Békés Megyei Népújság, 1964. május (19. évfolyam, 101-126. szám)
1964-05-31 / 126. szám
KÖRÖSTÁJ ___________KULTURÁLIS MELLÉKLET________ J uhász Tóth Sándor cifraszűrje Aki egyetlen napig sem lakott Ezüst György: Öreg házak Gyulán (olaj) Túrán István: Szülőhelyemen Ölelj magadhoz, sasép szülőhelyem! Megfáradt fiad pihenni akar. Messzire űzte szomjazó vágya: Lüktető lázzal hívta a város, S kőrengetegben álmodott rólad. Hányszor pompázott már az akácok Fehér virága június-napon, Mióta búcsút mondtam a tájnak, Hol a gyermekkor ezer varázsa Ügy hullt szívemre, mint harmat [cseppje Hull a mezőkre kéklő éjeken: S hányszor indultam volna örömmel A hosszú útnak, ha üzent a nyár, Hogy újra ring már aranyló búza, És tárt karjával visszavár falum... S most bársony kézzel itthoni szellők Simítják arcom, s tiszta illatú Emlékek árja sodor magával, Mint papírhajót gyors vizű patak. Amerre nézek, volt ifjúságom Napfény-világa harsogva kiált, S tétova lábam lassan elindul Arra, hol egykor csapongva szálltam. Szememben könnycsepp csillan meg [titkon, És úgy köszöntőm a kicsiny tanyát — Hol bölcsőm ringott —, mint ifjú diák Első légyotton álma tündérét. Fekete hintón innen ment messze Két fáradt ember. Most unokájuk Hiába jött el — nem várják többé. De zeng az élet. Kél távol-visszhang: Szüreti dallam szabadon szárnyal, S éjszemű fürtök kicsordult vére Pirosán pezsdül présházak mélyén. Szekerek jönnek. Mézízű nektár Tág hordók szomját szünetlen oltja, S megbékélt szívű, szorgos parasztok Gondredős arcán nem motoz kétség. Fény felé néznek. (Árnyak osonnak Tegnapi ködbe, s ébredő tájon Ígéret-holnap himnusza árad.) önmaguk sorsát bíznák-e másra? Közülük jöttem, s közéjük térek, Ha élet-harcban keli a'friss erő... Gondjuk a gondom, küzdésük áldott. S gyümölcslő nyárról vallanak hittel. Tőlük tanultam helyemen állni. Dacolni árral, viharral — s csenddel; Jövőt dalolni, s hinni csodákban, Melyek az Embert hirdetik fennen.. Tőlük tanultam igazul élni, S ha megtanultam — övék az érdem. Édes az álom lágy anyaölben — Táguló róna, ringasd el fiad! Alacsony, élénk kis öregember, juhász, Tóth Sándor zsadányi lakos. Juhász volt ő maga is, az apja is, nagyapja is; innen, hogy a meghatározás: „zsadányi lakos” nem fedi pontosan a valóságot, mert soha életében nem lakott benn a faluban, mindig csak a pusztán, ott is született 75 esztendeje... Megismerkedésünk egy levéllel kezdődött, két-három héttel ezelőtt. A levél szép, folyamatosan rajzolt betűkkel címezve érkezett meg a szerkesztőségbe, feladója „juhász Tóth Sándor, Zsa- dány, Béke utca 137.” Szíves hangú beköszöntő sorait élvezettel olvastuk. Később tudtam meg, hogy egy 1958- ban, Csehszlovákiában kiadott magyar nyelvű könyv (összeállítója Jurán Vidor, címe: Ordas) Sándor bácsi több oldal terjedelmű írását közli, melyben az öreg juhász a nádi farkasokról ad izgalmas olvasnivalót. Ízes, szép fogalmazással megírt levele is az avatott gondolatfűzőről, élénk fantáziáról és nem kisebb értékű tárgyi tudásról vall. SZ—100-as traktor ekevasa régi edényeket dobott a felszínre. Ezeket Sándor bácsi szedte össze, mert nagy kincs a szemében a régmúlt idők valamennyi emléke, még ha törött, csorbult is az. Aztán így folytatja: (Fonetikusan ír, vesszők, pontok nélkül.) „A régi tárgyakat edénydarabokat csontokat... össze szedtem és megőrzőm míg valaki át nem veszi tőlem a leletek az 1242 évi kort jelzik mert a török hódoltság korabeli edények korántse ojanok nekem van ojan is