Békés Megyei Népújság, 1964. szeptember (19. évfolyam, 204-229. szám)

1964-09-10 / 212. szám

W6I. szeptember 10, 7 Csütörtök SPORT SPORT SPORT Nagy gólarányú győzelmek a megyei II. osztályú labdarúgó-bajnokságban Az OB II. hefedik helyén végeztek az Orosházi Kinizsi úszói Keréken 38 gól esett a megyei U. osztályú labdarúgó-bajnokság őszi ötödik fordulójában. Különösen az Északi csoportban volt „gólszüret”, néhány együttes gólzáporos mérkőzé­sen verte ellenfelét. A mezőberényiek most is meglőtték szokásos öt „du­gójukat”, a Bcs. Vasas pedig ugrás­szerű formajavulással — vagy pedig a hazaiak visszaesése miatt — hat gól különbséggel hengerelt Szeghalmon. A Bes. Közlekedés két gól hiján egy tucatot lőtt és a rangadónak számitó Doboz—Agyagipar találkozón a csabai csapat feltűnő biztonsággal, kapott gól nélkül győzött. A Bes. VTSK-tar- talékok sorrendben tizenhatodik — ez­úttal ismét nagy gólarányú mérkőzé­süket nyerték. A Déli csoport rang­adóján a hazaiak javítottak múlt heti gyenge teljesítményükön. Nagy ve­tél y társukkal szemben sikerült a két pontot otthon tartaniuk és ezzel kissé megnyugtatták már-már elkeseredett szurkolóikat. Ebben a csoportban egyébként már jóval kevesebb gól esett. Amíg a „déliek” csak tizen­nyolcszor, addig az „északiak” negy­venszer találtak ezen a vasárnapon a hálóba. Az egyedüli nagy gólarányú győzelmet az orosházi tartalékok sze­rezték, küzdelemben viszont nem volt hiány, amit a négy szoros eredmény is igazol. A két csoport tabellája nemcsak a csapatok teljesitményéről, hanem egyben a vezetésről Is kiállitja a „bi­zonyítványt”. Ojra bővült az x-esek, azaz azoknak a csapatoknak a száma, amelyek ifi-csapatuk távolmaradása miatt két keservesen kiharcolt baj­noki pontot veszítettek el a verseny- kiírás értelmében. Az intézői hanyag­ság, az ifikkel való foglalkozás elha­nyagolása, lám, az első csapattól való büntetőpontok levonását eredményezi. Nem volna helyesebb mégis többet törődni a fiatalokkal? Déli csoport GYULAVÁRI—O. SPARTACUS 2:1 (0:1) Gyulavári, 150 néző. V.: Puskás. Gyulavári: Török — K. Szabó, Tul­kán I, Tóth — Bálint, Borsi — Szen­tesi, Diiriczi, Forgács, Gál, Irházi. Spartacus: Jandzsó — Szabó, Hor­váth n, Isiztorka — Horváth I, Kunos — Hajdú, Patyi, Haiupa II, Fazekas, Halupa I. A Déli csoport rangadója kitűnő já­tékvezetés mellett inkább küzdelmet, mint jó játékot hozott. Mindjárt a hazaiak léptek fel támadólag, azon­ban csatáraik több jó helyzetben hi­báztak. - A Spartacus csak szórványos támadásokkal tudott eljutni Török ka­pujáig, de egy ilyen akció végén a 43. percben Hajdú megszerezte a ve­zetést. Szünet után egészen a 75. per­cig hősiesen állták a gyulavári roha­mokat az orosháziak. Ekkor azonban Diridnek sikerült az egyenlítés, majd pedig két perccel később Borsá­nak a győztes gól megszerzése. A helyzetek alapján a hazai csapat na­gyobb arányban is győzhetett volna. Jók: Borsi, Tóth, K. Szabó, illetve Horváth II, Isztortka. O. KINIZSI II.—NAGYSZÉNÁS 4:0 (1:0) Orosháza, 200 néző, v.: Apáti. Kinizsi: Mi kite — Hunyadi, Fusoh, Borda — Szabó, Zsiga — Zsarkó, Szé­nád, Urbán, Busa, Harmati. Nagyszé­nás: Tüskés* — Pintér, Nagy, Talpas — Tóth, Szénáczki — Soníkolyos, Sár­kány, Kiss, Gál, Gyurik. A Kinizsi-tartalékok csak a második félidőben tudtak meggyőző fölényt kiharcolni a lelkes vendégcsapat el­len. Góllövők: Urbán, Szénási (2—2). Jók: Fusoh, Szabó, Zsarkó, Szénási, illetve Nagy, Szénáczki, Sárkány, Kiss. További eredmények Dombegyiház—Mező-hegy esd MEDOSZ II. 2:1, Kevermes—Csorvás 1:1, Ge­rendás—Magyarbánhegyes 0:2, Szarvasi ÖRKI—Gádoros 3:1, Kunágota játék nélkül kapott kiét pontot a Gyulai Ki­nizsi einen, , I Dili csoport állása 1. Gyulaviri 16 U 3 2 50:20 25 2. Szarvasi ÖRKI 16 10 3 3 53:20 23 3. Oh. Spart. 15 10 2 3 27:11 22 4. Kunágota 16 10 1 5 34:20 21 5. Csorvás 15 6 4 5 18:14 16 6. Magy&rbánh. 14 6 2 6 16:20 14 7. Dombegyház 13 4 5 4 15:25 13 8. Gádoros 15 6­9 26:29 12 9. Kevermes 15 4 2 9 25:43 10 10. Nagyszénás 15 2 5 8 15:11 9 11. Gyulai Kinizsi 16 3 1 12 10:14 7 12. Gerendás x 13 3 2 9 11:46 4 Oh. Kinizsi II. 18 13 1 4 43:21 27 Mezőh. M. II. 18 7 4 7 42:28 18 1. Mezőberény 17 14 2 1 74:10 30 2. Bcs. Agyagipar 16 12 3 1 56:15 27 3. Doboz 17 11 2 4 59:29 24 4. Békés 17 9 3 5 31:27 21 5. Szeghalom 17 8 4 5 40:31 20 6. Bcs. Vasas 16 9 1 6 53:21 19 7. Bcs. Közi. x .7 8 2 7 47:43 16 8. Okány 16 8 — 8 29:35 16 9. Kötegyán lb 6 1 9 25:33 13 10. Köröstarcsa 16 5 3 8 35:60 13 11. Füzesgyarmat x 15 3 2 10 17:48 6 12. Telekgerendás x 16 1 3 12 11:52 3 13. Örménykút xx 16 — — 16 5:69 — Bcs. VTSK H. 18 16 — 2 66:22 32 x — Az évi összeredményből négy i büntetőpont levonva az Ifi-csapat, távolmaradásáért. Északi csoport BCS. VTSK—OKANY 6:0 (2:0) Békéscsaba, 500 néző. V.': Szabó. VTSK: Huszár — Fábián, Mihály, Kalcsó — Horthy, Molnár — Kiss, Ha­vasi, Bacsa, Medgyesi, Bánki. Edző: Pillér Sándor. Okány: Szabó — Király, Irázi I, Kónya — Dani, Dézsa — Hor­váth, Kozma, Sinlka, Irázi n, Egri. Ed­ző: Méhes Sándor. A hazai csapat végig nagy fölény­ben játszott, és a második félidőben könnyen lőtte góljait a gyenge for­mát mutató vendégcsapat ellen. Gól­lövők: Kiss, Havasi (2—2), Molnár, Kalcsó. Jók: Horthy, Molnár, Medgye­si, illetve Irázi I, Irázi n. FÜZESGYARMAT— TELEKGERENDÁS 2:1 (1:0) Füzesgyarmat, 300 néző. V.: Vozár. Füzesgyarmat: Piroska — Szabó, Vá­gány!, Medgyesi — Herczeg, Tóth — Rácz, Bökfi, Dobos, Zsadányi, Maros- vári. Telekgerendás: Szimon — Kiss, Pintér, Hajdú — Glanch, Virakok — Nagy, Básahelyi, Szaszák, Gajdács, Fi- lipinyi. Az első félidő 20. percéig kiegyenlí­tett volt a játék, majd a hazai csa­pat került nagy fölénybe. A vezetést a 35. percben Rácz szerezte meg. Foít- dulás után kissé csökkent az iram, de A FÉRFI FEHERNBMÜGYÁR OROSHÁZI ÜZEME rr MŰSZERÉSZT keres felvételre. Jelentkezni lehet: Orosháza, Előd utca 1 sz. Munkaügyi előadónál. 24342 Cső agolöanyag összehajtható vándor cipődobozok, öblösüvegek, faláda, fahordó, nátronzsák felújításra szoruló, felesleges készletét átveszi, felújított állapotban raktárról szállít az egész országba: GÖNGYÖLEGFELŰJlTÖ VÄLLALAT, Budapest, XIII., Dagály utca 3. Telefon: 200—285, 200—380, 200—705 ekkor is sok gólhelyzete volt a hazai­aknak. A 60. percben Nagyinak sike­rül egyenlítenie, az öröm azonban nem sokáig tartott, mert Rácz gődjával a hazaiak megszerezték a győzelmet. A játék alapján a hazai csapat több góllal is győzhetett volna. Jók: Vágá­ny!, Tóth, Rácz, illetve Nagy, Pintér. További eredmények Mezőberény—Békési HSC 5H, Bcs. Közlekedés—Köröetarcsa 10:1, Szegha­lom—Bcs. Vasas 1:7, Doboz—Bcs. Agyagipar 0:3, örménykút—Köíegyán Oá. Az Északi csoport állása x = Ifjúsági csapat ki nem állása miatt két büntetőpont levonva. xx = Az ifjúsági csapat ki nem ál­lása miatt az évi összeredményből két büntetőpont levonva. Az 1964. évi úszó-csapatbajnokság II. osztályában a döntő versenyeket Bu­dapesten, a Magyar Üsző Szövetség rendezésében, a Margitszigeti sport­uszoda 30 méteres medencéjében tar­tották meg. Az Orosházi Kinizsi úszói küzdelmes versenyeken jutottak el a döntőig, mert az elődöntőt és a középdöntőt idegen helyein versenyezték végig, minden esetben sokkal jobb uszodai lehetőségekkel rendelkező egyesüle­tekkel. Az első verseny Győrben, a második Székesfehérvárott volt. Orosháza úszósportja ismét az or­szág minőségi színvonalába került, ha Jelenleg nincsenek is kiemelkedő ered­ményű versenyzők, a küzdeni tudás és a jó csapatszellem mégis meghozta a sok éves áldozatos munka eredményét. Az orosházi úszóik ezzel az eredmé­Tofótíppjeiok 1. MTK—Vasas 1x2 2. Ferencváros—Győr I 3. Diósgyőr—Bp. Honvéd % 8 4. Szeged—U. Dózsa x 2 5. Csepel—Tatabánya 1 x 6. Dorog—Komló 1 7. Ózd—BVSC 1 8. Székesfehérv.—Egyetértés 1 x 9. Budafok—Dunaújváros 1 10. Oroszlány—G.-MAVAG 1 11. Debreceni D.—SZMTE 1 12. Kisterenye—Jászberény 1x2 13. EVTK—Esztergom 1 x A pótmérkőzésekre x, x, 1 a tippünk. nyűkkel és helyezésükkel biztosították a Jövő évre is a H. osztályban való szereplésüket, annak ellenére, hog.v körülményeik nagyon mostohák. A döntőben a következő csapatok versenyeztek, és az alábbi helyezése­ket érték el: 1. Budapesti Honvéd 1W 2. Budapesti Vörös Meteor 140, 3. Bu dapesti Typographie 106, 4. Debrecen VSC 99, 5. Hódmezővásárhely 93, 6 Budapesti Építők 53, 7. Orosházi Kini­zsi 49, í. Budapesti Vasas Izzó 22 pont A döntőben egyénileg a kővetkezők értek el jobb eredményt: 200 m női mellúszásban: Tóth Magdi 3il0,8-cal harmadik. 400 m férfi gyors úszásban: Gyula András 5:18.l-gyel ötödik. 200 m férfi mellúszásban: Szabó Be­tömd 3:00.2-vel negyedik. 200 m férfi hatúszásban: Nagy Mar­ton 2:49.6-tal hatodik. Az orosházi járási labdarúgó-balnokság eredményei Kiscsákó—Szentetomya 1:0, O. Üveg­gyár-Nagykopáncs 9:1, Pusataszőlós —O. Faipar 6:2. A BAJNOKSÁG ÁLLÁSA 1. Kardoskút 10 9 1 - 3«: 4 1« 2. Pusztaszőlős 10 7 1 2 18:14 15 3. Üveggyár 9 6 1 2 28:20 13 4. Kiscsákó 10 5 3 2 17:11 IS 5. Békéssámson 9 4 14 12:12 9 6. Szentetomya 10 3 3 4 8:12 9 7. O. Faipar 9 2 - 7 9:23 4 8. Nagykopáncs 10 1 2 7 5:30 4 9. Pusztaföldvár 9 • - 9 1: 4 Kombinált szekrény, alig használt, el­adó. Orosháza, Pacsiirta u. 9. 1*800 Kombinált szobabútor (kisipari készí­tésű) költözés miatt eladó. Orosháza, Szentesi út 8/a földszint 4. 24314 Budapest szomszédságában, veresegy­házán, tóparton beköltözhető vállalati üdülőnek is alkalmas épület eladó. Wekerle, Budapest, Logodi 51. 6092 Üzletberendezés, hűtőbútoir faivázai­nak elkészítésére részben azonnali munkába vétel és éves kapacitás lekö­tésére kivitelezőt keresünk. MIR— KÖZ, Budapest X. kér., Matinovics tér 3. Telefon: 146—321. 1627 6 hold jó föld haszonbérbe kiadó. Ér­deklődni: Orosháza vn. kér., Gizella utca 11 szám, Zalainál. 24332 5 hold szántóföld ihaszonbérbe ki­adó, ötéves heréit ló eladó. Orosháza, Székács József utca 40. 24339 Eladó jó állapotban lévő Berva mo­torkerékpár. Orosháza, Nap utca i/a. 24324 245 Kály haj a vitás hoz csempe eladó. Oros­háza, Oláh István utca 18 . 24325 Eladók sürgősen 2 darab 50 kilós sül­dő, egy oementvályú, egy jó állapot­ban lévő, mély gyermekkocsi. Oros­háza, Lázár Vilmos utca 25. 24326 Pianínó olcsón eladó. Orosháza, Ná­dor utca 5. 24320 Perzsaszőnyeg, íróasztal, vaskályha eladók. Orosháza, Előd utca 9. 24313 Kardoskúton egyszerű kis tanyát ke­resek bérbe. Brodszki János, Oroshá­za, Thököly utca 2. 24333 Eladó 125 köbcentis Danuvia motor- kerékpár. Orosháza. Iglói út 7/b. 24263 1510 négyszögöl talpon álló kukorica eladó. Értekezni: Orosháza, Csabai ut­ca 14 szám. 24330 Bútorozott szoba fiatal házasoknak vagy magános személynek kiadó. Értekezni: Orosháza, Budai Nagy An­tal utca 14 alatt. 083934 402-es Moszkvics személygépkocsi el­adó. Szarvas, Lenin u. 84/1. 19092 Közületek munkaerőigénye Kőművest azonnali belépéssel felve­szünk. Tejüzem, Gyopárhalma. 24308 Békés megyei GFV Békéscsabai Ist­ván Malom üzeme állandó munkára 3 fő nőt segédmunkásnak és 1 fő férfit váltóportásnak felvesz. x A Szeghalom és Vidéke Körzeti Fmsz. termelőcukrászt keres azon­nali felvételre. Erkölcsi bizonyítvány szükséges. 