Békés Megyei Népújság, 1964. július (19. évfolyam, 152-178. szám)
1964-07-24 / 172. szám
r 1964. július 24. 4 Péntek Kongr esszusi előkészületek (K^,"rten',Kne' Udvarias, gyors kiszolgálás Megszépül az üzemi fürdü a szarvasi járásban Huszonegy KISZ-alapszervezet fiataljai határozták el a szarvasi járásiban, hogy új munkasikerekkel köszöntik a KISZ II. kongresszusát. Szarvason három üzem kiszistái ezen tül beneveztek a megyei KISZ-bizottsóg által meghirdetett versenybe is. A vas- és fémipari ktsz-ből a Zója és Kállai Éva exportbrigád a tekercseléssel foglalkozik, a Tyereskova brigád pedig esempekályha-készítő. A ruházati kt6z Tyereskova szalagjának 32 tagja vállalta a versenyt, az építőipari ktsz négy — három kőműves és egy festő — brigádot indított a megyei versenyben. A huszonegy alapszervezet tagsága nagyrészt a mezőgazdaságban teszi dolgát. A kondorosi Lenin Tsz alapszervezete egy traktoros- és egy baromfinevelő brigádot, a Vörös Október Tsz két munkacsapatot nevezett be a megyei kongresszusi versenybe. Az örménykúti Petőfi Tsz kiszistái úgy határoztak, hogy a gabona gyors betakarítása végett estenként — minden második nap — a késői' órákig rostálnak. A békésszentandrási Rákóczi Tsz fiataljai várakozási időt. aratást segítik. Közülük azok) akik még nem fejezték be általános iskolájukat, az őszön megkezdik a tanulást. A területi szervezet fiataljai a tanácsháza előtt parkot létesítenek és a törpevízműtől elágazó vízvezetékárkokat temetik be társadalmi munkában. A Szarvasi Gépállomás fiataljai az új műhely készítésénél munkálkodnak 200 óra erejéig, rendezik a parkot, tanulásra kérik fel a kevés iskolai végzettségű tagokat, segítik a betakarítást és tovább erősítik alapszervezetüket. A postás kiszesek a szakmai oktatásban mindannyian részt vesznek, hogy munkájukat még eredményesebben végezhessék. A felvétel és távbeszélő központ dolgozói a gyors, pontos, udvarias kiszolgálással igyekeznek csökkenteni a A faipari ktsz alapszervezeté. nek tagjai azt ajánlották fel, hogy rendbe hozzák az üzemi fürdőt és készítenek egy szép faliújságot a járási KISZ-bizottság számára. A dobozkészítő ktsz lányai albumot csinálnak ugyancsak a járási bizottságnak. Az ÖRKI intézeti alapszervezet tagjai azt határozták el, hogy az új oktatási évben mindannyian részt vesznek a foglalkozásokon, összejöveteleken. A felajánlások nagy részének teljesítése már ed is kezdődött a járásban. A munkaerő-vándorlásról, i tégla- és kavicshiányról, valamint más tervteljesítést akadályozó tényezőről Beszélgetés a Békés megyei Tanács Építőipari és Tatarozó Vállalat vezetőivel Felelőtlen szülök! Magánügy ? Társadalmi ügy ? Öt gyermek sorsa Az első félévi tevékenységről, gondokról, tervekről beszélgettünk a közismert nevén tatarozó vállalat igazgatójával, Varga Mátyás elvtárssal és Uhrin Sándor elvtárssal, a vállalat főkönyvelőjével. — Alig túl az év derekán, természetesen a féléves terv- teljesítés, a termelékenység alakulása érdekelt bennünket elsősorban. — Első féléves termelési tervünket 92,6 százalékra teljesítettük — mondották az elvtársak. — Ez a szám önmagában azonban még nem tükrözi féléves munkánkat, illetve annak értékét. Feltétlenül figyelembe kell venni azt is, hogy a tavalyi első fél évhez képest 30 százalékos termelékenység-növekedést értünk el. Másrészt az sem hagyható figyelmen kívül, hogy tervteljesítésünk alakulását — s ez az építőiparban bizonyos fokig természetes is — kívülálló tényezők is befolyásolták. i, *“ Mi az oka a torvteljesítési i 1 lemaradásnak s ezzel ellentétj ben a termelékenység növekedésének? 1 — Az első kérdéssel összefüggésben mindjárt rá kell mutatnunk, hogy az idén a második Itervnegyedben mintegy hatvanöttel kevesebb építőipari foglalkoz- ’tatottságú dolgozót tudtunk munkába állítani a tervezettnél, ami körülbelül 15 százalékos munka- ierő-kiescst jelentett. Ennek oka a munkaerővándorlás. A magasabb és kötetlenebb kereseti lehetőségeket biztosító helyi építőiparnak (ktsz, tsz) nagyobb még a vonzó ereje annak ellenére, hogy termelési technológiánk napról napra fejlődik, az átlagkereset pedig féléves szinten 671 forinttal nőtt. Ami a kérdés másik részét illeti, rá kell mutatni, hogy az építőipar szempontjából az idén kedvezőbb volt az időjárás a tavalyinál. Ez az első tervnegyedben 240 munkanap-többletet jelentett. Másrészt, jelentősebb gépesítést hajtottunk végre, elsősorban az építőipari kisgépek területén. Mindez azt eredményezte, hogy az idén az első fél évben 49 ezer forintra nőtt az egy főre jutó termelési érték, a tavalyi 37 ezer forinttal szemben. — Milyen kedvező és kedvezőtlen jelenségek észlelhetők még a vállalat életében? — Valamennyit felsorolni hosz- szadalmas volna. Talán a legfontosabbakat. Kedvező jelenségként könyveljük el, hogy a 92,6 százalékos viszonyszám ellenére idei termelésünk értéke egymillió 400 ezer forinttal magasabb a tavalyinál s ez 10,4 százalékos többletnek felel meg. Feltétlenül szót érdemel itt az építőiparban már szinte refrénszerűen visszatérő és állandó jellegű tégla- és kavicshiány, amely mindenekelőtt az újabb építkezéseknél jelentkezik. Ilyen esetekben az a furcsa helyzet áll elő, hogy bár általánosságban munkaerőhiánnyal küzdünk, adott időpontban mégsem tudjuk a meglévő dolgozóinkat sem maradéktalanul munkába állítaná. Az sem ritka eset, hogy a kényszerű átcsoportosítások következeiében egy-egy jól összeszokott brigád szétszóródik. — Milyen a vállalat terv ellátottsága? Elképzeléseit, tervek az év második felében? — Jelenleg még öt helyről mintegy két és fél milliós beruházás dokumentációja hiányzik. Pedig a dokumentálás hiánya anyagmegrendelési késedelemmel jár, ez viszont a kivitelezés ez évi meghiúsulását vonhatja maga után. Kazár Mátyás A kérdésre a legtöbben megadták már a választ: egy ügy csak addig magán jellegű, amíg nem ütközik a társadalom elveibe. H. J. ügye meghaladta a magánügyet. Hosszú évek kellettek ahhoz, hogy Csorvás közvéleménye, a tanácsi ás szociális bizottság olyan elhatározásra jusson, hogy H. J. fuvarost felelősségre vonja családi, családapai kötelességének elhanyagolása miatt. H. J. elég jól kereső ember. A fuvaroztatók is figyelembe vették öt gyermekét, ezért minden jobb és több szállítás neki jutott. Ennek ellenére a pénz nem a család eltartását szolgálta. Elúszott. H. J. kártyázik, iszik, szórja a pénzt, csak a családdal nem törődik. A lakás elképesztő. A gyermeklátogató védőnő szerint fészke a betegségeknek. A szobában