Békés Megyei Népújság, 1964. október (19. évfolyam, 230-256. szám)

1964-10-17 / 244. szám

1964. október 11, 4 Szombat Sokat tanultak az építők Délnyugati irányból sötét fel­hők kavarognak a város felé. Mennydörgés is hallatszik. Októ­ber közepén ritkán fordul elő. Ennek már fele sem tréfa. Meg­nyílnak az ég csatornái... Latol­gatjuk: elinduljunk vagy sem? Nővé István, a Békéscsabai Építő és Épületkarbantartó Ktsz mű­szaki vezetője többször is java­solta, hogy nézzünk meg együtt néhány építkezést. És most, ami­kor végre össze tudjuk egyeztetni az időnket, akkor meg a vihar akadályozza azt meg? Nem, nem hagyjuk magunkat; « — Irány a Békéscsabai Faipari Ktsz! — ad utasítást a gépkocsi- vezetőnek. Kórpitosműhely épül félmilliós költséggel — tpdom meg útköz­ben. A munka szeptember köze­pén kezdődött. Az épület — szakszerű megha­tározással — már falegyenesben van, ami bizony egy hónap alatt szép teljesítmény. És még a lai­kus is láthatja, hogy itt a rendet sem hanyagolják el. Az eső elől egy kis házba mene­külünk, ahová a kárpitosműhely építői is behúzódtak. Hogy az ide­jük ne vesszen kárba, ifj. Filyó György balesetvédelmi oktatást tart. Seres József másodéves ipari tanulónak felteszek néhány kér­dést. Ha osztályzat is járna, 5-öst kapna a feleletére. •— Ez Hajas Mihály brigádja — tájékoztat Nővé István. — A bri­gádvezető szabadságon van, he­lyettese Szolár Gyuri bácsi Most aztán kedvező az alkalom arra, hogy beszélgessünk egy ki­csit. — Ogy hallom, december végé­ig kell átadni az épületet.;. El­készülnek vele? — kérdezem Szolár Györgytől. — Talán — válaszol. A többiek kételkedő tekintete azonban in­kább azt fejezi ki, hogy nem. — Egy kis ösztönzésre volna szükség. Ha a KISZÖV céljutal­mat tűzne ki... — veti közbe Nővé István, amire mintha fel­csillanna a többiek szeme. Az egyik dolgozó száján ki is bugy- gyan a szó: „Az más.. Az első hónapban 158 százalé­kos eredményt ért el a brigád. Ki­tűnő teljesítmény. '• *— Verseny is van? «-* kíváncsis­kodom. — Igen. November 7-én értéke­lik, amikor a legjobb három bri­gád pénzjutalmat kap — adnak választ többen is. A faipari ktsz elnökével talál­kozunk. Így kezdi: Nagyon fegyelmezettek, jól dolgoznak. Ég és föld a különbség a jelenlegi és az egy évvel ez­előtti munka között. Mielőbb szükségünk van az épületre. • Eláll az eső, a Bocskai utca 16. szám alatt 135 ezer forint költség­gel épülő kétszobás összkomfortos lakáshoz vezet az utunk. Csak a szanaszét heverő szerszámokból tudjuk megállapítani, hogy Zsom- bok Lajos parkettázó valószínűleg még nem hagyta-abba a munkát. Itt lehet a közelben. Néhány per­cig várunk rá, de nem jön. Pedig tőle is lehetne egyet s mást kér­dezni. Az megállapítható, hogy ért a szakmájához, mert szépen dolgozik. És bizonyára az építtető elégedett a kőművesmunkával is, amiért Zatykó István brigádja érdemel dicséretet. • A Fürst Sándor utca 2. sz. alatti építkezésen sem találkozunk sen­kivel. Egy kétlakásos emeletes villa alapozását láthatjuk csak. Délután 3 óra az idő... Az eső után biztosan abbahagyták a munkát. A nagy sár miatt aligha tudnák folytatni. * A Lencsési úti ifjúsági lakótele­pen mozgalmas az élet. Itt már fedél alatt dolgozhatnak az épí­tők, csak éppen — ha szükséges — át kell csoportosítani őket. Nem számít tehát az eső különösebben. Laurinyecz László művezető így fogad: — Most valami jót mondhatok: két német szállítószalagot kap­tunk, amivel 10 méter magasra is fel lehet juttatni az anyagot. En­nél az építkezésnél hamar vissza­térül az ára. Hat négylakásos társasház ké­szült el eddig, amiben már lak­nak is. Az idén július 15-én kezd­tek újabb hat lakáshoz, amiből négyet