Békés Megyei Népújság, 1964. június (19. évfolyam, 127-151. szám)
1964-06-03 / 128. szám
WB4. június 3. 5 Szerda Cikkünk nyomában Még mindig 15 beteg gyermekről és egy helyiség megszerzéséről van szó i Lapuink május 13-i számában Csak 15 beteg gyerekről vagy ■másról van-e szó? címmel a Békéscsabai Gyógypedagógiai Iskola problémáját tettük szóvá, megjegyezve, hogy az iskolával szomszédos földszöv baromfifelvásárló- helyiséget ha megkaphatnák (ezt a földszöv is csak bérli), bizonyos átalakítással megszervezhetnék abban az iskolareform által is előírt foglalkoztató iskolát. „Mindenütt azt mondták, hogy a kérés jogos — idéztük a cikkben Szanyi Antal, a gyógypedagógiai iskola igazgatójának szavait —, csak valaki tudatosan akadályozza. A földszöv vezetői úgy nyilatkoztak, ha megfelelő kártalanítást kapnak, akkor a helyiséget átadják nekünk.” \ A cikkben közzétettek megvizsgálását kértük a városi tanács titkárságától és a megyei tanács művelődésügyi osztályától is. A városi tanácstól a következő értesítést kaptuk: „A Békéscsabai Gyógypedagógiai Iskola nem eléggé alkalmas arra, hogy korszerű és az iskolareformból adódó követelményeknek megfelelő objektummá alakítsuk óit. Két foglalkozási terem építése és a szomszédos telekből száz négyszögöl terület megvételére volna szükség, ami szakvélemény szerint 220 ezer forintba kerülne s csak átmeneti időre olMama — papa Nemcsak filmen és regényben, hanem a film és a regényírók képzeletének táptalaján, az életben is találkozhatunk olyan esetekkel, amikor a kisgyermek anyjának, apjának a személye egy és más okiból vitás, vagy rég halottnak hitt szülők előkerülnek és követelik gyermeküket azoktól, akik addig pártfogolták, nevelték. Hasonló esetek és változatok számtalanja létezik. Annak megállapítására, hogy ki a vér szerinti szülő, ma már meglehetősen sokféle eszköz és módszer áll daná meg a problémáit. Az iskola- reformból adódó követelményeknek megfelelő megoldás az lenne, ha a gyógypedagógiai iskola új létesítményben nyerne elhelyezést. Helyszíni megtekintés után — a városi tanács vb építési és közlekedési osztálya szerint — az új objektum számára a legalkalmasabb terület a Dobozi és a Gyulai út közötti térség lenne. Előterjesztésükben ezt javasolják. Mindkét megoldás idő és főként pénz kérdése, amit csak a felettes szervek hathatós támogatása mellett lehet megoldani. Törekvésünk arra irányul, hogy az illetékesek erkölcsi és anyagi támogatását mielőbb megkapjuk, akár az első, de még inkább a második lehetőség gyors megoldásához.” A városi tanácstól érkezett levél május 29-én íródott, előtte négy nappal, május 25-én kaptunk választ a megyei tanács művelődésügyi osztályától, szintén a már említett cikk ügyében. A művelődésügyi osztály többek között ezt írja: „A Művelődésügyi Minisztérium 25.172/1964. I. szám alatt intézkedett az imbecillis (súlyosan sérült) és a debilis (enyhén sérült) gyógypedagógiai esetek felmérésére. A felmérés határideje 1964. október 1. A statisztikai összesítés után kerül majd sor az intézményenkénti elhelyezés megszervezésére. Ez természetesen csak olyan keretek között lesz lehetséges, amilyen tárgyi és személyi feltételek rendelkezésre állnak. A névtelen levélíró édesanyát és társait előre is megnyugtatjuk. Nem kell aggódni, mert gyermekeik semmilyen hátrányt nem szenvednek. Maximálisan igyekezni fogunk olyan elhelyezést biztosítani, ami a gyermek szellemi helyzetének megfelel. Egyébként tájékoztatom a szerkesztőséget arról is, hogy előzetes terveink már elkészültek a gyu- lai fiú gyógypedagógiai intézményünk kb. 200 személyessé történő fejlesztésére. A vitatott helyiség ügyében újólag el fogunk járni a városi tanács végrehajtó bizottságánál. Válóban igaz az, hogy több megértésre és az ügy iránti nagyobb szeretetve lenne szükség minden illetékes szerv részéről.” A biztató mindkét válaszban az, hogy mind a városi, mind pedig a megyei tanácsnál igyekeznek megoldást találni a Békéscsabai Gyógypedagógiai Iskola bővítésére, illetve az átszervezés után a foglalkoztató iskolába javasolt gyermekek elhelyezésére. Nem tudjuk azonban — még e válaszok után sem —, hogy az iskola és a szülők kérése, miszerint adja át a földszöv „foglalkoztató iskola” céljára az általa is csak bérelt ba- romfifelvásárló-helyiséget megvalósulhat-e? Az említett cikk fő problémaként ezt említi, mig a városi tanácstól érkezett válasz telekvásárlásról és két terem felépítéséről beszél. Nyilvánvaló, hogyha a szóban forgó helyiség megfelelő — természetesen csak átmenetileg —, akkor érdemes lépéseket tenni megszerzése érdekében, hiszen a földszöv vezetői — Szanyi Antal igazgató szerint — szívesen tárgyalnának a dologról. A „Csak 15 beteg gyerekről, vagy másról van-e szó?” című írásunkban vázolt, sürgősen megoldásra váró ügyet — a közölt válaszok alapján — még mindig nem zárhatjuk le. Továbbra is arra kérjük az illetékeseket, hogy közöljék velünk: megszerezhető-e az említett helyiség, és (ideiglenesen) alkalmas-e arra, hogy ott az iskolareformban előírt „foglalkoztató iskola” tanteremhez és munkateremhez jusson? A távlati tervek előkészítését bizonyára minden érdekelt szülő örömmel üdvözli, de ebben az esetben egy huzavona nélküli áthidaló megoldásra van szükség; és ez az iskola igazgatósága szerint a szomszédos felvásárlóhelyiség átadásával, bérletének megszerzésével megvalósítható lenne. az orvostudomány rendelkezésére és ezek együttes alkalmazásával megnyugtató módon tisztázható a gyermek hovatartozása. A bíróságok, az anyaság, apaság eme tudományos meghatározását perdöntő értelemben is elfogadják és annak alapján Ítéleteket hoznak. Ez idáig rendben is volna. A mi társadalmunkban azonban már felvethető egy olyan erkölcsi vonatkozású kérdés ebben az ügyben, ami azelőtt nehezen lett volna elképzelhető; vajon az „anya” és „apa” fogalmának, a gyermek iránti őszinte, tiszta szülői szeretet, felelősség és nevelési készség tartalmi vonatkozásában, megfelel-e minden esetben a „vérségi anya és apa” fogalma, illetve ténye? Nemrég végezte megérdemelt sorsát bitón egy vér szerinti édesapa, aki halálra kínozta, agyonrúgta gyermekét. A vérségi kapcsolat tehát egyáltalán nem biztosíték arra, hogy valaki szerető szülője, odaadó felnevelője legyen egy gyermeknek. Ennek a fordítottja is tökéletesen igaz: a legcsekélyebb vérségi kapcsolat nélkül is szerető és nagyon szeretett „anyukája”, „apukája” lehet valaki bármelyik gyermeknek, aki tiszta, mély szülői szeretetre vágyik. Ebben az egész mama-papa kérdésben ugyanis a gyermeknek ez a nézőpontja: — Igazán szeretsz engem és mindig? Akkor te vagy az én apukám, te vagy az én anyukám! Rosszul bánsz velem és csak magaddal törődsz? Az idegennél is idegenebb vagy nekem! I e h ónik lacsony termetű, kedé- : lyes ember Bontovics : Imre, az órák mestere, Békés- ! szentandráson. ■ A helyi földművesszövetke- : zet főkönyvelőjével beszélget- i tünk. Tőle tudjuk meg, hogy tavaly októbertől már nem i kell a községbelieknek | Szarvasra vagy Békéscsabára j utazniuk, ha elnémul az öreg falióra, vagy ha elszakad a ’ kedves ajándékként kapott ■ karóra rugója, hiszen a község : központjában, egy sarki épületben működik a földműves; szövetkezet órajavító részlege. Bontovics Imre részlegvezető pedig kedvesen fogadja : a betérőket. A szolgáltatásnak ez az új formája a Békésszentandrási | Földművesszövetkezet segítségével jött létre. Bontovics Imre még 1961-ben felkereste a helyi földművesszövetkezet ; vezetőit. Elmondta: szívesen : dolgozna lakóhelyén, Békés- S szentandráson, ha a szövetkemestere zet segítene ebben. Tetszett ez a kezdeményezés a szövetkezet vezetőinek. A járási tanácsnál azonban nem ment simán az órajavító részleg megnyitásának engedélyezése. Helyiség sem került máról holnapra. Végül 1963 októberében minden együtt volt: a részleg megnyitásának az engedélye, a helyiség, s a javításhoz szükséges szerszámok és felszerelések, amelyeket Bontovics Imre hozott magával. S ezzel a Békésszentandrási 'Földművesszövetkezet vezetői teljesítették a községbeliek több éves kérését. Nyolcadik hónapja, hogy a békésszentandrásiak községükben javíttathatják óráikat. E rövid idő jól bizonyítja: a lakosság, a földművesszövetkezet és Bontovics Imre is megtalálta számítását. És ami a legfontosabb: Békés- szentandráson jól bevált a szolgáltatásnak ez az új formája. (B) Martin Andersen Nexő: Menekülés az erdőből Tíz évvel ezelőtt halt meg a világhírű dán író, a nemzetközi munkásmozgalom kiemelkedő alakja. Finsterberg környékén főleg babákat állítanak elő. Igen nagy kézügyesség kell hozzá, hogy ezzel a munkával az ember megkeresse a mindennapi kenyerét. A férj a legkevésbé fontos személy a házban. Helyette az asszony meg a gyerekek a fő családfenntartók. Ezért a népes család errefelé valóban áldás. A Gessert házaspárnak csak egy gyermeke volt, az is későn született Évekig úgy látszott, hogy a házastársak egyáltalán nem kapnak segítő kezet. De a törpe Caryldis addig foglalkozott a Gessert mamával, addig olvasott rá és itatta titkos gyógynövények levével, míg végre szült, amikor más asszonyok már nagymamakorban vannak, Gesserték a Leina-völgy felső szélén laktak, ott, ahol a Leina vize lezúdul a hegyekből. Kis házukat minden oldalról fenyőerdő övezte. Ha a kisfiú napfényre vágyott/ messze el kellett barangolnia a háztól. Így idejében megtanulta, hogy fáradságos út vezet el az örömhöz. I Különben ritkán volt rá ideje, hogy kifusson a tisztásra és megcsodálja a verőfényes világot, mert korán meg kellett dolgoznia a beteyő falatért. Először a formából kivett babatesteket rakta ki a ház tornácára, míg később már maga préselte kis ujjaival a formákba az anyagot. Édesanyja azután óvatosan kivette a babákat és lesimította a testük szélét, valamint érdes felületüket. Ezt az eljárást még nem lehetett a gyerekre bízni, akit az egyhangú munka szótlanná és komolykodóvá tett. Ha az apa dolgozni ment az erdőbe és magukra maradtak, az anya kissé felengedett. Régi táncmelódiákat meg szerelmi dalokat énekelt fiának, vagy elmesélte a fonóban történteket és beszélt a faluban szokásos vigalmakról. Minden héten egyszer az asz- szony megrakott, nagy kosarával elindult a völgyben fekvő gyárvárosba, leszállítani a félig kész babákat. Hárommérföldes utat kellett megtennie és csak késő este ért haza. Heinz ilyenkor ébren várta édesanyját, aki útjáról mindig hozott neki valami csekély ajándékot. Ha nem érkezett meg idejében, a fiú tudta, hogy a babagyárban nem kapott újabb munkát és így kénytelen volt a következő városba bandukolni. Itt álarcokat gyártottak a farsangra. Többször megtörtént, hogy szegény asszony csak másnap délelőtt vetődött haza. A végletekig kimerültén, mert nagy bugyor anyagot hozott magával karácsonyfadíszek készítéséhez. Ezekből az ezüstös kartonlapokból és a sok fényes papírból csinálták azokat a csillogó, tarkabarka díszeket meg karácsonyfa hegyére tűzendő csillagokat. Édesanyja sok érdekeset mesélt a távoli városokról, s a zárkózott fiú feszült figyelemmel hallgatta minden szavát. Az asszony néha fiát is magával vitte, amikor árut szállított. De Heinz legtöbbször otthon maradt és egyedül még jobban kellett igyekeznie a munkával. A magányos lakásban gyermeki fantáziája lázasan dolgozott és annyira megzavarta, hogy egészen mást rajzolt a babafejekre vagy az álarcokra. Előfordult, hogy elcserélte a babák szemöldökét meg az álarcok szakállát és jót mulatott a dolgon, de sohasem nevetett. Ezek közül az álarcok közül egyesek nagy sikert arattak az álarcosbálon. Heinz mindig alulra dugta a tréfából elrontott álarcokat. De ha egyet kint felejtett, azt az édesanyja rakta el, amíg ő aludt, nehogy meglássa az apja. Különben verés lenne a vége, ami az anyának fájt volna legjobban. Heinz az évek múlásával egyre nehezebben kezelhető kamasszá serdült. Apja sokat panaszkodott, hogy minden áldott szombaton a kocsmában lődörög. A fiú nem szerette az örökké sötét, félelmet keltő erdőt: sehol egy ablak, amelyen át világosság szűrődne be. Gyűlölte ezt a farengeteget. De ugyanúgy gyűlölte a babákat és a gyerekeket, akik játszanak velük. Igen hirtelen természetű volt. A legegyszerűbb dolgok méregbe tudták hozni, és ez lett a veszte. Egy alkalommal, amikor ismét egyedül volt otthon, a babáknak készített leányfejek láttán valóságos dühroham fogta el. Miért is nem került legalább egyszer fiúfej ezekre a babákra? Olyan ellenállhatatlan vágyat érzett egy ilyen fiúfej készítésére, hogy kis zsebkésével azon nyomban nekilátott a puha téglaforma átalakításához. Az eredménnyel igen meg volt elégedve, és amikor édesanyja hazatért, már több tucat fiúfej volt száradásra készen. Legnagyobb meglepetésére anyja nem örült ötletének, hanem keserves sírásra fakadt. Az öntőforma meg az anyag el volt rontva, és bármilyen nehezére esett, mégis szólnia kellett férjének. Az apa kegyetlenül megverte fiát, úgyhogy Heinz majd egy hétig nyomta az ágyat. Ahogy így, fájó derékkal feküdt, nagy elhatározásra jutott: El kell mennie, ki a nagyvilágba, oda, ahol nem nő mogyoróvessző, ahol a gyerekeket nem kényszerítik arra, hogy babákat készítsenek és ráadásul még verést is kapnak. Elvágyott ebből a zord erdőből egy szebb világba, ahol öröm gyereknek lenni. Régen foglalkoztatta ez a boldogító gondolat és most valóra akarta váltani. Vasárnap reggel, amikor édesanyja kosarával a hátán elhagyta a házat, Heinz is felkelt. Apja már kint járt az erdőben. Zsebre- vágott egy burgonyalepényt, majd kis szánkóját elővéve, futni kezdett, mintha üldöznék. Már jó darabot ment, amikor eszébe jutott, hogy édesanyja nem talál ennivalót, ha megjön. így visszafordult és letette a lepényt a ház küszöbére. Néhány lépés után azonban arra gondolt, hátha róka talál jönni és megeszi. Ezért újból visszament és feltette a bur- gonyalepényt az ajtófélfára, ahová a kulcsot szokták tenni. Aztán elindult az erdőbe. De nem a völgybe vezető úton, hanem felfelé. Lassan kapaszkodva haladt mindig feljebb. Verőfényes dél volt, amikor kiért a legmagasabb pontra, ahonnan gyönyörű kilátás nyílt. Itt megkereste a lefelé vivő utat, rádobta magát szánkójára és hason fekve siklott le a völgybe, maga mögött hagyva az ismerős tájat. Félelem nélkül suhant bele a bizonytalanba. Nagyszerű dolog volt ez a szökés. Még sohasem érezte magát ilyen jól. Boldog Balázs fordítása