Békés Megyei Népújság, 1964. augusztus (19. évfolyam, 179-203. szám)

1964-08-26 / 199. szám

1*64. augusztus 26. Szerda R ARANYDIPLOMA K ésőbb, miután igazgató­ja átadta az 50 észtén dós gyógyszerészi mun­kásságért járó arany- diplomát a 75 éves Pista bácsi­nak, a meghatott hangulat felol­dódik. Az ősz hajú háziasszony kávét, a házigazda bort tölt a vendégeknek, a kollégáknak, akik eljöttek gratulálni. A háziak régi­régi adomákkal, történet elek el szórakoztatják vendégeiket. Pél­dául Blalha Lujzáról, akihez bé­késcsabai történet is fűződik. Mert a művésznő egyszer Csabán vendégszerepelt. Az előadás után, mondják, a főispán megvárta ko­csijával a színház előtt, hogy ha­zaszállítsa a szállodába. Blaha Lujza felszállt, de csak nem in­dultak. Végül esernyőjével meg- " bökte a szunnyadó főispánt — mert aludt a jó öreg — tekintetes uram, indulhatunk! A főispán is előreszólt a kocsisának. Mehe­tünk, Miska! De az is aludt. Hát a sétabotjával megkocogtatta a Mihály fejét, s közben egyre mondta neki szlovákul az ébresz­tőt. Mire Blaha Lujza megbot- ránkozva: De tekintetes uram, én is tudok tótul. Vicc gyanánt még szóba került egy öreg, távo­li ismerő®, aki még állítólag ma is így beszél: Őfelsége, IV. Károly király — s tisztelettel feláll, meg is hajtja magát hozzá. Elnézem eközben a jubiláló Pista bácsit. Mondják, hogy nem­régiben volt egy igen súlyos mű-téte, de egy héttel az operá­ció után már dolgozott... Hogyan kezdte? Édesapja sok gyerekes falusi jegyző volt, így hát neki, aki gyógyszerész akart lenni, előbb el kellett menni dol­gozni gyakornokként egy pati­kába, hogy tanulmányi költségeit összeszedje. Aztán az első világháború előt­ti évek Budapesten, az egyete­men. És, már akkor, a szocialista mozgalom, a Galilei körben. És a háború. A csalódás, mikor „azok közül a munkások közül, akikkel még hónapokkal azelőtt egységes elveket vallottunk, olyan sokan voltak, akik lelkesen, éljenezve fogadták a hadüzenet hírét”. Be­hívták őt is tisztnek. A front. „Utáltuk a német tiszteket, már akkor, az első világháborúban is. Puskatussal verték az orosz fog­lyokat, azokat is, akiket mi, ma­gyarok eljtettünk el. Még a cári tisztek is különbek voltak, mint ők. Mikor fogságba estünk, rende­sek voltak hozzánk az oroszok, Két évig voltam cári fogságban, akikor jött a forradalom. Akkor a magyar közlegény-hadifoglyok át­vitték az ő szállásukra. Nem vagy te tiszt, hozzánk tartozol — mond­ták nekem. ” Itthon Magyarországon megnő­sül és letelepszik egy kis Békés megyei faluban. Az állatorvossal jól megértik egymást: azt vallják mind a ketten, hogy változtatni kell a falun, és kötelességük tö­rődni azzal is, hogyan gondolkoz­nak az emberek. Szegény falu az övék, szegények a lakói, a napszá. mosok, akik reggel kiállnak a pi­acra, hogy a tiszttartó kiválogassa közülük az erőseket, a munkabí­rókat, urasági napszámba. A töb­bieket, a maradékot a gazdák vi­szik el, de már csak fillérekért. S ha sztrájkot is fogadnak az embe­rek, mindig akad egy-két sok gye­rekes, aki a piacon állja a szavát, de később utánaszalad a nagygaz­dának: Gazduram, elmegyek any- nyiént is, amennyiért maga akar­ja. Szegény falu volt ez nagyon, ötezer lakosú, és két mészáros szombatonként mégis mindig kö­zösen vágott egy disznót, mert több hús nem fogyott el. Ilyen körülmények között próbáltak szervezkedni olvasókör ürügyén Mikor a