jó néhány darab vannak a most régiben használatban lévő tárgyak a font a véka icze meszej fsrtáj köblös ojan kétfülü fazék is amej- be egy birka húsát bele lehetet aprítani amejbői a betyárok is szívesen meg vacsoráztak vanak bilincsek békék sok ojan tárgyak ame- jek a Rákóczi György fejedelem idejébe voltak mind ezeket most már át akarom adni azoknak a kik az utókornak meg őrzenék és egynéhány könyvet is a régmúlt időkről szól __Most a volna a végső kívánságom hogy kérésén fél egy valaki hogy a íaluban személyes ösmeretséget sze- rezhesenek nálam . .. Most pedig búcsúzóul nyújtom feléjek a fárad job kezemet a zsadányi termelő szövetkezet tagja vagyok nem mint juhász csak mint mezei munkás mert már az álat gondozónak öregnek néznek ... Nagyon kérem a kedves szerkesztőséget hogy valaki jöjön el és hívja el a múzeum igazgatóját is az ösmer már éngemet Kelt Zsadány 1964 juhász Tóth Sándor’’ Így történt, hogy megszerveztük juhász Tóth Sándor meglátogatását, és Beck Zoltán békéscsabai muzeológus társaságában bekopogtattunk a zsadányi Béke utca 137-be, ahol mint kiderült, az öreg juhász leánya és családja él. Sándor bácsit nem találtuk ott, az egyik unoka ugrott ki érte a tanyára, hogy siessen, megjöttek a hívott vendégek! DéWélé érkezett, zöldmintás cifraszűrben, mosolyogva és szemét hunyorgatva mondta a szemünkbe: „Nem hittem, hogy a mai fiatalság ilyen bátor, hogy nem ijed meg az esőtől, azért nem indultam útnak reggel, gondoltam, úgyse jönnek .. Miután megnyugtattuk Sándor bácsit, hogy egy kis esőtől, zivatartól sem a muzeológus, sem az újságíró nem ijed meg, elégedetten ült le egy kényelmes fonott-székbe, bort hozatott és mesélt a múltról, a jelenről, a nádi farkasokról és a fehér menyétől, Aztán előhúzott egy újságpapírt és egy saját maga által kikészített fehér me- nyétbundát adott ajándékba a muzeológusnak, a másik zsebéből egy török-kori kalapács-fejet, egy kis csomagból cserép-edény darabokat, és végül, amikor már búcsúzkodtunk: egy gyönyörű ciíraszűrt, amit még az ő édesapja csináltatott a leghíresebb debreceni szűrszabónál. Az ajándék értékét elsősorban az ajándékozó nemes gesztusa, önzetlen szíve emeli magasra, bár különben is ritka szép példánya az elmúlt évszázadban annyira divatos és elmaradhatatlan juhász-viseletnek. A búcsú egy újabb találkozás lekötésével történik csak meg, juhász Tóth Sándor bácsinak még rengeteg mondanivalója és ajándéka lesz a múzeum számára. — A bodzasípot és a bodzadudát is megkapják — int a kezével, és egészen addig kint áll az út szélén, míg ed nem fordul a gépkocsi a Nagygyanté irányába hajló útkanyarban. Sass Ervin „A nép nagy barátai még a szegénységbe is követték népüket.” 1945 februárjában, egykori harcostársára, Fényes Lászlóra emlékezve írta le e mondatot Károlyi Mihály. Megrendítő portrét festett a bátor publicistáról, aki emigrációs nyomorúságban töltötte élete felét, mert nem akart kiegyezni Horthy rendszerével. És ugyanebben az emlékbeszédben azt is elmondotta az első Magyar Népköztársaság elnöke, hogy nemegyszer ideológiai vitája is volt Fényessel. Károlyira talán éppen az volt a legjellemzőbb, hogy soha, sehol nem hallgatta el, ha valamit másképpen látott, mint barátai. De mert Fényest becsületes embernek tartotta — „tudtam, hogy azt védi, amit igaznak hisz és azt támadja, amit nem tud magáévá tenni” — életében, halálában kiállott mellette. Az ideológiai határozottságot, „az igazság kimondásá”-t minKárolyi Mihály válogatott írásai