Békés Megyei Népújság, 1964. október (19. évfolyam, 230-256. szám)

1964-10-29 / 254. szám

1964. október 29. 4 Csütörtök Ha a célokért mindannyian dolgoznak... Zsírosszív űek II Békés megyei szolgáltatói Ktsz békéscsabai KISZ-sziervezeite egy hónappal ezelőtt tartotta _a I vezetóségválasztó taggyűlést. Áz alapszerveze-t vezetősége és tagsá- ' ga őszintén feltárta a hiányossá­gokat, amelyek hátráltatják az ifj úkommun isták mozgalmi mun­káját. Elmondták, hogy a szerve­zeti életre eddig nem fordítottak gondot; ritkán tartottak taggyű­lést, s mindig nagyon kevesen jelentek meg. Ennek oka az, hogy különböző munkahelyen dolgoz­nak, nincs megfelelő helyiség, ahol összejönnének, de sokat nyo­mott a latba a nemtörődömség és a hanyagság is. Negatívumként említették, hogy a tagbélyegeket nem vásárolták rendszeresen és társadalmi munkát sem végeztek. A fiatalok a számvetés után azt határozták, hogy ezeken rövid idő alatt változtatni kell és fog­nak is. Az őszinteség és a lelkese­dés közben mindannyiukbain megfogalmazódott a gondo­lat; hogyan tovább? Hogyan kezdjen munkához az új vezető­ség, amelyik a régitől csak gon­Kiváló Dolgozó A Békés megyei Húsipari Válla­lat gyulai üzemében dolgozik Tár­nái János, ö az 1. számú cson tozó­brigád vezetője. Régebben több­szörös sztahanovista volt, ma Ki­váló Dolgozó és sokszor részesül dicséretben, jutalomban. A bri­gádja egyike a legjobbaknak. — Nálunk nincs civakodás, mindenki szorgalmasan dolgozik és segíti a másikat. Ez az egyet­len titka a jó eredményünknek — foglalja össze röviden a vélemé­nyét a brigádjáról. De van is értelme a munkának: senki sem panaszkodhat a kerese­tére. Tamai János Tamai János legnagyobb öröme a kislánya, Marika, aki az általá­nos iskola VIII. osztályos tanuló­ja. Mindig kitűnő volt és ma is az. Három éve a gyulai szimfonikus zenekarban játszik és nemrég Lengyelországba is kivitték. Jogos az apai büszkesége. A családjáért dolgozik és hálát érez a társadalom iránt, amely ilyen lehetőséget biztosit gyerme­ke tehetségének a kibontakozásá- host dókat kapott örökségül. Mit csi­náljon a tagság azért, hogy a ter­melőmunkában elért eredmények mellett a szervezeti életben is mutassanak fel pozitívumokat. — Ezt beszéltük meg azon a vezetőségi ülésen, amelyet a na­pokban tartottunk — mondja La­katos János elvtárs, az alapszer­vezet szervező titkára A tervek szerint novemberben és decem­berben vasárnaponként, amikor a fodrásznészlegek zárva tartanak, a Szent István téri új, reprezentatív, valamint a vasútállomáson levő üzletben dolgozunk társadalmi munkában. — Részt veszünk a szakmai továbbképző tanfolyamon, ahol neves budapesti fodrászok mutat­ják meg, hogyan kell csinálni a legdivatosabb frizurákat. Erre azért is szükség van, mert az idő­sebb kollégák mellett szeretnénk mi is megállni helyünket. Az el­következő időben néha közösen szórakozunk és együtt nézünk meg egy-egy jó filmet. Hamaro­san elkezdjük a KISZ-oktatást s ezután a taggyűléseket is rendsze­resen megtartjuk. Segítségünkre lesz a szövetkezet vezetősége: a központi irodában rendezhetjük meg összejöveteleinket. Perdi Béla elvtárs, a szövetke­zet elnöke így vélekedik: — Megmondom őszintén, eddig csak szakmailag adtunk támoga­tást a fiataloknak. Segítettük a fodrászversenyekre és a bemuta­tókra való felkészülésüket. En­nek megvan az eredménye: szere­tik az újat, a modemet, amit al­kalmaznak is. Vulgárisán ezt az­zal tudnám alátámasztani, hogy az emberek ma már nem azért nyíratják le a hajukat, hogy rö­vid legyen, hanem azért, hogy ízlésesen álljon. Fiataljaink nagy gondot fordítanak a hajápolásra, a divatos frizurák készítésére. A napi munkán túl szeret­nénk, ha a kiszesek szervezeti éle­te változatos lenne, s ne a rosz­— Az már az első letartóztatá­sok után történt. Lisewski behí­vatott, és azt kérdezte: ha rész­letesebben kezdik vizsgálgatni a könyveket, kideríthetnek-e va­lamit? Elmondottam, hogy attól kezdve, amikor már én is tud­tam mindenről, és amikor a szállítólevelekért külföldön fi­zettek, — attól kezdve semmit sem tudnak felfedezni. A külföl­di közlekedésügyi minisztérium­ból kellene beszerezniük az ada­tokat, mert a mi kimutatásaink megegyeznek az állomások ki­mutatásaival, sőt a lengyel ál­lamvasutak varsói igazgatóságá­nak kimutatásaival is. Ami azon­ban a korábbi vagonokat illeti, ezeknél már könnyen felfedez­hetik a különbséget, ahogy an­nak idején én magam is felfe­deztem Ekkor Lisewski azt mondta: ezen a körülményen még gondolkodik. Két nappal később elküldött Varsóba az ösz- szeállításért. Elutaztam, és a távollétem alatt tűz keletkezett az igazgatósági épüleben, és minden könyv elégett. Hogy ez gyújtogatás volt-e, azt nem tu­dom. Nekem már, higyje el ügyész úr, minden mindegy. Ha még valamit tudnék, nem hall­gatnám el. — Liewski ezek után már semmit sem közölt magával? — Nem, akkor már nem sokat beszélgettünk. Lisewski érezte, szül működő kollektívák között említenék a szolgáltató ktsz KISZ-alapszervezetót. Ehhez mi is megadjuk a támogatást: ideig­lenesen a központi irodában kap­nak helyiséget, de a jövő évben felépítjük a KlSZ-küubot — itt biztosítunk számukra otthonit. Vá­sárolunk filmfelvevő és vetítőgé­pet, amit mind szakmai, mind pe­dig a KISZ-oktatásnál fei tudnak használni. A szövetkezet kiszesei közül Sajben Lacival — aki mindössze néhány hónapja szerezte meg a szakmunkás-bizonyítványt — vál­tottunk szót — Valahogy színessé kellene tenni a szervezeti életet — mond­ja, amikor az alapszervezet mun­kájának még nem említett hiá­nyosságairól érdeklődünk. — Ho­gyan? A rendelkezésünkre bocsá­tott helyiségben és majd a fel­épülő klubban havonta küubdéi- utánt kell rendezni. A tánc mel­lett szellemi vetélkedőkkel, Ki mit tud?-okkal tehetnék pezsgőbbé, jó értelemben véve zajossá éle­tünket. Jó volna, ha valamelyik ktsz kiszeseivel felvennénk a kap­csolatot, bevonnánk a munkába az ipari tanulókat és közösen rendeznénk vidám, zenés összejö­veteleket. Ezen túl szervezhetnénk kirándulásokat és sportversenye­ket is. A KISZ-vezetö a ktsz-elnök, a KISZ-tag is arról szólt, hogy tenni kell valamit azért, hogy ne stagnáljon a szövetkezet ifjú­kommunistáinak szervezeti mun­kája és néhány hónap múlva a kiszesek a mozgalmi tevékenység­ben is eredményeikről adhassa­nak számot. A fiatalok és a szö­vetkezet vezetői ismerik a hibák kijavításának módját, most már az szükséges, hogy a szavakat tettek is kövessék. Csak akkor tudnak eredményt elérni, ha a kitűzött célokért mindannyian dolgoznak... Békány Sándor hogy ég a talaj a talpa alatt. Egyszer azért azt mondta: „Ha a szükség úgy hozza, van hová menned? Igyekezz külföldre ki­jutni, Bécsbe. Én is oda igyek­szem. Csak még néhány napot kell vámunk.” Pénzt kértem tő­le. Azt mondta, most neki sincs, ő is arra vár. Csak kétezret adott. Amikor nem sokkal ké­sőbb Lisewskit letartóztatták, idézést kaptam az ügyészségtől. Tudtam, nem érdemes jelentkez­nem, mert onnan már nem en­gednek el. Tehát azt a pénzt, amit Lisewski adott, feleségem­nél hagytam, aztán megszök­tem. — Hol rejtőzött el? — Előbb Poznanba utaztam, aztán Szczecinbe, hogy ott egy külföldi hajóra jussak. De nem sikerült. Nem akartak a kikötő­be engedni. Ezután Gdyniába utaztam. Itt több szerencsém volt. Alkalmaztak a kikötő szol­gáltató vállalatnál. Egy albérle­ti szobácskábán laktam, Orlów környékén. Ideiglenesen már be is jelentkeztem. Néhány hétig dolgoztam a kikötőben és lestem az alkalmat a szökésre. Beszél­Nem a helyleírás kedvéért említem meg, hogy vonaton tör­tént a beszélgetés, de vonaton nyíltabbak az emberek. Egyik megállótól a másikig szoros ba­rátság szövődhet két ember kö­zött, de a következő megállónál, ha az egyik leszáll, a másik ta­lán örökre elfelejti nemcsak az embert, hanem azt is, hogy va­lamikor találkozott vele. Ezt az embert azonban, illetőleg azt, amit mondott, nem lehet elfelej­teni. Azért is adom közzé. Másfél évvel ezelőtt érettségi­zett. Tele ambícióval, élet- és emberszeretettel elhatározta, hogy falura kéri magát. Helye­sebben, olyan funkciót választ, amely lehetővé teszi számára a legeldugottabb falvak, tanya- központok, sőt tanyák látogatá­sát azért, hogy tudásával (jele­sen érettségizett) segítse az arra rászoruló embereket. Mert van ilyen elég. Ez az elhatározás nem nélkülözte a romantikát, hiszen városi állásba hívták, sőt ma is csalogatják. Neki azonban az előbbihez volt kedve. Az egyik járási székhelyen húzta meg magát albérletben. Ott, já­rási felettesei előtt, jól megala­pozott elméleti tudásával, sze­rény élettapasztalatával félsze­gen kezdett hozzá reálisnak tű­nő álmai megvalósításához. Azt hitte kezdetben, úgy kell, hogy reggel, miint felettesei teszik, az első útnak a borbélyhoz kell ve­zetni, aztán egy fekete a presz- szóban, és akkor délfelé — „na gyerekek csináljunk is valamit” — illik hozzáfogni a munkához. Ez igy ment pár hétig, de ezalatt az ifjú funkcionáriusban vegyes érzelmek és gondolatok kerget­ték egymást. — Hát csupán ennyi lenne a mi munkánk, hogy válaszoljunk a beérkező le­velekre vagy annyi, hogy körle­veleket küldjünk a kis falusi szervezetekhez, s azok majd megcsinálják a munkát...?! — Mert a kiküldött levelekre jöt­tek Is a válaszok, olyan hivata­losan, ahogyan már az ilyen je­lentések — tisztelet a kivételnek — csak szavakat írnak arról, hogy „ennyi meg ennyi van” ... tem néhány külföldi tengerész­szel. Egy sem akart magával vinni. Egy német ugyan kötél­nek állt, de kétezer dollárt kért, amiért elvisz a Klonski csator­náig, ahol az éjszaka leple alatt elhagyhatom a hajót. Mivel azonban nem volt pénzem, kénytelen voltam megkockáztat­ni, hogy elrejtőzzem valamelyik hajón. Kérhetek még egy ciga­rettát? Az őrnagy Macioszek elé tol­ta a cigarettatárcáját. Az ügyész közben elolvasta azt, amit a gépirónő írt, és kiegészítette a jegyzőkönyvet a letartóztatott vallomásának utolsó mozzanata­ival. — Nemsokára kínálkozott is alkalom. A kikötőbe megérke­zett az „Upsala” svéd hajó — folytatta kis szünet után a könyvelő. — Deszkát rakodtunk. Észrevettem, hogy sem a vá­mosok, sem a határőrség kato­nái nem törődnek ezzel a hajó­val. A hajó a vámhivatal köze­lében vesztegelt. Tudtam, hogy a hajó a rako­dás után azonnal elindul a ki­kötőből. Kiszemeltem magam­és kész. Ezekből a jelentésekből azonban az emberi arcok, embe­ri gondok és sorsok nem derül­nek ki. — Erre gondoltam — könyö­köl előre a térdén útitársam, úgy diákosan — s ekkor elhatá­roztam, hogy szétnézek én ezek­ben a falvakban úgy, ahogyan azt diákkoromban megálmod­tam S látnom kellett, ebben a járásban sok helyen különbség van a jelentések mondanivalója, s azok mondanivalója között, akikről beérkezett a jelentés. Olyan örömmel fogadnak most már némely helyen, és... nem csupán a tagbélyegeket vásárol­ják meg, hanem élet is kezd sar­jadni a kis alapszervezetekben. Higyje el, nagyon örülnek ezek a fiatalok, ha elmondhatják va­lakinek — például éppen ne­kem —, hogy mit szereztek már, mit szerveztek már, meg azt Is, hogy a kongresszusi felajánlás­sal mennyit segítenek az őszi betakarítási munkákban. — És a romantika? Nem válaszol, kinéz a vonat­ablakon. Hosszú a csend a kö­vetkező megszólalásáig: — Sokáig gondolkodtam, ho­gyan nevezzem azokat az em­bereket, akik épp úgy saját szorgalmukból, saját erejükből küzdötték föl magukat egy-egy tekintélyes állásba, funkcióba* magasabbra, mint ahol és va­gyok, de... szóval, azon tűnőd­tem, minek nevezzek egy néhá­nyat közülük, s aztán ez motosz­kált az agyamban; ezek elfelej­tették honnan jöttek, mit ígér­tek. Ezeknek elzsírosodott a szí­vük, és nagy kín lehet számuk­ra az élet a maga egyformaságá­val: borbély, presszó, dclfelé pe­dig „csinálni kéne valamit”... Én nem akarok ilyen lenni, —» mint ezek a zsírosszívűek! Egy „görbefánál” állt meg a vonat s ő — egyetlen leszálló —■ nyugodtan lépett le a vonat lép­csőjéről a zuhogó esőben, s még látszott a homályos ablakon át a lassan induló vonatból, hogy határozott léptekkel egy kisebb házcsoport felé irányítja lépte­it... Temyák Ferenc nak rajta jó búvóhelyet a kémény mellett és elrejtőztem. El is ju­tok Svédországba, ha a búvó­helyemen nem lett volna olyan fullaszt© forróság. Kis időire még eszméletemet is elvesztet­tem és félálomba merültem. Amikor felébredtem, minden ringott velem, tehát tudtam, hogy a hajó kiúszott a kikötő­ből. Még volt annyi erőm, hogy kimásztam a rejtekhelyről, az­tán elájultam a fedélzeten. Ott talált rám az egyik matróz. Megállították a hajót és átadták a határőrségnek. — Előzőleg öngyilkosságot akart elkövetni? — Igen. Hiszen mindenemet eljátszottam. Volt családom, volt állásom, az emberek megbecsül­tek. Még csak néhány esztendei munka hiányzott a nyugdíjhoz. Most? Higyje el, ügyész úr, jobb lenne az óceán mélyén feküd­nöm. — Macioszek szomorúan le­hajtotta fejét. — Az életben sok mindenért kénytelenek vagyunk fizetni — mondta az ügyész. — Magának is most fizetni kell azért a kár­ért, amit okozott. Ilyen helyzet­ben nem segít a kétségbeesés, össze kell szednie magát. Leüli majd a börtönbüntetését, aztán újra szabad lesz. Remélem, nem találkozunk még egyszer. Hol volt július 11-én, kedden? (Folytatjuk) Jorzy Edigey: A csekk Fordította: Bába Mihály

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom