Békés Megyei Népújság, 1964. október (19. évfolyam, 230-256. szám)

1964-10-16 / 243. szám

A MEGYEI PÁRTBIZOTTSÁG ÉS A MEGYEI TANÁCS LAPJA NÉPÚJSÁG Társadalmi munkával is segítik a vásártéri útépítést Minden hónapban egy újságcikk Szerelik az ABC-áruház berendezését Hozzákezdtek az óvoda és a vendéglő építéséhez Az elmúlt hónapokban számta­lan esetben — talán minden hó­napban — cikket írtunk a békés­csabai lakásépítkezésekről, és hol így, hol úgy, de szóltunk a járulé­kos beruházásokról, így az útépítés ről is. Most, hogy lehullott az őszi eső és bármilyen szépek is a vásár­téri új házak, nyakig járnak az emberek a sárban. Nem szívderí­tő látvány, hogy egy-egy asszony gyermekét a bölcsődéig csak úgy tudja elvinnni, hogy egyik kezé­ben a kocsit, a másik kezében a gyermekét tartja, s lábujjheggyel próbálja kitapogatni a szilárd helyet, ahová léphet. Csütörtökön Egy asszony elesett Békéscsaba. Piacnap borús dél­előtt je a Tanácsköztársaság úton. Siető emberek. Ott az a fiatal lány talán a randevúról késett, mások hi­vatalos ügyben igyekeznek, van, aki kórházba indult vagy bevásárolni, esetleg vonat elé, ismerőst várni... Nyüzsgő embertömeg. Rohannak egymás mellett, senki sem törődik a másikkal... Am, most egy pillanat­ra megtorpannak az emberek. Egy asszony elesett. Idősebb már, nehezen tápászkodik. Ugranak ketten is. Segítik, emelik. Egy nő kopott; fekete kabátjáról tö- rölgeti a port, mások érdeklődnek: történt-e baja? Amikor elesett az asszony, kosa­rából szertegurult az imént vásárolt burgonya, sárgán toccsant az aszfal­ton a három szem tojás, szétrebben­tek a zöldségcsomók. Pillanatok mű­ve az egész: ismét kosárban az ebéd- revaló. Indul az asszony. Kicsit húzza a lábát, lassan lépked és most ismét megáll. Diákgyerek rikkant és fut utána. A fiú kezében magasra tart­ja a kocsiútra gurult burgonyasze­met, s úgy nyújtja át, mintha va­lami csodálatosan szép rózsát adna az idős nő kezébe. Az emberek mennek tovább. Hogy­ne, hisz nem is volt semmi: csupán egy asszony elesett. Talán meglök­ték, esetleg elcsúszott, de már fel­kelt, s minden rendben ... Azért va­lami mégis történt. Mintha néhány pillanatra szétoszlott volna az a sö­tét felhő az égen. Ha csak néhány másodpercre is, de előbújt a nap és melengető fényével csókolta a Tanácsköztársaság útján nyüzsgő embertömeget. (SZÓ) 1 reggel több mint egy óra hosszai erőfeszítésbe került, míg végül a tejet hozó teherautót sikerült a sárból kiemelni. A szeneskocsik hajtóinak, mikor bejelentik, hogy a vásártérre kell menniük, leg­több esetben csóválják a fejüket. Taxisok pedig már nem is vállal­koznak az útra. Ezek után keres­tük meg a megyei tanács tervosz­tályát, ahol a következőket közöl­te velünk Kelemen János főmér­nök: — A múlt hónap 23-án az épí­tőipari vállalatnál egy jegyző­könyvet vettünk fel az Építésügyi Minisztérium kiküldöttjének je­lenlétében, mikor is azt vizsgál­tuk, hogy a betervezett lakások ké­szültségi foka milyen, elkészül­nek-e határidőre. Ugyanekkor vizsgálat tárgya volt a járulékos beruházások helyzete .is, ezek kö­zött a járda, a tereprendezés, par­kosítás, s az ehhez csatlakozó csa­padékvíz-elvezetés ügye is. — Természetesen bosszantó az egyéb beruházás megvalósításá­nak elmaradása is, így a bolté is, az mikorra készül el? Az üzletben már a szerelési munka folyik, az építkezési mun­ka átvétele folyamatban van. Ter­mészetesen az egyéb kapcsolódó járulékos beruházások ügye is szóba került. Így a szolgáltatóhá­zé, amelyben elhelyezést nyer majd az orvosi rendelő, a