Békés Megyei Népújság, 1964. május (19. évfolyam, 101-126. szám)
1964-05-01 / 101. szám
■korú nagyterem fűth etette», hogy a színpad absjó- ifit korszerűtlenségét, ne is említsük. A fűthetetlenség mellett ugyan azért is elszokott tőlük a csabai színház, mert tavaly, amikor még havonta egyszer vendégszerepeltek itt, eiőfor- duit, hogy csak negyvenegy néző ült a széksorokban. (•Például a „Hamtefcnek nincs igaza” bemutatóján, de a Majd az utánpótlás című zenés vígjátékra is csak 49-en voltak kíváncsiak.) „Nem könnyű a szervezés” — említette akkor az otthon igazgatója. Ez az álláspont azonban nem egészen helytálló, azóta inkább az bizonyosodott be, hogy a ványaiak egyszerűen nem szeretik ezt a termet. Viszont az éremnek „harmadik oldala” is lévén: nem olyan régen a túrkevei cigányegyüttes műsorán any- nyian voltak, hogy üres helyet nagyítóval sem találhatott volna senki. Lehet, hogy a „könnyű műfaj” és a nótaszeretet még a siralmas környezetet is feledteti? Ez csak akkor jut a ványaiak eszébe, ha tartalmasabb, mélyebb kultúrát kapnának ott?.« Aki ezt csalhatatlanul megválaszolja, elmondhatja magáról, hogy komfoinatív elme. Eddig sokak próbálkozása mondott csődöt. Olyan ez, mint a mesebeli kérdés: ha válaszolsz, tiéd a fele királyság, ha nem, fejed vétetik. Azért ezt nem kell egé- saen szó szerint venni.« j Az ötödik A szomorú nagyteremből nyílik a könyvtár, oda azonban az utca felől is be lehet jutni. Fiatal, szőke asszonyka fogad: „Borsós Béláné vagyok, a könyvtárost helyettesítem, szülési szabadságon van.” Egyetlen helyiség. Berendezése nem rossz, a község azonban nagyobbat, szebbet érdemelne. Igaz, hogy hat fiókkönyvtár is van, a központban eddig 259 az olvasók száma, a külön ifjúsági könyvtárban pedig 430. Bor- sósné különben a tavaly augusztusban nyílt ifjúsági könyvtár vezetője, és már alig várja, hogy visszamehessen „gyerekeihez”, akiket nagyon megszeretett, és ők is megszerették Icuka nénit... A község 30 ezer forintot ad községfejlesztésből könyvvásárlásra, jelenleg 8832 a kötetek száma, hamarosan elérik a tízezret. A legkellemesebb benyomás itt: régen találkoztam olyan nemesen lelkes könyvtárossal, mint Borsós- mé. ötletei valósággal sziporkáznak, rátermettsége pillanatok alatt kiderül. „Felnőtt olvasókat szeretnék toborozni. Sókat. Most azt csináltam, hogy ötven meghívót küldtem azoknak, akik tavaly tagok voltak, és az idén még nem iratkoztak be. Harmincán már visszajöttek... A község vezetői? A tanácstól van bét olvasóm és az fmsz-tőlegy pár. Az iskola igazgatója törzstag. Ez csak természetes. Hányán jönnek naponta? Húszán, piaci napokon harmincán is. De a gyerek- könyvtár! Nagyon vágyódom már vissza. Azt tervezem, hogy a vetítések, mesedélutánok mellé egy-egy „könyvtári kirándulást” is szervezek. Napfény, játék, meseolvasás: csemege lesz a gyerekek számára.” Közben azt is elárulja, hogy a mezőgazdasági technikum kihelyezett osztályának hallgatója, utána pedig könyvtárosi tanfolyamra szeretne menni. Kölcsönzők jönnek, búcsúzunk. | A hatodik A hatodik jegyzetlapon derül ki, hogy az első négyben megint csak a sötétebb színek domináltak. Ez így túlságosan egyoldalú lenne. Mert azért van más is. A művelődési otthon fotószakköre tevékeny; tavaly ilyen nem volt. A honismereti mozgalom is alakul, a község különböző részein tartottak jó néhány ismeretterjesztő előadást Déva- ványa és Sárrét múltjáról, hagyományairól. Tavaszra, nyárra egy-két reprezentatív szórakoztató mű. sort terveznek: a csabai színház is játszik majd szabadtéren. „Nem sok mindez, de