Békés Megyei Népújság, 1964. május (19. évfolyam, 101-126. szám)

1964-05-22 / 118. szám

MW. május 22. 7 Péntek SPORTSPORTSPORT Törölték Szeghalmot a megyei női röplabda-bajnokságból Az ötödik fordulóban három mérkőzést szombaton játszottak le. Gyo­mén szoros küzdelem után szerezte meg a győzelmet a Gyulai Lendület a gimnázium ellen. Az elömérkőzésen a Bcs. Vörös Meteor ifik biztosan győz­tek a Gyomai TK II. ellen, és a Gy. Román Gimnázium is megszerezte első győzelmét. A férfiaknál mindkét vezető csapat biztos 3:0 arányú győzelmet aratott a Dénesmajori TSZ SK, illetve a Gyulai Kinizsi ellen. Szarvason a Bcs. Vízmű nagy küzdelém után tudott csak győzni a lelkes FMG ellen. Sajnos, mint az eddigi fordulókban, most is két mérkőzés elmaradt. A Mezőkovács- háza férficsapata már másodszor nem jelent meg Gyulán, most a Pedagó­gus várt hiába rájuk. Ügy gondoljuk, ez a viselkedés egyáltalán nem se­gíti elő a röplabdasport fejlesztését. A szeghalmi nőket, mivel harmadszor nem álltak ki, a szövetség tö­rötté a bajnokságból és az eddig lejátszott mérkőzéseinek eredményeit megsemmisítette. Eredmények Nők: Gy. Komán Gimn.—Gy. Helyiipar 3:0, Bcs. Vörös Meteor II.— Gyomai TK II. 3:0, Gyulai Lendület-Gyomai Gimn. 3:1, Szeghalom—Elek mérkőzés a szeghalmi csapat ki nem állása miatt elmaradt. Férfiak: Sarkadi MEDOSZ—Dénesmajori Tsz 3:0, Bcs. Vízmű—Szarvasi FMG 3:1, Mezőhegyesi MEDOSZ—Gy. Kinizsi 3:0, Gy. Pedagógus—Mezőkovácsháza mérkőzésen a vendégcsapat nem je­lent meg. A forduló legjobbjai: Mők: Erdélyi, Kocsis (Gy. Román Pénteken Szatymazon sorsolják a lottót A lottó 21. játékheti nyerőszá­mait május 22-én, pénteken dél­előtt Szatymazon sorsolja a Sport- fogadási és Lottó Igazgatóság. (MTI) HORGÁSZÉLET Harcsajárás a Hármas-Körösön Az elmúlt héten négy r.agy harcsát fogtak ki a halászok a Hármas-Körö­sön. Köröstarcsán Budai Gábor és két társa fogott egy-egy íO -kilón felüli harcsát. (A legnagyobb 11.8 kiló volt.) A köröstarcsai szerencsés emberek mellett egy gyomai horgásznak is si­került harcsát akasztani. Nagy örömé­be azonban üröm vegyült, mert a harcsa 1« kilón aluli volt. A tilalmi rendelet végrehajtása alapján ezt a harcsát vissza kellett helyezni a fo­lyóba. Sokak jelenlétében ez meg is történt. Új egyesület jött létre Vésztőn Vésztőn és környékén lakó halászok és horgászok — csaknem negyvenen — értekezletet tartottak a minap. Ezen megalakították helyi csoportjukat. Ezentúl nem kell messzi vidékre jár­niuk az engedélyek szerzéséért, mert a helyi csoport révén intézik ügyeiket. Az emelőhálós halászok összekötője Boldis Béláné. lett, a horgászok -ügyelt pedig Horváth Mihály intézi. Röviden Május 17-én az Intéző Bizottság ülést tartott. A testület úgy döntött, hogy a szarvasi egyesületeknek 1500 forint jutalmat ítél az ivadékmentés­ben elért kimagasló teljesítményért. Ugyanakkor határozatot hoztak az orosházi egyesület horgásztanya építé­séhez nyújtandó 3000 forintos segély adásáról is. Gimn.), Argyelánné, Szabó (Gy. Helyi­ipar), Aliya, Tóth (Bcs. VM ifi), Timár (Gyomai TK II.), Bálint, Paulik, Deák (Gyulai Lendület), Kaslik, Csapó (Gyo­mai Gimn.). Férfiak: Faragó, Szűcs, Anka (Sar­kadi M.), Lovász, Szabó (Dénesmajo­ri Tsz), Szödényi, Mrauvszki, Hor­váth (Bcs. Vízmű), Vincze, Feld, Új­vári (Szarvasi FMG), Máj, Faragó (Mezőhegyesi M.), Nagy H. (Gy. Kini­zsi). A bajnokság állása Nők: 1. Gyulai Lendület 3 3 * 9:1 G 2. Gyomai Gimn. 4 2 2 9:6 6 3. Szarvasi Óvónőképző 2 2- 6:4 4 4. Sarkadi MEDOSZ 3 1 2 5:6 4 5. Gy. Román Gimn. 3 1 2 4:6 4 6. Eleki FSK 2 1 1 3:4 3 7. Gy. Helyiipar 3­3 0:9 3 8. Szeghalmi Petőfi törölve Férfiak 1. Mezőhegyesi M. 5 5­15: 3 l<f 2. Sarkadi M. 5 4 1 13: 4 9 3. Bcs. Vízmű 5 3 2 11: 8 8. 4. Gy. Pedagógus 5 2 3 10: 9 7 5. Dénesm. TSZ SK 5 2 3 6:13 7 6. Gy. Kinizsi 5 1 4 5:14 6 7. Szarvasi FMG 4 1 3 7:15 4 8. Mezőkh. P. x 4 1 3 4: 9 3 2 büntetőpont levonva. ÚSZÁS Vasárnap a Bcs. Kötöttárugyár úszó- szakosztálya úszóversenyt rendezett a békéscsabai sportuszodában. Az idény első megyei versenyén különösen a Bcs. Kötött és az Orosházi Kinizsi versenyzői értek el biztató eredmé­nyeket. EREDMÉNYEK: 100 m ifi férfi mellúszás: 1. Varga (Bcs. Kötött) 1,24,2 mp., 2. Lipták (Bcs. Kötött), 3. Sásdi (Bcs. Kötött). 100 m serdülő fiú gyors: 1. Farkas (Bcs. Kötött) 1,15 mp.j 2. Drienszkl (Bcs. Kötött), 3. Pusztai (Bcs. Kötött). 100 m serdülő leány mell: 1. Hra- bovszki (Bcs. Kötött) 1,35,8 mp., 2. Tóth (Bcs. Kötött), 3. Porkoláb (Bcs. Kötött). 100 m serdülő fiú mell: 1. Bán (O. Kinizsi) 1,28,8 mp., 2. Zsóri (Bcs. Kö­tött), 3. Nagy (O. Kinizsi). 50 m újonc fiú mell: 1. Far­kas n (Bcs. Kötött) 40,6 mp., 2. Mészáros (Bcs. Kötött), 3. Csepregi (Bcs. Kötött). 50 m gyermek fiú mell: 1. Farkas I (Bcs. Kötött) 56,5 mp., 2. Maláta (Bcs. Kötött), 3. Juhász (Bcs. Kötött). ApróhirdetAsek Eladók: Biedermeier garnitúra, sub­lót, íróasztal, kredencek és egyéb háztartási felszerelések. Gyula, Béke sugárút 54. 102264 Fiút vagy lányt tanulónak felvesz Brád szabó, Gyula, Mágocsi u. 7. 102263 Gyermektelen házaspár részére szo­ba-konyhás házrészt keresünk rész­ben készpénzért és részletre. Gyula, Gárdonyi G. u. 7. 102260 250-es nagykerekű „Jawa” jó állapot­ban eladó, Danuviát becserélek, Gyu­la, Dürer u. 2. 102261 Gyulán, Rákóczi F. u. 17. sz. alatt 2 szoba-konyhás utcai házrész lakás­cserével, 2 szoba-konyhás udvari házrész azonnali beköltözéssel kilön vagy együtt is eladó. 1021268 Gyulán, Kapa u. 37. számú ház eladó. Érdeklődni: Szabó Ferencnél, Gyula, Gróza park 1. 102266 31 000 kilométert futott 407-es, 4 se­bességű, egyszínű Moszkvics eladó. Szarvas, Deák u. 8. Telefon: 193. Dr. Kovács. 