Békés Megyei Népújság, 1964. augusztus (19. évfolyam, 179-203. szám)

1964-08-16 / 192. szám

MW augusztus 18. 5 Vasárnap Mit mond a tudós az eddig ismeretlen szívműködést serkentő anyag felfedezéséről A Magyar Tudományos Akadé­mia idei közgyűlésén az akadé­miai jutalom egyik első fokozatá­val. dr. Knoll József professzort, a Budapesti Orvostudományi Egye­tem gyógyszertani intézetének igazgatóját tüntették ki egy nagy ____________________ elméleti jelentőségű kutatásáért, a cellulimnak nevezett anyag felfe­dezéséért.. Knoll József professzor még az 1950-es évek elején megállapítot­ta, hogy a máj- és egyéb szövetek úgynevezett mo6ófolyadéka olyan, Száztizenkét ünnepélyes esküvő az idén Beszélgetés a békéscsabai anyakönyvi hivatalban Szentesi Jánost, a békéscsabai városi tanács anyakönyv vezető­helyettesét általános jellegű kér­désekkel kerestük fel. Megkértük, beszéljen nekünk szocialista tár­sadalmunk anyakönyvvezetőinek munkájáról, s főleg arról, mit tesznek azért, hogy az ünnepé­lyes esketések, s névadó ünnep­ségek egyre népszerűbbekké vál­janak. Kik segítik- vagy mik gá­tolják az élethez mindinkább kö­zelebb kerülő társadalmi ünnep­ségek sikerét. —1959-ben kezdetleges felkészült­séggel és szerény környezetben elvétve akadt még olyan fiatal pár, aki nálunk kívánta megtar­tani esküvőjét, vagy olyanok, akik itt adattak utónevet újszülött gyermeküknek. Százalékarányban kifejezve, a házasságkötőknek el­enyésző kisebbsége jött csak hoz­zánk. Szinte nem is merem meg­mondani. Vonzóbb volt számukra a templomok csillogóbb, ünnepé­lyesebb környezete, az orgonazű- gás — vagy esetlegesen a haran­gok bongása —, mint a mi kis szerény környezetünk. — Most te szégyellne azt a „szá­zalékot", Szentesi elvtárs? — Nem, inkább büszke vagyok rá. A múlt évben a városunkban kötött házasságok 65 százalékát mi rendeztük ünnepélyes keretek között, a városi tanács nagyter­mében. — Mi a helyzet a keresztelés, illetőleg a névadó ünnepségekkel? — Itt van egy olyan kettősség, ami „rontja” a statisztikánkat. Ma már a tsz-parasztok is csak ritkán hívnak bába nénit, a gyer­mekszüléshez. Az SZTK-biztosí- tás adta jogok alapján legtöbb gyermek — a vidékiek is — itt, a városi kórház szülészeti osztá­lyán látja meg a napvilágot. Ná­lunk kerülnek bejegyzésre, de nem mi adunk nekik utónevet. Előfordulhat az, hogy például Csabaszabadiban egy közeli telepü­lésen születik tíz gyermek, s ab­ból hat ünnepélyes keretek névadó ünnepségen nyer utóne­vet — a mi városi statisztikánk­ban egy sem szerepel — holott nálunk jegyezték be őket. Ennek ellenére az elmúlt évben negyvennégy újszülöttnek adtunk utónevet ünnepélyes keretek kö­zött Békéscsabán. — Kik támogatják legjobban az Önök munkáját? — Hát elsősorban is a tanácson belül működő állandó bizottság, meg az üzemi, a fiatalabb korosz­tályhoz tartozó dolgozók is sokat tesznek felvilágosító munkájuk­kal. Gondolok itt elsősorban a ru­hagyári fiatalokra, és a II. ke­rületi nőtanács ilyen irányú mun­kájára. De ettől függetlenül is, mert sikerült egyre szebbé, ün­nepélyesebbé, meghatóbbá tenni a házasságkötéseket, névadókat, mind többen és többen jelentkez­nek és kérik a társadalmi ün­nepségek megrendezését. Például ebben az évben eddig 112 ün­nepélyes házasságot kötöttek ná­lunk a fiatalok. — Nem zavarja munkájukat a tanácsházán folyó általános tata­rozás? — Fájó pontunkat tetszett érin­teni. A nagyterem még nincsen készen, s bár a névadó ünnepsé­gekhez megfelel a kisterem is, az épületben nagyobb esküvők meg­tartásához eléggé impozáns he­lyiséggel nem rendelkezünk. A festési és egyéb munkák befeje­ződtek már, csupán a parkettet kell rendbe hozni: agyalulás és a fényezés hiányzik. — Mikorra várható az, hogy új­ra háromszáz rokon és barát je­lenlétében tartanak díszes eskü­vőt ebben a teremben? — Mi reméljük, hogy már a na­pokban... de augusztus 20-án — ha törik, ha szakad :—, ott tar­tunk családi ünnepségeket, mert erre a napra