Békés Megyei Népújság, 1964. május (19. évfolyam, 101-126. szám)

1964-05-12 / 109. szám

5 Kedd Ballagás. Nehéz megbarátkozni a gondo­lattal, hogy hétköznap van, any- nyira vasárnapias a kép május 9-én, szombaton* Battonya szívé­ben. A vasút felől, a buszmegálló­tól s a község minden részéből sötét ünneplőbe öltözött felnőttek, fiatalok, matrózblúzos lányok igyekeznek a Mikes Kelemen Gimnázium felé, a ballagási ün­nepélyre. Az épületből orgonaillat árad, mintha a község minden orgoná­ját ide hordták volna. Ez a kedves májusi virág borítja a folyosók­nak, tantermeknek még a pad­lóját is. A tanárok, diákok, szü­lők. hozzátartozók sorfala közt kí­Pedig 5 már, a magáét is bele­számítva, sok ballagást láthatott. Mondja is, hogy úgy harminc­harmincötöt. Azonban mindnek megvan a maga íze, színe, érde­kessége. Milyen kedvesek például itt a vendégek sorában hárman: Kardos Mária, Juhász Rozália, azaz már Tóth Józsefné és Gál Anna. Néhány évvel ezelőtt ők is ide jártak, együtt érettségiztek és most visszahúzta őket a szívük, pedig egyikük sem battomyai. Gál Anna Kevermesen tanít, Kardos Mária — akinek Béla öccse itt van a ballagok közt — a Szegedi Pedagógiai Főiskolán tanul, Tóth- né, Juhász Rozália pedig a domb­Tarisznyaátadás. győzik kéz a kézben, osztályról osztályra a végzősök serege. A búcsúzás hangulatától könnyes, elrévedő arcok... A vonulók aj­káról száll, száll a dal: Ballag már a vén diák ... Mellettem rekedtes hangon megszólal Heszler József, a gim­názium ősz hajú igazgatója: — Az ember sosem tudja meg­hatottság nélkül nézni... egyházi földművesszövetkezeti irodán dolgozik. Számára különö­sen jelentős az ittlét. A férje fel­nőtt fejjel szánta magát a közép­iskola elvégzésére és most ő is ott megy a ballagok sorában, 15 fel­nőtt társával együtt. Olyan meg­ható és felemelő, amint ez a ti­zenhat nő és férfi, a fiatal diák­társakhoz hasonlóan, fekete ün­neplőben és az alsóbb osztályos c// lecke Lakásunkban megszapo­rodtak a legyek. A hűvös napok miatt behúzódtak közénk kellemetlenkedni. Fiatal, friss, nemrég ki­kelt nemzedék tagjaiként fáradhatatlanul bosszantot­tak bennünket. Ízlésük azo­nos lehetett a miénkkel, mert mindig ott tartózkod­tak szívesen, ahol a csa­lád, vagyis a kombinált szoba kombinált lehetősé­gei közt, különösen televí­ziózás és alvás idején. Le- gyecskéink is szorgalmasan gyakorolták a távolbané- zést, némelyik műsorszá­mot még aláírásukkal is hi­telesítették! Az éjszakai nyugalomban azonban nem voltak hajlandók osztozni velünk. A sötétben is fá­radhatatlanul repkedtek. Kedvenc fel- és leszállóhe­lyeik voltak. Esetemben pél­dául a homlokom, továbbá az orrom hegye és a fülem karéja. Idegölő dolog állan­dóan hessegetni őket. Rá­adásul mintha élveznék si­kertelen csapkodásaimat, ugyanarra a helyre többször is visszapimaszkodnak, szinte hallom kéjes kaca­gásukat, mikor jókorát csapva rájuk, helyettük ön­magamat találom el. Ma reggel a mennyezetre tekintve megpillantottam kínzóimat. A végtelen fe­hérségen csordába verődve, mozdulatlanul pihenték esti és éjszakai sürgésük fára­dalmait. Mit lehetne elle­nük tenni? összefogdosni őket? Hogyan? Félévszáza­dos testemmel egyensúlyoz­zak egy széken és arról csapdossak feléjük? Ehhez fiatalaibbnak kellene len­nem. De hiszen gyermekem képében az is vagy oki Re­mek! Majd ő elintézi a kis bestiákat! Am mikor? Kö­zeledik a vizsgák korsza­ka, ilyenkor alig jut idő játékra. Abból raboljon el lógyfogásra? Megvan! Érde­keltté fogom tenni s akkor talán vállalja! Mikor reg­geli álmossággal a szemében felült ágyában és kérdezte, hogy hány