Békés Megyei Népújság, 1964. július (19. évfolyam, 152-178. szám)
1964-07-02 / 153. szám
1964. július 2, 5 Csütörtök Átadták a kiváló és Érdemes Orvos, illetve gyógyszerész kitüntetéseket Semmelweis Ignác születésének 146. évfordulója alkalmából, szerdán az Orvos-Egészségügyi Dolgozóik Szakszervezete Semmelweis- házának dísztermében ünnepélyesen kiosztották az idei kiváló és Érdemes Orvos, illetve gyógyszerész kitüntetéseket Dr. Sziabó Zoltán egészségügyi szerészeinek fáradságos, lelkiismeretes munkáját. Beszéde végén átadta a kiváló és Érdemes Orvos, illetve gyógyszerész kitüntetéseket. Megyénkből négy egészségügyi dolgozó részesült kitüntetésiben. A kitüntetetteket Sárfi Rózsi, az Orvos-Egészségügyi Dolgozók Szakszervezetének titkára köszönminiszter beszédében megemlékezett a nagy magyar tudós, Semmelweis Ignác korszakalkotó munkásságáról, s méltatta a nemes hagyományok követőinek, napjaink legjobb orvosainak és gyógyDR. D. GARAZSI MÄRIA a bőr- és nemibeteggondozás- ban kifejtett tevékenységéért Érdemes Orvos kitüntetésben, tötte. (MTI) DR. DAVID FERENC a Békés megyei Tanács Gyógyszertári Központjának vezető szakfelügyelője a gyógyszer- tár ellenőrzési, analitikai, hálózatfejlesztési, valamint tudományos kutatásaiért és több bevezetett újításáért Érdemes Gyógyszerész kitüntetésben, DR. FRÖHLICH OTTÓ a gyulai kórház sebész főorvosa kiváló munkájáért Érdemes Orvos kitüntetésben, DR. TABY LÁSZLÓ pusztaföldvári körzeti orvos kiváló munkájáért Érdemes Orvos kitüntetésben részesült. lóablakát. — Remélem, ma végre beenged? Feltétlenül beszélnem kell Gosztoüa igazgató kar- társsal A portás felnézett, összehajtotta újságját és kibicegett a látogató elé. — Nem tehetem, Hókai úr, nem tehetem. Parancs, az parancs. Szigorúan meghagyta Brabács kartárs... — A szó hirtelen a torkán akadt. Körülnézett, lehalkította a hangját. — Magának fogalma sincs arról, mi történt itt az éjszaka! A Ker- tesi volt szolgálatban a portán és Mokris bácsi volt az éjjeliőr. Egyiknek se szeretnék a bőrében lenni! — Mi volt? ■— Lopás! A készáruraktárban. A rendőrség meg szempillantás alatt lefülelte az egész társulatot. És tudja, ki volt a vezetőjük? Kapaszkodjon meg: a kövér Brabács! — Mit nem mond? — tette magát az öregúr. — A kövér Brabács?! De hát akkor az ő utasítása rám vonatkozólag hatályát vesztette! — Amíg vissza nem vonják — állta útját zord arccal a portás —, addig az utolsó parancs érvényes. Maga is volt katona. Amit az előbb elmeséltem, az csak bizalmas információ, Nem hivatalos! — De hiszen ez felháborító! — kiáltotta az öregúr. — Engem ez a Brabács üldözött ki a gyárból. Harmincévi becsületes munka után. Mert a szemébe mondtam a véleményemet. Tessék, most dutyiban ül, lopásért! És, aki a nyilvánosság előtt kijelentette, hogy oka van kételkedni a tisztességében, az még most sem keresheti meg az igazát. Kész skandalum! Ezt én nem hagyom annyiban! Alászol- gája. Hirtelen megfordult és nekiütközött egy férfinek, aki épp akkor érkezett a portásfülke elé. Mormolt valami bocsánatkérés- félét, és botjával mérgesen döf- ködve a járda macskáköveit, elsietett. — Majdnem fellökött! — nézett utána szemrehányóan Dit- ró Géza. — Ki volt ez a dühös öreg mókus? — Tőlünk ment nyugdíjba — legyintett a kérdezett. — Nagyon rossz természetű ember. Azelőtt is csak baj volt vele. Soha senkivel nem fért össze, mindenkivel csak veszekedett. Nem szereti az emberiséget, kérem. Van egy kutyája, az neki a barátja. Tavaly nyugdíjba küldtük, örültünk, hogy végre megszabadulunk tőle. Akkor kérelmezte, hogy negyvennyplcóráz- hasson a bérelszámolóban,' az anyagi helyzetéből kifolyólag. KÓRHÁZÉPÍTŐK Egyszerre három falat húznak fel. A kőművesek párban dolgoznak, két-két segédmunkás szolgálja ki őket. A téglát és a maltert dairu emeli fel, nincs nagy fizikai erőkifejtésre szükség. Sürögnek-forognak a napbarnított arcú emberek. Egyenletes a termelés, minden anyag időben a helyén van, a falak gyorsan nőnek. Sok munka, kevés beszéd — így szokta meg Multyán György kőművesbrigádja, amely már 1962 május óta együtt dolgozik. Akkor kezdődött Orosházán az új kórház építése. A 12 tagú brigád történetében nincsenek rendkívüli események. Már kezdetben jóleső érzéssel állapították meg, hogy a legfontosabb kérdésekben nincs vélemény- eltérés közöttük. Szeretik a rendet, fegyelmet, a tisztességet és keresni akarnak. Az előzőkből következik az utóbbi. 