Békés Megyei Népújság, 1964. július (19. évfolyam, 152-178. szám)
1964-07-30 / 177. szám
IMI Július 30. 4 Csütörtök Fiatalok az üveggyárban Á hatalmas gyár még nagyon fiatal. Két okból is: egyrészt, mert mindössze néhány hónapja üzemel a 2-es és 3-as huta, másrészt pedig a benne dolgozók egyihar- mada a KISZ korosztályába tartozik. Ennek ellenére mégis milliókat és milliókat adnak negyedévenként a népgazdaságnak. Júliusban, augusztusban és szép- temiberben Orosházán 40 millió forint értékű üveget készítenek, s e feladatok sikeres megoldásában szükség van valamennyi üveggyári dolgozó jó munkájára. Ezt tudják úgy a kiszesek, mint a KISZ-en kívülifiatalok. Csehszlovákia részére a III. negyedévben egymillió tejesüveget gyártanak, efelett az ifjú kommunisták védnökséget vállaltak. A TMK-sok elegendő formát készítenék, a keverőben megfelelő minőségű anyagot állítanak össze, a hutákban pedig minimálisra csökkentik a selejt mennyiségét. Az előző mondatokból kitűnik, hogy az üveggyártás valamennyi fázisában fiatalok is dolgoznak. Ismerkedjünk meg néhányukkal. Az üvegkészítés bölcsőjének nevezhetjük a TMK-t, itt csinálják a szükséges formákat. A ma* rógép, a gyalú, a köszörű és az eszterga egyenletesen zúgó, csikorgó hangja tölti be a műhelyt. Megállunk az egyik esztergagépnél; — Ä literes tejesüveg előfor- máját készítem — mondja Kalácsi Béla. — A forma külső megmunkálása után a belső furatot eszter- gályozom. — Béla az egyik legszorgalmasabb fiatal szakmunkásunk — tájékoztat útikalauzunk, a gyár KISZ-titkára. Jól megállta helyét a megyei versenyen is. Ismét a néhány hete „szabadult” .'ikmuTikás. veszi át a szót. — A szakma fogásaival az „inas” idő első két évében Hódmezővásárhelyen ismerkedtem, s csak a harmadik évben kerültem az üveggyárba, mivel ide szerződtem. Jó itt, valahogy megbecsülik a munkánkat. Azért említettem többes számban, mert tizennyolcán vagyunk olyanok, akik az idén itt lettünk szakmunkások. Nem dicsekvés, de egy kicsit büszkék vagyunk: mi tettük lehetővé, hogy a TMK-ban is három műszak legyen. Vizsga után mindannyian elmehettünk volna szabadságra, de tudjuk, hogy kell a forma, s most ez az első! A szabadságot egymás után vesszük ki. — Munka közben akad gond... — Ha a rajzon valami javítás van, akkor a művezető segít, ez a kezdőknek nagyon szükséges. Közületek munkaerőigénye Az ÉM Békés megyei Állami Építőipar! Vállalat kőműves, festő-mázoló szakmunkásokat, kubikosokat és segédmunkásokat felvesz békéscsabai és Békés megye területén lévő munkahelyekre. Vidéken lakó dolgozóknak munkásszállást, napi egyszeri étkezést biztosítunk. Kereseti lehetőség teljesítménybérezés alapján. Érdeklődni írásban vagy személyesen a vállalat munkaügyi osztályán, Békéscsaba, Kazinczy u. 4. 99086 A Békéscsabai Hűtőház érettségizett fiatalokat (főként fiúkat) 2 éves tanulóidővel, élelmiszeripari tanulónak szerződtet. Jelentkezés azonnal, személyesen. 7325 A Nagykunsági ÁG — Kenderessziget — állami gazdasági gyakorlattal rendelkező anyagkönyvelőt keres. Jelentkezés személyesen vagy írásban a gazdaság központi irodájában, a főkönyvelőnél. 