óra, nyomban rácsaptam: —* Kislányom, lennél-e vadász? —- Vadász? Ilyen foglalko­zás még nem ö'tlött fel ben­nem, mint életcél — felelte ámulva. —* Nem akármilyenről van szó, hanem légyvadász­ról. Látod ott felettünk azt a falkányi sereget? Rájuk kellene vadásznod. Minden megölt példány beszolgálta­tása esetén ötven fillért kapnál tőlem. Azaz be sem kellene szolgáltatnod. Elég lenne felírnod a megöltek számát, hiszen megbízunk egymásban. Naponta pusz­títs el csak húszat, az már tíz forint. Egyetlen hónap­ban majdnem egy százas üti a markod! Fejét féloldalra fordítot­ta, tekintetét az ablakon át egy virágokkal teli orgona­bokorra szegezte. Látszott, hogy alaposan elemzi az ajánlatot. Mindez mégis pil­lanatok alatt történt és már hangzott is válasza: —> Apu, nem leszek légy­vadász. Ne is haragudj ér­te. Ellenben tudok egy sok­kal olcsóbb, egyszerűbb megoldást, mellyel mégis sokkal hatásosabb a vadá­szat. Engedd meg, hogy ez estig az én titkom marad­jon. A rádióból twist-zene har­sam, lányom nyomban a szoba közepére pattant az ágyból és már önfeledten ropta, nyűtte a táncot. Ré­széről tehát a téma lezá­rult. Aznap, munkám közben többször is elém idéződön a jelenet. Sehogysem értet­tem Gabcsit. Arra gondol­tam, hogy a mi gyerekko­runkban, amikor oly nehe­zen és ritkán adódott efféle jó kereseti alkalom, én pél­dául két kézzel nyúltam volna a jövedelmező légyva­dászati lehetőség után. A választ még aznap este megkaptam tőle, otthon. A szobamennyezet négy sar­káról egy-egy légyfogó ló­gott alá. Látványnak nem szép, azonban szemvillanás­nyi felméréssel is, legalább 40—50 légy tapadt hozzá­juk. Kislányom felpillant­va tankönyvéből, mosolyog­va mondta: —* Látod apu, mennyi légy és mindez fillérekért. —* Igazad van, kislányom, de reggel úgy gondoltam, összekötöm számodra a nem éppen kellemest a hasznossal — próbáltam ál­láspontomat igazolni. Ked­ves legyintéssel válaszol­ta: —* Minek vegyem él a légyfogóktól a munkát. Dórival, Marival meg még néhány iskolatársammal már összeálltunk egy igazi jó keresetre! Megkértük Ica nénit, tudod, aki itt a szövetkezeti kertészetben van, szóljon az érdekünk­ben, hogy a nyári vakáció­ban néhány hétig ott dol­gozhassunk. Ha igyekszünk, akkor egy hónap alatt sok­kal több százast kereshetek, mint légy vadászattal. Rá­adásul egész nap jó leve­gőn, napfényen, sok ember közt tenni-venni, más, mint legyeket öldösni. Talán még nótázhatunk is munka közben. Mikor pedig fá­radtan, csuda nagy étvágy- gyal hazatérünk, milyen jól esik majd az evés meg az éjszakai pihenés! Most én fordítottam fe­jem féloldalt, s a kinti sö­tétséget a szoba világossá­gától elválasztó ablaküveg­re bámultam. Én is elemez­tem magamban valamit, de nem, mint reggel lánykám, a légyvadászati ötletet, egé­szen mást, a tőle kapott kedves, könnyed és mégis súlyos leckét. Gj Rezső Fél éve működik a Békés megyei Szolgáltató Ktsz „Tempó“ részlege A Békés megyei Szolgáltató Ktsz „Tempó” részlege a múlt év végén, december 18-án kezdte meg működését Békéscsabán, hogy kielégítse a lakosság és a közületek alkalmi igényeit. — Egyelőre több az igény, fő­leg a szállítás, az alkalmi fuvar területén, semhogy ki tudnánk elégíteni — kezdi nyilatkozatát Perdi Béla elvtárs, a ktsz elnö­ke. — Sajnos, mindössze csak hét tricikli áll rendelkezésére a „Tem_ pónak”. — Tudják-e bővíteni a tricikli­parkot? — A betker-kölcsömzótöl ka­punk húsz kiselejtezett, azelőtt fagylaltárusításra használt tricik­lit, ezeket még ebben az évben felújítjuk saját erőnkből. — Hányán dolgoznak a szolgál­tató ktsz „Tempó” részlegénél? — Pontosan 