Békés Megyei Népújság, 1964. június (19. évfolyam, 127-151. szám)
1964-06-19 / 142. szám
IMI. június 19. 5 Péntek A XXXII. Velencei Biennálé elé Június 20-án nyitja meg kapuit Velencében a világ képzőművészetének nagy seregszemléje, a biennálé, melyet Velence városa 1895-ben rendezett meg első ízben. Hazánkat akkor nemzeti megbízottiként nem kisebb művész, minit Munkácsy Mihály képviselte. A két világháború megszakításait leszámítva, a biennálé azóta is rendszeresen megrendezésre kerül. Magyarország 1948-ig vett rajta részt, majd tíz esztendeig nem szerepeltünk, de 1958 óta ismét bemutatjuk minden alkalommal a magyar festészet és szobrászat kiemelkedő képviselőinek alkotásait. Műveiken keresztül arról adunk képet a világnak, hogy miként alakul, fejlődik képzőművészetünk a felszabadulás után. Az utolsó tárlatokon Medgyes- sy szobrai, C zó bel és Domanovsz- ky festményei, Ferenczy Noémi gobelin tervei, Kovács Margit kerámiaszobrai, Derkovits Gyula késői művei, Herényi Jenő, Mikus Sándor, Szentiványi Lajos alkotásai, valamint fiatal művészeink grafikái, legutóbb pedig Krnetty János, Bernáth Aurél, Martyn Ferenc, Gádor István és Kurucz D. István művei reprezentálták képzőművészetünket Velencéből. Mindig példát mutattak a kisebbeknek... Szerényen húzódik meg itt, Békéscsabán, az V. kerületben, az V. számú árnyékában a VI. számú általános iskola. Létszámilag semmiképpen sem indokolt ez a szerénység. Miközben Kesjár János, az őszülő halántékú igazgató, ked. vés házigazda módján befelé tessékel, büszkén is meg egy kicsit szorongva is mondja, hogy ötven híján ezer tanuló fejezte be az idei tanévet. A szorongás amiatt van, hogy a következő tanévben bizonyára még emelkedik is a számuk, holott helyszűkével küzdenek. De talán az új iskolalétesítmények... Ember és technika Ezzel a címmel tartott előadást dr. Kiszely György egyetemi tanár június 12-én, a békéscsabai kórház orvosi karának. Mivel a téma korántsem kizárólag orvosi szakterületre korlátozódik, gondoljuk, hogy a professzor előadásának rövidített, vázlatszerű ismertetése érdekli az olvasót. Az előadó bevezetőjében szólt arról, hogy tárgyát nemcsak a jelenlegi helyzetet regisztrálva ismerteti, hanem elmondja az előzményeket és kitér az ember és a technika kapcsolatának perspektívájára is. Leszögezte: amikor az emberről, mint biológiai lényről beszél, ugyanakkor a társadalmi lényről is kell szólnia. Mert az, hogy az ember társadalmi lény, minőségi különbséget jelent biológiai kategóriájában ds; hogy a saját maga által teremtett különleges környezetben él *— aminek létrehozója a munka, mely őt bevitte a társadalmi kategóriába — visszahat az ember biológiájára. S ez a visszahatás, a környezet módosító szerepe, az ember szervezetén változtató technikai rugók ereje mind nagyobb lesz. • Az előzményekről. Szoktuk alkalmazni a kifejezést egyesekre: „Nem nőtt még be a feje lágya.” Nos, az embernek, minden embernek — csak húszéves korára nő be a feje lágya! Ez egyetlen állatnál sincs: csak az ember állat-ősének volt kivételes anatómiai hibája, s egyben az emberré válást lehetővé tevő anatómiai szerencséje, hogy megszületéskor még nem csontosodott össze a koponyája. Az, hogy a koponya, s az agy 20 éves korra „fejeződött be” — azt jelenti, hogy 20 éves korig fejlődhetett, nőhetett, s e fejlődést mindenkor a külvilágtól kapott ingerek tömege határozta meg. (A 20 évből a legfontosabb az első: ugyanis az idegrendszer sejtjei csak egyéves korig szaporodnak.) Az emberré válás második momentumaként az ember ősénél megtaláljuk a speciális mellső végtagot, mely — a majommal és más állatokkal ellentétben —már