helyiség megvolt, a csendőr parancsnok kijelentette egyszerre csak két ember lehet a szobában! Vasárnap délelőtt meg bezáratta a szobát, mondván, hogy vagy olvasókör, vagy temp­lom. A templomba pedig el kellett menni. Szegényeik voltak a Vidovszíky gyógyszerészók is. Pista bácsi egy­két hold szikes földön gyógynö­vényt termelt, de az is csak arra volt jó, hogy az adót fizessék utá. na. Mondta is 48-ban, az államo­sításkor a feleségének: Még Jó is, mert tönkrementünk volna a gyógynövényeink miatt! Kommu­nista volt akkor már Vtdovszky István, mert 44-ben az alapítók között lépett be községében a pártba. M zóta 20 év telt él. Az M\ orosházi gyógyszertárat m \ 16 év óta vezeti Pista bácsi. Gyorsan telik az idő, észrevétlenül jött el a 75. év, az aranydi ploma esztendeje ia, amit ötvenéves gyógyszerészi munkásságáért kap most. Ha az emberi helytállásért, a másokkal való törődésért is osztanának „aranydiplomát”, Vidovszky Pista bácsi biztosan megkapná azt is. Padányi Anna ízlésfejlesztés, de hogyan? A vér életet ment Véradó ankét és kiállítás a kötöttárugyárban A Békéscsabai Kötöttárugyár üzemi Vöröskereszt szervezete néhány napos szemléltető kiállí­tást rendez a véradásról a gyár kultúrtermében. A kiállítás meg­nyitása alkalmából ankétot ren­deztek az üzem véradói részére, amelyen Szekerczés József tanár, megyei véradószervező tartott ér­deklődéssel kisért előadást. Az üzemi Vöröskereszt alapszer­vezet vezetőségének derekas mun­káját dicséri, hogy a gyárnak eddig már 128 véradója van. A díjtalan véradás továbbfejleszté­sét célozza az az intézkedésük, hogy 55 taggal véradó-kört hívtak életre s a mostani ankét és kiál­lítás is tulajdonképpen tagtoborzó jellegű. Az a céljuk, hogy a leg­közelebb decemberben sorra ke­rülő véradónapig már valamennyi ingyenes véradó tagja legyen a körnek. Az előadás után három kisfil- met vetítettek a véradómozgalom «■•••■■■■■■■■•••■■■■■«••■■■■■■■■■■■■•«■•■■■•■■■■■■■■■■■■■■■■Ma» A távcső a Holdra fordul... A TIT Békés megyei szervezetének csillagászati szakosztálya a megyei könyvtár udvarán talált megfelelő helyet a miniatűr békéscsabai csil­lagvizsgáló felállítására. A bemutatókat Béres István, a szakosztály elnöke és Túri Sándor (képünkön éppen a Holdat figyeli) a szakosz­tály elnökhelyettese vezeti. Eddig 8 bemutatót tartottak, szeptember­ben és októberben az általános iskolák felső tagozatai, valamint a kö­zépiskolások számára külön bemutatók megrendezését tervezik. jelentőségéről, majd tizennégy élenjáró ingyenes védarónak ked­ves emléktárgyakat nyújtottak át. A kiállítás tablói, rajzai, fény­képei szemléltetően mutatják be, hogy 1959 óta hazánkban, az üze­mi és területi véradás hatalmas imozgalommá fejlődött. Jól érzé­kelteti ezt például a2 Országos jVérellátó Szolgálat térképe. Igen tanulságos s egyben elgon­dolkoztató ábrákat, képeket, gra­fikonokat láthatunk a kiállítás anyagában. Az egyik például igen szemléletesen mutatja be, hogy qgy ember 35 billió vörös vérsej- tpcskéjének együttes felülete kö­rülbelül négyezer négyzetméter, vagyis annyi, mint egy futball- pálya fele! Egy másik tablóról megtudjuk, hogy testsúlyunknak mintegy nyolc százaléka vér, ame­lyet nem lehet gyárban előállíta­ni, csakis az áldozatkész emberek útján juthatunk hozzá. Ugyanak­kor viszont a legdrágább folyadék a rászorulóknak, a betegnek sem­mibe sem kerül. Nem kétséges, a