187 ember van al­kalmazásban nálunk, ebből 40 női dolgozó, akik főleg az új épületek vagy az ünnepek előtti nagytaka­rítási munkáját végzik el me­gyénk különböző területein. Meg­említem, hogy a dolgozók között húsz cigány is munkálkodik, ök főleg az anyagmozgatásnál, cso­magolásnál tevékenykednek. Pa­naszunk nincs rájuk: főleg a ra­kodók végeznék jó munkát. — Pontosan fél éve, hogy a „Tempó” a lakosság és a közüle­tek szolgálatába állt. Az igények és a forgalmazás forint-összegének alakulását vizsgálva, mit bizonyit az elmúlt félév ? — Azt, hogy a lakosság részé­ről egyre többen igénylik a szol­gáltatásokat, a közületek alka­lomszerű kisegítése pedig a nép­gazdaság vérkeringésének folya­matában szinte nélkülözhetetlen, né válik. Ha a forgalmazás forint- összegét vizsgáljuk, s összehason­lítást teszünk a kezdő első hónap és az április havi forgalom között, a következő eredményt láthatjuk: decemberben 38 ezer forintot, áp­rilisban 420 ezer forintot forgal­mazott ktsz-ünk „Tempó” részle­ge — fejezte be nyilatkozatát a ktsz elnöke. Mintha a község minden orgonáját oda hordták volna lányok által annyi szeretettel varrt népi motívumos, monogra- mos vándortarisznyácskával az ol­dalán itt megy az iskola falai közt, osztályról osztályra, a 18 évesekkel kéz a kézben, velük együtt énekelve. Kik ezek a válóban „öreg diá­kok?” Battonyáról, Mezőhegyes­ről, Kevermesről, Kunágotáról, s a járás más községeiből való taná­csi, termelőszövetkezeti, gépállo­mási, földművesszövetkezeti és más egyéb munkaterületen dolgo­zó nők, férfiak, húsztól ötven évesig, köztük családanyák és apák. — Minket nem parancsolt ide senk'i, magunktól jöttünk és ta­nultunk — mondja egyikük. Szilágyi Lajosné, a gimnázium levelező tagozatának, a vezetője és Szalai György, a most érettségi­ző levelezők osztályfőnöke nagy szeretettel beszél meglett tanítvá­nyairól. A battonyai 16 és az al­sóbb osztályokban őket követő másfél száz felnőtt a bizonyítéka, hogy az iskola részéről teljes a támogatás. Vajon így van-e a munkahely részéről is? A felnőtt tanulók zömének a véleménye szerint igen. Azonban vannak he­lyek, ahol nem éreznek még tel­jesen együtt a továbbtanuló dol­gozókkal e tekintetben. Csupán egyetlen példát: Vass Istvánná, a battonyai Dózsa Tsz növényápoló­ja, családanya, másodéves levele­ző hallgató. Neki is, mint annyi nőnek, a tanulás a harmadik műszakja. Egészségileg jelenleg sincs a legjobban, mégis dolgozik a tsz-ben, dolgozik a családban és amellett tanul szorgalmasan. Szüksége volna tanulmányi sza­badságra, amit a közgyűlés bizto­síthatna minden továbbtanuló dol­gozó részére. Vassné számára is. Eddig azonban nem kapott. A hasonló helyzetben levők ese­te ma már inkább csak részlet a képben, mely sürgősen javítandó ugyan, de mégis csak részlet. Az összkép a levelező végzősök ne­vében búcsúbeszédet mondó egyik társuknak, Czúth Józsefnének a megfogalmazásából kerekedik elő: „Tizenhat egyszerű ember meleg szeretettel és mély meghatottság­gal búcsúzik az iskolától. A búcsú nehéz. Hosszú, küzdelmes négy esztendő áll mögöttünk, s most, a búcsú pillanatában csak a szépre emlékezünk. A közös cél eggyé kovácsolt minket, barátokként vá­lunk el. Hálás köszönetét mon­dunk államunknak, munkahe­lyünknek, az iskola igazgatójának, tanárainknak, mindazoknak, akik a tanulást lehetővé tették szá­munkra ..." Battonyán az idén tizenhatan, a többi járásban, a megyében, az Czúth Józsefné búcsúzik. országban több százan, ezren bal­lagtak az ifjú iskolástársaikkal kéz a kézben felnőtt diákjaink. Huszár Rezső I /

Next

/
Oldalképek
Tartalom