Békés Megyei Népújság, 1964. július (19. évfolyam, 152-178. szám)
1964-07-28 / 175. szám
ttot. július 28. 5 Kedd Objektívvel az orosházi Új Élet Tsz-ben \ termelőszövetkezetben kísérletképpen 12« libát tízhetes torban állítottak hízóba. Az állatok töméséhez izraeli mintájú tölcsért használnak. Képünk özvegy Fáber Pálnét mutatja munka közben. Tízezer libát tépnek pehelyre a szövetkezet asszonyai, egy 3—1000 kilogramm tolira »ámítanak. MintFelvéielünk a tsz üzemi konyháján készült. Gépek könnyítik a szakácsok, Elekes Imréné és Pánczél Sándorné munkáját. Kapa és tanulás Sokat hallani a mezőgazda- sági szakképzésről, annak fontosságáról. Hangoztatják, hogy különösen a termelőszövetkezetek tagságát kell ilyen értelemben felvilágosítani s a művelődés, a szakmai képizés terén segíteni, támogatni, biztatni. Erre gondolva nyitottunk be a napokban az orosházi Vörös Csillag Termelő- szövetkezet portájára. Az udvaron egyenesen Kiss Jánossal, az elnökkel, meg a főagronómussal, a Gödöllői Agrártudományi Egyetemen diplomát szerzett Nagy Jánossal találtuk magunkat szembe. Kölcsönös üdvözlés után nyomban nekik szegeztük a nyílt kérdést: — Tanulhatnak-e ebben a szövetkezetben a dolgozók? — Kapáláshoz nem kell érettségi, de még ahhoz sem, hogy traktorra ülhessen valaki — hangzott hasonló nyíltsággal és bizony mellbevágón a válasz. Való igaz, hogy iskolai végzettség nélkül is meg lehet ragadni a kapát, s a traktor megnyerge- léséhez sem feltétlenül szükséges a matúra, ez azonban mégsem felelet. Hirtelenjében olyan hangsúlyát is éreztük a szavaknak, hogy „a vezetéshez elegendő a vezetőség tudása, a többiek ne tanulásra fecséreljék a drága időt, hanem dolgozzanak”. Elhamarkodott végkövetkeztetés helyett azonban tovább érdeklődtünk, hogy van-e a tsz-ben valamilyen szintű oktatás, továbbképzés és ilyesmi? Az elnök a közelben lévő tez-főkönyvelőre, Gombkötő Lajosra mutatott, mondván, hogy ő ennek a „reszortnak” a sáfára, fáradjunk vele az irodába és mindent megtudunk. | A főkönyvelő még lnnen van a harmincon. Röviden elmondta, hogy itt nőtt fel falun. Édesapja tsz-tag, ő maga Csabáin 1955-ben közgazdasági technikumot végzett, azonkívül van egy két és fél éves mérlegképes- könyvelői kiegészítő iskolája is. Nem mondta ki, de éreztük: a maga személyében is igazolni akarja, hogy azért vannak még a Vörös Csillagban képzett emberek, a kapa emeltetése ellenére is. Hogy ezt jobban aláhúzza, így folytatta: — Az elnökünk úgyszintén híve a tudásnak. Ezelőtt 12 esztendővel, mikor a szövetkezet élére került, nyolc általánosa sem volt meg. Nekifogott a tanulásnak é® most már a mezőgazdasági technikumot is a háta mögött tudja. Éppen az idén érettségizett. I Az elnöknek tehát techniku- főagronómus- a főmi végzettsége, nak egyetemi diplomája, könyvelőnek pedig hat és fél esztendei közgazdasági tanulmánya van, a szövetkezet vezető „triumvirátusának” az iskolázottsága tehát korszerűnek mondható. Az egészség- ügyi világszervezet (WHO) szakértő bizottsága megvizsgálta a fainról .való elvándorlásnak és a városok túlzsúfoltságának problémáját nemzetközi viszonylatban. Jelentésében megállapította: világszerte számolni kell a nagyvárosok közegészség- ügyi helyzetének jelentős hanyatlásával, amennyiben tovább folytatódik a mai irányzat s az emberek egyre nagyobb számban hagyják el a falusi vidékeket és költöznek városi településekre. Márpedig az irányzat, a bizottság becslése szerint még fokozódóban van. Várható, hogy a mező- gazdaság gépesítése a század végére olyan fokot ér el, hogy a fejlett országokban legfeljebb a lakosság 10 százaléka kaphat munkát a mező-gazdaságban. Érdekes megállapítás, hogy míg 1900—1950 között a világ összlakossága 50. A faluról való elvándorlás súlyos egészségügyi következményei százalékkal emelkedett, ugyaneb. ben az időszakban az 5 ezer lakosúnál nagyobb városok népessége 230 százalékos emelkedést mutatott. Mértékadó vélemények szerint a 2000. év bekövetkezéséig a világ lakossága a mainak a duplájára emelkedik és meghaladja a 6 mil- liárdot; egyedül New York állam lakossága évi 200 ezer, az indiai Calcuttáé 300 ezer, Sao Paulóé pedig 100 ezer fővel emelkedik. A nagyvárosban lakó ember milliók ellátása óriási terheket ró az országok kormányzatára és a városi hatóságokra. Vegyük például az Egyesült Államokat, ahol nagyvárosi lakóterületen minden ezer embernek a következőikre van szüksége: 4.8 elemi és 3,6 középiskolai tanterem. 