Békés Megyei Népújság, 1964. augusztus (19. évfolyam, 179-203. szám)

1964-08-11 / 187. szám

1M4. augusztus 11. 3 Kedd „Meglovagolják" a lehetőségeket Tízezer liba. Még így ki­mondva is nagy szám ez, hát még végignézni, amint ennyi liba ti- pegve-gágogva kilépked egy kö­rülkerített gyömölcsös árnyas fái alól. — Most éppen nem jó fénykép- témák a libáink — mentegetődzik Nagy József, a szövetkezet or­szággyűlési képviselő elnöke. — Ugyanis nemrég téptük meg őket. — Így megtépve is szépek ezek egy csomóban. Mi lesz a további sorsuk? — Az a tervünk, hogy még egy­szer megtépjük őket. Mellesleg megjegyezve, ez évre 26 ezer fo­rint bevételt terveztünk libatoll- ból, de az első tépésért — mivel gondosan válogattuk — 48 ezer forintot kaptunk. Egyébként a li­bák sorsa az lesz, hogy ötezret meghagyunk törzsállománynak, a többit pedig kihizlalva értékesít­jük. — Ritka manapság még az olyan termelőszövetkezet, ahol ötezer liba tömésére vállalkoznak — jegyeztük meg elismerően, s aztán megkérdeztük: hogyan old­ják meg a tömést? — Még nincsen egészen eldönt­ve, de valószínű, hogy megfelelő feltételek mellett öt vénével, szá­zával kiadjuk szövetkezetünk asz- szonyainak. Különben ez még nem is sok. Az a tervünk, hogy jövőre tízezer libát értékesítünk hizlal­va, tízezret pedig pecsenyének. Természetesen csak akkor, ha si­kerül megkapni az igényelt 10 darab tízezres keltetőgépet. Talán helyesebb lesz, ha azt mondom, hogy feltétlenül megszerezzük, mert enélkül nem tudjuk megva­lósítani azt a távlati tervünket, hogy a békésszentandrási szövet­kezetek 1968-ban már 70 ezer v£- ziszámyast neveljenek és értéke­sítsenek. Azt ugyanis nem kell különösebben magyarázni, meny­nyivel előnyösebb a helyben kel­tetés, s mennyi tojástörés, elhul­lás származik abból, ha nagyobb távolságra történik a tojás és a libák, kacsák szállítása. Ezután arra terelődött a «zó, hogyan tud a jelenleginél még egyszer annyi libát elhelyezni a békésszentandrási Rákóczi Tsz. Nagy József elvtárs elmondotta, hogy a jelenlegi négy hatalmas libaól mellé újabb négy épül. Ki­fizető lesz, mert a téli időszakban is ki tudják használni. Az idén is — mire a kislibák megérkeztek — 20 ezer csirkét és 7 ezer pulykát neveltek fel a négy korszerű li­baólban. A bevételről nem érdek­lődtünk, de sejteni lehet, mi pénzt kapnak az idén több mint 10 va­gon baromfi értékesítéséből. A Körösök élő és holtága szeli keresztül-kasul a békésszent, andrási határt. Ez évekkel ezelőtt is kínálta az öntözéses gazdálko­dást és a víziszárnyas-nevelést. Nos, a szentandrási szövetkezetek hozzáláttak, hogy alaposan meg­lovagolják a lehetőségeket. A Rá-, kóczi Tsz-ben a libáknak egyelő­re csak egy 37 holdas öntözéses műlegelőjük van, de jövőre már egy újabb 70 holdas, válogatott füvekkel betelepített műlegeiőt létesítenék. Egyszóval, nemcsak beszélnek arról, hogy három év múlva 70 ezer víziszárnyast érté­kesítenek, hanem igyekeznek meg is valósítani. K. I. (Vizes képriport Az utóbbi napokban ugyancsak megeredtek az ég csatornái, s e sorok írásakor is eléggé felhős, borult az ég. Azonban képripor­tunk akkor készült, amikor hétág­ra sütött az augusztus eleji nap, s bizony ahol nem