még decemberig átadnak, kettőt pedig tető alá hoznak, téli- esítenek. Harmincöt ember műve, akik a gépek jó kihasználásával tudták csak ezt az eredményt el­érni —- Tavaly szeptember 30-ig 6 millió 400 ezer, az idén — lét­számváltozás nélkül — 8 millió forint értéket termeltünk ■— mondja Nővé István. Azt is megemlíti, hogy az első két sornál (6 háznál) 63 ezer fo­rint volt a deficit, ma pedig már nyereségre lehet számítani. Sokat tanult a szövetkezet. Már a sza­lagszerű termelés is kezd kibon­takozni. Hanem azért baj M akad. A szakipari munkákra — alvállalko­Szolár György kőműves. zásban — más szövetkezetek kap­tak megbízatást a KISZÖV-től. A villanyszerelés például a Mezőbe- rényi Műszaki és Villamossági Ktsz feladata. — Amikor megkezdték, négy szakmunkás és négy tanuló dol­gozott. Néhány nap múlva csök­kent a létszám és ma már csak két villanyszerelő és két tanuló jár ki — magyarázza meg Lauri­nyecz László a baj okát. A vízvezetékszerelési munkák­ra először a Sarkadi Építőipari Ktsz-t jelölte ki a KISZÖV, majd a mezőberényieket, végül az Orosházi Építőipari Ktsz-t. Most tehát az orosháziakat várják, hát­ha végre „ideérnek”. S mit mondanak a fizikai dol­gozók? Bánszki András, az egyik komplexbrigád vezetője megelé­gedett: — Munkaterület, anyag van, fo­lyamatosan dolgozhatunk és ami ebből következik: előre tudunk tervezni. Földesi Gábor, aki mindössze három hónapja segéd, legutóbb 1800 forint fizetést vitt haza; — Ha jó a munkaszervezés, le­het keresni és tanulni is — fog­lalja össze röviden a mondaniva­lóját és a mosolya elárulja, hogy mindent rendben levőnek talál. Dalmadi Gábor, a ktsz párttit­kára búcsúzáskor még annyit je­gyez meg, hogy a szövetkezet a javuló eredményét nem kis mér­tékben Püski Mihály építésvezető lelkiismeretes, szorgalmas mun­kájának köszönheti. * Amikor elindultunk, Nővé Ist­ván arra kért, hogy írjak meg mindent tárgyilagosan. Nem vá­lasztottam külön a jót és a rosz- szat, csak a tapasztalataimról, be­nyomásaimról adtam számot. Pásztor Béla A Lencsés! úti lakóépületek. Népgazdasági szemlélettel Mi akadályozza Békésen a hagyományos ipar fejlesztéséi? A békési járási pártbizottság egyik fő szorgalmazója a járási székhely — hazánk e legnagyobb községe — további fejlesztésének. Nemrégiben konstruktív határo­zatot is hozott erre. Mivel Béké­sen a nehézipar valamelyik ága­zatának fejlesztéséről szó sem le­het, hiszen nincs ilyen, a hagyo­mányos, e környék tradicionális iparának fejlesztését tűzte célul a járási pártbizottság. Ez pedig a kosárfonó ipar. Több ok is szükségessé teszi ennek fejlesztését. Békés és kör­nyéke úgyszólván ősi telepei ki­pusztultak, elvadultak vagy ki­irtották azokat. Így aztán, például a Békési Kosárfonó Vállalat, évi termeléséhez — amely nagyrészt exportra kerül — a dunántúli Szi­getvárról szállítanak 140—150 va­gon vesszőt. A háziipari szövet­kezet hasonlóképpen nagy meny- nyiségű fűzfaanyagot dolgoz fel évente, ellátása azonban annyira sem biztosított, mint az állami vállalaté. Pedig ez a szövetkezet rendkívül hasznos munkát végez a járásban. Nemcsak termékeiről híres külföldön, hanem nagy sze­repe van abban is, hogy foglalkoz­tassa a járás csökkent munkaké­pességű dolgozóit és besegítsen a mezőgazdasági termelőszövetkeze­tek tagjainak téli foglalkoztatott­ságába. A'kosárfonáspar fejlesztését te­hát mindenekelőtt a nyersanyag­hiány akadályozza. Ezt látva, a já­rási •pártbizottság lépéseket tett, hogy saját telepítésű fűzfaerdő­vel rendelkezzen néhány éven belül a kosárfonóipar. Hírre a célra a vízügyi főigazgatósággal kötött megállapodás alapján az állami vállalat igénybe veheti a Körösnek a község határában