kötöttárugyá- riak ezzel a rendezvénnyel is szá­mottevően elősegítik az értékes mozgalom továbbfejlesztését. Az új népművelési évad — mert nyáron azért csak lazul­tak a kapcsolatok a közönség és a kulturális intézmények kö­zött —, többek között egyik na­gyon égető problémánkat, az íz- lésfejlesztóst állítja majd a ten­nivalók homlokterébe. Az új évad kezdete, a nagy folyamat pillanatnyi állomása lehetőséget ad arra, hogy az elmúlt Időszak szintézisét a valósághoz meg­közelítően megfogalmazzuk. E szintézis, sok-sok részterület helyzetének összesítése megfele­lően arányos és biztató képet mutat. Kulturális életünk álta­lában egészségesen fejlődik, az emberek kulturális igényeit ál­talában jól kielégítik az erre hivatott intézmények; á tartalmi munka színvonala és elsősorban annak módszerei viszont még mindig elégtelenek, sokszor — a módszerek tekintetében — el­avultak is. A tartalmi munka szoros öszefüggése a tömegek ízlésének fejlesztésével — elvi­tathatatlan, és ha az előbbivel szemben kifogásokat emelünk, akkor az utóbbival sem lehe­tünk elégedettek. Az ízlés, a művészi ízlés fej­lesztése nem könnyű feladat, az új és a régi, a haladó és a kon­zervatív szemlélet itt is erőtel­jesen csap össze; az új, a ha­ladó (mely egy szóval: korsze­rűt jelent) sikerét segíteni: ez a népművelők fontos dolga manapság. Sajnos, az általánosan elis­mert eredmények ellenére, nép­művelő munkánk (itt a megyé­ben is) legnagyobb hibája, gán- csolója éppen az, hogy az íz­lésfejlesztés módszereit, ho­gyanjait nem ismerjük jól, azo­kat kidolgozni, alkalmazni, azo­kat egymástól eltanulni restek voltunk mind ez ideig. Persze, apróbb sikerekre mindenki könnyűszerrel hivatkozhat; jól néznénk ki, ha ilyenek sem len­nének. A giccs azonban még ma sem adta fel hadállásait. Egy NDK-bell csabai vendég elámult a piacon árusí­tott, szinte mérhetetlen giccs- halmaz láttán, és egy rajztanár magánszorgalmú fel­mérése iskolája egyik osztályá­ban elgondolkoztató tényeket hozott felszínre a megyeszék­hely lakáskultúrájának megle­pően alacsony színvonaláról. Ar­ra a kérdésre például, hogy „van-e kép otthonodban?” a megkérdezettek 20 százaléka nem-mel válaszolt, a „mit ábrá­zol?” kérdésre adott feleletek­ből pedig kiderült, hogy a ké­pek zöme giccs, lemenő napot, gombolyaggal játszó macská­kat, mesebeli erdős tájat ábrá­zoló mázolmány., Hivatkozhat­nánk a színház műsorát csak az operett-igény oldaláról bírálók tömegére is vagy arra, hogy még mindig sikere van falun (és talán Csabán, Gyulán vagy Orosházán nem?!) bármilyen „Gergely bácsi , Mari néni”-féle műsornak; sőt olyanok is akad­nak, akik jó agitatív eszközt látnak ezekben a parasztság meggyőzésére és világnézeti fej­lődésére, holott ritkán emelked­nek túl a „ha ez kell nekik, hát egyenek, amennyi beléjük fér” cél elcsépelt módszerű kiszol­gálásánál. (Hogy mit ront egy- egy falu ízlésén, kulturális ér­deklődésének színvonalán az ilyen műsor, azt a művelődési otthonok igazgatói tudják leg­jobban. Mari néni után —vagy előtt — nincs nagy keletje Shakespearenek, de még ma­gyar szerzőnek sem, ha komo­lyan akar szólni a közönséghez.) Az ízlésfejlesztés bonyolult­ságát, ezer arcát bizonyítani fe­lesleges. Általános érvényű módszert adni nem könnyű és hosszas tapasztalatgyűjtést, ér­tékelést igényel; mindezt elkez­deni azonban igencsak időszerű. Egyetlen alapfeltétel, eszköz