igénylés is érkezett, s a jövendő ifjú pár meghívóin erre a napra ez a hely van fel­eddig ismeretlen anyagot tartal­maz, amely hatásosan serkenti a szívműködést. Mégpedig nemcsak olyan esetekben, amikor más is­mert erős serkentőszerek — Ad­renalin, Strophantin, Calcium stb. — szintén eredményesen alkal­mazhatók, hanem egy speciális esetben is, amikor az összes eddig ismert szerek hatástalanok. A nagy koncentrációjú kálium-ol­dattal megállított szívműködést egyedül az új anyaggal sikerült újból megindítani, amelyet a ké­sőbbi kísérletek során a fiatal ku­tató cellulinnak nevezett el. Az eddig szerzett ismeretek fő­leg a celluiin élettani hatására vonatkoznak. Sokkal nehezebb feladat lesz az új anyag kémiai tulajdonságainak tisztázása. A professzor közlése nyomán mór külföldön is megindult a kutató munka és valószínű, hogy a mo­dem biokémia módszereivel sike­rül májd belátható időn belül tisztázni a celluiin összetételét és nagyobb mennyiségben, tiszta formában is előállítani ezt a fon­tos anyagot. A kutatások előrelát­hatólag sok új ismerettel gazda-l gítják majd az élő szervezet mű-j ködésére vonatkozó tudásunkat. A celluiin nagyobb mennyiségben történő előállítása pedig izgalmat kísérletek kezdetét jelenti majd abban a vonatkozásban, hogy a már eddig is felismert frappáns és specifikus szívműködés-serkanr tő hatáson kívül milyen egyéb, a gyógyászatban hasznosítható ha­tásai vannak a magyar tudós által felfedezett anyagoknak. (MTI) Láng az utcákon Angol film, a faji egyenjogúság kérdését elemzi fordulatos, ér­dekes cselekmény sodrában. (Bemutatja a tótkomlósi Dózsa mozi, augusztus 16-án.) MOZI AUGUSZTUS 16. Békési Bástya: Párduc I—II. Békés­csabai Brigád: Ének az esőben. Bé­késcsabai Szabadság: Ének az eső­ben. Békéscsabai Terv: Sodrásban. Gyomai Szabadság: A naigy riport. Gyulai Erkel: Gábor diák. Gyulai Pe­tőfi: Karambol. Mezőkovácsházi Vö­rös Október: Dunai kirándulás. Oros­házi Béke: Vasszűz. Orosíházi Parti­zán: Szereti az embereket, professzor úr? Sarkadi Petőfi: Jánosik n. Szarva­si Táncsics: Már nem olyan időket élünk. Szeghalmi Ady: Miért rosszak a magyar filmek? Idegenvezetővel a csabai Körös-parton között Itüntetve.. Közületek munkaerőigénye Jó kereseti lehetőséggel azonnal felveszünk kőműves, ács szakmunká­sokat, kubikosokat és férfi segéd­munkásokat — budapesti munkahely­re. Munkásszállást, munkaruhát és napi kétszeri étkezést biztosítunk. Szakmunkásoknak szerszám, vidéki dolgozóknak tanácsigazolás szüksé­ges. A felutazási költséget megtérít­jük. ÉM 44. sz. Építőipari Vállalat Budapest V., Kossuth L. tér 13—15. 9216 Beruházási előadót építőipari tech­nikumi végzettséggel felvesz a TU- ZÉP Vállalat. Békéscsaba, Tanácsköz­társaság útja 33., emelet. 99451 18 és 35 év közötti férfi dolgozókat kőműves átképzős szakmára vesz fel az ÉM Békés megyei Állami Építőipari Vállalat. Jelentkezés és bővebb felvilá­gosítás Békéscsabán, a központi iroda munkaügyi osztályán, Orosházán a kórházépítkezési irodában. 99350 A Békés megyei GFV békéscsabai István-malmi üzeme állandó munká­ra 5 férfit segédmunkásnak felvesz. x 25—35 éves férfit segédmunkásnak felvesz a Békés megyei Nyomdaipari Vállalat. Békéscsaba, Szent István tér 18. x Egy fő kőművest keresünk azonnali belépéssel. Jelentkezni lehet, gyopár­halmi tejüzemnél. 10954 A Békéscsabai Konzervgyár villany- szerelő szakmunkást vesz fel. Jelent­kezni a vállalat TMK-irodájában le­het. 99470 Vasipari munkára állandó jelleggel segédmunkásokat felveszünk. Jelent­kezés : OVF Vízgépészeti Vállalat Gép­üzeme, Gyula, Béke sugárút 60 sz. x Hajtó- és rakodómunkásokat vesz fel az ÉPFU Békéscsaba, Szerdahelyi ut­ca. Munkásszállás van. Kereseti lehe­tőség 2000 forinton felüli 99486 — Ez az Élővíz-csatorna , amely vi­zét a Körösiből kapja. Évszáza­dokon keresztül a város teljes vízellátását biztosította. Vizét ma is ipari üzemekben és a me­zőgazdaságban hasznosítják — mondja az idegenvezető, miköz­ben