Békés Megyei Népújság, 1964. július (19. évfolyam, 152-178. szám)
1964-07-14 / 163. szám
A MEGYEI PÁRTBIZOTTSÁG ÍS A MEGYEI TANÁCS LAPJA \ 1964. JÜLHJS 14., KEDD Ar» 60 fillér Hármas évfsrdulá I Huszonöt év a mozdonyon XIX. ÉVFOLYAM, 163. SZÁM Interjú a családi pótlékról | Fönnmarad a nevük | Meleg idő Megkezdődött az aprómaguak felvásárlása A vasút dolgozói eredményesen kiveszik részüket a szocialista építésből Vasutasnapi ünnepség Békéscsabán Szombaton délután zsúfolásig j alista építőmunkánk meggyorsu- | további tennivalókat. A pártszer- megtelt Békéscsabán, a MÁV mű- lásában, iparunk sokoldalú fej- j vezetek eredményesebbé tették a velődési otthona. A vasutasnapi lesztésében és mezőgazdaságunk termelés pártellenőrzését, mind ünnepségen ott voltak családtag- szocialista átszervezésében kere- hozzáértőbben foglalkoznak a ter- jaik kíséretében azok a vasutas | sendő. A vasút dolgozói teljesít- dolgozók, akik ezen az estén ün- j menyének alakulása igen érzéke- nepelni, szórakozni jöttek össze. nyen reagál népgazdaságUnk fej_ lődésének minden mozzanatára, a i szocialista építésben élért minden Mindnyájan azonban nem lehették jelen, mert a vonatok ekkor is úgy közlekedtek mint máskor, s , eredményre. A becsületes vasutas takik szolgálatban voltak, azok az j doig02Ókllak köszönhető hogy a ünnepen is dolgoztak, hiszen az ! növekv5 feladatokat egyre ered- ország vérkeringése egy pillanat- ményesebben hajtják végre. Széles ra sem állhat meg. körben alkalmazzák az élenjáró Hat óra után kezdődött az ün- munkamódszereket, amelyek fel- nepség, amelyen a MÁV Szegedi j használásával sokkal gazdaságo- Igazgatóságának képviseletében sabb, gyorsabb és biztonságosabb megjelent Vajda Sándor, a for- a forgalom lebonyolítása, galmi osztály vezetője, Lipták Elismeréssel szólott ezután Pál, az SZMT vezető titkára, ról, hogy a békéscsabai ar- áliomá1T vezető Várai Mihály, a városi pártbi- son 15 brigád 15Q tagja versenye2 zottság munkatársa, Vajda János, a szocialista cimért Ezeknek a a Vasutas Dolgozók Szakszerveze- , kollektíváknak továbbra is fő feite megyei bizottságának titkára és j adata _ hangsúlyozta - hogy a a szolgálati helyék vezetői. Pál \ termelésben, a jó kollektív szel Zoltánnak, az üzemi pártbizott- j iem kialakításában az első sorok- ság titkárénak üdvözlő szavai ban járjanaik> erősítsék a munka becsületét. Elmondotta, hogy a vezetés színvonalát és a vezetők magabiztosságát növelte, hogy melésseL Vajda élvtárs a munka és aa eredmények értékelése után szór lőtt néhány olyan negatív jelenségről is, amelyek még gátolják, nehezítik a feladató!: jobb teljesítését. Mint mondotta, az igazgatóság területén élég gyakoriak a forgalmi és tárgyi jellegű balesetek. Sok a váltó- és vágányellenőrzés elmulasztásából származó és tolatás közbeni baleset. Visszaesés tapasztalható az újítómozgalomban. A benyújtott javaslatok száma ugyanis az elmúlt egy esztendő alatt tovább csökkent. Nem ünneprontásnak szánta ezt az előadó. Az ünnep azonban akkor valóban ünnep, ha kiindulópontja lesz a további eredményes munkának. Száztizenkétezer hold gabonát arattak le megyénkben 400 holdas kombájnos és 300 holdas aratógépes teljesítmények Óráról órára, napról napra növekszik a learatott és elcsépelt gabona. A szombaton nyert 'értesülések szerint megyénk kombáj- nosai 57 ezer, a gépjavítók arató- gépei 9200, rendrevágó gépeik pedig 4800 holdat vágtak le. A termelőszövetkezetek aratógépeinek teljesítménye 31 ezer, a kézi aratóké pedig mintegy 10 ezer hold. A kombájnosok és aratógépesek között mind élénkebbé válik a verseny, hiszen megyei átlagban az aratás felénél tartanak, s egyikmásik helyen — például az end- rődi Szabad Föld Tsz-ben — pedig már befejeződött az aratás. Érthető, hogy a finisben rákapcsolnak, hiszen a tét nemcsak az idei elég jó termés mielőbbi biztonságba helyezése, a