Békés Megyei Népújság, 1964. július (19. évfolyam, 152-178. szám)

1964-07-26 / 174. szám

A MEGTEI PÁKT&IZOTTSÁG ÉS A MEGYEI TANÁCS LAPJA Egymillió SOO cser forintirt forgalmazott két hónap alatt a békéscsabai Bizományi Aruház Raktári gondokkal küzdenek az áruháziak Tizeitót évvel ezelőtt nyitották meg Békéscsabán a Bizományi Áruházát. A megnyitás évedben 10O ezer forint volt a havi for­galom. Akkoriban csak ruhaféle­ségeket hoztak forgalomba a je­len léginél jóval kisebb bolthélyi- ségben. Évek múltán bővült a* áruház oikklistája. Ma már a fényképe­zőgéptől a modem kombinált bú­torig mindent árusítanak. Ez év május 20-ám az új igényeknek megfelelően nyűt meg az áru­ház. Állandóan sok a vásárló a bolt­ban. A megnyitás után két hó­nappal ismét „kinőtte” magát az áruház. Kiesd az eladótér és a raktár. Kénytelenek az eladótér egyik részében bútort raktározni. Az átlagos raktárkészlet meg­haladja az egymillió forintot. Amíg, 1963. május 31-dg a bizo­mányi beadások után 18 százalé­kot számoltak fel,' a készpénzes vásárlások esetében pedig 25 szá­zalékot, addig ma már a bizo­mányi beadások után 7,5, a kész­pénzes vásárlások után pedig 10 százalékot számolnak fel. Az el­adók érdekében történt, hogy el­törölitek a használt cikkek utáni forgalmi adóik Az idén már rend­szeresen túlteljesítik az áruháziak előirányzott forgalmi tervüket Az elmúlt két hónap alatt, amióta az átalakítás megtörtént, egymil­lió 500 ezer forintot forgalmaz­tak. A tavalyi hasonló időszak három hónapjában csak 850 ezer forint volt az értékesítésük. Az áruházi dolgozók még eb­ben az évben pótolni akarják a három és fél hónapi zárvatairtásd időből kiesett forgalmat, ami csaknem 800 ezer forint. Back Gyula HÍREK Ötven mezőmegyeri tsz-tag utazott ma Szeged megtekintésére A Békéscsaba szomszédságában lévő Mezőmegyer kicsi község ugyan, de mégis két dologról ne­vezetes. Egyik az, hogy lakói igen szorgalmasak a munkában és ezért földművelésben és állat- tenyésztésben legjobbak közétar­toznak a járásban. Ügy szintén a társadalmi összefogásban is példa­mutatók. Másik nevezetességük, hogy kültúrakedvelők. Mezőme- gyeren élénk népművelési tevé­kenység folyik. Színjátszóik és néptáncegyütteseik sűrűn ven­dégszerepeinek a járásban, a me­gyében és irodalmi színpaduk is van. A tsz-tagság és a művelődés he­lyi erői szoros együttműködésé­nek legújabb eredményeként a mezőmegyeri Béke Tsz és a köz­ségi művelődési otthon szervezé­sében, július 26-án, ma egész na­pos látogatásra ötven mezőmegye­ri tsz-tag utazott autóbusszal Szegedre, megtekinteni a várost. Este megnézik a szegedi szabad­téri színpadon Erkel: Hunyadi László című operájának előadá­sát is. Belső gátak a Körösök mentén, -.....................a-----------------­L ottósorsolási nagyüzem Augusztus elején két nap alatt több mint ezerötszáz tárgynyeremény A Sportfogadási és Lottó Igaz­gatóság a júliusi lottószelvények­re augusztus 3-án és 4-én rendezi a szokásos havi jutalomsorsolást és a rendkívüli tárgynyeremény- h ázást Augusztus 3-án rekord mennyi­ségű nyereménylevélkét helyez­nek el a szerencsekerekekben, ezúttal ugyanis összesen 1113 tárgynyereményt sorsolnak ki. Főnyereményként három örökla­kás — egy háromszobás és két kétszobás — valamint