dig fontosnak tartotta a kál-kápolnai hatalmas birtok urából forradalmárrá lett Károlyi, de — mint azt már 1946 májusában, az őt ünneplő magyar nemzet- gyűlésben kifejtette: „...Szeretnék egyesíteni minden embert, hiszen közös érdekről van szó; mi az atombomba ellen akarunk védekezni és az atombombapártiak ellen akarunk felsorakozni, tehát e tekintetben nem ismerhetünk sem osztályt, sem vallást, semmit, egy érdek van: megmenteni ezt az emberiséget és ezt az országot is. És meg fogjuk menteni, akármilyen erővel állunk is szemben.” (II. kötet 263. oldal.) Ha Károlyi Mihálynak e kötetek anyagából (s nem utolsósorban özvegyének a mű elején szereplő vallomásából) elénk sugárzó alakját tekintjük, nem tudunk szabadulni a gondolattól, hogy Károlyi bizonyos fokig megelevenedett Jókai-hős. De csak bizonyos fokig! Élete valóban romantikus — ő maga is „fantasztikus rne- sé”-nek nevezi azt — de Károlyi Mihály végül is éppen azért lett azzá, aki lett, mert gondolkodása megszabadult mindenfajta romantikától. „Hűség, illúziók nélkül!” — írta a címet élete utolsó korszakában lejegyzett emlékezései fölé. Illúzi- ótlan szenvedély, okos pátosz, problémákat látó hűség jellemezte őt attól kezdve, hogy — 1918 őszén — a tömegek mellé állt. A Gondolatnál megjelent Válogatott írások elmélyíti tiszteletünket a legújabbkori magyar történelem egyik nagy alakja, Károlyi Mihály iránt. Olvasom, hogy tavaly őszszel egy mélyszántást végző Irzsi Marek: bír a I o ÉL A egmutatom nekik, — gondolta. Most majd mindnek A/] megmutatom. Fognak még nekem táncolni! |f| Mindenekelőtt megtudtam és nem fogok hallgatni arról, hogy ez a Novak már két ízben is kapott prémiumot minden alap nélkül. Továbbá, hogy nálunk egyáltalán nem törődnek a biztonsági berendezésekkel. Bűnös: Ma- terna. Ami Bogacseket illeti, az egy kész tolvaj. Kiállítja magának a kiküldetési rendelvényt és Karlsteinbe utazgat almáért. A prémiumot törvényellenesen osztják szét: mindenki tudja, hogy Kucsera beteg volt és mégis kapott... A legnemesebb törekvésektől és hősiességtől telve mindezt papírra vetette. Azután gondolataiba mélyedt. „Szóval ezt a Novákot nem kellene említeni. Kezességet vállalt értem, mikor kellemetlenségeim voltak az elszámolásnál. Nem lenne elvtársias most megfúrni" Nooák kihúzva. •„Biztonsági berendezések __Matema ... Kellemetlen, his zen hányszor voltunk nála vendégségben, micsoda remek dió- likőrje van. Ráadásul pótolhatatlan partner preferánszban. S mondjuk meg őszintén, a biztonsági berendezésekkel sehol sem törődnek. Maternát kihúzom, kényelmetlen dolog ilyen élesen rátámadni." Materna kihúzva. „Itt van ez a Bogaesek ezekkel a karlsteini utazgatásokkal. Kényes ügy. Az igazat megvallva, nekem is hozott egy zsák almát. Nem is drágán. Illetve teljesen ajándékba. Lényegében ez a Bogaesek nem egy rossz ember, egyszerűen a körülmények kényszerítő hatása ... Nem kell az embereket ilyen esetekben túl szigorúan megítélni." Bogaesek is kihúzva. '„Na: ez a Kucsera ... Persze, ha igazságosak akarunk lennií a prémiumot mimiig így osztották el nálunk. Ez természetesen nem szabályszerű, de a betegnek is jól jön egy kis pénz. Véletlenül megbetegszem és kihagynak engem is.'! Kucserét is kihúzta. Azután csak ült és elmélkedett: -.-.Annyit tudok az emberekről, hogy ha csak kinyitom a számat, a kollégáim felét kidobják. Nem, jobb lesz, ha befogom a számat. Persze kritizálni lehet és kell is. Remélem, ezt nem vitatja senki?" Fordította: Butsi Róbert
