Békés Megyei Népújság, 1964. július (19. évfolyam, 152-178. szám)

1964-07-10 / 160. szám

fitég proletárjai, egyesüljetek^ A MEGY El PÁRT BIZOTTSÁ G £ S A M EGYE I TANÁCS■ LÁP JA NÉPÚJSÁG 1964. JÚLIUS 10., PÉNTEK Ara 60 fillér XIX. ÉVFOLYAM, 160. SZÁM Az alapozók dicsérete | A műszaki haladásért | MegtakarítliatŐ-6 20 ezer Vagon szállítás I megyében? I A rádió műsora | Sport A gyenge szövetkezetek félévi mérlege Július 20-ig befejezik az aratást a békéscsabai Kossuth Tsz-ben Két kombájn egy nap alatt 53 hold termését takarította be Mostanában nem sok szó esett megyénk gyenge termelőszövetke­zeteiről. Nem azért, mintha a megyei, járási, községi párt- és állami szervek . megfeledkeztek volna arról, hogy erre az évre is jelentős tehertételt, sok gondot hozott át egynéhány szövetkezet. Nem feledkeztek meg róluk. De most sokkal kedvezőbb a helyzet Először is a tavalyi 33 helyett csak 13 tsz gazdálkodásának pul­zusén kell rajta tartani a segítő kezet Másodszor pedig, a tavaly kapott jelentős anyagi és erkölcsi segítség, az átirányított, hozzáértő vezetők és szakemberek jó irányi, tása, a szervezett, gondos őszi ve­tés, az idei kedvező időjárás kö­vetkeztében mutatkozó jó termés- kilátások azt a reményt táplálják, hogy ezt az évet nemigen zárja mérleghiánnyal megyénk egyik szövetkezete sem. Év végéig ter­mészetesen még sok minden tör­ténhet. A július elején kezdődött félévi felmérés azonban — a ta­pasztalt hibákat, mulasztásokat sem elhallgatva .— bizakodó képet festett a gyenge kategóriába so­rolt szövetkezetek csaknem min­degyikéről. S annak ellenére, hogy a termények egy részének a betakarításához még csak most kezdtek hozzá, s hogy az állathiz- lalási tervek teljesítését itt-ott ta­karmányhiány gátolta. Az általá­nos tapasztalat azonban az, hogy szinte minden tsz-ben azon igye­keznek a tagok és a vezetők, hogy eltüntessék szövetkezetük neve mellől a gyenge, a dotációs jelzőt Különösen szembetűnő az erre- való közös erőfeszítés a méhkeré­ki Balcescu, a dévaványai Lenin, a vésztői Aranykalász és a szarva­si Dózsa Tsz-ben. Méhkeréken példás a szövetke­zeti gazdák szorgalma, jó a veze­tés, s ezért előreláthatólag nem­csak a tervezett jövedelmet érik el, hanem jelentős tartalékalapot is tudnak teremteni a jövő évi még zökkenőmentesebb gazdálko­dáshoz. Mivel sem lehetne jobban jellemezni a Balcescu erősödését, fejlődését, mint azzal, hogy még a korábbi években kifelé léptek belőle az emberek, az idén 29 ta­got vettek fel. Nagy szó ez, mert a tavalyi és az idei felmérések is azt találták a gyengén gazdálkodás legfőbb okának, például a sarkadi Kos­suth, a gyomai Üj Élet és a dé­vaványai Gábor Áron Tsz-ekben, hogy kevés a munkaerő. Ráadá­sul a kevés munkaerő jó része is csökkent erejű, idős ember. Visz- szás helyzet, de így van: ezeknek a csökkent erejű embereknek kell alaposan megküzdeniük azért, hogy megerősödjön és az eltávo­zott fiatalokat visszavon zó jöve­delmet oszthasson a szövetkezet. A gyomai Új Élet Tsz-ben úgy segítettek a munkaerőhiányon, hogy kívülállóknak adták ki mű­velésre a növények egy részét. A dévaványai Gábor Áron Tsz-ben pedig