marokra fogja a tárgyat, s ezzel az ember-ős technikai fölénybe jut az állatokkal szemben. Miben különbözik az ember egyik előrokona, az úgynevezett déli majom — egy mai majomtól? Az utóbbi is képes bizonyos előrelátó gondolkodásra: ha a ketrece elé teszünk egy narancsot, a ketrecbe pedig egy botot, azzal előbb-utóbb bekotorja magának a gyümölcsöt, aztán eldobja a talált szerszámot. A „déli majom” az őt technikai fölénybe juttató talált eszközt nem dobta el! S ősünk — kit ezért a tettéért már az előember szóval tisztelünk meg — következő lépése a dologi, tervszerű absztrakció: mielőtt elkészítené szerszámát, agyában már készen áll a tárgy terv-képe. Sorolhatnánk még az emberré válás fő momentumait: a tűz küzdelmes fenntartását, gondos megőrzését — mely ősi forrása a tűzimádás sokáig fennmaradó barbár misztikumának —, a beszéd kialakulását: hogy fogalmak közös megegyezés alapján anyagi burkot, jelzésül tagolt hangokat kaptak. A munka, s a munka- megosztás. A természettel harcot vívó, de azzal lassan-lassan fölénybe kerülő embernek a létért való küzdelemben fölöslegessé válik egy csomó szerve — ősünk biológiailag tehát már alkalmazkodik saját technikájához — szemfog, karom stb. — Az ember szervezetileg tulajdonképpen védtelenebb lesz, ami egyre inkább serkenti, kényszeríti fő szervét: agyát. S a lét-küzdelmet átváltja a már tipikusan társadalmi jelenség: a szerszámokért, a termelési eszközökért való küzdelem, ősünk biológiailag ekkor már nem annyira alkalmazkodik, mint inkább függetlenedik a természettől, miközben háttérbe szoruló régebbi környezete helyére megteremti új, most már technikai környezetét. Láttuk mint alakította az ember-ős — természet kölcsönhatásában a természeti környezet elődünket. S ha a környezetnek ilyen ereje volt; ne higyjük azt, hogy a környezet-erő ma már nincs és nem hat. Nekünk, orvosoknak a ráhatás veszélyeket rejtő részeivel kell leginkább foglalkoznunk. Milyen veszélyeket rejthet mai, technikai környezetünk? Például: Ma már nincs természetes kiválasztódás. Nemcsak az olyan kisebb testi hibában szenvedők, mint például a rövidlátók, a nagyothallók stb. élnek zavartalanul, dolgoznak szemüveggel vagy nagyothalló készülékkel, de az úgynevezett nyomorékokat is felneveli, munkára tanítja a társadalom. Ezt csak a technika tette lehetővé. Az állatvilágban ennek nem látjuk példáját: a biológiailag gyengébb egyed a természet Tajge- tosz-törvényének engedelmeskedve elpusztul. Gondoljunk csak arra, hogy nem maradhat meg egy rövidlátó tigris vagy egy háromlábú nyúl. S így volt ez a primitívebb társadalmakban is. A mai embernél, — főként a szocialista országokban, a társadalom nagyobb gondoskodása, a betegbiztosítás kapcsán — teljesen megszűnt a természetes k álasz- tódás. Felvetődik azonban, nem íenyegeti-e ezért az emb .1 fajt valamiféle biológiai degeneráló- dás veszélye, hiszen a biológiailag nem teljes emberek tovább szaporodnak, átörökfttetik tulajdonságaikat ... Sokkal kevésbé szembetűnőbb, de nagyobb veszélyt jelentenek azok a technikai hatások, melyeknek száma és mennyisége különösen az utóbbi 50 évben nőtt meg, s melyek az emberiség idegrendszerét: tudatát veszélyeztethetik. Gondoljunk csak a fényre, ötven évvel ezelőtt az emberek fele este nyolckor lefeküdt: drága és szemrontó volt a gyertya, a petróleumlámpa. A villanyfény erős biológiai hatását mi sem bizonyítja jobban, mint, hogy az a tyúkokat több tojás adására serkenti. De miért gondolnánk, hogy az emberre nem hat? A megszökött technikai környezetről: A neonégő vibrálását a szemünk nem veszi észre, de észreveszi az idegrendszerünk. A zajok, amelyeket már