1963 márciusában határozták el, hogy célul tűzik a Szocialista cím elnyerését. Akkor már minden feltétel megteremtődött ahhoz, hogy az elhatározásukat valóra váltsák. A napló első oldalára egy fénykép került, alatta a nevek: | Multyán György, Nagy László, ! Horváth Imre, Csizmadia Béla, iSódar András, Kiss József kőművesek, Szokodi Sándor, Csík Jó- szef, Sitkéi János, Tóth Béla, Madarász Mihály és Szloszjár András segédmunkások. 1964. április elsejei keltezéssel egy bejegyzés, olvasható: „Elnyerték a Szocialista címet.” Aláírás: Június 30-án, kedden délután 5 órakor kezdődött meg a Szarvasi Felsőfokú Óvónőképző ez évi diplomaosztó ünnepsége. Az ünnepségen a nappali és a levelező tagozat államvizsgát tett hallgatói és igen sok hozzátartozó, érdeklőJó szíve van Gosztola elvtársnak, az igazgatónak, tetszik tudni, így hát hozzájárultunk. Hetenként kétszer járt he, fél napra. Havi ötszázért. Szép pénz az, a nyugdíj mellett. Azt tetszik hinni, megbecsülte magát? Ugyanolyan goromba, kötekedő maradt, mint azelőtt volt. Ösz- szeveszett ez, kérem, mindenkivel. Mint most velem is. — Gorombasággal semmire sem lehet menni — helyeselt a jövevény. — Ezzel szemben a figyelmes, tapintatos és udvarias embert mindeftki kedveli és megbízik benne. Mint például a maguk szállítási osztályvezetőjében. Hogyan is hívják?... Bar- kács? Borbács? A kapu kötelességtudó őrének elsötétült a tekintete. Az éjszakai eset hatására erősen felgyülemlett benne az éberség. A kérdésre kérdéssel válaszolt: — Honnan van az elvtárs és kihez akar menni? — A rendőrségtől, Gosztola igazgató elvtárshoz igyekszem. — Előbb kérem az igazolványt... Tessék, most már lehet... Főépület, első emelet, szemben a lépcsővel... Elnézést, de nálunk ez a rend. — Tudom —szólt vissza a köpcös. — Maguknál oltári nagy a rend! (Folytatjuk) „Drienyovszki János, a Békés megyei Építőipari Vállalat igazgatója.” A legidősebbtől a legfiatalabb generációig mind megtalálható a brigádban. Horváth Imre 55 éves, Kiss József alig több tizenkilencnél. A fiatalok elismerik az öregek szakértelmét, s ez tisztelettu- I dást vált ki belőlük. Az idősebbek sem maradnak adósak: derék magatartásukért, szorgalmukért, törekvésükért becsülik a fiatalokat. A Mintha csak a saját fiaikról lenne szó, büszkélkedve mondják: — Jóska és Bandi most az építőipari technikumba jelentkezett. Jóska (Kiss József) egy kicsit zavarba jön, de aztán nekibátorodik: — Egy csongrádi kislányról van szó... Most érettségizett és az egyetemre készül. Nem maradhatok le tőle. Egy fényképet mutat: — Róla van szó. Csinos, mosolygós arcú fiatal lány. Érdemes a kedvéért tanulni. Bandit (Sódar Andrást) nem ilyen vágyak fűtik. Nemrég töltőt, te le tényleges katonai szolgálati idejét, sokat látott, hallott. Barátai közül többen érettségiztek, ő is képes arra, hogy tanuljon és elérje őket. Csak akarat kérdése ez, a lehetőség megvan rá. Szloszjár Bandi segédmunkás Csizmadia Béla mellett „kontár- kodik”. A falat rakja nagy buzgalommal, egyelőre azért még kevés szakértelemmel. dő jelent meg. Dr. Tóth Lajos igazgató üdvözölte a diplomás óvónőket, majd az intézet ötévi munkájáról, az óvónői hivatástudatról beszélt. Az intézet igazgatója végül elbúcsúzott a végzett óvónőktől. — Szeretném — mondotta —, ha a búcsúzás órájában azt éreznék, hogy intézetünk és volt hallgatóink kapcsolata olyan