teljessége kedvéért olyan részleteket hagyott el, amelyek nem illettek bele elméletébe”. Edith Ennen viszont, aki az európai városok keletkezését és fejlődését a kulturális jelenségek térbeli elhelyezkedését mutató kartográfiával mutatja be, vizsgálatából kihagyja a franciaországi és főleg a dél-francia történeti anyag vizsgálatát, aminek következménye, hogy az Olasz, valamint a spanyol intézményeknek közvetlenül a Maas völgyére történő átvetí- tésével Dél-Franciaorezág kihagyása erősen vitatottá teszi a flandrial városok általános fejlődésbeli szerepét

ANÉLKÜL, hogy a két irányzat között valamiféle erőltetett középvonalat igyekeznénk találni, amikor a módszereiket és megállapításaikat a magyar viszonyokra alkalmazzuk, éppen az utóbbi, enne ni hiba nyomán bizonyítható hogy a szélsőségeket feloldhatjuk és igaz következtetésként vonhatjuk le, hogy a kontinuitásnak — megfelelő helyen, megfelelő mértékben — igenis volt szerepe, azonban mint Planitz bizonyította: a települések belső önfejlődése, s a rómaiaktól független behatások is szerepet vittek a fejlődésben. Annak ellenére, hogy a Nyugat-Római Birodalom bukása után a történelem színterén nagy rázkódtatásokat ért meg az európai fejlődés, és szaggatott volt, az antik világ Jelentős társadalmi bázisa, a város nem tűnt el. Átalakulva, most már társadalmi és az antik városokhoz képest sokkal Inkább gazdasági szerepet betöltve tovább élt a város, mint olyan és újabbak keletkeztek; hordozva mindazokat a sajátos jegyeket, ami est a történelmi, gazdasági Jelenséget oly nagy mértékben megkülönbözteti minden másféle emberi településformától.

Wegroszta Sándor

Aonzlu Rozalia

Anyám

PodolsxklJ:

Garanciális javítás

Már egy hete beadtam az órámat javítani. Ma mentem el érte.

— Egy pillanat — szólt a mester, midőn szokásom szerint felcsatoltam az órát a jobb karomra és indulni akartam. — Még itt felejti a garanciapapírt. Mi mindig szem előtt tartjuk megrendelőink érdekét. Ha az ön őrá xi egy fél éven belül elromlik, és ez nem az ön hibáidból történik, ingyenesen megjavítjuk.

Egészen meghatódtam ettől a finvelmességtöl, kezet mrújtottam a mesternek, erőteljesen megrázta azt.

Vidám hangulatban értem haza, levettem az órát és letettem az éiielisrek- rényre. A jókedvem azonban egyből elszállt, midőn láttam, hogy az óra megállt. Felvettem, felcsa*altam a karomra — eredmény: a másodpercmutató szép lassan elindult, de mintha bosszantani akart ixilna, egy kör után menállt. A percmutató is mozdult valamit, de aztán, akárcsak oda- ragasztntt&k volna, az is megállt.

Másnap ismét elmentem a műhelybe.

— Jó napot kívánok — köszöntem a lehető legudvariasabban. — Sajnos, még a fél év lejárta előtt élnem kell a garancia lehetőségével. Az óra. melyet tegnap vittem el, nem jár.

A mester ügyet sem vetve köszönésemre, elvette az órát és ridegen mondta:

— Szó sem lehet a garanciáról, hiszen ön volt a hibás, hogy elromlott. Ezt az órát magasról ejtették le.

— Lehetetlen — vetettem ellene.

— Ha nem esett le, akkor legurult a díványról.

Ezt a feltételezést is elvetettem.

A mester gtianakvóan

rám nézett, és elégedetlenül illesztette szeméhez a

lencsét.

— Nedvességet kapott, úgy látszik, a strandon nem

vette le.

— Télen nem járnak a

strandra!

A párbaj temnója egyre hevesebb lett. Már alig egy lépésre áll'unk egymástól.

— Nincs jooa igénybe venni a garanciát — harsogta a mester. — Lehetséges, hogy az órát betette a jégszekrénybe.

— Még az eszemnél vagyok — feleltem egyre nagyobb dühvei —, sem a jégszekrénybe, sem a mosógépbe, de még a porszívóba sem tettem az órát. Nem kalapáltam, de meg sem tapostam!

— őrizze meg a hidegvérét! — utasított rendre a mester. Most már látom, hogy az órát rázogatta és ettől romlott el.

— Ez nem igaz!

— Még ellenkezni mer?! Emlékezzen csak! Tegnap, amikor elment, a kezét nmiította. Feleletül én barátion megráztam. Ettől- romlott el az óra.

— De hát ön rázta meg a kezem!

— De ki nyújtotta előbb?!

A szégyen pírja futotta el az arcom. Igaza volt, ixiiőhan én nini itattam előbb a kezem. Hogyan is feleltettem el? Hogyan is volna jogos a garancia? Egészen lesúltva kértem bocsánatot a mestertől, mert azt mertem teltételezni, hogy 5 a hibás. FÖntőn ki is fizettem az új javítás teljes költségét.

Aztán iUra adott egy garancialevelet...

Oroszból fordította: Sass Attila