19023 50 m újonc fiú gyors: 1. Kertész (Bcs. Kötött) 39,1 mp., 2. Uhrin (Bcs. Kötött), 3. Pásztor (Bcs. Kötött). 50 m újonc leány mell: 1. Rankl (Bcs. Kötött) 45,6 mp., 2. Nagy (O. Kinizsi), 3. Vass (O. Kinizsi). 100 m serdülő fiú hát: 1. Farkas (Bcs. Kötött) 1,23 mp., 2. -Drienszkl (Bcs. Kötött), 3. Pusztai (Bcs. Kö­tött). 100 m serdülő leány gyors: 1. Tóth (O. Kinizsi) 1,21,2 mp., 2. Tóth (Bcs. Kötött), 3. Hrabovszki (Bcs. Kötött). 100 m ifi férfi gyors: 1. Benkő (O. Kinizsi) 1,09,1 mp., 2. Gyulai (O. Kini­zsi), 3. Futaki (Bcs. Kötött). 100 m ifi férfi hát: 1. Sín (O. Ki­nizsi) 1,23,5 mp., 2. Lipták (Bcs. Kö­tött), 3. Varga (Bcs. Kötött). 100 m serdülő leány hát: 1. Tóth (O. Kinizsi) 1,35,8 mp., 2. Tóth (Bcs. Kö­tött), 3. Porkoláb (Bcs. Kötött). 4x50 m férfi gyors váltó: 1. O. Ki­nizsi 2,41 mp., 2. Bcs. Kötött II., 3. Bcs. Kötött I., 4. Bcs. Kötött Hl. 4x50 m női mellváltó: 1. Bcs. Kötött 3,25 mp. A TÓTKOMLÓSI FÖLDMÜVESSZÖVETKEZET keres mielőbbi belépésre cukrász­segéde t. Erkölcsi bizonyítvány és ön­életrajz szükséges. Jelentkezni lehet a szövetke­zet központi irodáján, Tót­komlóson. x Mi okozta az Orosházi Kinizsi súlyos kiskunhalasi vereségét? Orosházán nagy elkeseredést keltett a labdarúgás híveinek táborában a Kinizsi elmúlt va­sárnapi kiskunhalasi 5:0-ás ve­resége és nem tudnak magyará­zatot találni, hogy az egyébként előző hetekben elég jól szereplő csapat hogy kaphatott ki ennyi­re? Az együttes keddi edzésén ér­tékelte ki a szakosztály vezetősé­ge a vasárnap történteket és megállapítást nyert, hogy a csa­patnák legalább nyolc tagja mé­lyen formája alatt, lélek nélkül játszott! Ezzel ellentétben a ha­lasi együttes végig nagy akarás­sal és lendülettel feküdt a játék­ba és így született meg az 5:0. Reméljük, a Kinizsi-játékosok okulnak a vereségen! D. F. Az orosházi II. számú általános iskola leányai, a József Attila általános iskola fiútanulói nyerték a járási—városi úttörő négytusa versenyt Pénteken és szombaton rendezte meg a járási úttörő elnökség az oros­házi járási és városi általános iskolák négytusa versenyét. A verseny ered­ményei a következők voltak: Leányok összetett csapatversenyé­ben: 1. Orosházi II. sz. iskola 1254 pont. 2. Nagyszénási Alt. Isk. 1169 pont, 3. Tótkomlósi Ált. Isk. 1154 pont, 4. Rá- kóczitelepi Alt. Isk. 1089 pont. Fiúk csapatversenyében: l. Oh. Jó­zsef Attila Isk. 1327 pont, 2. Orosházi II. sz. Alt. Isk. 1314 pont, 3. Nagyszé­nási Ált. Isk. 1194 pont, 4. Orosházi III. sz. Ált. Isk. 1169 pont. Egyéni összetett versenyben. Fiúk: 1. Szűr-Szabó Bálint (Oh. I. sz. isk) 299 pont, 2. Rajki (Oh. II. sz. isk.) 295 pont, 3. Sárközi (Oh. Hl. sz. isk.) 279 pont. Leányok: l. Török Magda (Oh. II. sz. isk.) 279 pont, 2. Nagy (Tótkom­lósi Alt. Isk.) 