Békés Megyei Népújság, 1964. szeptember (19. évfolyam, 204-229. szám)
1964-09-20 / 221. szám
Szlovák György Olajmezőn KÖRÖSTÁJ __________KULTURÁLIS MELLÉKLET__________ E mlékiratok és valóság Magyarország második világháborús szerepéről — Rúnki György könyve — A szerző rég esedékes fel- Érinti a kisantant-országok bott le. Bárdossy miniszter- adatot vállalt magára, ellen folytatott revizioms- elnök a hadbalépést beje- Elemzés tárgyává tette a ta kampányt, a Dél-Szlová- lentő kommünikét fogal- Magyarország második vi- visszacsatoló bécsi mazta, amikor jelentkezett lágháborús szerepével fog- döntést, az erdélyi kérdést, Krúdy alezredes, Kassa lalkozó, Nyugaton megje- Magyarország második vi- légvédelmi parancsnoka s lent könyveket, disszidens lágháborús részvételét, a magyar politikusok és dip- katonai vereség körülmé- lomaták emlékiratait. Hor- nyeit, a horthysta politika thy Miklós és miniszterelnöke, Kállay Miklós emlékiratainak, valamint két horthysta diplomata: Ullein Reviczky Antal és Kertész István munkáinak állításait. Szembesíti azokat a tényekkel, a legújabb magyar kutatási eredményekkel. így az olvasó nemcsak a disszidens politikusok torzítását ismeri meg, hanem a második világháború tényleges menetét, eseményeinek és előzményeinek hiteles rekonstrukcióját is. Ránk! a hamisítások leleplezésére felhasználta a horthysta magyar külügyminisztérium ma Londonban található iratanyagát, és diplomácia kétkulacsos játékát, ügyetlen kiugrási kísérletét. A legérdekesebb, s az egész könyvre jellemző a Hadüzenet a Szovjetuniónak című fejezet. Horthy emlékiratában arról igyekezett meggyőzni a nyugati világot, hogy nem szívesen látta Hitler támadását a Szovjetunió ellen. Ezt azonban cáfolja Erdmannsdorff budapesti német követ 1941. április 9-i jelentése, amely arról értesíti Berlint, hogy a magyar kormányzó a Szovjetunió megtámadását javasolja Németországnak. A háború kérdése június 15-én került a minisztertaamelyben több tízezerre te- nács elé. hető a Magyarországra vo- Több miniszter ellenezte, natkozó dokumentumok hogy az ország önként csatszáma. A könyv bizonyító- lakozzék Hitlerhez és hadkul ismertet a budapesti német követség titkos jelentéseiből, a német kémszolgálat beszámolóiból, a nyilasokra vonatkozó iratokból és a berlini magyar követség feljegyzéseiből is. Mindezek alapján kirajzolódik a második világháború legfontosabb magyar vonatkozású mozzanatainak összefüggése és háttere. Dokumentumok cáfolják a hidegháború szellemében készült kommunista- és szovjetellenes beszámolókat, Horthy és egykori munkatársai történelemha- misító kísérleteit. Tények és torzítások szembesítésének sorozata Ránki György tanulmánya. seregéhez. Később mégis a háború mellett döntöttek; Horthy emlékiratában n.:t irta: ő vonakodott Hitler azonban hadüzenetre kényszerítette. Ezzel szemben Erdmansdorff táviratában ez áll Horthy reagálásáról: „A kormányzó ismételten megköszönte az általa pompásnak nevezett hír közlését. Hangsúlyozta, hogy 22 év óta várt erre a napra (t. i. a Szovjetuniónak megüzent háborúra) és most boldog.“ A hadüzenetre Kassa bombázása szolgáltatott ürügyet. Június 26- án három repülőgép jelent meg a város felett és mintegy huszonhét bombát dojelentette, hogy a támadást — ellentétben a német és magyar vezérkar állításával — német gépek hajtották végre. Bárdossyt ez nem ingatta meg elhatározásában. Ullein-Reviczky Antal sajtófőnöknek kijelentette: „mivel a vezérkar szemmelláthatóan megegyezett a németekkel, s azt állítja, hogy a gépek oroszok voltak, hadat üzenünk”. „Egyébként is, — hangoztatta —, ha német gépek bombáztak, ez is arra utal, hogy be kell lépni a háborúba, mert ez a németek kívánsága." Horthy, Ullein-Reviszky és mások állításaival szemben ez a hiteles története a tragikus következményekkel járó hadüzenetnek. Ránki György könyve ezt és a többi fontos eseményt is érdekes, vonzó stílusban, izgalmasan, olvasmányos fejezetekben tárja a közönség elé; d. t. Fantomkergeiés volt csupán fiz úgynevezett „nemzedéki ügyről” van szó. Először csak az ország néhány helyén és mindössze Irodalmi vonatkozásban lobbant fel a vita, hogy később azután Győrtől Csabáig, Pécstől Debrecenig, Miskolctől Szegedig társadalmi életünk minden területén afféle kakaskodó szellemi párviadal kerekedjék belőle. Nálunk, Békés megyében is nemegyszer lehetett az ember tanúja olyan nevetséges vitáknak, hogy az idősebbeknek vagy a fiatalabbaknak van-e több joguk az élethez, a szocializmus építéséhez és, hogy ez vagy amaz a korosztály árt, vagy használ-e többet a társa dalomnak? Egyszer azonban fordulat állt be; a közérdeklődés alábbhagyott, a nyilvános viták eltűntek a színről és két hónappal ezelőtt, egy, a Népszabadságban megjelent szerkesztőségi cikk formájában a sajtó Is pon_ tot tett a furcsa körmondat végére.« Az ügy tehát lezárult és legjobb volna végleg fátyol! borítani az esetre, mely bizony nem vált vitafórumaink dicsőségére. A mondatra tett pont, az ügy lezárása azonban — véleményem szerint — nem volt egyöntetűen határozott és meg. nyugtató, ugyanis elmaradt a lényeg nyílt leszögezése éspedig az, hogy „nemzedéki kérdés” nem létezik, és, hogy ían- tomkergetés, képzelt rém elleni hadakozás folyt csupán. Az áldatlan vita leszerelésére és felszámolására mozgósított szóbeli és nyomtatott érvek abban merültek ki, hogy az idősebb és a fiatalabb nemzedék ne bántsa tovább egymást, éljen és dolgozik békében együtt, s akkor minden rendben lesz ezentúl. Valójában tehát bizonyos értelemben elismerték és szentesítették a lehetetlent, azt, ami a vita alapja volt, hogy a társadalomépítést egymás mellett külön-külön végzi az idősek társadalma és a fiatalok társadalma. A fából vaskarika-szemlélet előtt tehát nyitva maradt ebben a kérdésben a kiskapu. Holott semmi szükség a vita újabb fellángolására, hiszen eddig is temérdek időt, energiát pocsékoltunk erre. Miért nincs a nemzed ékies- kedésnek alapja? Éppen az erre adandó választ kerülgették a vitatkozók annak Idején a legmakacsabbul. Pedig a dialektikus és történelmi materializmus talaján állva (márpedig ml más talajon állva válaszolhatnánk megnyugtató mólon bármely társadalmi problémával kapcsolatos kérdésre?) nyilván ezt a „nemzedéki micsodát" sem vizsgálhatjuk ösz- szefüggéseiből kiragadva, miként egyetlen épeszű ember sem vállalkozna a fa olyan meghatározására, hogy annak gyökere, törzse és lombkorónája egymástól függetlenül is Katona Judit: ESTE Az ablakon puha függönyök délutánok. Szénaillattal csordul az este a kiöltözött lányokra, fákra, kezedre. Nyugalom lesz minden mit leönt. Szemed hínárbogát mintha kibontaná az akácízű