sűrű egymásutánban kattan­nak a fényképezőgépek. Tetszik a pestieknek a Körös-part, tet­szenek a vízre hajló fűzfák. A vendégek egy pedagógus-csoport tagjai, akik az „Ismerd meg ha­zádat” mozgalom keretén 'belül kerültek Békéscsabára. Néhány szóból, egy-egy elejtett mondat­ból kitűnik, hogy nemcsak a Körös-part, hanem az egész vá­ros is megnyerte .tetszésüket. Érdekesnek találják a szalagso­ros építkezést, a szlovák jellegű házakat, szépnek az új épülete­ket, amiben nem kis része van Sajben Andrásnak, a csoport idegenvezetőjének, aki az egyéb­ként is nagyon színvonalas ma­gyarázatait érdekes és mulatsá­gos csabai anekdotákkal fűsze­rezi. A nemrégen működő me­gyei idegenforgalmi hivatal által indított idegenvezetői tanfolyam hallgatója volt. A nyár elején vizsgát tett idegenvezetők közül ő vezet csoportot először, ami sajnos, a Csaba és környéke felé irányuló nem túlságosan' nagy érdeklődésnek köszönhető. — Hogyan, máért lett idegen- vezető? — kérdeztük tőle. — Meg kell mondanom őszin­tén, bár tősgyökeres csabai va­gyok, mégis alig tudtam eddig valamit szűkebb hazámról. Ép­pen ezért, amikor az újságban megjelent a hirdetés, ismerve Csaba látogatottságát, arra gon­doltam, hogy ha vezetni egyálta­lán nem is vagy csak nagyon rit­kán fogok, akkor is érdemes el­végezni a tanfolyamot, mert leg­alább végre jól- megismerem szü­lővárosomat és mert tanár va­gyok, ezt a tudásomat átadhatom másoknak is, akik szintén alig ismerik Csabát. — Milyen érzés először cso­portot vezetni? — Kellemes, jó érzés. Az em­bernek jólesik látni, hogy min­denki ráfigyel, érdekesnek talál­ja, amit mond. Nekem egyébként szerencsém is van. Pedagógus vagyok, pedagógus-csoportot kap­tam. Tehát úgy érzem, hogy nem idegenek között vagyok. Szakma­beliek ,mintha régi ismerősök lennének. Viszont kár, hogy ki­lencvenhaton vannak, és bármi­lyen hangosan igyekszem beszél­ni sokan nem hallják. Talán jó megoldás lenne, ha egy ilyen magas létszámú csoporthoz két vezetőt adnának. — Szívesen vezetne csoportot más alkalommal is? — Igen. De nem vagyok önző és kívánom, hogy a velem együtt vizsgázottak is mielőbb belekós­tolhassanak a vezetésbe, aminek egyetlen feltétele sajnos nem tő­lünk’ függ, hanem a dunántúliak­tól, pestiektől, felvidékiektől, akik sokkal nagyobb létszámban látogathatnák megyénket 'és székhelyét. Miután megköszöntük a csoport pár percnyi türelmét, folytatják városnéző sétájukat „Kedves vendégeink! Szemben a Körös túlsó partján láthatják a MÁV nevelőintézetet. Az 1870- es években építették ... Árus Erika, A tv műsora AUGUSZTUS 16-ÄN, VASÁRNAP 9.40 Hétanérföldes kamera. Úttörő- híradó. 10.00 Kinizsi Pál lovasszobrá- naík leleplezése Nagyvázsonyban. 10.30 Ki mit tudott? 14.55 Nagyvázsonyi tör­ténelmi lovasjátékok, 1964. 16.40 A Ma­gyar Hirdető műsora. 17.40 A Tihanyi Echothoz. 16.10 Víz és bor. A Magyar Tv kisfümje a Balatonról. 16.30 Dél keresztje alatt. A „szent város”. Bol­dizsár Iván útijegyzete. 16.45 Költé­szet. A Balaton partján... 10.20 Esti mese. 19.30 Tv-Híradó. 19.50 Szegedi Ünnepi Játékok, 1964. Verdi: Aida. Opera 4 felvonásban. A közvetítés L szünetében: Esti beszélgetés. A kame­ra előtt: SAmof István költő. A közve­títés H. szünetében: Ripoatműsor. A közvetítés III. szünetében: Tv-Híradó — 2. kiadás. (MTI) Augusztus 20-án adják át az új napközi otthonos óvodát Sarkadkeresztúron Régi kívánság teljesül Sarkad­keresztúron azzal, hogy az Újtele­ken egy régi épület átalakításával a községi tanács új napközi ott­honos óvodát létesít. Az építke- Zpést még az év elején megkezdték, s a községi tanács a községfejlesz­tési alapból 40 ezer forintot fordí­tott az épület újjáalakítására. Az óvoda 40 férőhelyes lesz, s az ün­nepélyes átadását augusztus 20-ra tervezik. már most vásárolja meg gyermekének iskolai felszereléseit, füzeteit, írószereit, iskolatáskáját és iskolaköpenyét a Medgyesegyházi Földművesszövetkezet szakboltjaiban. 425

Next

/
Oldalképek
Tartalom