lévő árterületét. Mintegy háromezer ka- tasztrális hold hasznosítható ilyen módon. S hogy mely területeket telepíthetnek be fűzvesszővel, hol nem akadályozza ez az árvízvé­delmet, ennek felmérése most ván folyamatban. Ez a megállapodás azonban csak az állami vállalatnak biztosít en­gedélyezett fűzfavessző-telepítést. Az érvényben lévő földtörvényre hivatkozva ugyanis a megyei és járási tanács nem engedélyezi, hogy az árterületből a háziipari szövetkezet is kapjon telepítési lehetőséget. A nyersanyag-kiter­melés nem tartozik a háziipari szövetkezet profiljába — indokol­ják az elutasítást más oldalról az illetékesek. Az azonban a szövetkezet pro­filjába tartozik, hogy a járásban lévő csaknem 900 csökkent mun­kaképességű emberből 390-et fog­lalkoztasson, s lehetőleg további munkanélkülieknek, elsősorban asszonyoknak adjon munkát. Sőt, ez nemcsak a profiljába vág, ha­nem társadalmi kötelezettség Is. Ügy véljük, hogy éppen ezért se­gíteni kellene a háziipari szövet­kezetét is, hogy eleget tudjon ten­ni ennek a feladatának. Szerintünk nem azon kellene vitázni, hogy a szövetkezet profil­jába vág-e a fűzfavessző-telepítési, hanem inkább arra kellene töre­kedni: miként lehet juttatni a szövetkezetnek is olyan területet, amelyen vesszőt telepíthet. Ez népgazdasági érdek, tehát nép- gazdasági szemlélettel kellene megközelíteni a problémát. Így közelítette meg a miniszté- térium is, amely a HISZÖV-nek országos szinten ezer holdon en­gedélyeztetett telepítést. Tehát van már példa arra is, hogy meg le­het oldani ezt a „gordiuszi” cso­mót V. D. Szakszervezeti vezetők továbbképzése A békéscsabai Lencsési úti ifjú­sági táborban már heteik óta zaj­lik a szakszervezeti vezetők, bi­zottsági reszortfelelősök tovább­képzése. A társadalombiztosítás­sal, a munkavédelemmel, a bér- és termelési kérdésekkel foglalkozó bizottsági tagok után most negy­ven bizottsági titkár gyarapítja ismereteit A tanfolyam — melyet Farkas János, az SZMT szervezé­si és káderbizottságának vezetője irányít — hétfőn kezdődött, és két hétig tart. Az üzemektől, vállala­toktól, állami gazdaságokból ér­kezett titkárok elsősorban szerve­zési, termelési kérdésekkel foglal­koznak. őket október 26-án a kultúrfelelősök váltják fel a tan­folyamon. Közületek munkaerőigénye A Körösladányi Gépállomás eszter­gályosokat, vlllanyhegesztőket és me­zőgazdasági gépszerelőket vesz fel. Fizetés megegyezés szerint. üzemi konyha biztosítva. Lakást biztosítani nem tudunk. 1 Félműszakos, gyakorlattal rendelke­ző SZTK-ügyintézőt azonnali belé­péssel napi 4 órai foglalkoztatásra felveszünk. MÉSZÖV, Békéscsaba, x Három fő férfi segédmunkást felvesz a Férfifehérnemfigyár békéscsabai gyára. ««1« Kelenföldi Hőerőmű Vállalat felvesz férfi segédmunkásokat. Munkásszállást biztosítunk. Jelentkezni lehet: Budapest XI., Budafoki út 52, munka­erőgazdálkodásnál. 2125 A Békés megyei Életanlszerklskeres- kedelmi vállalat azonnali belépésre felvesz gépésztechnikus! képesítéssel rendelkező dolgozót. (Központ: Gyu­lán). — Békéscsabán, az ABC-áruház (vásártér) kazánfűtőt (kis kazánhoz), a gyulai központhoz kályhafűtőt. Bérek megegyezés szerint. Jelentkezés a Békés megyei Élelmiszer kiskereske­delmi Vállalat központjában, Gyula, .Megyeház u. 2. 23639 A Körösladányi Földművesszövetke­zet azonnali belépéssel termelőcuk­rászt keres. Felvétel esetén útiköltsé­get térítünk. Jelentkezés a földműves- szövetkezet központi Irodájában. 2091 Fővárosi 3. számú Építőipari Vállalat felvesz szak- és segédmankásokat. Jelentkezés: Budapest, VIII., Csokonai u. 6. Munkaügyi Osztály. 2612 (Fényszöv — fotó: Szcverényi Tamás felv.)

Next

/
Oldalképek
Tartalom