öntözték, meg­repedeztek a földek, shervadtan, többfelé láthatták: felhős, cseper- gős időben is működtek az esőz- tető-berendezések, mert hiszen szakemberek irányítják az öntö­zést, s tudják, hogy a növénynek évente mennyi csapadékra van szüksége. Képeink most főleg a nyáron Nyomja a súlyt a dobozi Petőfi cukorrépája. kókadtan várták az éltető vizet a növények. Különben is nemcsak mi, hanem a megyében utazók Megnyílt a nemzetközi Hétfőn a városligeti műjég­pálya csarnokában megnyílt a hazánkban most negyedízben megrendezett borverseny. Keserű János földművelés- ügyi miniszterhelyettes megnyi­tó beszédében hangsúlyozta: a mostani versenyen 26 ország 1400 borral vesz részt. Az eddi­gi nemzetközi borversenyek jó alkalmak voltak arra is, hogy „rálátásunk” legyen a nemzet­közi borízlés alakulására, mind alaposabban megismerjük, hogy világszerte milyen köve­telményeket támasztanak a bo­rok iránt. budapesti borverseny Keserű János miniszterhe­lyettes ezután a bíráló bizottsá­got és a megjelent hazai bor­szakértőket meghívta, hogy te­kintsék meg az alagsorban el­helyezett „versenyzőket”. A bírálók — mondhatni az egész világ borszakértői — elé először Károm úgynevezett „be­lövő” borminta került s ezzel megkezdődött a IV. budapesti nemzetközi borverseny. A 24 bíráló hétfői „adagja” 130 féle, a világ valamennyi borvidékét képviselő borminta. (MTI) gyakran és szakszerűen öntözött növények termésbecsléséről ké­szültek. F. Szabó Sándor, a dobozi Petőfi Tsz elnöke nem kis büsz­keséggel mért meg egy négyszer öntözött tábláról egy cukorrépát A szentandrási Rákóczi Tsz három- méternyi magas kukoricatáblájá­ban. holdanként legalább 30 mázsás lesz a termés. Egyébként ebben a szövetkezetben 600 hold rizs mel­lett 600 hold szántóföldi növényt is öntöznek, s többnyire házilagos megoldással, barázdás módszerrel. A dobozi Petőfi Tsz-nek is a há­zilagos megoldás az egyik fő erős­sége. Saját erőből 550 holdon ké­Orosháza termelőszövetkezetei befejezték a cséplést Jó ütemben haladnak as őszi munkák — Diszpozíciók hiánya akadályozza a hagyma betakarítását A munka jó szervezése és a közös gazdaságok dolgozóinak derekas helytállása eredménye­ként a város termelőszövetke­zetei a napokban fejezték be a cséplést. A vártnál korábban történt betakarításhoz nagyban hozzájárult, hogy a gabona 77 százalékát kombájnnal vágták le. A cséplés befejezésével egy­idejűleg mind a hét tsz végzett a szalmalehúzással is. A mély­szántás szintén jó ütemben ha­lad, augusztus 6-ig a területek mintegy 40 százalékán végeztek A Békéscsabai Hűtőház érettségizett fiatalokat 2 éves tanulóidővel, élel­miszeripari tanulónak szerződtet. Je­lentkezés azonnal, személyesen. 7525 A Békés megyei GFV békéscsabai István-malmi üzeme állandó munká­ra 5 férfit segédmunkásnak felvesz. x Az GM Békés megyei Állami Építő­ipar) Vállalat kőműves, festő-mázoló szakmunkásokat, kubikosokat és se­gédmunkásokat felvesz békéscsabai és Békés megye területén lévő ezzel a munkával A vetőszántást a Szabadság, a Törekvés, a Bé­ke és a Vörös Csillag gazdái kezdték meg, s eddig összesen 441 holdon készítették elő a talajt. Több szövetkezetben azonban — mint például a Pe­tőfiben — gátolja ezeket a munkálatokat a műtrágyahi­ány. A AGROKER nem szállí­totta idejében a szuperfoszfá­tot, s ez számottevő kiesést okoz. A hagyma betakarítása sem zökkenőmentes. Oka, hogy a munkahelyekre. Vidéken lakó dolgo­zóknak munkásszállást, napi egyszeri étkezést biztosítunk. Kereseti lehető­ség teljesítménybérezés alapján. Ér­deklődni írásban vagy személyesen a vállalat munkaügyi osztályán, Békés­csaba, Kazinczy u. 4. 