396, A forma elkészült, s már egy másik esztergapadon nyugszik, ahol szintén egy fiatal szakmunkás „veszi kezelésbe”. Béla pedig felemel egy 30—40 kilogramm súlyú nyers öntvényt, s kezdi elölről a begyakorlott munkát, egy tejesüveg előformájának készítését. A keverőházban az elektromos daru kezelője Menyhárt András. — A vagonokiból a nyersanyag- tárolóba, ormán pedig a „sumnan- tó”-ba szállítom a homokot, a dolomitot és a mészkőlisztet. Egyszerre egy köbméternyit lehet felemelni. Hogy mit csinálok még a darukezelésen tűi? A , surran- tó”-ba kerülő anyag lefolyását biztosítom. Az egyik rácsnál elfogyott a homok. Menyhárt Bandi beül a zöld színűre festett kezelőfülkébe, s egy gombnyomásra, valamint az irányítókar elhúzására „engedelmeskedik” a markoló. Beszippantja az egy tonna homokot, s az néhány perc múlva már a rácson folyik lefelé. A síkhutában, a kemence mellett 40—50 Celsius fok a hőmérséklet. Itt Miszlai Györggyel beszélgetünk. — Az eredeti szakmám vaskohász. Egy óve dolgozom itt, s már megtanultam ezt a mesterséget is. Azt mondják: az is kohászat, ez is kohászat. Valóban így van. A „puttonyban” lévő keveréket juttatjuk a „bunkerba”, onnan pedig az adaigolókanalak viszik a kemencébe. Áz üvegréteg magasságának figyelése is az én feladatom. Egy kék színű üveget ad a kezünkbe, s az adagoló nyílásán benézünk. Csodálatos látvány: 1500 Celsius fokos hőmérsékleten úszó „üveg-tó”. — Itt 140 centiméter a réteg magassága, ha ennél kevesebb, akkor adagolunk nyersanyagot — folytatja az üvegkohász. Sokat szaladgálok, mert a tüzelés irányát a gázcsapok segítségével félóránként változtatni kell. Érdekesség? Volt. A tűzálló köveket tartó vaspánt meghajolt, s a téglák a folyékony üvegbe estek. A kövek kicserélésekor alig kaptam levegőt. — Csaipolás! — hangzik a vezényszó. Mindenki tudja, hogy mi a feladata. Perceken belül a hengereken keresztül már folyik a síküveg. Az automatáikból a hűtőszalagra kerül az üveg, amit folyamatosan hűtenek le. A 2-es hutában Csík János „vigyáz” a berendezés hőfokára. — A műszerszékrény skálájáról olvasom le a hőfokot, s ha probléma adódik, a gázcsapokkal szabályozom a szalag hőmérsékletét. Az esetleges javításokat és a karbantartási munkákat is én végzem. A hűtőszalag végén az asszonyok mellett csinos lányok osztályozzák, válogatják az üveget. Amikor egy rakománnyal kész vannak, akkor a kis piros elektromos targonca a rakodólap segítségével felemeli azt, s szállítja a fedett tárolóba. A felnőttekkel együtt ők is becsülettel helytállnak, leküzdik a jelentkező gondokat, fiatalos lendülettel, erővel állnak őrt az „üveg-folyam” mellett. Dékány Sándor A két kedves vendég egy-egy adag borsas tokúnyt rendelt. Hozták is, azonban nem valami étvágygerjesztőt. Ugyanis több volt benne a mócsing és a fagy- gyú, mint a hús. Mindezek megállapítása után az egyik kedves vendég az üzletvezetőt hívatta. Jött is készségesen. — Kérem szépen, mi nem tehetünk róla. Mócstngas, faggyús húsból csak ilyen tokúnyt tudunk készíteni. Egyik vendég: De kérem, tudtommal borsos tokúnyt csak to- kánynák való húsból lehet és szabad készíteni. Üzletvezető: (kissé meghök- kenve a vendég szakértelmén, s kissé nyájasabban): Ezek szerint a szakács követett él mulasztást. mert ha szói, akkor más ételhez, vagy semmihez sem használjuk az ilyen mócsingos, faggyús húst. Ezzel az üzletvezető elment, a két