összesen két rossz állapotban levő ágy van. Ágynemű egyáltalán nincs. Szalmára heten fekszenek le esténként. Ablak soha nincs nyitva. A kis apróságok talán csak akkor mosakodnak, ha az eső áztatja őket. Magukra hagyva, rongyokban élnek. H. J. nem érez felelősséget ezért. Ez az ügy már a fiatalság elleni bűntett határán mozog. A község vezetői ezért vették kezükbe ezt az ügyet. H. J. arra hivatkozik — elfogultan, makacsul —, hogy senkinek semmi köze ehhez. Ez a saját ügye. Nincs tisztában — vagy nem is akar — kötelességével gyermekeivel szemben. Rá tud nézni a kis éhes, maszatos, rongyos gyerekekre anélkül, hogy a családapái szeretet megnyilvánulna benne. Valamennyi szomszéd a két szülő ellen, a gyermekek érdekében tanúskodik. Jó lenne valamit tenni. Ez foglalkoztatta hosszú időn át az embereket. Ruhára, rendes ételre és tanulásra lenne szükségük a gyerekeknek. Hanyagolják az iskolát, és természetesen nem is igen tanulnak. Számtalan esetben, amikor hazaérkezik az apa a munkából, se nem eteti, itatja, de még ki sem fogja a lovakat, kerékpárra ül és elmegy kocsmába, kártyázni, csavarogni. Mindent a gyerekek csinálnak — noha a legnagyobb sincs több tízévesnél — a könnyű munkától a nehéz, felnőtt embernek való munkáig. Előfordul, hogy H. J. dugaszolt italt, csokoládét, süteményeket visz haza, de utána napokig nincs még kenyér sem. Előfordult, hogy elment hazulról és a gyerekeknek egy hétre való levest főzött az asszony, azt is te- ieaprította kenyérrel, a nyári melegben napokig ették a gyerekek az erjedő, romló ételt. Beszélhetünk-e itt magánügyről? Aligha. Ez a falu, a társadalom ügye. Jogos minden intézkedés a fiatalkorúak védelmében. Jogosan szólalnak fel a Táncsics utcai lakók, akik nap mint nap látják öt gyermeke rettenetes állapotát. Ha fiatal lenne, kapaszkodhatna abba, hogy tévedett, de már elmúlt negyven és a számtalan figyelmeztetés ellenére sem jött meg a józan esze. Nem akar beleilleszkedni a civilizáció szabta törvényekbe. Még most sem igyekszik más emberré válni, amikor az eljárás megindult ellene. A gyerekek nem szólnak semmit, mert még alig értik, ismerik a jó és a rossz közötti különbséget, de az emberek végül is — és ha kicsit sokára is — leolvasták állapotukról a segélykiáltást. Kimondták, hogy a ma emberei nem nézhetik tétlen H. J. és a hozzá hasonlók bűnösségét. A gyerekeken segíteni kell. Ez vezérli a szerveket is, melyek végre kezükbe vették ezt a régen orvoslásra váró ügyet. P. A. te4 LÉPÉS I 7-1 — Jöjjön, maga nyári Mikulás, majd én megtanítom. — Forogtunk. Mindenki mosolygott és táncolt. Erzsi hozzám simult, a fejét a vállamra hajtotta. Éreztem a kölnije szagát. A tenyere égetett. Miért nem lehet mindig ilyen jó — gondol tam. Az élőbb még én is húzódtam. Az ember buta és kész. Ki és hol fizeti meg nekem negyven év múlva, ha kimaradok minden jóbVl? Kicsoda? Annak a rozoga csontváznak nem mindegy, hogy én most jól magamhoz szorítom-e ezt a lányt vagy nem? A vendéglő udvarán hátrahaj- totta a fejét. Magamhoz rántottam és megcsókoltam. Rágtam és dühömben már haraptam a száját, mert nem volt jó. Félszisszent és ellökött. — Megőrültél? Mit csináljak. Verát szerettem. És csak azért, mert odatartotta a száját, nem kéllett a