Békés Megyei Népújság, 1964. október (19. évfolyam, 230-256. szám)
1964-10-07 / 235. szám
1064. október 1. 4 Szerda „Mi, tizennégyen" Töprengés Takács István, a Békés megyei Húsipari Vállalat szakszervezeti bizottságának titkára így kezdi: — Ha a gyulai feldolgozó üzem legvidámabb brigádjával akar megismerkedni, akkor jöjjön velem a csomagolóba. Tizennégy nő, egy férfi sincs közöttük. Ütközben aztán a brigád számos más jó tulajdonságára is fény derül, összefognak, segítik egymást, minőségileg kifogástalan a munkájuk, a tervüket rendszeresen teljesítik... Még februárban célul tűzték a szocialista cím elnyerését és eddig minden feltételt teljesítettek... Csak győzze megjegyezni az ember! Csupa jót hallok, így aztán kíváncsiságtól fűtve lépek be a jó illatú munkaterembe, ahol a gyulai pároskolbász garmadában lóg a rudakon. Micsoda eldorádó ez egy kívülről érkezőnek, aki csak 10 dekánként vásárol belőle a csemegeboltban —, ha van. Mert az igazat megvallva, néha hiába keressük, eltűnik. Elsősorban az exporttervet kell teljesíteni! A gyulai kolbász márka, van is keletje fél Európában. Vagy talán még távolabb is? Mindenesetre, akik megismerik, már nehezen szoknak le róla. Nagy a varázsereje. Ezt a jellegzetesen hazai árut készíti elő szállításra a 14 nő, akik között asszonyok és lányok is találhatók. Minden szálat étolajos ronggyal húznak át, címkével látnak el, végül az árut becsomagolják. Igazi női munka: köny- nyű kéz, ügyesség, ízlés kell hozzá. Közben még válogatják is. Csak hibamentes áru kerülhet külföldre. — Egyszer Prágában jártam és ott az egyik üzletben láttam gyulait. Pont olyan volt, mint itt, semmi elváltozást nem észleltem rajta. Az öndicséretnek is vélhető megjegyzést Takács István teszi, de az elismerés a brigádnak szól, így tehát nem vehető rossz néven tőle. Salka Béláné, a brigád vezetője közelebb jön. — Újságíró? — kérdezi csodálkozva és felcsillan a szeme. — Rólunk még soha nem írtak. Na, lesz öröm... — Nem is olyan biztos — vágok közbe. — Hátha bírálatot kap a brigád. — Azért jót is lehet írni — jegyzi meg szerényen. — Veszekedés, civakodás nem szokott lenni? — kérdezem tettetett komolysággal. Egy kicsit gondolkozik, aztán elmosolyogja magát: — Hát éppen megtörténik. De „örök harag” nincs. Csak pár percnyi. Nem is lehet, hiszen akkor hamar oda lenne a becsületünk. Mi pedig ki akarjuk érdemelni a szocialista címet. — És mit tesznek „még” ezért? Kelenföldi Hőerőmű Vállalat felvesz férfi segédmunkásokat. Munkásszállást biztosítunk. Jelentkezni lehet: Budapest XI., Budafoki út 52, munkaerőgazdálkodásnál. 2125 — A munkáról nem beszélek. Azzal nálunk azelőtt sem volt baj. Inkább az emberi kapcsolatokban történő változásokról. Talán azt mondhatnám, rájöttünk, hogy összetartozunk mi, 14-en... A hang, ahogy ezt a kérdést fejtegeti és a szeme csillogása elárulja, hogy a brigád valóban szívügyet jelent számára. — De kérdezze meg másoktól is, hogy mi a véleményük! Sebestyén Teréz talán a legidősebb. Azt mondják, hogy már annyi kolbászt lecímkézetl, amennyivel a földet körül lehetne keríteni. Egyébként nagymama is. Az unokája a kedvence. Elmosolyodik, amikor hallja, hogy miről beszélgetünk. — Az unokám és a brigád — helyesbít anélkül, hogy abbahagyná a munkát. — Itt mindenki nagyon barátságos, rendes, becsületes. A vezetők: az igazgató, a főmérnök, a művezető gondoskodnak rólunk. Majdnem mindenkinek van gyereke... Előfordul, hogy megbetegednek. Gyerekeknél könnyen megy. Ilyenkor ők maguk kezdeményezik: „Csak maradjon otthon nyugodtan, majd mi elintézzük a többit.” — Így lehet dolgozni és érdemes is. Lázár Péter művezető igen jó kedélyű ember. — Ilyen brigád mellett nem is csoda — jegyzi meg tréfásan. — Csak sajnos, nemsokára már nyugdíjba megyek. Azt mondják, így szokta buzdítani a brigádot: „Mi, nők tartsunk össze.” Gyűlések, összejövetelek, előtt pedig: „Mi, nők is ott leszünk.” Megmosolyogják, élcelőd- nek vele, de a munka annál jobban halad. Az egyik állványnál egy fiatal nő elmélyedten dolgozik és közben halkan énekel. 22. — Nem, nem. Jobb, ha még egy keveset várunk. Az ilyen letartóztatás megijesztene másokat. Utóvégre is Kabátujj nem nagyon érdekel engem. Csak a további nyom felderítéséhez szükséges. Mindent csendben és óvatosan kell csinálnunk. Rajski biztosította az őrnagyot, hogy Kabátujjat állandó diszkrét megfigyelés alatt tartják és a legközelebbi alkalommal „lefülelik”. A főhadnagy hozzátette, hogy a legközelebbi szombaton vagy vasárnap. A kerület statisztikája szerint a legtöbb kocsmai verekedés és botrányokozás ezeken a napokon történik. Közben az őrnagyot szüntelenül gyötörte az a kérdés, miért hazudott Kalinkowski vallomásában? Elhagyva a bíróság épületét, hogyan és hol töltötte idejét, mielőtt hazatért volna? A mentőkórházban átnézte a névsort, kik látogatták meg a joggyakomokot betegágyénál. Csak a hozzátartozói nevét találta felírva meg az ügyészét, a titkárnőét és két kollégáét a bíróságról. Valaki telefonon érdeklődött Kalinkowski egészsége iránt, de amikor megkérték, közölje nevét, lemondott arról, hogy az információt megkapja, és letette a telefonkagylót. Az őrnagy tehát otthon látogatta meg Kalinkowskit, de itt megtudta, hogy a joggyakomok nem vette igénybe a további orvosi „kiírást”; elismerte, már — Rostás Erzsébet, „civilben” boldog menyasszony — mutatja be Salka Béláné. — Az más — fordulok hozzá. — így igazán érthető. — Dehogyis! — tiltakozik Erzsiké. — Szoktunk mi együtt is dalolni. Miért ne, ha kedvünk van hozzá? Még Péter bácsi is segít néha — kacsint huncutul a művezetőre. — Azt mondják, a „hangulatmester” Kontra Imréné, aki Kiss Ferencné mellett dolgozik. Fiatalok ők is. Rendszerint együtt agyalják ki a tréfákat. — Most éppen nincs kedvünk hozzá — mentegetőznek. — De, ha egyszer úgy istenigazában belejövünk... Na majd ebéd után. Bizonyára jó a koszt. — Sokszor a húsra rá sem nézünk. Ezt is meg lehet unni. Legjobban ízlik a gyümölcs, az olajos kenyér és a sütemény. Cseresznyés Jánosné kisbabát vár és könnyebb munkára osztották be. Most tehát nem tartozik a brigádhoz, de egy pillanatra azért beszaladt szétnézni. — Nem tudom megállni, hogy naponta legalább egyszer-két- szer be ne jöjjek. Nagyon hiányoznak. Lázár Péter csendesen megjegyzi: — Ilyenek itt mindnyájan. El sem lehetne zavarni őket. Ha kicsit betegeskednek, akkor is inkább bejönnek dolgozni. Itt érzik jól magukat Legyen az utolsó szó Salka Bé- lánéé. így búcsúzik: — Minden ebédszünetben sajtóolvasást is tartunk. Végre magunkról is olvashatunk majd. De csak jót ír, ugye? annyira jól érzi magát, hogy dolgozni mehet. Krzyzewski, akár akart, akár nem, kénytelen volt a Swierezewski utcába menni, bár biztos volt abban, hogy a barátja türelmetlen lesi, az ő véleménye szerint a nyomozás nagyon is lassú előrehaladásával. Érzései valóban nem csalták meg. — Megint semmi újság — idegeskedett az ügyész. — Végy több ember a segítségedre. Telnek a napok, közben Kalinkowski meggyógyult, és még mindig semmi hír. Ennyi idő alatt nem egy, hanem tíz csekket is ki lehetett volna vinni Bécsbe. —■ Sőt, százat is kivihettek! — vágta el a beszélgetést édesen az őrnagy —, de ezt az egyet nem vitték ki. Ha az ügyészség úgy gondolja, hogy a nyomozás rossz vagy nem elég energikus, akkor kérje a módosítását és tegye át az ügyet a fővárosi parancsnoksághoz. Talán ott eredményesebbek lesznek. Az ügyészheüyettes zavarba jött. — Bocsáss meg, Stach. Nem akartalak megbántani. Jól tudom, ha te nem mozdítod ki az ügyet helyéből, akkor senki sem Néha összehoz az élet ilyen szituációkat. Az emberek gondolataikkal, törekvéseikkel, akaratukkal mindig hatnak egymásra, s ennek szép példáját tapasztaltuk az orosházi sorházépítkezésen. Szinte mindennapi vendég itt Hegedűs András, az üveggyár lakatosrészlegének művezetője. Ahogy elhagyja a gyárat, ráül kerékpárjára és egyenesen az építkezés felé tart. Mindennap végigmustrálja ott a helyzetet, s szemlélgeti, hol tart a munka. Mi tagadás: önös érdekből teszi ezt, mert hát az első emelet 6-os számú lakásba ő költözik majd a családjával. Szeretné