talán, melyet kimondhatunk: a tömegek ízlését fejleszteni, kor­szerű színvonalra emelni csak olyan népművelők képesek, akik maguk is eljutottak a mű­vészi ízlés egy bizonyos szint­jére, ahonnan széttekintve már értékelni, bírálni, tanácsot adni is tudnak. Ez pedig népnevelő­ink felelősségét, lelki ismeretét idézi meg és kéri önvizsgálatra. Egyszóval: a népművelésben sem lehet „vizet prédikálni és bort inni”, mert a bor szagát megér­zik az emberek, és az egyéb­ként nagyon is helyes és jóra- való ösztönzést, tevékenységet lenézik, csupán „muszáj neki, azért csinálja” szintre degradál­ják. A népművelőnek tehát, aki a szocialista művészi ízlés fejlesz­tésének küzdelmébe bocsátko­zott, számot kell vetnie önma­gával is: hol tart e tekintetben? Az ízlés fejlesztése értékes te­vékenység, az emberek életkö­rülményei állandó javulásának nem kis feltétele; eszmei harc is, türelmes, sokszor túlságosan is hosszadalmas meggyőző mun­ka, melynek befejezéséről, tel­jes megvalósításáról soha nem beszélhetünk; hiszen az emberi haladás szoros velejárója, ez pedig örökké mozgásban van. Sass Ervin (— határ —) ÜS/WWWWWWWWWW\AAAAA<WWWW\AA/VWWWWWWWWWWWWWVS A villámhárító Nagymise után az em­berek beülnek a szoká­sos pohár sörre. Vasár­napi hangulat. — Unom már — mondja Jan. — Mit? — kérdezik a söröskorsó mögül. — A pap meséit a po­kolról. — Óvodásoknak való az — dünnyög Stanis­law... — Halad a világ — teszi hozzá Wojciech — technika, vitaminok, agrominium és egyéb szputnyikok, 6 meg csak a magáét /újjá. Kérdem én, hol itt a logika? Délután fülledt meleg van. Estére összegyüle­keznek a felhők, messzi­ről villámuk. Igazi nyá­ri vihar kavarodik. Ak­kor, mintegy parancs­Falusi történetek írta: Julián Mikolajczak szóra, mindegyik ház ablakában kigyullad a szentelt gyertya. Csak egyetlen ház ab­lakai sötétek. Lakói bé­késen alusznak, pedig nem védi őket szentelt gyertya a vihartól. Ez a plébánia épülete. A plébánia nem fél a villámcsapástól. Jó né­hány éve megbízható réz villámhárító ágaskodik a ház tetején. Az orvos — De jó, hogy a járási egészségügyi hivatal végre megszánt bennün. két és ideküldte! A mun­ka felöl ne legyen gond­ja a doktor úrnak. Lesz elegendő. Nincs olyan ház, ahol ne betegesked­ne valaki. A higiéniával is rosszul állunk. Bizony rossz állapotok voltak itt Madeja úr alatt, — Madeja úr? — Afféle féligkész felcser, féligmeddig dók. tor, a fene tudja. Osto­baságokat beszélt az em­bereknek. Füveket koty­vasztott, az emberek hit­tek neki, még meg is fi­zették, a betegségek meg vígan szaporodtak. — Homeopata? — Nem, özvegyember. Jó, hogy a járás ide­küldte a doktor urat a falunkba. Átveheti en­nek a Madejánakaz ősz. szes páciensét. — De hát, ő sem hal­hat éhen,.. — Sose fájjon a feje emiatt. Maga csak gyó­gyítson. Ha meg messze van a beteg, szekér is akad. Madejának is akadt, hát az igazi dok­tornak hogyne akadna. — Ez mind szép, de ha itt akarok dolgozni, laknom is kell valahol. Honnan szerzek lakást? — Honnan? Egyszerű. Beköltözik a doktor úr Madeja lakásába. — Már megbocsásson, ebbe nem megyek bele. Akármilyen kuruzsló is, a házából nem lehet ki­dobni. — Ki beszél itt kido­básról? Üresen áll a la­kás. Madeja úr elköltö­zött a falunkból a járá­si központba. .0 lett az egészségügyi hivatal ve­zetője. (Fordította: Murányi Beatrix)

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom