Békés Megyei Népújság, 1964. június (19. évfolyam, 127-151. szám)
1964-06-24 / 146. szám
1964. június 24. 4 Szerek. Bizonyítottak a fiatalok Megjegyzések egy kiállítás után denre választ adtak. A fiatalok bizonyítottak. A bemutatott munkákon keresztül választ kaptunk arra, hogy az ipari tanulók képesek nagyobb feladatok megoldására is, ha a megfelelő szakmai segítséget megkapják. Néhány példát emelnék ki. A vasútnál dolgozó tanulók mindössze két fénykép alapján készítették el a dokumentum számba menő 1919- es páncélvonat modelljét, melynek a kiállításon igen nagy sikere volt. Az építőipari vállalat gépszerelő tanulóinak sem volt könnyű dolguk a kicsinyített, de működőképes építőipari gépek elkészítésénél. Az elektroműszerész tanulók üzemképes műszerei is nagy elismerést váltottak ki a látogatók körében. Ezeken kívül sorolhatnám a faipari termékeket, vagy a kárpitosok ízléses munkáit, a fényképészek igényes felvételeit, a lakatosok konstruktív készítményeit, s még sok mást, mely megannyi kérdésre ad választ. Nem véletlen, hogy számos munkadarab nyerte meg a múzeum vezetőinek tetszését, s ennek következtében a továbbiakban a múzeum tízéves kiállításán fogják bemutatni az ipari tanulók legszebb műveit. Elmondhatjuk, hogy a munkák nemcsak konstruktívak voltak, külalakjuk is gondosságra vall. Némely területen azonban nem domborodott ki az esztétikai érzék. Számos munkadarab csupán azért nem kerülhetett bemutatásra, mert külalakjában nem felelt meg a követelményeknek. Ilyet találhatunk a vasiparban, a faiparban egyaránt. Ez egyben azt is tükrözi, hogy a jövőben mind a tanároknak, mind az üzemi szakembereknek többet kell foglalkozniuk az esztétikai érzék fejlesztésével. Némely területen lemaradás van a fejlődésben. Kevés kiemelkedő készítményt találhattunk a hagyományos műlakatosság, a díszmű- bádogosság beadott tárgyaiban, a korábban igen szép kovácsmunkákban, s a faiparban az intarziás díszítő munkák közt. De sorolhatnánk sok olyan szakmát, melyben ma már tanulókat is alig találunk. Igaz, manapság ezek a munkák nem túl divatosak, mégsem lehet mellőzni őket, mert sok esetben szükség van rá, különösen a restaurációknál. Mindent összevetve: a kiállítás tartalmában igen gazdag volt. Hasznos abban a tekintetben is, hogy összehasonlítási alapot nyújtott a vállalati, szövetkezeti és magánkisipari tanulók gyakorlati felkészültsége terén. De hasznos volt azért is, mert támpontul szolgált az utánpótlás megítélésében, s bizonyította: nem lesz baj. Végezetül, de nem utolsósorban hasznos volt a kiállítás azért is, mert így összességében fény derült arra, hogy hol kell még javítani, melyik irányba kell törekedni a szakmunkásképzést illetően. Befejezésül, s talán elismerésül hadd álljon itt néhány bejegyzés a vendégkönyvből: „A szép kiállítás mind a nevelők, mind a tanulók lelkiismeretes, szorgalmas munkáját tükrözi, kívánunk a továbbiakhoz erőt és egészséget. Kocsi Pálné pedagógus.” „El vagyok ragadtatva, hogy gyermekeink milyen ügyesek és ötletesek. Dr. Gabnai Jánosné.” Dér Endre, József Attila-díjas író: „Szívből gratulálok a végzős tanulóknak a kiváló kiállítási tárgyakért, további sok sikert, szorgalmat, kitartást az életben.” Háló Ferenc Június 20-ra teljesítették féléves tervüket és vasutas napi vállalásukat a gépesített mozgószakasz dolgozói > m%% Üj áruda az Orosházi Üveggyárban. Nyikolaj Toman: Uaisza a Uísí után Néhány nappal ezelőtt zárult be a békéscsabai ipari tanulók vizsgamunkáinak kiállítása, s ezzel kapcsolatban úgy gondolom, érdemes néhány megjegyzést tömi. A kiállítás az iparitanuló-kép- zés dokumentuma volt, hiszen itt került bemutatásra, hogy állunk a szakmai képzéssel, mennyire sikerült elsajátítatni az új technikai fogásokat, mennyire biztató a fejlődés, mit várhatunk a jövő szakmunkásaitól. Ezek a kérdések kiállításon kívül is foglalkoztatják az üzemek szakembereit, vezetőit, az iskola tanárait, s mindazokat, akik felelősséget éreznek a jövő szakmunkás-generációjáért. A bemutatott anyagok sok minKényszerű városnézés — naponta Igen, valami ilyesmiben van része nap mint nap Békéscsabán annak a néhány száz erzséhéthelyi dolgozónak, aki az 1-es jelzésű autóbuszjárat Bacsányj utcai ideiglenes végállomásától utazik a kötöttárugyárba vagy az annak környékén lévő munkahelyére. A légvonalban alig kétki- lométeres távolságra ugyanis a busz a fél város megkerülésével — a Szarvasi úton, Szent István téren és a Tanácsköztársaság útján haladva, — mintegy hatkilométeres „városnézés” után jut el. Mondani sem kell persze, hogy » „látnivaló” megszokott, az utazás unalmas és — kétszer annyiba kerül, mint a korábbi, rövidebb útvonalon... Sajnos, néhány héttel ezelőtti aggályoskodásunk indokoltnak bizonyult. A Kolozsvári utca egyik felén most ideiglenesen hengerelt kohósalak az „útburkolat”, a másik felén pedig — teljesen érthetetlenül — sietve felszedték a macskaköveket. Most aztán se aszfaltút, se macskakő, de még csak kilátás sincs arra, hogy a terveknek megfelelően, legkésőbb november 7-ig átadják a forgalomnak ezt a fontos és forgalmas útvonalat. A kényszerű városnézésnek ez hát az egyik oka. S a másik? A belvárosban, a Tanácsköztársaság útja és a Szarvasi út között sem áll megfelelő terelő út rendelkezésre. Mégis megfontolandó volna, hogy — miután a Sal- lax utca el van zárva, a Jókai utca a hetipiacok miatt alkalmatlan! — az 1-es buszjáratot esetleg a Kazinczy utcán közlekedtessék, amint az az új vasúti felüljáró építésének idején volt. Mindenki tisztában van azzal, hogy az útépítés, városunk fejlesztése, szépítése átmeneti nehézségekkel, bosszúságokkal jár. A szóban lévő útvonalon közlekedő utasok mégis joggal teszik fel a kérdést: a kényszerű áthidaló megoldások közül miért kell mindig a legrosszabbat választani?! (—zár) Gyötrő lassúsággal telt az idő. Malinovkin már bizonyára meg. érkezett Akszakalszkba és most valahol az Arbuzov-ház közelében tartózkodik. Jersov nem en. gedte meg néki, hogy belépjen a házba, hisz Zsijenbajev is valahol a közelben csavaroghat, vár. va az alkalmas pillanatot, hogy bemehessen segítőtársához. Pontosan éjfélkor Jersov hekapcsolta az adóvevőt és ráhangolta magát arra a hullámsávra, amelyen rendszerint a kapcsolaKémregény Fordította: Sárközi Gyula tot tartotta Zsijenbajewel. Jóllehet, nyilvánvaló volt, hogy Zsijenbajev ma nem lép érintkezésbe vele, mégis tizenöt percig vételen állt. Az óra mutatója pedig egyre haladt előre és már csak néhány perc volt hátra addig az; időpontig, amikor Zsijen- bajevnek beszélnie kell rezidensével. Amikor az óra tizenkettő öt- venet mutatott, Jersov arra gondolt, hogy Zsijenbajev vagy nem akar ma bejönni Arbuzov házába, vagy pedig nem sikerült eljutnia Akszakalszkba. Ekkor valaki váratlanul hallkan, de határozottan megkocogtatta az ablakot. Jersov az ajtóhoz ment és kiszólt: — Ki az? — Itt lakik Arbuzov elvtárs? — hallotta a letompított hangot. — Itt — felelte Jersov és ösztönös mozdulattal pisztolyához kapott. — Zsijenbajev küldött — folytatta az előbbi hang. — Megbízott, hogy adjak át magának egy levelet és az üdvözletét. — Jöjjön be, kérem — szólalt meg Jersov és sietve nyitott ajtót. A közlekedés dolgozói újabbnál újabb vállalásokat tesznek a vasutas napra. A forgalom, a fűtőház, a pályafenntartás, a szertárak, az építési főnökség munkatársai közös megbeszéléseket tartottak, s ezen elhatározták, hogy javítják a munka minőségét, igyekeznek balesetmentesen dolgozni. A gépesített mozgószakasz máris figyelemre méltó eredményeket ért el. Jó karban tartja a pályát, féléves tervét és a vasutas napra tett vállalását június 20-ra teljesítette. Balesetmentesen dolgoztak. Az év elején reménytelennek látszó vállalásnak határidő előtt eleget tettek. Ehhez az is hozzájárult, hogy a szintező-műszert átalakították a zúzalékolásnál használt vágányszint-mérő műszerré. Az így átalakított szintező-műszerrel ugyanolyan eredményt érték el, mint a használatos vágányszint-mérő műszerrel. A rádió adó-vevő készülék seAz utcán és a folyosón oly sötét volt, hogy az őrnagy nem tudta kivenni, ki áll előtte. Zsi- jenlbajev követe vagy talán maga Zsijenbajev, gyorsan belépett a folyosóra és megkérdezte: — Maga az, Muhtarov? — Igen — felelte Jersov és érezte, hogy szíve hevesen dobogni kezd. — Oltsa el a villanyt az egész házban és vezessen az adóvevőhöz. Jersov elsőnek lépett be a szobába és eloltotta a villanyt. Aztán bevezette éjjeli vendégét abba a szobába, ahol a rádiókészü. lék állt és bezárta mögötte az ajtót. Kis idő múlva az ajtó mögül a rádiótávíró billentyűjének tompa s gyors kopogása hallatszott. Jersov nyomban a kijárat! ajtóhoz sietett, amelyet nyitva hagyott. Zseblámpájával bevilágította a folyosót s megpillantotta Malinovkint. — Az egész házat teljesen bekerítettük — jelentette az izgalomtól remegő suttogással a hadnagy. — Embereket állítson minden aiklák alá — utasította Jersov. — Maga menjen ki az udvarra és álljon a középső ablak élé. Két ember óvatosan jöjjön be velem a házba. Amikor Jersov visszatért a szobába, a zárt ajtó mögül még mindig hallani lehetett a rádiótávíró billentyűjének kopogását. Csák tíz perc múlva hallotta meg, amint Zsijenbajev kikapcsolta az adóvevőt. — Muhtarov! — hangzott a parancsszó. Az őrnagy gyorsan belépett a szobába és a kapcsoló mellé állt, gítségével idejében értesültek a csapatok az állomásokról egy-egy vonat elindításáról, s így a zúzalékolásnál előírt, vonat előtti kifutásokat idejében meg tudták csinálni. Ezzel lehetővé vált, hogy a 25 kilométeres sebességkorlátozás helyett 40 kilométeres sebességkorlátozást alkalmazhattak. A munkások megszerették a zúzalékolást, mert ez könnyebb és gyorsabb, mintha a munkát kézi aláveréssel vagy vibrátorozással csinálták volna. Az elért eredményeikért a KPM és az igazgatóság elismerését fejezte ki. Az eredményekhez nagyban hozzájárult a dolgozók lelkiismeretes munkáján felül a főnökség vezetőjének, Pataki György mérnöknek, Kuncz Sándor intézőnek jó irányító tevékenysége, valamint Reisz László és Fazekas Imre előmunkás jó szaktudása. Boldizsár Gyula 'í*; levelező mm«.«. — Nekem most el kell mennem, Muhtarov — folytatta az előbbi hang. De Jersov nem hagyta, hogy befejezze szavait, gyorsan elcsavarta a kapcsolót. — Maga nem megy sehová, Kísértet úr! — mondta hangosan. Az erős villanyfényben Jersov egy középkorú férfit látott maga előtt, aki kazah nemzeti viseletben volt. Nyomban felismerte benne Temirbeket, bár külsőleg már egészen más ember volt: eltűnt korábbi komor kifejezése, kiegyenesedett görnyedt háta és a válla. A felismerhetetlenségig megváltozott a hangja is, de Jersov most már biztosan tudta, hogy Temirbek és Zsijenbajev egy és ugyanaz a személy. Nem is nagyon csodálkozott ezen. Amióta ismeretessé vált, hogy Temirbek az ammonitot szállító szerelvény fékezőfülkéjében hagyta az aknát, megfordult agyában ez a lehetőség. Zsijenbajev kis időre elvesztette a talajt a lába alól, miután ilyen szavakat hallott „segítőtársától”, de még inkább attól, hogy géppisztolyos katonákat pillantott meg mellette. Ám a következő pillanatban gyors mozdulattal felugrott az ablakpárkányra. Aztán arcát elfedve széles kaftánjának szárnyával, vál- lával benyomta az ablakkeretet. Csörömpölve hullott az udvarra az összetört ablaküveg s a következő pillanatban felhangzott Malinovkin zengő hangja: — Állj, gazember! Most aztán nem tűnsz el előlünk, még ha Kísértet vagy is! (Vége.)