megszoktunk — s itt az előadó a monoton ventillátorzajra hívta fel hallgatói figyelmét — bizonyára hatnak, csak nem tudjuk. A levegő a motorok, üzemek, autókipuffo- gók gázától szennyezett. Rengeteg sugárzás éri az embert: divatba jött a napozás, használjuk a röntgent, ér bennünket a televízió katódsugara, a villany fénye stb. Nem sok ez? S mi lesz évszázadok múlva a sok nemzedék dohányzásának hatása? S az embert genetikailag, utódjaiban támadó, a kísérletekkel egyre szaporodó atomsugárzásról nem is beszélők, hiszen ennek külön nagy irodalma van, mint ahogy nem térek ki az ember — technikai téma kapcsán az ember eszén már lassan túljáró elektronikus gépek, a sokat tárgyalt, vitatott kibernetika fejtegetésére sem. Természetesen, mint az előbb mondtam, a technika nemcsak veszélyes, hanem áldásos biológiai lehetőségeket is nyit. A technika teszi lehetővé, hogy az emberek testkultúrája egyre fokozódik. A technika, a közlekedés által válik majd valóra, hogy néhány száz év múlva eltűnnek az emberi fajták, a rasszok: feltehetően egy egységes típusú kevert vérű ember képviseli majd akkor a homó sapienst, ami biológiailag kedvező lesz. összegezésül: Egyre jobban kell számolni az embernek azzal, hogy az ember és a technika kapcsolata egy kölcsönviszony, ahol az egyensúlyt meg kell tartani. A technika, a társadalom, és az ember biológiai fejlődésében, a hármas kontaktusban túl sok az ellentmondás. A ma és a jövő emberének feladata: többek között ezek»* h megmondani. P. A. Szerénységre, legalábbis ilyen túlzottra, az eredmények tekintetében sincs okuk. Jó a tanulmányi átlag, a magaviselet. Az úttörő- mozgalomban, s a társadalmi munkában is példát mutatnak. Mégis ritkán hallatnak magukról. Érthető meglepetéssel fogadják tehát szándékomat, hogy írni szeretnék róluk. Például egy osztály, főnökről, I aki most bocsátotta szárnyra nyolcadikosait. Milyen érzés lehet több évi összeszokottság után elválni?.;. — A búcsú közeledtével egészen szomorú lettem. Kérdezték is kollégáim: mi bajod, miért vagy olyan letört? — így kezdi Boris Jánosné, a VIII. b) osztályfőnök nénije. Bent ülünk az üres tanteremben, az egyik sor első padjában és beszélgetünk. Helyesebben nem is kétoldali beszélgetés ez, hanem egy tanárnőnek szinte anyai visszaemlékezése nyolcadik osztályosaira. — Mindegyiknek felírtam a címét, ők is ígérték, hogy írnak és alkalomadtán fel is keresnek. Mondtam nekik, hogy ne csak vendégeskedésből, hanem olyankor is látogassanak meg, ha baj van, ha valami nem úgy megy az ő kis életükben, ahogy mennie kellene. Mindig is csüggtek rajtam. Olyan melegség futott át karácsonykor, újévkor és más ünnepnapokon, mikor az otthoni le. vólszekrénynyitásra csak úgy dőlt az ölembe az én 41 gyermekem üdvözlete. Ha üdülni, nyaralni mentek, akkor is írtak messze tájakról, sokszor külföldről is... Idővel elfelejthetnek? Van egy „kis tanítványom”, aki még 1951- ben volt nálam elsős. A nyolcadik elvégzése után gimnáziumba, majd érettségivel a kezében a moszkvai műegyetem gépészmérnöki szaká. ra került. Nemrég kaptam tőle meleg hangú sorokat. Megköszönte a fáradozást. Lám, ennyi év múltán sem felejtette iskoláját, nevelőit. És tudom, érzem, hogy a most szárnyra keltek között lesznek olyanok, akik még 1 —20 év múlva is felkeresnek. Ez a ragaszkodás szinte törvényszerű, hiszen úgy szeretem őket, akár az édesanyjuk. És még valami: sosem tettem különbséget a szerény és a jobb anyagi körülményű családok gyermekei közt, sem a jó és a gyenge képességű közt. Az utóbbi, ak esetében mindig arra gondoltam, hogy nekik többször annyi fáradsággal kell megküzdeniük, akárcsak a hármasért is, mint