Békés Megyei Népújság, 1964. július (19. évfolyam, 152-178. szám)
1964-07-12 / 162. szám
Irodalmi pályázat Tehetségkutató novella-pályázatot hirdetünk Isapunk kulturális mellékletének színvonalát, feladatait a közelmúltban ankéten vitatták meg a megyében élő írók, esztéták, és képzőművészek. A vita során olyan javaslat is elhangzott, hogy hirdessünk tehetségkutató novella-pályázatot, amelynek célja elsősorban a megyében élő fiatalok, irodalombarátok kezdő műveinek értékelése, és természetesen a tehetségek felkutatása, segítése lenne. A pályázatot meghirdetjük, és azon mai életünket ábrázoló, maximálisan 150 gépelt soros elbeszélésekkel, tárca-novellákkal lehet részt venni. Kikötésünk azonban, hogy kizárólag csak azoic pályázhatnak, akik önálló szépirodalmi alkotást még sehol nem jelentettek meg A pályázat díjad a következők: I. díj: 500 Ft, II. díj: 400 Ft, III. díj: (3 darab) 200—200 Ft. A díjazott vagy csak megjelenésre javasolt művek közzététele esetén a szerző a szokásos tiszteletdíjat is megkapja. Beküldési határidő: 1964. szeptember 15. Cím: Békés megyei Népújság szerkesztősége, Békéscsaba. A borítékra írjuk rá: „Irodalmi pályázat.” A pályázat jeligés, a szerző nevét és címét tartalmazó borítékot a pályaműhöz kérjük csatolni. Egy szerző legfeljebb három írásművei pályázhat. Eredményhirdetés az 1964. szeptember 27-én megjelenő Köröstájban. Szerkesztő Bizottság A Nagy Honvédő 1941Megjelent az I. kötet Háború története-1945 A napokban került a könyvesboltok kirakataiba a Nagy Honvédő Háború története 1941—1945 című sorozat első kötete. A Szovjetunió Kommunista Pártjának Központi Bizottsága olyan határozatot hozott, hogy összefoglaló tudományos munkában sokoldalúan fel kell dolgozni és közre kell adni a Nagy Honvédő Háború történetét. Ezzel a feladattal a párt Központi Bizottsága mellett működő Marxizmus Lenin izmus Intézetet bízta meg, ahol 1960-ban külön osztályt szerveztek a szükséges adatok és okmányok összegyűjtésére, feldolgozására. A sorozat szerkesztő bizottságának elnöke P, N. Ari Kálmán: A szalmakalapos lány A lányok répát kapál** tak. Sorban haladtak, mint ősszel a vadludak; elöl Tér ka, a csapatvezető, utána a tizenegy hajadon, összetartozásuk jeléül fejükön valamennyien babos kendőt viseltek, ennélfogva messziről szélben hajladozó, tizenkét szál mezei Virágra hasonlítottak. Tegnap még tizenhármán vodtak. Velük dolgozott a szalmakalapos Margó is, aki csak néhány hete jött vissza Pestről, s kinek széles karimájú kalapja most a szénagyűjtő asz- szonyok között virított. — Hát ez meg hogy került oda? — tolta arrafelé biciklijét tűnődve az elnök, s a gyomos dűlőútról hirtelen elhatározással bekanyarodott a hereföldre. Csizmája alatt minden lépésnél harsogva ropogott a lucerna tarló, s amerre elhaladt, felriasztott szöcskék pattogtak körülötte. Megállt az egyik boglyázó- csoportnál és a felhősödé eget kémlelve, így szólt: — Igyekezzünk asszonyok, nehogy renden érje az eső a szénát! Aztán tekintete a szalmakalapos lányra siklott. Már többször látta, mióta hazajött; néhányszor beszélt is vele, de formás, asszonyos alakja csak most tűnt fel néki. Miközben lassú mozdulattal nyúlt cigarettája után, közömbösséget színlelve, megjegyezte: — iŰgy tudtam, te a lányok csapatához tartozol! A lány pirulva vetette hátra szép, szőke fejét. — Csak tartoztam — mondta csendesem S villáját a földre eresztve, sebesen megindult a renden. Az elnök fejcsóválva nézett utána. Aztán úgy döntött, hogy végére jár a dolognak, ezért lépteit a répaföld felé irányította. Árgus szemmel haladt végig a megkapált sorokon, s noha magában kénytelen volt elismerni, hogy a lányok munkájában az irigység sem találhat kifogásolnivalót, amint odaérkezett, mégis heccelőd ve pillantott MM1: — Bizony, elkelne itt egy házsártos vénember! — jegyezte meg. — Akkor legalább ketten lennének —- nyelveltek vissza a lányok, mire az elnök jobbnak vélte abbahagyni az élcelődést. — De felvágta a bába a nyelveteket — mondta a biddlikormányra könyökölve. Majd jövetelére célozva, váratlanul hozzátette: — Bizonyára Margó is a csípős nyelvetek elől menekült