kedves vendég pedig fortyogott, mert az adagnak csak egy- harmadát tudták elfogyasztani. Egyikőjük optimista volt — azt hitte, nem kell kifizetni a tokány helyett kapott pacalt. Ugyanis következetesen annak nevezte. Ám a főár felszámolta. A két kedves vendégnek gyorsabban vert a pulzusa. — Panasszal akarok élni — fortyant fel egyikőjük. — legyen szíves, közölje az ételt készítő szakács nevét. — Itt van kérem, as étlapon: Pacal Péternek hívják. — Így mindjárt más — nézett össze a két vendég. — Ezek szerint a szakács hű akart maradni nevéhez. A KERAVILL második félévi terveiből A Békés megyei Villanyszerelés si Vállalat dolgozói a második fél évben kezdik meg a békéscsabai vasútállomás villamos berendezéseinek a korszerűsítését. A másfél millió forint beruházással létesülő munkát 1966-ban fejezik be. A gyomai vasútállomáson a villanyhálózat fejlesztése — 300 ezer forint költséggel — még ez évben megtörténik. Békéscsabán a KISZ- tábor közvilágítási hálózatának megépítése is az idei tervekhez tartozik. Községfejlesztési alapból nyolc községben bővítik a kisfeszültségű hálózatot és Köröstarcsán a 43-as út mentén (a község belterületén) fénycsővilágítást szerelnek fél. A lakásfelújításoknál és új építkezéseknél (a Békés megyei tataroz» vállalat alvállalkozásaként) több mint másfél millió forint értékben belső szereléseket végeznek el. A termelőszövetkezetek 32 üzemegységében építik ki a kisfeszültségű hálózatot. Hasonló feladatot hajtanak végre a Bi- harugrai Állami Halgazdaságban. A lakossági és--közületi szolgáltatásra az előirányzott összeg 400 ezer forint. Az év végéig még több más, kisebb értékű munka is sorra kerül. SALAMON PÁL fefe 112.1 Nagyon rossz kedvem lett. Egyszerre rájöttem, miért csak most írnak erről az esetről. Annak idején ugyanis a főnökség rám akarta hárítani a felelősséget. Nem a pénz izgatta őket, hanem az, hogyha elismerik: nem ón vagyok az oka a balesetnek, akkor a főnökségtől valakit elővesznek. Hosszú hónapokig húzták-halasztották a döntést. Először az én nyakamba varrták az egészet. Én ugyan fellebbeztem, de hát csak úgy a rend kedvéért, mert bosszantott az igazságtalanság. Meg volt is nekem kedvem ilyesmivel törődni... Pótvizsgálatot rendeltek el. Kiszálltak, tanácskoztak, újabb jegyzőkönyveket vettek fel. És mikor már több mint egy esztendő eltelt, — úgy, hogy a górók felelősségre vonása rég elavult — akkor úgy határoztak: mégsem én voltam a hibás... Szép história... Most meg agyondicsémek. — Ne törődj sehová. Dicsérnek és kész — mondta Józsa Sándor, az én örökké vidám szomszédom. Aki a boka törését is úgy fogta fel, hogy legalább egyszer jól kipiheni magát. — Nem vagyok én pojáca, amikor kedvük támad, elővesznek és elkezdenek ajnározmi. — Neked úgy látszik már az se tetszene, ha törött üveggel vakarnák a hátadat. — Ugyan ne szédítsen már Sanyi bácsi. Ki szereti ha hatókörnek nézik. Amit én csináltam, az nem volt hőstett. Egyszerűen dolgoztam és összetörtem magamat. —|- Akkor értenélek, ha szidnának. — Mindegy, a hazugság — hazugság. Az megbosszulja magát. — Hagyd a csudába, mit rágod magad? Másnap megoperáltak és a tanár úr azt mondta, hogy sikerült, most már rajtam múlik minden. Ezt arra értette, hogy ha majd leveszik a