a jófejű pajtásuknak a kitűnőért. Magatartásomért gyönyörű jutalmat kaptam osztályomtól, a végte. len bizalmukat. Legbensőbb titkukkal is hozzám fordultak. — Nem nehéz szülőként érez. nem. Nekem is van egy kislányom. Mikor társaival együtt ő is átvette a jó tanulásért kapott oklevélkét és könyvjutalmat, nem a pedagógus, hanem elsősorban az édesanya örvendezett bennem, az anya örömkönnyeit hullattam. Visszatér osztályára, a már eltávozottra. Arról beszél, milyenek voltak, hogyan sikerült őket jó kis közösséggé formálnia. Ügy kaptam az osztályt, hogy magyar—történelem szakos lévén, legtöbb heti óraadásom volt, ötödikben, hatodikban a számtant is én tanítottam, így én voltam velük együtt leggyakrabban. A sok-sok együttlétnek köszönhetem, hogy igazi közösséggé gyúrhattam őket, szinte egyetlen családdá. Mit jelentett ez a valóságban? Egytized híján négyes tanulmányi átlagot, 8 kitűnő, 2 jeles tanulót és azt, hogy a Vili b-ben a mulasztási átlag tanulónként csupán egyetlen nap, és hogy bukott diákunk nem volt. Osztályomnak több mint fele különféle középiskolákban tanul tovább, másik része pedig szakmát választott, ipari és mezőgazdasági tanulónak mennek. Sokan iratkoztak a csabai Rózsa Ferenc Gimnáziumba. Közülük hatan érettségi után a pedagógiai főiskolára szeretnének kerülni, mások a gimnázium nyomdaipari tagozatára jelentkeztek azzal a céllal, ha Békéscsabán megvalósul a nyomdaipari főiskola, abban folytatnák. (Itt, két zárójel között az is idekívánkozik, amiről Boris Jánosné, az osztályfőnök néni, szerénységből nem beszél, holott • enélkül foghíjas lenne az írás. Megtudom, hogy ő az iskola szakszervezeti titkára és ebben a minőségben nevelőtársai problémáit is a szivén viseli. Könyvtáros, úttörő- rajvezető. Évek során jó nevelő- munkájáért többször részesült elismerésben, így például a múlt esztendőben Moszkvában járt, jutalomutazásképpen, az idén pedig „kiemelkedő oktatási és nevelő- munka” címén rendikívüli fizetés. feljebbsorolásban részesült.) Felkászálódunk apádból és miközben megköszönve a beszélgetést, kifelé ballagunk, az osztályfőnök néni, szinte már csak magának mondja az emlékezés keltette -szavakat: — Nemrég volt az utolsó tanítási nap... Miért sirattam meg őket? Olyan jó gyerekek voltak, mindig példát mutattak a kisebbeknek... Az én osztályomból hárman is kaptak „Kiváló úttörő”- jelvényt, a Karli Kati, a Guller Ági meg a Papp Erzsiké... Jövő héten még utoljára együtt leszünk! Közös kirándulás lesz Gyulára. Még egy kedves napot együtt tölthetünk!... Szinte már tudomást sem vesz rólam, tekintete ragyog, mintha a negyvenegy gyereke közt volna ismét. Huszár Rezső A testvériesség csomagjait küldik színes bőrű pajtásaiknak a szeghalmi járás iskolásai A szeghalmi járás községeinek iskolásai körében már hagyományos szokás, hogy évente ajándékcsomagokat küldenek a gyarmati sorból felszabadult országokban élő kis társaiknak. Ennek a szép és kedves akciónak a szeghalmiak voltak a kezdeményezői. Az ő példájukat követik a vésztői Bartók Béla Általános Iskola tanulói, akik sokféle ajándékot és más ajándéktárgyat tartalmazó és egy egész szobasarkot megtöltő csomaghalmot küldenek Afrikába a megyei és az országos Vöröskereszt közreműködésével. Ugyancsak a népek barátságának és testvériességének a szimbóluma az a gyönyörű album, melyet a füzesgyarmati I. számú általános iskola tanulói állítottak össze és küldenek el a krasznodári VII. számú általános iskolásoknak, akikkel régóta, baráti levelezésben állnak. Az orosz nyelvű kísérőszöveggel ellátott képek, plakátok, rajzok segítségével a füzesgyarmati pajtások bemutatják iskolájuk életét.