3904 Apróhirdetések Eladó jó karban lévő, 1952-es kiadá­sú Plymuth ötszemélyes autó. Érdek­lődni bármikor Orosháza, Baross ut­ca l/a, Tóth Zsigmond címén megte­kinthető szeptember 12-én délután, 13- án délelőtt. 24327 Lakásfelszámolásból bútorok eladók: hálószoba, fotelok, könyvszekrény, asztalok. Árusítás 13-án, vasárnap 9 órától 4 óráig, olcsón, Orosháza, Ond utca 9. 24343 Eladó Orosháza, Huba utca 16/a szá­mú ház beköltözhetően. Érdeklődni: Kazinczy utca 1. 24334 2 colos cső szűrővel, szivattyú, gyúj­tófej, levezető cső, 40 méter PVC pa­pír eladó. Orosháza, Mikes utaca 15 SZ. 24312 Féderes és igáskocsi eladó. Horváth József, Pusztaszert te tornya 70. 24331 Orosháza, Hegedűs István utca 11 szá­mú ház 500 négyszögöles telekkel, azonnali ’beköltözéssel eladó. 9898 Eladó 200 négyszögöles porta. Érdek­lődni: Orosháza, Csizmadia Sándor utca 13. 24302 Pusztaföldváron 151 számú tanya el­adó, lebontásra is. Érdeklődni: Oros­háza, Csabai utca 49. 24322 Az ÉM 25. számú Állami Építőipari Vállalat Budapest és Pest megye. terü­letén levő munkahelyeire azon­nal felvesz lakatos, villanyszerelő, bádogos, csőszerelő, burkoló és festő szakmunkásokat, valamint azok mellé férfi se­gédmunkásokat. Egyes szak mák esetében külszolgálatos alapon. Szakmunkásvizsga le­tétele lehetséges. Munkásszál­lás biztosított. Jelentkezés: Bp. XXI. kér. (Csepel), Rá­kóczi Ferenc u. 197. Vidékiek­nek tanácsi igazolás szükséges 1268 Orosházán V. k., bél területen kis ház melléképületekkel, ipari árammal, 1000 négyszögöl telekkel vagy többel, Csicsova-féle szeszfőzde mögött lévő homokbányánál eladó. 24329 Modern kétszobás tóglaház eladó, beköltözhetően, Orosháza III. kér., Fecske utca 10. 24321 Szikhát 64 számú tanya egy katasz­teri hold szántófölddel, Orosházán, Nagyhegyi utcában 200 négyszögöl beépíthető porta eladó. Érdeklődni: Orosháza, Aradi utca 21 szám alatt. 24323 Eladó Orosházán, Földvári út 17 szá­mú ház beköltözhetően, kisebb házat beszámítok, vidéki is lehet. 24323 Orosháza, Hársfa utca 1 számú két­szobás ház eladó, azonnal beköltözhe­tő. Érdeklődni: hétköznap 17 órától és vasárnap egész nap. 24344 Orosházán, város alatt szőlőkertes ta­nya eladó. Érdeklődni: Kígyó utca 2. 24338 Építési engedéllyel porta eladó. Oros­háza, Eszperantó utca 4. 24337 Eladó Orosháza, Hold utca 43 számú ház beköltözhetően. 24336 100 négyszögöl jól begyümölcsözött porta eladó elköltözés végett, sürgő­sen. Orosháza. Csapó Mihályné utca 76. 24335 Azonnali belépéssel felveszünk autószerelőt, autóvillamossági szerelőt, karosszéria lakatost, autókarosszéria fényezőt és lakatos szakmunkásokat. Jelentkezés: a Gyulai Gép­állomás Dobozi úti irodá­jában 7-től 9-ig. 23572

Next

/
Oldalképek
Tartalom