8.8 acre (3£ hektár) ingatlan is kőik, parkok és játszóterek céljára. 450 ezer liter víz naponta. 1,8 rendőr és 1,5 tűzoltó. 1 kórházi ágy. Egytized börtöncella. A felsoroláson, kívül az ezer főnyi többletLakosságnak természe- .esen megfelelő mennyiségű köz- .isztasági többletmunkára, hulla- dékeltakarításra stb. van szüksége. Az egészségügyi világszervezet a nagyvárosok levegőjének szeny. nyezettségével is foglalkozott és megállapította, hogy azok az intézkedések, amelyeket a Szovjetunióban az új városfejlesztési programok végrehajtásánál a levegő tisztántartására megvalósítanak, igen fontos előrehaladást jelentenek a levegő ipari szennyezettségének leküzdésére, Honnan táplálkozik hát az előbb hallott „kapáláshoz nem kell érettségi” tanulásellenes elve? Jobb lenne erről mégiscsak magával az elnökkel meg az agro- nómussal beszélni?... A főkönyvelő készséggel sietett ki, hogy behívja őket az iroda hősébe, azonban kisvártatva azzal tért vissza, hogy közben mindketten elrobogtak a 20 kilométerre lévő gabonaföldekre, a kombájnokhoz. Gombkötő Lajos azonban erőlködött, hogy ő nagyon jól tudja, mi késztette őket a meghökkentő kijelentésre. A továbbtanulni akarókkal kapcsolatban rosszak a tapasztalataink — kezdte, és ennek igazolására két esetet mondott el. — Van egy 63 holdas gyümölcskertészete a tsz-nek, annak vezetője egy idős szövetkezeti tag aki szaktudásáról nem tud ugyan papirost felmutatni, de ezt sóik évtizedes kertészeti ismeretei bőven ellensúlyozzák. Gazdag eredmények dicsérik szorgalmát, becsületességét, munkaszeretetét és főként tapasztalatát. Mindezek ellenére azonban ideje volt arra gondolni, hogy nyugdíjaztatása után valaki a helyére kerüljön, a nyomába lépjen. Egy tsz-beli fiatalember vállalta, hogy kitanulja a mesterséget. A Gödöllői Kertészeti Technikumot jelesen végezte, visszatérve azonban ahelyett, hogy kivárta volna a maga idejét, végigjárta volna az okvetlenül szükséges gyakorlati éveket, nyomban a régi kertész helyét és javadalmazását követelte. Persze, az öreggel nem bánhattunk méltánytalanul, a fiatal viszont a helyettes szerepét nem volt hajlandó vállalni, inkább elhagyott minket | HA» olltolommcl & néhány } fiatal rakodómunkást traktoros- 3 képző iskolára küldtünk, hogy 3 új gépek beszerzésekor se le- ! gyen fennakadás. Amint a képe- 3 sítést igazoló papír a kezükben 3 volt, nyomban traktort követeltek 3 maguknak. Megértettük türelmet- 3 lenségüket de a régieket sem za- 3 várhattuk el a masinákról a ked- 3 vükért. Erre odébbálltak. A vezetőség a két esetből arra 3 következtetett — nagyon helytele- • nül —, hogy „háládatlan dolog 3 taníttatni a tagságot, mart lám, ez " az eredmény, hogy senki sem akar i a régi helyén dolgozni, hanem in- 3 kább elmegy”. — Ma már tudjuk — mondja 3 Gombkötő elvtárs —, hogy hibás 3 gondolatmenetét követtünk. Tu- 3 lajdonképpen akkor fogtunk 3 mellé, mikor az iskolára jelentke- 3 zőkkel — mind a kertész, mind 3 pedig a traktorosok esetében — 3 nem közöltük, hogy a vizsgák 3 után, a szakképzettséget igazoló 3 okmánnyal a kezükben is egy da- : rabig a régi munkakörben kell : maradniuk, illetve „rangjelzés” j nélkül dolgozniuk, hiszen a lehe- : tőségek jobb alakulásával előbb- j utóbb úgyis a végzettségüknek j megfelelő helyre kerülnek. 