négy Moszkvics személygépkocsi jut a legszerencsésebb lottózóknak. Ezenkívül többek között 22 mo­torkerékpár, 282 rádió, 232 televí­zió, 23 hűtőgép gazdagítja a nye­reménylistát Augusztus 4-én „.nyeremény­aratás” címmel rendezik a rend­kívüli jutalomsorsolást, amelyen összesen 530 szelvény nyerhet. A „legfőbb” nyeremény a XI. kerü­let, Karinthy Frigyes utca 11 szá­mú társasház 40 000 forintos lak­berendezési utalvánnyal és Moszkvics személygépkocsival megtoldott öröklakása. „Sima” főnyereményként négy kétszobás öröklakást és négy Moszkvics sze­mélygépkocsit vették fel a listá­ra. Ezenkívül kétszáz kétszemélyes külföldi társasutazást és 310 kü­lönféle értékű vásárlási utalványt, valamint 11, a Velencei tónál levő telket, hozzájuk hatvanezer forin­tos építési utalványt sorsolnak ki A Sportfogadási és Lottó Igaz­gatóság újítása, hogy a rendkívüli jutalomsorsoláson nyert vásárlási utalványok az ország bármelyik állami áruházában beválthatók, (MTI) JÚLIUS 15-AUGUSZTUS 15. ? RO! GYŰJTŐ HETEK TÖBB SZÁZ £ R T £ K E S TÄRGYAT (bútorokat, háztartási gépeket, szőnyegeket, vásárlási utalványokat stb.) NYERHETNEK • mindazok, akik július 15 — augusztus 15 között 4 kg, háztartásban keletkező bármilyen használt rongyot át­adnak a MÉH-átvevőhelyen és az átadásról szőlő elis­mervényt „Rongygyűjtő hetek” jeligére Budapest 62. PL: 56. címre augusztus 22-ig beküldik. Minden 4 kg rongy átadása újabb esélyt jelent a sorso­lásnál. Felvilágosítást a MÉH-vállálatnál, illetve a tele­pen és átvevőhelyen. 86865 Kivégezték a kungyalui gyilkost Igiódi István többszörösen büntetett tiszafüredi lakos a múlt éf októberé­ben Szóké Sándor Kungyalu község határában levő tanyáján dolgozott. Ásóval támadt Szőke Sándorra, 11 csa­pást mért a szerencsétlen emberre, aki nyomban meghalt. Az elhunyt zse­bében talált pénzt Iglődi magához vet­te, s nagy részét italozásra költötte. A Szolnok megyei Bíróság Igiódi Istvánt nyereségvágyból elkövetett emberölés bűntette miatt halálra ítélte. A Leg­felsőbb Bíróság az ítéletet helyben­hagyta, a Népköztársaság Elnöki Ta­kácsa az elítélt kegyelmi kérvényét el- ;utasította. Az ítéletet végrehajtották. KMTf* Rét baleset műszaki hiba miatt JÖÜOB 24-én d^iutáo Szombati Pál csorvási lakos pótkocsis vontatójával fejbőrül* Csoirvás határában. Szemé­lyi sérülés szerencsére nem történt, viszont a vontató mintegy 20—25 ezer forint értékben megrongálódott. «—» A másak műszaki hibából keletke­zett baleset tegnap történt. A Kondo­ros és Kamut közötti útvonalon Pet- rovsaki Imre kétsopronyi lakos pót­kocsis vontatójával műszaki hiba miatt útszéli fának ütközött. Szemé­lyi sérülés itt sem történt. Az anyagi kár értéke 6 ezer forint. — FÜZESGYARMATON az Aranykalász Tsz-nek egy 400 hol­das, a Vörös Csillag Tsz-nek pe­dig egy 227 holdas öntözött lege­lőjének csatamahál ózata készül el az idén. — HATNAPOS kirándulást tesz az IBUSZ szervezésében, augusz­tus 24-től a békéscsabai Sebes György Közgazdasági Technikum egyik osztMya. A hat napból hár­mat Csehszlovákiában, hármat Ü&zak-Magyararszágon töltenek. — A KÁBELGYÁRTÁS hazai fejlődésének irányzatai, kábeltí­pusok címmel tart előadást júli­us 30-án, csütörtökön Eiehmülier József okleveles gépészmérnök Békéscsabán, a