az asszonyokhoz. Az ám! — folytatta — erről jut eszembe, tulajdonképpen miért martátok ki magáitok közül? — Mert már nem lány! — Tepült feléje egy vékony cérnahang, mely úgy kólintotta fejbe, hogy néhány pillanatig csak hebegett tőle. — Ezt meg hogyan értitek? — kérdezte végül. — Ügy — válaszolták többen is —, hogy gyereke van. Izzadni kezdett az elnök homloka, pedig a nap éppen elbújt egy zivataros felhő mögé, s utána hűvös széláramlat lebegtette végig a szép, kövér répaleveleket. Bánta már nagyon, amiért elhamarkodottságában belement ebbe a kényesnek ígérkező témába. De most már nem volt visz- szaút, gombolyítani kellett tovább a megkezdett fonalat. — Aztán hóimét veszitek ezt a... ezt a gyerek-históriát? — Megtudtuk. — Kitől? — Egy illetőtől. — Es ha rágalom? — Valóság, Ű sem tagadta. — Margó? — Ki más. Nono! — emelte fel figyelmeztetőleg mutatóujját az elnök. — Azért én mégis amondó vagyok, hogy kissé eihamarkodtátok a dolgot. Legalább szóltatok volna, mielőtt határoztatok felőle. Más lánnyal is megtörtént ilyesmi, aztán mégsem dőlt össze miatta a debreceni nagytemplom. A lányok gyors mozdulattal fordultak szembe az elnökkel. Ezúttal Terka, a csapatvezető vette át a szót: — Rosszul ismer minket az elnök elvtárs! — No? — kapta fel fejét az elnök. — Miből gondolod? — Abból, amiért feltételezi rólunk, hogy Margót a gyerek miatt szekáltuk ki magunk közül. — Akkor miért? — Amiért elhallgatta előttünk. Meg azért, hogy állami gondozásba adta. Megmondtuk neki világosan: köztünk maradhat, ha a gyereket hazahozza, aztán a szemünk előtt neveli. A nap előbukkant a fed- legből, s egy pillanatra beragyogta a répaföldet. — Ügy látszik, mégsem lesz vihar! — jegyezte meg valaki. Az elnök cigarettára gyújtott, s most már valamivel derűsebb ábrázattal fújta maga elé a füstöt. — Helyeslem a véleményeteket — mondta —, de valamiről megfeledkeztetek. — Miről? — Arról, hogy miből tartaná él a gyereket, mikor csak két hete dolgozik a szövetkezetben? —Megmondtuk, hogy rosz- szul ismer bennünket az elnök elvtárs — szólt ismét Terka —, mivelhogy zárszámadásig a lánycsapat patronálná a Margó csemetéjét, Y isszafelé az elnök ismét útba ejtette az asszonyokat. Tereferélt velük egy ideig, aztán elköszönve tőlük, felpattant a biciklire. Azonban alig hajtotta körbe a pedált, amikor valaki utánakiáltott. Egyik lábát a földre eresztve, hátrafordult. A szalma- kalapos lány állt előtte. Arcán nyoma sem volt már a zavarnak, tekintetét nyíltan szegezte az elnökre: — Tessék engem elengedni holnap. Volna egy kis elintézni való dolgom Pesten... A nap úgy úszott az égen, akár egy óriás, fénylő szalmakalap. Már teljesen kitisztult. Poszpelov, tagjai Iljicsov, a Központi Bizottság titkára, Borisz Polevoj író, Szo- kolovszkij és Grecsko marsall, valamint több neves történész és katonai szakértő. A Nagy Honvédő Háború története című mű első kötete sokoldalúan szemlélteti Németország és csatlósainak felkészülését a második világháborúra, alaposan elemzi a háború keletkezésének okait, körülményeit, az 1939. szeptember 1—1941 június vége közötti időszak gazdasági, politikai, diplomáciai és katonai eseményeit. Az augusztusban megjelenő második kötet a volgai csatáig terjedő szakaszt, a harmadik az 1943-as esztendő, a negyedik kötet pedig az 1944-es év eseményeit öleli fel. Az utolsó két kötet a háború befejezésének időszakát, a háború következményeit és tanulságait dolgozza fel. A szerzők nem csupán a katonai eseményeket írják le, hanem részletesen ismertetik a háború alatti gazdasági és kulturális életet, a tudomány fejlődését, az ellenállási mozgalom történetét a közép- és nyugat-európai országokban, s a munkásmozgalom tevékenységét a második világháború időszakában. A sorozat kötetei sok, eddig még feldolgozatlan okmányt tesznek közzé; mondanivalójukat sok fénykép és térképvázlat illusztrálja. OOOOOOOOOOOOOOOOOOO Magánélet Koszta Rozália; Portré Hiába adták a Jill nevet a művésznőnek, mindenki csak Brigitte Bardot-nak fogja emlegetni; mindenki tudja, hogy a főszerepet játszó filmsztár élete az alapötlet. Sokan tudják azt is, hogy a jól élő Bardot- család lánya a Riviérán jött össze egy akkor még ismeretlen rendezővel, Vadinnal, aki tudta, hogy 1 egy másmilyen sztárra van szüksége az újabb generációnak, az asszonyos szépségű Lollobrigida, Sophia Loren és mások mellé, ez pedig a bakfisokhoz hasonló Brigitte. Négy filmjében játszott epizódszerepet, de több reklámot kapott, mint a főszereplők, s csodás vetkőzésel sikerre is vezettek — világsztár lett. Nos, hát hogyan mutatja egy sztár életét a film? Kezdd az elején. Valahol Géniben élnek csodás, pompás kastélyban, az anya és lánya. Jól megy soruk. Ezt tényként kapjuk, nem is indokolják a körülményeket részletesebben, de ez nem is érdekes. A jólét azonban unalmas, sokkal dzgyotnsan; szinte amerikai tempóban peregnek. Egy-két snitt — fotómodell — aztán máris a kamera előtt álL Villámgyorsan világsztár. A hiteles valóságról — mellékszeTepek, kemény színészi munka, a reklámba ölt százezrek — erről egy szó sem esik —, hanem az újásgofcat látjuk, amelyék üvöltik, hogy iát az új világsztár, a sexbomba stb. Ezután Jön a „magánélet”. Megismerkedünk egy idegbeteg hisztérikával, aki nem tudja, hogy mit kezdjen magával, s a lehetőségekkel. Brigitte Bardot alakítása nagyon szépen mutatta ezt, a rendezés, a szerkesztés viszont egyáltalán nem volt valóságízű. Gondolok itt a nagy esküvői tömeg- jeletnetre, amelyben inkább a látvány dominált; a liftben játszódó teljesen torz jelenetre, amikor a hatodik emeletre érve, az az egyszerű asszony, akivel Jill találkozik, rövid idő alatt a legudvariasabb modorból Őrjöngő vé válik, s átkokat szór az „egyedül” hazatérő művésznőre. Erre a hazug jelenetre galmasabb Párizsba menni. Az anya látszólag ellenkezik, a jövendő művésznő nem ismer korlátokat. Majd a barátja gondoskodik róla. De hát Párizs se jó, ebben a Dleknek nevezett barát a ludas. Ugyanis nála jól kell dolgozni, de ha megmondja, hogy a művésznő nem táncol úgy a balettegyüttesben, ahogy kellene, akkor pofon a válasz. Pedig látható, hogy Jill gyengén produkál, s a fiúnak van igaza. Nem tudom, hogy a film alkotói így akarták-e, de ettől az expozíciótól egyáltalán nem lett rokonszenves a főszereplő. Az események ezután is Bónus István: 1 Jó volna még... Jó volna még a kutasi pusztán Versenyezni kóborló szelekkel, S álmodozni messzi szép jövőről Telve reménnyel és kikelettel. Jó volna a kanális zöld partján Keresni csöndes, nyugalmas helyet S nézni a vízben tükörképünket Hajnaltól alkonyig egymás mellett. Jó volna a csomorkányi romnál, — Ahol nincsenek kíváncsi szemek Heverészve, szótalanul figyelni Merre úsznak a lassú fellegek? Jó volna mindent megnézni újra, Hol szívünket emlékek fogadják, Kéz a kézben ballagnánk még egyszer, Mielőtt egymástól elszakadnánk... építik JHl önmarcangoló válságát, a film egyetlen lélektani konfliktusát. E jelenettől kezdve lesz állandó szenvedés az élete. Ezután következnek a fotóriporterek, akik nem hagyják nyugton egy percre sem, s végül aztán ez lesz az a sovány ötlet, amire a filmet felépítették: be kell zárkóznia, s egyedülléte során még Jobban megismerjük a művésznőt és a magánéletét. Unatkozik, a tekintve, hogy nemesebb szórakozásokat nem tud találni, barátaival tölti idejét. Nos, ezek a oarátok sem vetnek Jó fényt a művésznőre. Üresfej ü, léha és gátlástalan lovagok. Ezekkel egész nap gombozik vagy kártyázik. S amikor a legutóbbi ,.férjjelölt” (Marcello Mastro- ianni) kidobja a „barátokat”, a művésznő ismét sértve érzi magát. Ennyi előzmény után végre elkövetkezik a tetőpont. Jill, a sztár felmászik a tetőre, hogy onnan nézze a látványos apóiétól színjátékot; egyre veszélyesebb helyekre megy, és a gátlástalan fotóriporterek wa- ku-villogtatásaitól megszédülve lezuhan. Káprázatos auetl Persze, a rendező ezt is fordítva csinálta, mint ahogy az egész filmen minden visszájára esett. Rokonszenvessé akarták tejmi a művésznőt s ellenszenves lett. A lefelé zuhanás menybemenetellé változott: ritkán látni ilyen hatásvadászó, giecses megvalósítást. A rendező rosz- szul számított, mert többnyire csak bosszankodni lehetett a befejezésen és ha jól meggondoljuk, az egész filmen is. , Péter