5 ^ ■ j Valóban, ez így lett volna j képzés és az adminisztratív dolgozók továbbképzése egyaránt szerepel. Mezőgazdasági ipari tanulóik is vannak és a nyolc általános elvégzésében is sok tsz-tag jeleskedik. — Annak csak örülni lehet, ha minél többen végeznek nálunk szakjellegű iskolát, és mind magasabb szintű tanfolyamot. Jól tudjuk, hogy ennek következménye a termelés növekedése, a tagság gyorsabb boldogulása, biztosított bennünket távozáskor a kapuban a főkönyvelő. | A történethez tartozik, hogy néhány nap múlva sikerült ismét szót váltanunk az orosházi Vörös Csillag Tsz elnökével, Kiss Jánossal. — Igyekszünk a tagság előtt mennél szélesebbre tárni a tudás kapuját, nincs annál hasznosabb „befektetés”. Nyilván nem lehetünk a „kapa-elmélet” hívei — mondta mosolyogva. De a íőagro- nómus, Nagy János elvtárs azért szívesen elvitatkozna még erről a kérdésről, ha módot admóriak rá egyszer, majd a nyári muníkák dandárja után — fűzte még hozzá. — örömmel állunk elébe, akár a megyei sajtó hasábjain is, hadd tudjanak róla mennél többen és hadd Igazítsák, kerekítsék még teljesebbé a tsz-tagság tanulásának a további hogyanját és mikéntjét — volt a válaszunk. Egy bizonyos; a kapánál senki sem ragadhat meg többé. Huszár Rezső el helyes, másrészt azonban az is- 3 kólót végzett, szaktanfolyamot 3 járt tsz-tag, a maga megsokszoro- 3 sodott tudásával, szakismeretével, 3 magától értetődően nagyobb hasz- 3 not hajthat a közösnek, mint a kép- 3 zetlen. A tanultak részére előre- 3 látó tervszerűséggel lehetőségeket 3 kell teremteni szaktudásuk érvé- 3 nyesíthetésére, bátran és mind ■ bátrabban szükséges egyre na- 3 gyobb feladatokkal megbízni 3 őket. Ezt követeli a tanulásukba 3 fektetett idő, pénz és a joggal 3 várható magasabb és minőségileg 3 jobb termelési eredmények. A főkönyvelő mindezt teljes 3 mértékben elismerte. Bizonygatta, ! hogy náluk a vezetés nincs a ta- 3 nulás ellen. Minden évben készí- 3 tenek oktatási tervet, melyben ( szakmunkásképzés, traktoros- ■ Állatkínzás? Lehet, hogy igen, lehet, hogy csak majdnem. A látvány azonban, ami a csabai „állatkert” galambházánál fogadja az érkezőt, nem valami épületes. A 'szegény, jobb sorsra és talán sokkal jobb körülmények közötti életre érdemes galambok nyomorúságos kuckói, és az ezekben felhalmozódott, dombokká száradt madártrágya az állatok iránt jószívű embert vagy sajnálkozásra, vagy szitkozódásra, vagy pedig gyors távozásra készteti. Jól van ez így? Jól van az, hogy ebben az „állatkertben” (melyet szerény véleményem szerint csak idézőjelek között lehet annak nevezni) megint olyan állapotok uralkodnak, melyek nemhogy esztétikus látványt, hanem — bocsánat a szóért — undort keltenek az arra tévedőben?! Pillanatnyilag főként a galambok háza képviseli a kritikán aluli fokot ebben az életképessége dolgában annyit vitatott „intézményben”. Leírni a helyzetet kevés eny- nyi hely; de az ócska téglák és trágya halmok között, vagy a kimondhatatlanul szennyes földön ténfergő madarak és fiókáik sorsa komolyan aggasztja az embert. Tudom, különböző „szinteken” sokszor volt már téma a csabai „állatlcert”, pedig — ez esetben engedjék meg, hogy az újságíró feltalálja a „spanyolviaszt”: — a kérdés csupán az, hogy kell-e nekünk állatkert, vagy nem kell? Ha kell, akkor legyen pénz is rá —• még átmeneti helyzetében is! —> legyen elegendő anyagi fedezet arra, hogy az állatkert gyermekek és felnőttek kellemes szórakozása legyen; ha pedig nincs rá pénz, szüntessük meg, lehetőleg azonnal, mert a gondozással amúgy sem elkényeztetett ligetben így, ahogy most van, csak szégyellnivaló folt, és korántsem „színfolt”, ami hivatása lenne. A címben feltett kérdésre, hogy állatkínzás-e, ami ebben az „állatkertben” történik — például — a galambokkal; a magam részéről igen-nel felelek. Mielőtt azonban bárki is megcáfolná állításomat, kérem, fáradjon el a helyszínre, és nézze meg azt. Csak azután válaszoljon! Sass Ervin