legjobbaknak járó 800—1000 forint célju- Az ünnepi beszéd után követke- hanem az erkölcsi siker is: után Vajda Sándor mondott ünnepi beszédet. Elismeréssel beszélt a vasút dolgozóiról, akik munkájukkal kiveszik részüket hazánk szocialista építéséből. a ! megyei, járási, városi és üzemi j pártbizottságok, valamint a szak- — Ha végigtekintünk az elmúlt szervezetek megyei bizottságai év évek eredményein, láthatjuk — j közben több munkahelyen vizs. mondotta —, hogy a szállítás fel- gálták a politikai és adaitai évenként ugrásszerűen nö- munka helyzetét, értékelték a ta- vekednek. Annak forrása szoci-! pasztalatokat és meghatározták a zett az est fénypontja, amikor is a szolgálati helyek vezetői átnyújtották a soron kívüli előléptetéseket, a Kiváló Dolgozó jelvényeket, okleveleket és pénzjutalmakat. Így most már megkezdődhetett a kulturális műsor, a hajnalig tartó szórakozás. legjobbnak lenni a gépjavító állomás, a járás, a megye kombáj- nosai, aratógépesei közül. Eddig még nem születtek kiugró teljesítmények. Megközelítették, vagy túlhaladták a 400 holdas aratást Gácsér Ferenc mezőkovácsházi és Kerékgyártó Károly szarvasi kombájnosok. Háromszáz vagy ezen felüli teljesítményt értek el Laczkó János békéscsabai, Ottlakán Péter kétegyházi, Zsíros György mezőberényi, Vári Sándor orosházi és Tarján János nagyszé- nási kombájnosok. Az aratógépesek közül Varga László, az endrő- di Üj Barázda Tsz traktorosa kiugró teljesítményt ért el: 305 hold gabonát aratott le szombat estig. A gépjavító állomások aratógépesei közül 200 vagy ezen felüli teljesítményt értek el: Csepregi Béla orosházi, Gécsei Mihály kétegy. házi, Kondacs János szarvasi és Papp Gyula mezőberényi traktorosok. A szalmalehúzás és a nyári talajmunka üteme még nem kielégítő. A kombájnokkal learatott 57 ezer holdból mindössze 13 ezer holdon történt meg a szalmalehúzás. Tarlóhántást és mélyszántást pedig csak 8200 holdon végeztek. Egyelőre még kévés a két műszakos gépek száma is. A gépjavító állomások mindössze 227, a termelőszövetkezetek pedig mintegy 180 erőgéppel dolgoztatnak éjjel-nappal. Egy új létesítmény Lapzártakor érkezett: Befejezte az aratást a tótkomlóst Viharsarok Tsz A tótkomlósi Viharsarok Tsz- ben — ahol a tagok és családtagok valamennyien besegítettek az aratási munkába — vasárnap befejezték csaknem 1500 holdon az őszi árpa és a búza aratását. Je-[ lenleg 4 cséplőgép ontja zsákokba a magot. Negyven lófogat egye- j nesen a földekről hordja a gépek- [ re a kereszteket. A kombájnszérűn éjjel-nappal tisztítják, szárítják a kombájn aratta gabonát. A Viharsarok Tsz rendkívüli szorgalmáról ismert tagsága elhatározta, hogy július utolsó napjára a cséplést is teljes egészében befejezik. A magtermeltető és ellátó vállalat megyei kirendeltsége megkezdte az ez évben termeltetett aprómagvak felvásárlását. Eddig 50 vagon borsót vettek át a termelőszövetkezetektől. A magvak zömének betakarítása, cséplése és tisztítása természetesen csak most kezdődik. A vállalat vezetői, főleg a pannon-bükköny és az őszi borsó cséplését, tisztítását és mielőbbi átadását sürgetik, mivel «■nek jó részét őszig még ki kell J szállítani a termelőegységekhez ' vetőmag céljából. ! A vállalat kirendeltsége július 16-án borsó zsizsiktelenítési bemutatót tairt az orosházi .Űj Élet Termelőszövetkezetben. A bemutatót a Szegedi Köztisztasági Vállalat egyik brigádja tartja. A terv az, hogy még egy hasonló brigá- j dot szerveznek, amelyek szövet- j kezeiről szövetkezetre járva, 450 —500 mázsás tételenként oldják' meg a borsó zsizsiktelenítését az, egész megyébea. i Tervszerű iparosítási programunknak epizódja csupán, mégis érdemes egy pillantásra méltatni: a Szolnoki Papírgyár most elkészült ellennyomásos erőmüve -'api 24 tonna' gőzenergiát és 2,5 megawatt villamos energiái termel. Képünk az erőmű egy részletét mutatja be.