többet, ilyen körülmények között nehéz elvárni” — mondja Varjú elvtárs, aki pedig jól ismeri a ványai helyzetet Űj művelődési ház kellene? Az. De ez még a távoli jövő ígérete. Addig is kell azonban tenni valamit. Elgondolás már született: az új moziban egy-egy szombaton télen is játszhatna a színház. A moziüzemi vállalat szívesen engedélyezi. A hetedik Egy éve azt mondták, hogy a község vezetői és a kultúrigazgató nem értik meg egymást. Okkal, ok nélkül? Mindenesetre elég sok bonyodalmat okozott ez. „Már a múlté — válaszol a kérdésre a járási felügyelő — a probléma megoldódott.’’ Az a jó, ha belátjuk: ösz- szefogni, ez a lényeg, és a megfontolt bölcsességet hívni tanácsadóul, nem az indulatokat. Sokszor nehéz és embere válogatja, erre ki, mennyire képes. Sass Ervin PATAJ PÁL: ÉPÜLŐ HÁZAK. Tóth Lajos: •• OREGAPAM — Az 1891-es véres május 1 emlékére — Én öregapám, te lázadó béres, követ emelve védted igazad. ki a tüntetők bátor seregében a törvényig emelted szavad. Csendőrök kardja csépelte a hátad, s futottál a szegénysor felé. és nem tudtad még, hogy ez az osztályharc, mi közel visz a holnap elé, mit nem értél meg, mert urakért koptál véred szívó, kemény robotban, s csak a szándékot hagytad örökségbe bennem és minden utódodban. Fejfádat nézem, s lent járok a mélyben, gondolatban fogom a kezed, vad évtizedek tömény szenvedése ápolja szívemben emléked. Lázadó véred hajt engem bárhova, mikor a rendért harcba megyek, s hallom, mint zúg, énekli dalát az uraknak indult szegény sereg. E véres május fénye ragyog már, mint üzemek ormán a csillag. Lázadó ősöm, minden tavaszunkon köszöntsön friss orgona-illat! ^ye/'iáttAzfiif Q, étiénél — nem tudtuk, hogyan — minden nőt képes volt magába bolondítani. Talán, mert olyan szépen tudott beszélni. Kettejükből lett Kakuk Marci. —■ És hogy került Kakuk Marci színpadra? — Először drámának írtam meg történetét s csak azután regényben! A darabot vagy negyven esztendővel ezelőtt be is mutatták Kispesten. Kőműves Sándor játszotta Kakuk Marcit — kitűnően. De a hatóságoknak nem tetszett — ironikus hangja miatt — és a további előadásokat fl SOrS különös véletlene, hogy a magyar irodalom egyik nagy öregje, aki az írás mellett újra felfedezte és csodálatos tehetséggel szólaltatja meg a kétágú avarsípot, Budán, az Avar utcában lakik. Komor, szürke ablakaival a Déli vasútra néző bérházban. Ha nem ő élne itt, minden bizonnyal rideg, barátságtalan lenne a két földszinti szoba... így azonban — egyéniségének varázsától átfűtve — kellemes, meghitt hangulatot áraszt, a látogató már a bemutatkozás pillanataiban otthon érzi magát. Jenő bácsi, a „Mester”, 75 esztendős. Szikár, csu- paideg termetével, napbarnítottá bőrével, energikus mozdulataival mégis olyan fiatal, hogy bármelyik ötvenéves megirigyelhetné. Derűs, felszabadult nevetését, bozontos szemöldöke árnyékában is mindig csillogó szemét pedig a huszonöt esztendősök is. „Mint a pajkos arkangyal — írja róla a költő —, sok hű-há-val és hamisan kacarászva hunyorog a szeme, mint egy manónak, hunyorog az arca.” Ügy tűnik, birtokában van az örökifjúság balzsamának. Valójában persze nem misztikus csodaszerről van szó, hanem egy mozgalmas, tevékeny, fiatalító életről: — Bányászok között voltam gyerek; festő akartam lenni — akkoriban alakult a nagybányai művésztelep —; igazában zenere születtem: gitár, xilofon, harmonika és főként a furulya; sokáig katona voltam, végigjártam egy háborút; én csináltam Magyarországon először óriáskörzést nyújtón; rendezője, zeneszerzője, színésze, énekese, díszlettervezője