személyes megjelenéseivel is segíteni, előrébb vinni a munkát. Azért drukkol, hogy még a tél beállta előtt húzzák tető alá a magasra emelkedő falakat, ne járja át azokat a hóié meg az eső tavaszig. Régi ismerősként üdvözli őt e munkahelyen Meskó Lajos, a kőművesek brigádvezetője. Régi bútordarab Meskó az Orosházi Építőipari Szövetkezetben, meg amúgy is már. Negyven esztendeje vakolja a falat. Túl van már a nyugdíjhatárom, de még A Békés megyei Tégla- és Cserépipari Vállalat három gyáregysége közül az eleki téglagyár szeptember 25-én, a füzesgyarmati és az orosházi I. számú téglagyár pedig október 4-én teljesítette évi nyerstégla- I gyártási tervét — az esztendő | mozdítja ki. De képzeld magad az én helyzetembe, a szó szoros értelmében égni kezd talpam alatt a talaj. — Megértelek, de te is érts meg bennünket. Nem vagyunk boszorkányok és látnokok. Vannak bizonyos okok is, jól ismered őket, amelyek azt parancsolják, hogy a legóvaitosabban és a legnagyobb figyelemmel dolgozzunk. Néha semmit sem ér, ha hirtelen cselekszünk. De térjünk vissza a lényegre. Szeretnék találkozni Kai inkowskival, állítólag már bejött dolgozni. — Igen, már itt van. A folyosón balra, az utolsó szobában ül, Debinski ügyész dolgozószobájában, aki szabadságra utazott. Krzyzewski elbúcsúzott az ügyésztől és kiment a folyosóra; körülnézett, tájékozódni akart, milyen irányba menjen, végül is balra fordult. — Őrnagy úr, őrnagy úr! Hátratekintett. Wilska futott utána. — Ne haragudjon az ügyész úrra — kérte —, ó most valóban nehéz napokat él át. És nem az ő hibájából. Nagyon kérem ... Mosolyogva nézett a kislányre vall az építkezés előrehaladása is. Nyolc társával együtt nyár eleje óta dolgozik a sorházon, ők kezdték lerakni az alapokat, s három hónap alatt a harmadik szintig eljutottak. Ez az építkezés egyébként a „hattyúdala”, utolsó munkája a szakmában. Ráfér a pihenés. De ez a Hegedűs állandóan a „nyakára” jár. Annyit beszél, hogy már szinte együtt drukkol vele: eljutnak-e odáig — amíg megkapja az engedélyt nyugdíjba vonulásáig —, hogy tető alá kerüljön a sorház. Szívügyévé kezd válni a dolog. Nem tudjuk mivé fejlődik a töprengése. Egy azonban biztos. Mégpedig az, hogy Meskó bácsi egyre többet latolgatja azt, hogy — engedély ide, engedély oda — kitolja-e nyugdíjba menetelének idejét. Több körülmény is gondolkodóba ejti. Egy az: nemcsak ez a Hegedűs várja annyira a lakását, hanem mások is. Másodszor pedig: úgyis olyan kevés az építkezéseken a szakmunkás ... És egyre többet beszél arról, hogy nem hagyja el az építkezést. Legalább addig, ameddig tető nem lesz a házon... elei kedvezőtlen, a nyers tégla kibányászását akadályozó időjárás ellenére. Az év végéig hátralévő időszakban a három gyártól mintegy hárommillió nyers tégla többlettermelése várható. ra. Könyörgő kifejezéssel az arcán, valóban szép volt. — Milyen szerencsés ez a Ju- rek — tréfált az őrnagy — nem minden főnök miatt aggódnak így a titkárnők. Wilska elpirult. , — Halinka kisasszony — mondta az őrnagy, könnyedén megérintve a lány karját — sétáljunk egy kicsit és beszélgessünk komolyan. Maga ugye ismeri Kalinkowskit? Mi a véleménye róla? — Mit mondhatok én? Kalinkowski több mint három esztendeje dolgozik a varsói bíróságon. Már minden osztályon dolgozott. Legtovább, már egy esztendeje, itt az ügyészségen van, mert ezen a vonalon akar maradni. Jó kolléga, mindig szívesen segít a munkában. Udvarias, de talán kissé Öntelt, mert sokszor dicsérték a munkáját. Kétségtelenül tehetséges! Vissza akar menni Plockba. — Gazdag? — A szülei Plockban laknak. Apja hajós, az anyja egy tejüzlet vezetője. Van még egy öcs- cse és egy húga. No, és egy jómódú menyasszonya. Egy ottani orvos lánya. — És flörtök? Varsóban nincs senkije? — Azt hiszem, nincs. Legalábbis nem tudok ilyesmiről. Néha szeret eljárni Zosiához, a fővárosi ügyészségre. (Folytatjuk) Pásztor Béla Jorzy Edigey: A csekk Fordítolta: Bába Mihály mindig megteszi a magáét. Er- v. D. A tervezettnél hárommillió nyers téglával többet készít három téglagyár