265 pont, 3. Geéb (Oh. n. sz. isk.) 259 pont. A japán birkózó-válogatott Békéscsabán és Orosházán A múlt év augusztusában Bé­késcsabán üdvözölhettük a tókiói olimpiára készülő — európai kör­úton, lévő — japán vízilabda- válogatottat. Május végén ismét japán sportemberek látogatnak megyénkbe. Ezúttal a japán bir­kózó-válogatottat látjuk vendé­gül. A vendégek május 28-án, csü­törtökön este 19 órakor Békéscsa­bán, az Árpád-fürdő erre a célra átalakított úszómedencéjében — rossz idő esetén a téglagyári kul­túrteremben — Békés megye vá­logatottja ellen lépnek szőnyegre, május 29-én pedig Orosházán, a II. számú általános iskola udva­HIRDETMÉNY! A Békési Községi Tanács értesíti Békés község lakosságát, hogy a főtéri hid átépítése miatt 1964. má­jus 25-től, hétfőtől kezdve a hid járműforgalma le lesz zárva. Ezen időpont után gépjárművek, lovaskocsik, motorkerékpárok a Cseresznye úti új hídon közleked­hetnek. Gyalogforgalom a híd mellett épí­tendő gyaloghídon fog történni. Felkérjük az autóbuszon utazó kö­zönséget, hogy a váróhelyeken kifüggesztett menetrend-változá­sokat szíveskedjenek figyelemmel kísérni. 82440 HELYI MUNKÁINKHOZ parképítésben jártas dolgozókat és kubikosokat alkalmazunk. Fizetés megegyezés szerint. Vidékieknek munkásszállást biztosítunk. KERTÉSZETI ÉS KÖZTISZTASÁGI VÁLLALAT, Békéscsaba, Szent István tér 7. 98542 rán — rossz idő esetén a Petőfi Művelődési Házban — az Oroshá­zi Spartacus ellen birkóznak. Az Országos Sertéshizlaló Vállalat békéscsabai I. számú (Kétegyházi úti) telepe épít­kezéshez segédmunkásokat vesz fel. 23 Közületek munkaerőigénye Felveszünk azonnali belépésre kő­műves szakmunkásokat. Fizetés épí­tőipari norma szerint. Munkásszállás és étkezés biztosítva. Jelentkezés a gazdaság igazgatójánál. Biharugrai Halgazdaság. 9S3 Felveszünk azonnaU felvételre több éves gyakorlattal rendelkező ‘mély- és magasépítési műszaki ellenőrt, és magasépítésben gyakorlott techni­kust. Fizetés kollektív szerint. Je­lentkezés a gazdaság igazgatójánál. Biharugrai Halgazdaság. 983 Képesített könyvelői oklevéllel ren­delkező dolgozót azonnali felvételre keres a Békési Gépállomás statiszti­kus, illetve üzemgazdász beosztásba. Fizetés megegyezés alapján. Érdek­lődni a helyszínen: Gépállomás, Bé­kés. 82439 A Felsőnyomási Állami Gazdaság (Telekgerendás) Békéscsaba mellett 2 fő hálózati villanyszerelőt, 1 fő víz­vezetékszerelőt és 2 fő mezőgazdasági gépjavításban jártas lakatost keres felvételre. Jelentkezés a gazdaság fő­mérnökénél. Felvétel esetén útikölt­séget térítünk. Felsőnyomási Állami Gazdaság, Telekgerendás. 292 A Békés megyei MHS elnökség motoros klubja rendezésében 98549 a Magyar Népköztársaság 1964. évi sakkbajnokság |. fordulója Gyulán május 24-én, délután 2 órai kezdettel.

Next

/
Oldalképek
Tartalom