99086 18 és 35 év közötti férfi dolgozókat kőműves átképzős szakmára vesz fel az ÉM Békés megyei Állami Építőipari Vállalat. Jelentkezés és bővebb felvilá­gosítás Békéscsabán, a központi iroda munkaügyi osztályán, Orosházán a í kórházépítkezési irodában. 99350 MÉK nem ad elegendő diszpo­zíciót a szövetkezeteknek. Így a valójában augusztusi munkát kénytelenek későbbi időpontra halasztani, ami akkor — a cu­korrépaszedés és a kukoricatö­rés idején — már nagyobb ne­hézséget jelent. * Felhőszakadás Orosházán! Vasárnap este 8 óra tájban sö­tét viharfelhők gyülekeztek nyu­gat felől, s másfél óra leforgása alatt csaknem 55 milliméter csa­padék hullott. Hamarosan megtel­tek a vízlevezető csatornák, s az alacsonyabb fekvésű területeken a házak oldalát nyaldosta a víz. A felhőszakadás következtében több esetben a tűzoltóság sietett a lakók segítségére, s a nagy tel­jesítményű szivattyúkkal vonul­tatták le az áradatot. A Tompa Mihály utcában két órát dolgoztak a tűzoltók, mire sikerült levezet­niük a felgyülemlett vizet. A Bé­ke mozi előcsarnokát szintén el­öntötte az ár, s csak hosszú, meg­feszített munka után tudták ki- rekeszteni a vizet. Közületek munkaerőigénye Mező László a rizsszemeket számolja. (Fotó: Kocziszky László) Molnár Lajos elvtárs, a megyei pártbizottság munkatársa előtt. A répa 165 dekagramm súlyt nyo­mott, de 70—80 dekát még igen­csak növekszik a szedésig, mivel egyszer legalább még megöntözik. Mező László, a köröstarcsai Pe­tőfi Tsz árasztója elégedetten szá­molja a rizsszemeket. Egy-egy ka­lászon 150—158 szem is akad, s a szakemberek véleménye szerint szített el vízvezető-csatarnákat. A többszöri öntözés hatására, akár­hogy osztanak-szoroznak, másfél millió forint körüli értékű több­lettermés mutatkozik. A békésszentandrási Rákóczi Tsz-ben 1300 holdon öntözik a kü­lönböző növényeket. Legbüszkéb­bek egy 132 holdas kukoricatáblá­ra, ahol a két embemyi magassá­gú szárakon hatalmas, egészséges, tömött szemű csövek növekednek. Tíz hónap alatt 141 kilós hízók a kardoskúti Rákóczi Tsz-ben Erre az évre 930 hízott sertés eladását tervezték a kardoskúti Rákóczi Tsz-ben. Süldőhiány miatt azonban 850-et értékesíte­nek. A szövetkezet vezetősége úgy döntött, hogy a kevesebb hizó értékesítése miatt a tsz-t nem ér­heti pénzbeli kiesés, fgy a terve­zettnél nagyobb élősúllyal adják át a vágóállatokat. A tervezett 110 kilós átlagsúly helyett néhány nap­pal ezelőtt, 10 hónapos korú, 141 kiló átlagsúlyú hízókat értékesí­tettek. Gondoskodjék Ön is időben gyermeke iskolai ruházatáról és szerezze be szükségletét mielőbb a Gyomai Földművesszövetkezet konfekció boltjában! Iskolaköpenyek ez idő szerint minden számban kaphatók! _______________________________________________________(x)

Next

/
Oldalképek
Tartalom