Patyo­lat-felvevőhely, bútorüzlet, szabó­ság és cipőjavító, szintén nem ké­szül el határidőre. Ugyanígy nem készül el határidőre az óvoda és a vendéglő sem, de ezek építésé­hez már most hozzákezdtek. — A Szerdahelyi utcát is fel­szedték, vajon ennek mi lesz a sorsa ? Ez a beruházás nem hozzánk tartozik. Ez után a beszélgetés után ke­restük fel az építőipari vállalatot, ahol Korek Ferenc főmérnök a következőket mondta: — A szeptember 23-án felvett jegyzőkönyvben vállaltuk, hogy a Szerdahelyi utcától az óvodáig, vagyis a meglévő épületekhez a járdákat még ez évben elkészít­jük. Sajnos, azóta történt olyan változás, hogy jelenleg is munka­erőproblémával küzdünk, sőt az anyagszállítás is nehézséget okoz. — A vásártéri lakók több alka­lommal olyan véleménynek ad­tak hangot, hogy társadalmi mun­kával is segítenék a vásártéri járda építését. Szükségét ér- zi-e ennek a vállalat, támaszkod­nak-e erre? — Feltétlenül, s most néhány napon belül felmérjük lehetősé­geinket és megpróbálunk anyagot biztosítani, valamint munkaerőt is, hogy legalább ideiglenes meg­oldást találjunk. — Mi történik a Szerdahelyi Utca építésével? — Ezt az utat nem má építjük, mi ott csupán a csatornát készít­jük. A Szerdahelyi utca felbontása nem kevés bosszúságot okozott a vásártéri lakóknak, mert eddig legalább erről az útról lehetett megközelíteni a lakótelepet. Mint kiderült, a Szerdahelyi utcát a kertészeti és köztisztasági válla­lat építi. Kérdésünkre a vállalat főmérnöke, Ledzényi János a kö­vetkezőket közölte: — A Szerdahelyi utca építése nem akadályozhatja az építőipari vállalatot a csatornaépítésben. Mi az útépítési munkákat november 15-re befejezzük. A vásártéri útépítés körüli séta ezzel befejeződött. Ügy érezzük, most már nemcsak ígéretre vár­nak az itt lakók, hanem tettre is, ehhez pedig szívesen hozzájárul­nak saját munkájukkal is. (dóczi) Ismét nem kell a pénz...? Ügy látszik, sokan nem kísérik kellő figyelemmel a pénteki lottó­húzásokat. A múlt héten is hírt adtunk arról, hogy a negyvenedik játékhét egyik négyes találatának nyereményéért nem jelentkeztek, most újra arról számolhatunk be, hogy a negyvenegyedik játékhé­A Várpalotai Szénbányászati Tröszt férfi munkaerőt vesz fel 18—45 éves korig mélyszinti bányamunkára. Kedvezményes munkásszállást és napi háromszori ét­kezést biztosítunk. Nős és családfenntartók évente 64 mázsa ahydrált sze­net kapnak térítés nélkül. Útiköltséget felvétel esetén megtérítünk. Felvételhez szükséges: munkakönyv, két hétnél nem régibb tanácsi igazolás és katonakönyv. JELENTKEZNI LEHET FOLYAMATOSAN A VÁRPALOTAI SZÉNBÁNYÁSZATI MUNKAÜGYI OSZTÁLYÁN. TRÖSZT 524 HÍREK Autóstop Csőmbe: Talán így felvesznek!? (Erdei Sándor rajza) ten a megyénkben elért négyes ta­lálatért sem jelentkeztek. A nyer­tes szelvény száma 8 784 216, nye­reménye nyolcvankétezer forint. Nagy hozamú rizsfajta atombesugárzással Indiában egy új rizsfajtát te­nyésztettek ki atombesugárzással. A rizsszemek másfélszer akkorák minit normálisain és kétszer annyi termést lehet elérni. Ez a lehető­ség új reménnyel biztatja a 400 millió indiait, akiknek eddig évente legfeljebb 45 millió tonna rizs állt rendelkezésükre. — A MAGYAR TELEVÍZIÓ október 17-én, szombaton 14.25 órai kezdettel helyszíni közvetí­tést ad Varsóból, a Lengyelor­szágban tartózkodó magyar párt­ós kormányküldöttség tiszteletére rendezett magyar—lengyel barát­sági nagygyűlésről. (MTI) — KÉTEZER-SZÁZÖTVEN hí­zott sértésit ad át az államnak az idei óv végéig a medgyesbodzási Egyetértés Tsz, amelynek sertés- állománya 2400. — A ni. SZÁMŰ Sütőipari Vállalat tevékenységéről tart ülést ma a Gyulai Járási Tanács Végrehajtó Bizottsága. — HETVENKÉT hangversenyt tartottak eddig az, „Ifjú zenebará­tok"■ hangversenysorozat kereté­ben az 1963—64-es évadban me­gyénkben. Közel hatezer tanuló látogatta a nevelő, szórakoztató jellegű előadásokat. — Általános jogi problé­mákról tart előadást dr. Kiss De­zső október 22-én, csütörtökön 14 órakor, a METESZ szervezésében a békéscsabai Technika Háza elő­adótermében. — AZ AFRIKÁBAN jártunk című színes magyar expedíciós filmet mutatja be matiné kereté­ben a békéscsabai Fegyveres Erők Klubja október 18-án, va­sárnap délelőtt 10 órai kezdettel a moziteremben. — AZ ÓKORI művészeti stílus­ról a második előadás hangzik el október 21-én, szerdán az Ifjúsági Művészeti Klubban Békéscsabán, Kerekes György tanár előadásá­ban, délután fél 5 órai kezdettel. Csúszós út okozta a balesetet Kiss Imre, békési lakos teher­gépkocsival közlekedett 14-én este, a Kondoros—Békéscsaba kö­zötti útszakaszon 40—50 kilométe­res sebességgel. Az úttest sáros volt, s azon a kocsi megcsúszott és ezért átvágódott a bal oldali út­szakaszra, majd az árokba bo­rult. Szerencsére sérülés nem tör­tént. Ez a baleset arra figyelmez­teti a gépkocsivezetőket, hogy na­gyobb óvatossággal közlekedje­nek. A BÉKÉSI FÖLDMŰ VESSZÖVET KEZET használt gyalupadot keres azonnali megvételre. Ajánlatokat a szövetkezet központi irodája címére, Szánthó u. 6. alá kérjük. Telefon: Békés 96. 526 Fővárosi 3. számú Építőipari Vállalat felvesz szak- és segédmunkásokat Jelentkezés: Budapest, VIII., Csokonai u. 6. Munkaügyi Osztóly. 2612 — HATEZER-HATSZÄZÖT- VEN forintos kárt okozott az el­dobott cigarettavégből keletkezett tűz Sutyinszki Mihály szarvasi lakos portáján. A keletkezett kárt a Békés megyei Állami Biztosító Igazgatósága az érvényben levő épület- és háztartási biztosítás alapján megtérítette. PÉNTEKEN CSAKVARON j SORSOLJAK A LOTTÖT jj ■ ■ A lottó 42. játékheti nye- | Tőszámait október 16-án, ■ pénteken délelőtt 10 órai ■ kezdettel Csákváron sorsol_ S ja a Sportfogadási és Lottó s Igazgatóság. — HÁROM átalakított SZK—4- es kombájn vágja a szárat, töri és morzsolja a kukoricát a békéscsa­bai Lenin Tsz-ben.. — EZERKÉTSZAZTIZENHAT egészségügyi állomás működik je, lenleg megyénkben a Vöröskereszt patronálásában. Az idén á mező- gazdaságban főleg az elsősegély­nyújtást szervezték meg, ennek következtében 190 edsősegélynyüj. tó csoport működik. KSaztnetnyilTinitia Bánatos szívülik köszönetét fo­gadják mindazon rokonok, ismerő­sök, szomszédok, akik felejthetet­len drága jó férjem, gyermekeim Sajben Mihály temetésén megjelentek, sírjára ko­szorút vagy virágot helyeztek, soha el nem múló fájdalmunkat enyhíteni igyekeztek. A gyászoló család. 10241 Többfelé eső Nyugat felöl felhöátvonuláso.., többfelé újabb esővel. Időnként élénk déli, délnyugati, majd északnyugati szél. Az éjszakai lehűlés nyugaton mérséklődik, keleten erősödik. Vár­ható legalacsonyabb éjszakai hőmér­séklet 3—8, legmagasabb nappali hő­mérséklet 12—1? fok között. BÉKÉS MEGYEI NEPÜJSÁG Az MSZMP megyei bizottsága és a megyei tanács lapja. Főszerkesztő: Cserei PáL Szerkesztőség: Békéscsaba, Szabadság tér 17m HL em. Telefon: 21—96, 22—96. Kiadja a Békés megyei Lapkiadó Vállalat, Békéscsaba II., Tar? cs- köztársaság útja 5. T.: 10—21. 10—51. Felelős kiadó: Lehoczky Mihály * Békés megyei Nyomdaipari Vállalati Békéscsaba. Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető a postahivataloknál és a kézbesítőknél. Index: 25 051

Next

/
Oldalképek
Tartalom