Tec hnika Házá­ban. — A GABONACSÉPLÉS és a felvásárlás helyzete az egyik na­pirendi pontja a békési járási ta­nács legközelebbi— július 31-i — vb-ülésémek. — A MEZÖBERÉNYI Műszaki és Villamossági Ktsz építőiparban dolgozó bádogos és villanyszerelő részlegének 850 ezer forint volt az első félévi terve. Ezt túlteljesí­tették: egymillió 120 ezer forint értékű munkát végeztek. — A DAV értesíti a fogyasztókat, hogy Békéscsabán a konzervgyár ré­szére épített 30 kilowattos vonalat feszültség alá helyezik július 26-án. A vezeték és az ott elhelyezett tár­érintés halálos. DÁV; Békés­— KOMOLY fiatal lányt keres gyer­mekek mellé. Dr. Zoltai, Kakasszék, Gyógyintézet. 1623 Köszönetnyilvánítás Hálás szívvel mondunk köszö­netét mindazoknál le, akik szere­tett jó édesanyánk, nagyanyánk, dédanyánk, özv. Tóth Pálné temetésén megjelentek és virá­gaikkal fájdalmunkat enyhíteni igyekeztek. AZ ASZFALTŰTÉPÍTÖ VÁLLALAT (Békéscsaba, Lenin út 5/a.) azonnali be­lépéssel felvesz városi útépítési munkáihoz KUBIKOS. ÉS SEGÉDMUNKÁS-BRIGÁDOKAT. Bérezés teljesítményben, vidékieknek munkásszállás, négyhetes hazautazás, kü­lönélés biztosítva. 99213 — SZERVES HATÓANYAGOT 250 holdra terítenek augusztus­ban a dobozi Petőfi Termelőszö­vetkezetben. aaaaaaaRaBBaaaaaBBBBaBRaaBaaa»*aaaaaaaai RUHATISZTÍTÓ AUTOMATÁK Az egyik londoni mosoda ban vegytisztító automatáka mutattak be. A látogató bedob ja az automatába a megfelelő összegű érmét, a gép 45 per alatt elvégzi a tisztítást. Egy­szerre három női ruha, egy kö­tött gyapjúszoknya, és egy fér fioltöny tehető a gépbe. Az au lovnata a tea-j kávé-, rozsda és festékfoltok kivételével min den folttól és szennyeződéstő megtisztítja a ruhát. laaaaaaaaaaBaiaiaaaEaiaaaaaiaaaiaii — AZ ŰJ GILGAMES című magyar filmet vetítik július 27- én, hétfőn este 8 árakor, Békés­csabán, a Fegyveres Erők Klubja mozitermében. — BALT £S KLUBESTET ren­deznek a gyulai területi KISZ- szervezet fiataljai a közelmúltban, melynek bevételéből elutaznak különféle országos MHS-rendez- vényekre. — TANÁCSTAGI fogadó­órát tart Békéscsabán, július 27- én, 15—17 óráig a 36-os számú választókerületben, Vasvári u. 11. szám alatt Molcsán Pálné; július 28- án 16—17 óráig a 49-es számú választókerületben, Zrínyi u. 8. szám alatt Kovács Jánosné; 17—i 18 óráig a 35-ös számú válaáztő- kerületben, Béke u. 1. szám alatt Bankó Tamás; 17—19 óráig a 42- es számú választókerületben, Len­kei u. 12. szám alatt Valyuch Pálné tanácstag. Meleg idő Változó mennyiségű felhőzet, he­lyenként még élénkebb északi szél, legfeljebb egy-két helyen eső, mér­sékelt légáramlás. Mérsékelten meleg idő. Várható legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 12—16, legmagasabb nap­pali hőmérséklet 24—28 fok között. BÉKÉS MEGYEI NÉPÚJSÁG Az MSZMP megyei bizottsága és a megyei tanács lapja. Főszerkesztő: Cserei Pál. Szerkesztőség: Békéscsaba, Szabadság tér 17., m. em. Telefon: 21—96, 22—96. Kiadja a Békés megyei Lapkiadó Vállalat. Békéscsaba 13., Tanács- köztársaság útja 5. T.: 10—21, 10—51. Felelős kiadó: Lehoczky Mihály. Békés megyei Nyomdaipari Vállalat» Békéscsaba. Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető a postahivataloknál és a kézbesítőiméL index: 25 051

Next

/
Oldalképek
Tartalom