voltam a Képeskönyv Kabarénak; muzsikáltam együttesemmel a rádióban; írtam forgatókönyvet Móricz Zsig- mond társaságában; elég jól tudok madárfüttyöt és kutyaugatást utánozni... most olvasok, járom az országot, szeretek együtt lenni iparosokkal, szőlősgazdákkal, gyerekekkel..; még sírásó is van társaságunkban. No meg barkácsolok, farigcsálok is ezt, azt... — Közben azért nem feledkezett meg a prózaírásról sem.. . — Hát... Tavaly Somogybán jártam író—olvasó-találkozón. A könyvtárban teleraktak egy szekrényt a könyveimmel: volt köztük olyan, amelyikre már nem is emlékeztem, hogy én írtam volna. — Az olvasók közül sokan úgy gondolják, hogy leghíresebb figuráját önmagáról mintázta Jenő bácsi... — Kakuk Marci meg én közöttem csak annyi a hasonlóság, hogy mindketten optimisták vagyunk. De élt Nagybányán egy Maticska Jenő nevű festő. Nagyon tehetséges volt és nagyon szerencsétlen. Gyönyörű képei — mert rossz festéket használt — néhány év alatt tönkrementek, megfeketedtek. És élt Török Pista, rossz tanitású, nem is szép arcú barátunk, aki betiltották. Tavaly újra bemutatta a Thália Színház ... talán nem is nagyon rossz a darab. De vigyázni kell, hogy az előadásban ne csak a humoros részletek érvényesüljenek, hanem a lírai is. — Min dolgozik Jenő bácsi jelenleg? — Három kötetem van sajtó alatt. Ezekkel 1966- ig előre teljesítettem írói vállalásaimat. Jó lenne tehát néhány napig pihenni, de nincs rá idő. Gyermekhangjátékot írok a rádiónak, folytatom a „Nagy árnyakról — bizalmasan” kötetet, szeretném végre megvalósítani régi tervemet, anekdotikus formában, mozaikszerűen elmondani élményeimet, tapasztalataimat a zenéről, s talán együttesemet is sikerül újraalakítanom. A legközelebbi napok programja pedig: Békéscsabára utazom, részt veszek a Kakuk Marci színházi bemutatóján. Csengő berreg, egyszerre érkezik a postás egy német nyelvű könyvvel — Jenő bácsi őt is tegezi — és egy jóbarát. Előző este születésnapot ünnepeltek együtt, most mégis olyan örömmel üdvözlik egymást, mintha évek óta nem találkoztak volna. Mindketten marasztalják a vendéget, de indulni kell: nem illik tovább zavarni két bölcs öreg — vagy inkább két örök-fiatal?! — szombat délelőtti meghitt társaságát, DmiIm Győző Bónus István: M A J U SO K Fény játszadoz a házak ablakán, Fák szirmát rázzák kóborló szelek, A nagy térről muzsikaszó árad S menetelnek ünneplő emberek; Virágos és pántlikás az utca, Zászló lobog amerre haladnak, — Dobol a szívem, velük örülök A májusnak, a vidám tavasznak. S eszembe jutnak régi májusok: Befelhözik a víg gondolatom Egy-egy percre, amíg valamennyit Borús emlékként felhánytorgatom. Frissen nyílott virágos kedvemre Zúzmarát szórnak, reá havaznak, De azután még jobban örülök A májusnak, a békés tavasznak.„ Csendőrökről és szolgabírókról Beszéltek a nagyapáim nekem, Akik alázottan, reménytelenül Robotoltak kint a földeken. Számukra nem volt: ünnep, vasárnap, Egykedvűen vetettek, arattak... Hogy tudnának örülni a mai Vidám májusnak, békés tavasznak... Balga virágok negyvennégyben is Májusi kedvvel szirmokat szórtak, Mikor az úton hajszolt katonák, S hazátlan bús rabok bandukoltak; S a kék égen különös morajjal Ezüstszínű bombázók haladtak: Ellenségei minden életnek, Minden májusnak, minden tavasznak. Fény játszadoz a házak ablakán, Dalt dudörásznák kóborló szelek, A nagy térről muzsikaszó árad: Tűnt bánatokra mért emlékezek?.„ Az utca csupa ünnepi zsongás, Boldog, vidám emberek haladnak. — Dobolj szívem, örülj együtt velük A májusnak, a békés taxxisznak!...