csókja. Tudom, hogy nem mdndenkinék ilyen átkozottul pocsék a természete. Mit tehetek, nem bújhatok ki a bőrömből. Vera gyorsan javult és még két hónap se telt el, amikor hazaengedték. Elhatároztuk, hogy gyorsan ösz- saeházasodunk, Azon a héten második műszakban dolgoztam. Megbeszéltük a tanácstitkárral, hogy a követke?» hét szombatján lesz az esküvőnk. * Másnapra a brigád olyan előzetes legénybúcsút szervezett. Ügy beszéltük meg, hogy műszak után az Aranylibába megyünk, az, ha akarjuk, reggelig is nyitva tart. A délelőtti műszak végén a frontkaparófejnél kétméteres tölcsér alakú szakadás történt. Egész délután a szakadás átépítésén dolgoztam. Fél tízre lettem készen. Háromnegyed órám volt a műszak végéig. Ilyenkor már nem szól a brigádvezető, aki akar, lóghat. De nálunk ez nem szokás. Tudja ilyenkor az ember magától is, merre menjen, hogy még egy kis szenet termeljen. Elindultam a 70 méter hosszú front előtt. Az a hely, ahol először megálltam, veszélyesnek látszott. Tovább mentem. Jól ismerem én a szén moccanását. Odébb biztosnak látszott a fal. Megálltam. Amit a lövés hátradobott, azt akartam kézzel a szalagra dobálni. Persze a nagyobb darabokat. Jobb lábamat kinyújtva, a balt behajlítva háttal a szénfalnak — dolgoztam. Egyszerre tompa robajt és agyvelőbe tépő fájdalmat éreztem. Ledőlt a szénfal. Elestem. A jobb lábam az om- ladék alatt maradt. Elordítottam magamat. — Megpróbáltam felemelkedni és kihúzni a lábamat a szén alól. A nadrágfoszlányok között vértől ragadós húsdarabokhoz értem. Sokszor hallottam elbeszéléseket arról, hogy a végveszélybe került emberek előtt másodpercek alatt lepereg az életük. Velem is körülbelül ez történt. Láttam magamat nyomorékon, bevarrt nadrágszárral. Azután Verát, amint egy idegen férfi mellett áll a tanácstitkár szobájában és igent mond ... Én nem a múltamat, hanem a jövőmet gondoltam végig. A megyei kórház sebészetén tértem magamhoz. Olyan fájdalmat éreztem, amilyenről azelőtt még csak nem is hallottam. Nem mertem a lábamra nézni. Két nővér állt mellettem. Szánakozva csóválták a fejüket. Később bejött az éjszakai ügyeletes orvos. Jól emlékszem minden szavára. — Na, fiatalember, jól elintézte magát. Nem értettem, miért mond ilyesmit és azt se, miért nevez fiatalembernek, amikor ő se lehetett főbb harmincnál. — Tudja, hogy azonnal le kell vágni a jobb lábát? — Mindjárt visszük a műtőbe. Máig sem tudom hogyan, de felültem. A jobb lábam helyén valami hatalmas fehér bunkót láttam. Mintha nem is az enyém lenne. Onnan tudtam, hogy mégis hozzám tartozik, mert elmondhatatlanul fájt. — Micsoda? — kérdeztem. Még sohasem hallottam ilyen távolról a hangomat. — Sajnos, azonnal műteni kell, mert üszkösödik. Azt mondta, „sajnos”, de jól emlékszem, feltűnt, hogy egyáltalán nincs megilletődve. — Nem... — mondtam — és visszaestem a párnára — nem engedem levágni... — Megőrült? Meg akar halni? — kérdezte dühösen. — Nem engedem levágni... az én lábam. Az orvos az ápolónőkre nézett. A tekintetével azt mondta: nézzék ezt az őrültet. — Észnél van maga? Mondom, életveszélyes... — Észnél... nem... nem... inkább... Vera volt előttem, amint valaki mással megy az utcán és én alul megfűzött, üres nadrágszárral ugrálok el mellette. (Folytatjuk)