úgy, hogy a függetlenített vezetőknek, az állatgondozóknak és a segédüzemi dolgozóknak is osztottak ki kapálnivalót. A gaz­dálkodás szempontjából termé­szetesen egyik megoldás sem elő­nyös. Az egyik helyen ugyanis kí­vülállók viszik el a jövedelem egy részét, a másik helyen pedig el­vonja a vezetőket a kapálás a munkaszervezéstől, az irányítás­tól. Pedig a gyengeség másik fő oka néhány szövetkezetben éppen az, hogy a vezetés és irányítás céltudatosság, következetesség és határozottság helyett kapkodó és elnéző. Előfordul, hogy néhány fo­rint pillanatnyi megtakarításával elveszítenek száz és ezer forinto­kat. Például a geszti Egyetértés Tsz-ben is megspórolták az idei és a jövő évi jó termés biztosítására előirányzott szerves és műtrágya árát, 110 ezer forintot. A gyomai Üj Élet Tsz is mutat ki jelentős többletbevételt abból, hogy na­gyobb mennyiségű lucemaszénát és 25 vemhes üszőt kíván értéke­síteni. Az ilyesmit csak fejcsóvál­va fogadhatják azok, akik tudják, hogy ez a szövetkezet a kis szá­mú állatállományt éppen csak létfenntartó takarmányadagokon teleltette át eddig. Azt mondhatják eure, hogy pótol­ni kell valamivel a mutatkozó jövedelemkiesést. Pótolják más szövetkezetek is, de nem a takar­mánybázis és a törzsállatállo­mány rovására. A sokkal keve­sebb öntözési és takarmányter­mesztési lehetőséggel rendelkező dévaványai Lenin Tsz például úgy pótolja a cukorrépából, naprafor­góból és borsóból mutatkozó ki­esést, hogy ezer helyett 1130 ser­tést hizlal meg, s a leszerződött százkilós súly helyett darabon­ként 121 kiló súlyban. A dévavá­nyai Gpbor Áron Tsz terven fe­lül nagy számú baromfit nevel, s mintegy 50 ezer forint értékkel nagyobb súlyt hizlal rá a szer­ződött sertésekre. A gyomai Üj Élet Tsz viszont hizlalás helyett eladja a süldők egy részét. Az ez évet gyengén kezdő 13 szövetkezet közül leginkább a gyomai Üj Életben tapasztalható az, hogy a legkönnyebb megoldá­sokkal igyekszik rentábilissá ten­ni a gazdálkodását. A többiek, mint ahogyan szó volt róla, a lehetősé­gek alapos kihasználásával, szor­galommal igyekeznek elkerülni a jmegismétlődő mérleghiányt. Szük- iség is van az igyekezetre, hiszen az évi bevételi terv alakulásának az első hat hónap jóformán csak a megalapozó időszaka volt. Na­gyon sok függ attól, hogy ezek­ben a napokban s a későbbi hó­napokban mennyire törekszenek a gyenge kategóriába sorolt szövet­kezetek minden megtermett szem termény gondos betakarítására, s a jövedelem növelésére kínálkozó lehetőségek alapos kihasználásá­ra. Június 22-én a békéscsabai ter­melőszövetkezetek közül kom­bájnnal elsőnek kezdte az aratást a Kossuth Tsz. Azóta igen jó ered­ményeket értek el. Július 9-ig összesen 590 holdról takarították be a termést, ami az összterület 53 százalékát jelenti. A két kom­bájn kora reggeltől késő estig dolgozik. A tsz vezetői úgy terve­zik, hogy előreláthatólag július 20-ra teljesen befejezik az aratást. A kombájnosok kiváló munkát végeznek. A legmagasabb ered­ményt július 8-án érték el. Egy nap alatt 53 hold termését takarí­tották be olyan búzatábláról, amely átlagosan 18 mázsát adott. A város termelőszövetkezetei