erős, melyet nem tépázhatnak meg a tovasuhanó esztendők, hogy ez a kapcsolat olyan meleget áraszt, mely át tudja forrósítani egy egész életen át az emlékező szíveket. Intézeti tanácsunk nevében szép nevelői pályát és boldog emberi sorsot kívánok valamennyiüknek. Dr. Tóth Lajos igazgató ezután kiosztotta a diplomákat. Idén négy nappali tagozaton végzett és egy levelező hallgató kapott vörös diplomát; a nappali tagozaton Bo- dorik Éva, Lajkó Jolán, Sass Aranka és Szűcs Éva, a levelezők közül pedig dr. Lengyel Róbertné. Kitűnően államvizsgázott Libor Teréz, Márton Klára, Suhai Mária és Halmágyi Rolandné, jelesen Galbács Eleonóra, Sipéki Valéria, Sípos Júlia, Zalai Júlia, Holló Erzsébet, Kerti Pálné, Nagy János- né, Nemes Józsefné és Szabó Judit. Százötvenketten kaptak diplomát, a tanulmányaikat 2 éve megkezdett hallgatók 84,44 százaléka. A diplomák kiosztása után a nappali tagozatosok nevében Lajkó Jolán, a levelezők nevében pedig Nemes Józsefné köszönte meg az intézet tanárainak, valamennyi dolgozójának fáradozását. (S.) I gosít fel a tanítómestere. — Hadd csinálja. Most tizenkilenc éves, három év múlva vizsgát tehet. Egy-két dicsérő szó is következik. Bandinak csak úgy csillog a szeme. Nagy László kőműves egy másik brigáddal tesz összehasonlítást: — Itt dolgoztak az építkezésen, aztán gondoltak egyet és elmentek. Senki sem tartóztatta őket. Megtudtuk, hogy az orosházi Szabadság Tsz-ben vállaltak munkát, de onnan is odébbálltak. Mi nehezen tudnánk innen elszakadni... Kiderül azonban, hogy azért nincs minden rendben. Legalábbis önmagukban nem tudnak tisztázni egy kérdést: . Miért kevesebb a keresetük, mint azoknak, akik ktsz-ben vagy tsz-ben dolgoznak? Hiába használják ki teljesen a munkaidejüket, pontosak, a kórházépítkezésen még soha kifogás nem volt a munkájuk minősége el_ len, a tervüket minden hónapban 100 százalékon félül teljesítik — csak májusban volt kisebb lemaradás, mert befejező munkák kerültek sorra —, más a norma, kevesebb a munkabérük. Ezt helytelenítik és egyik-másikukban már felvetődött olyan gondolat is, hogy máshol próbál szerencsét. De valami láthatatlan erő idéköti őket. Egymillió 600 ezer tégláról van szó, ami legalább négyezer köbméter fal... Kezük munkája nyomán a megye legkorszerűbb kórháza kel életre. Ezt hagyják itt? Az alkotó ember nemcsak fizikai erejét, hanem az értelmét és a szivét is beleadja a munkába. — A mi brigádunknak a főnökök előtt is tekintélye van. Ha Multyán György, Horváth Imre, Nagy László vagy Csizmadia Béla véleményt mond, azt elfogadják — magyarázza Sódar András és hozzáfűzi: — Tudja, azért más így dolgozni. Nem a forinté tehát az utolsó szó, s ha erről beszélnek most, csak az igazságérzetüknek adnak hangot. A brigádvezető meg is jegyzi: — Néha felbuzog bennünk a kérdés, de azért ne gondolja, hogy ez tölti be az életünket. Nemrég 600 forint jutalmat kaptunk, mert még egyszer sem fordult elő baleset a brigádban. Ebből a pénzből vettünk egy birkát. Most még itt legelget az építkezés környékén, de augusztus 20-án paprikás lesz belőle. Közös vacsorát rendezünk. De sok minden másról is szó esik... Ilyen — s erről már többen is beszélnek — például, hogyha valaki otthon építkezik, minden épkézláb ember elmegy segíteni. A barátság követeli ezt. Azt is megemlítik, hogy szívesen betérnek együtt az italboltba egy-két pohár sörre vagy borra. Még soha senki nem volt ittas közülük. Ha valakinek névnapja van, megünneplik. Aztán, ha tréfáról van szó, abból is mindenki szívesen kiveszi a részét. Most a négyemeletes kis hotel van soron, aztán a 47 méteres víztorony következik. S a Multyán- brigád, amely úgy él, dolgozik, gondolkozik, hogy a Szocialista címet továbbra is megtartsa, a nevét méltán beleírja a kórházépítés történetébe. Annak is az első lapjára. P. B. — Kőműves akar lenni — viláDiplomaosztás a Szarvasi Felsőfokú Óvónőképzőben