gipszet, akkor el keld kezdeni járkálni. Az pedig egy agyonkímzott, összevissza vagdalt lábbal nem is olyan tréfadolog. Vera boldog volt, örömében körülugrálta az ágyamat. Én is örültem, de nem annyira, mint ő. Miért? Pontosan nem tudnám megmondani. Talán eddig mindig valamit lehetett várni, valamiben lehetett bízni. Most pedig túl voltam minden operáción. A lábam még gipszben, lehet, hogy soha se tudom majd mozdítani. * Azután eljött az ideje annak is, hogy levegyék a lábamról a gipszet. Fülledt júliusi délelőtt volt. A halvány, megmondhatatlan színű hullámokban rezgő levegő megállt a kórteremben. A nyitott ablakon csak újabb forróság ömlött ránk. Az orvosságok és a kötések alól átütő sebek nehéz szaga nyomta a tüdőnket. Nehezen lélegeztünk. Az idősebbek gyámoltalanul nyögtek. Megkezdődött a vizit. A tanár úr és a kísérete elsőnek az én ágyamhoz jött, pedig az ajtótól számítva az utolsó előtti voltam a jobb oldali sorban. — Na, kedves barátom — mondta a tanár úr mosolyogva — holnap levesszük a lovagi páncélt. A kísérete jót nevetett — Most majd megmutathatja milyen legény maga. Azután járni, járni... Szédítő meleghullám öntöttel. — Igen, tanár úr... — Nehogy szégyent hozzon ránk. — És fogok tudni járni rendesen?... Abbahagytam, mert amint ki- mondtam, már éreztem is, hogy ez gyáva, ostoba kérdés. A tanár úr türelmetlenül legyintett. — Erre, fiam, nem tudok válaszolni. Most mondtam, hogy ezután rajtad múlik minden... Az biztos, hogy az Iharost nem fogod a pályáról kiszorítani soha... Újabb nagy kacaj. Továbbmentek. Ügy látszik, Verának már jóval előbb szóltak, hogy leveszik a gipszet rólam. Délután sokan jöttek be hozzám. Vera, az anyám (apám beteg volt, nyáron egyszer mindig elkapta a nátha), Miklós öcsém. Később pedig megérkezett Fekete János elvtárs, a párttitkárunk. Jelentéktelen dolgokról beszélgettünk. Érezhető volt, hogy mindenki a párttitkártói várt valamit. Hamarosan ki is rukkolt. — Figyelj csak ide, Péter... megbeszéltük az elvtársakkal az ügyedet. Nemsokára kizavarnak innen, nem etetnek itt egészséges embert. Ez világos. Sajnos, nagyon & jól ismertem már ezt a gorombára álcázott sajnálkozást. AKg figyeltem. — Mivel többet le nem mehetsz, nem is engednénk téged..; Szünetet tartott, hogy legyen időm felfogni, amit mond és nyűgöd'tan örülhessek. Éreztem, hogy kimegy a vér a fejemből. — Igen..: — Szóval, jól is jön nekünk a vezetésbe egy ilyen belevaló gyerek... Ügy gondoltuk, hogy átvennéd a munkásellátási osztály vezetését. Közelebb lépett hozzám. Megszorította a csuklómat. — Mi nem feledkezünk meg a hűséges embereinkről. Nem hagyjuk a fajtánkat.. Éreztem, hogy megreszket a keze. Elfordította a fejét és nem tudita befejezni. Az ón torkomat is megmarkolta valami utálatos görcs. Az anyám felsírt és az ablakhoz ment, Vera utána. Sokáig nem tudtam szólni. Előbb még valami buta szégyent éreztem, amiért egy férfi mar- kolássza a kezemet, de most már nem bántam. Hiszen mégiscsak szép és nagy dolog az összetartás, a bányász-barátság. — Lassan megfordítottam a karomat és visszaszorítottam Fekete János kezét. Erre rám nézett. — Na, akkor rendben... — mondta elváltozott hangon és szégyenlős, suta mozdulattal gyorsan megdörzsölte mindkét szemét. íFolytatjuk)