a nagy munkához zömmel június 25-én kezdtek. A Magyar—Cseh­szlovák Barátság Tsz-ben 1296 holdból 650 holdon befejezték a munkát. Július 9-ig össze­sen háromezer hold termést takarítottak be Békéscsaba terme­lőszövetkezetei. Az őszi árpa ara­tását pedig befejezték. A terve­zettnél nagyobb termést adott az őszi árpa. Városi szinten 16,8 má­zsás holdankénti átlagot tervez­tek erre az évre, eddig 17,5 má­zsát takarítottak be holdanként. Búzából is nagyobb termésered­ményt várnak a tervezettnél. Pél­dául a Kossuth Tsz-ben egy húsz- holdas F—293-as búzatábla 16 má­zsás holdankénti átlagot adott. A) Magyar—Csehszlovák Barátság Csehszlovák ifjúsági delegáció látogat megyénkbe A KISZ Központi Bizottságá­nak meghívására a hét elején há­romtagú csehszlovák ifjúsági dele. gáció érkezett hazánkba a mező- gazdaságban dolgozó fiatalok éle­tének, törekvéseinek tanulmányo­zására. A delegáció háromnapos Hajdú-Bihar megyei körút után vasárnap érkezik megyénkbe, s négy napot tölt itt. A vendégeiket fogadja Zalai György elvtárs, a megyei pártbizottság titkára és tájékoztatót tart számukra a me­gye mezőgazdaságának helyzeté­ről. A megyei KISZ-bizottság munkatársainak kíséretében a csehszlovák fiatalok ellátogatnak Gyopárosfürdőre, a gyulai járá­si KISZ-bizottságra, egy gyulai termelőszövetkezetbei a tótkomlósi Viharsarok Tsz-be, a Mezöhegyesi Állami Gazdaságba (a címerezők táborában ifjúsági nagygyűlésen vesznek részt), megtekintik a szarvasi Arborétumot, majd to­vább folytatják útjukat Bács-Kis. kun megyében. Termelőszövetkezetben szintén 20 holdas táblán a Bezosztája 21,8 mázsát adott. Jelentős az, hogy az intenzív búzafajtákat az elmúlt hónapban a nagy hőség nem vi­selte úgy meg, mint a Bánkútit. A cséplést minden termelőszö­vetkezetben a jövő hét elején Nem kedvezett az idő az ara­táshoz a Vizesfási Állami Gazda­ságban sem. A gabona beérése óta a kilenc kombájn lényegében csak három egész napot tudott dolgozni július 7-én estig. Ezért az ossz learatott gabona nem sok, mindössze 657 hold. A kombájno­sok az időt jól kihasználva igye­keznek egymás teljesítményét túlszárnyalni., Szöllősi Lajos SZK -♦ w kombájnnal 135», Pénzes István 1354, Szilágyi Imre pedig kezdik. A Lenin, a Petőfi és a Kossuth Tsz már hétfőn megkez­di a gabona cséplését. A növény­ápolási munkákat befejezték Bé­késcsaba termelőszövetkezetei. Jelenleg öntözik a cukorrépát, a lucernát, a kukoricát és a másod­vetéseket. K. J. 1206 mázsa gabonát csépelt él a learatott 65—69 holdról. Igazá­ból július 7-én adták tanújelét a versenyszellemnek, amikor egész nap arathattak. Aznap Szöllősi Lajos 396, Pénzes István 390, Szi­lágyi Imre pedig 346 mázsát csé­pelt el. A máshol nagyon elma- radttal ÁC—100-as kombájnnal Mladonyeczki János 142, Kádas László pedig 131 mázsát csépelt el az aratásra alkalmas néhány nap alatt}. '* ©OOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOO A növekedésben visszatartott törpe cseresznyefa: gyümölcs- hozama gazdaságosabb, mivel könnyebben hozzáférhető — mutatja Galambos György né kertészmérnök. Jól rajtolnak a kombájnosok Vizesfáson Kukk Imre

Next

/
Oldalképek
Tartalom