csönd. Rámragyog. A téren hinta leng, simulj hozzám. A nyárfa vályogtükörbe néz és kócos hajába túr. Figyelj te is a tájra. Egész szívemmel hallgatózom. létezhet, fejlődhet, virulhat, mint a fa megtestesítői. Nyilvánvaló ez a társadalom esetében is. A nemzedékeiket, korosztályokat a társadalom egészétől el nem ha-' tárolható, testéből ki nem szakítható szerves részként tekintjük, csak az egésszel együtt létezhet. Nemzedéket, korosztályt lehet ugyan öncélú szellemi szórakozásként kiszakítottnak, önállónak elképzelni és egymással valóságban is szembeállítani őket és ha ez a torz, életképtelen kísérletesdi nem kötne le felesleges közösségi erőket és nem okozna annyi erkölcsi, sőt anyagi kárt, talán idelg-óráig még érdekes is lehetne, de mivel az ilyen — történelmi mércével mérve, kérész életű — próbálkozás is alkalmas arra, hogy zavarja az egésizséges politikai, társadalmi légkört, percnyi létjogosultsága sincs. Mi lett volna annak idején, p. nemzedéki viták zajlása közepette a sajtó, a rádió, a televízió, a klub- és egyéb vitafórumok feladata? Egyszerű, közérthető, szinte vulgáris módon megmagyarázni, megértetni a lényeget; azt, hogy nemzedékektől nemzedékekig/ azon belül a csecsemőtől az aggig, korra, nemre való tekintet nélkül, minden emberi lény a népnek, az emberközösségnek, az egész társadalomnak, egyedeiben és összességében elidegeníthetetlen ül szerves része. Különösen áll ez a szocialista társadalomra, melyben kor probléma, nemzedéki kérdés csupán mesterségesen előidézve létezhet idelg- óráig. (Mikor valahol, valamiből ,,nemzedéki vita” kerekedett nálunk, csak meg kellett kissé kaparni a dolgot és legtöbbször kiderült, hogy szubjektív okok, személyes fájdalmak, akamokoskodás, féltékenység, törtetés, hiúság igyekezett közösségi mezbe burkoltai! közösségi problémává nőni.) Megfeledkeztek róla sokan, hogy a társadalom építés szempontjából nem a kor számít, hanem a társadalomért végzett munka: tanulásban, termelésben, politikai, gazdasági, tudományos és kulturális helytállás formájában. Ilyen értelemben valóban vannak erősek és gyengék minden korosztályban, azonban a nemzedékek, a felnőttek és fiatalok építőmunkája szorosan egymásba épül, egymásba láncolódik, kapcsolódik, olvad, egymástól függ elválaszthatatlanul. Ez az a szintézis, miről annak idején a po- lemizálók nem voltak hajlandók tudomást venni. Meg kellett volna értetni a vitatkozókkal, hogy szocialista életközösségünk tagjai közt, a társadalomért végzett munkában az érdemeket vagy az elmarasztalásokat illetően, nem létezik korhatár. Aki velünk tart, attól nincs jogunk számon- kérni évei számát, és aszerint méltányolni cselekedetei súlyát. A tegnapok harcaiban is különböző nemzedékek: fiatalok, felnőttek, öregek icüzdöttek egy boldogabb korszakért és eszükbe sem jutott firtatni, hogy ki, hány év vagy évtized jogán cselekszik. Ma még inkább így kell, hogy legyen, hiszen a szocializmus, az új társadalom teljes megvalósításának ügye az egész társadalom ügye, nemes upán nemzedékeké! Éppen ezért, aki csak egy kicsit is mélyebben, alaposabban gondolkodik el ezen az egész „nemzedékiesdin”, nyomban szélmalomharcnak látja, nevetségessé válik a szemében mindaz a handabandázás, ami körülötte történt. Hiszen világos, miszerint egyetlen korosztály, egyetlen felnőtt vagy fiatal sem állhatná meg helyét az életben a közösség testéből kiszakítottam Idős és fiatal nemzedékek egyetlen szerves egészként, az egész társadalmi mozgás elidegeníthetetlen, egymással szem- beállíthatatlan része voltak, vannak és lesznek mindig. Az úgynevezett nemzedéki kérdés tehát nem egyéb a minden korosztályon belül még meglévő politikai, kulturális elmaradottság, világnézeti analfabétizmus mérgező termékénél. Ebből világosan következik a gyógyítás módja, ami semmi esetre sem az, hogy felnőttek és fiatalok, öregek és ifjak egymással szemben lövészárkokat ásva, abba belebújva, nevetséges, sőt ostoba érvek golyóbisait lődözzék egymásra. Most, amikor igazi nagy feladatok várnak eszünkre és karunkra, népünk nem engedhet meg magának ilyen kezelábatlan dolgot, efféle káros fényűzést. Az os z tál y társ ada Imákban, a kizsákmányolás világában, a munkaerőpiacon valóban létezik nemzedéki ellentét, nemzedéki harc, de persze ott sem igazi értelemben. A kapitalistának olcsó és mégis friss, fiatal munkaerőre van szüksége, mert így találja meg jobban a számítást. Negyven évtől felfelé a munkás a gyáros szemében mind hasznavehetetlenebbé válik, elküldi, a nyomorúságba taszítja. Előfordul tehát, hogy az idősebb munkás Irigykedve tekint a fiatalabbra, akinek ereje a munkapiacon Jóval kelendőbb. Azonban még az osztálytársadalmi viszonyok közt is mesterségesen előidézett ellentétről van szó, mint az oszr tályharc egy átkos melléktermékéről. Hiszen alapjában véve a dolgozóik fiatalabb és idősebb nemzedéke közt a bur- zsoá társadalomban sem létezik semmilyen ellentét, sőt osztály- érdekeik nagyon is közösek* Némely részüknek megingása; bizonytalankodása,' alkalmi szembefordulása osztályos társaival ismét csak világnézeti elmaradottságra, s ugyanakkora felvilágosítás, a munkásvilágnézeti nevelés fontosságára, nélkülözhetetlenségére mutat, de semmi köze holmi nemzedéki ellentéthez. Mennyivel inkább így van ez nálunk, ahol az idősebb dolgozónak nemhogy félnie kellene az utcára dobástól; hanem még nyugdíjba menetele után is szíves örömest fogadják élettapasztalatát, munkakészségét. Talán az téveszthetett meg sokakat a nemzedékiesdi idején, hogy érdeklődési kör, szórakozási lehetőségek dolgában általában elkülönülnek a korosztályok egymástól. Vulgáris példával élve: a dzseszt kedvelő, twisztelő, sportoló fiatalok közt éppen úgy nem lelni idősebbeket, öregeket, miként a vasárnap délutáni tere- ferék, ultipartik tagjai közt fiatalokat. És egyik korosztály sem játszik a homokban, az óvodáskorúak közt, legfeljebb csak alkalmi partnerként, mint papa, mama, nagypapa, nagymama. A korosztályok szórakozás, időtöltés, érdeklődési kör dolgában való elkülönülése azonban biológiai okokra vezethető vissza, ahogy mondani szokás, a korral jár, de semmi köze az ember, az egyén társadalmi kötelezettségeihez, ahhoz a magasztos funkcióhoz, hogy mint csecsemő, egészséges növekedésével, mint iskolás a tanulásával és mint kész, érett felnőtt szellemi és fizikai munkájával él, cselekszik annak a közösségnek a boldogulására, amely az ő egyéni boldogulásának is egyetlen alapja, lehetősége. Semmi szükség tehát arra, hogy az idősebb és fiatalabb nemzedékek szembefordítsák egymással ügyüket, hiszen ez új világot teremtő társadalmunknak értelmetlen önmarcangolása lenne. Huszár Rezső 1
