Békés Megyei Népújság, 1964. május (19. évfolyam, 101-126. szám)

1964-05-17 / 114. szám

Beck Zoltán: Gyóni Géza diákévei Békés megyében Darázs Endre: Szelíd május, szép fiatalasszony, Büszkén hordod nagy lomb-kontyodat S szebb vagy, mint mikor almavirágok Fátyla fedte nyúlánk arcodat S idegesen, félénken nevettél, De most arcod kerek és komoly, De halmain minduntalan csillan A bújdokló, örömtelt mosoly. Áldott terhed érik már méhedben És kitárod két izmos kezed. Hogy lábadnál vihar meg ne tépje A simuló szerelmeseket, Mert minden nő hasonlatos hozzád, ök is várnak majd apró fiat, Aki előtt szégyen nélkül földre- Térdelnek a harcos férfiak. Űíenés szatíra a Qókai cSzui házban Achim Mihály, az apa elha­tározása egyre inkább érlelő­dött, és az 1900-as év nyara már az elkövetkező békéscsa­bai évek jegyében telt el. Ezt mutatja az a vers is, amely Gyónón' kerül a noteszba, és melyben szarvasi ideáljai Zel­la felé sóhajt a költő Vaj’ mit hoz a Jövő? Szép lassan ringó csolnakán Már partot ért a szép leány, De haj, egyedül! Szerelmesét kísérte éppen, S a szép lányka szép szemében Bánat könnye ül. Távol keletről visszatér-e őt. •. De ím, egy vészmadár sikoltva Uö... Vaj’ ... mit hoz a jövő? A jövő pedig — azaz a csa­ládi tanács — határozatot ho­zott, mely szerint a két Áchim- fiú a következő tanítási évet Békéscsabán kezdi meg. A ha­tározathozatalnál ott volt Achim Károly békéscsabai test­nevelő tanár is, feleségével, és egészen véletlenül erre az idő­pontra esett Szolár Ferenc gyó­ni tartózkodása is, aminek ér­dekes története van. 1900 nyarán ugyanis a VI. osztályt végzett Szolár Ferenc is a supplikáló diákok sorába lépett, és szerencséjére, éppen a Duna—Tisza közti területet — Pest, Bács-Bodrog és Szé­nám vármegyéket — kapta tanárától, Babits Páltól. (A supplicatio kéregetést, koldu­lást jelentett az iskola táp­intézete —alumneuma — szá­mára. A suppljcans diák az iskola bélyegzőjével ellátott könyvecskét kapott, azzal jár­ta kijelölt kerülete gyüleke­zeteit s azok tehetősebb hí­veit. Az adakozók ebbe be­írták az adományt, amit a supplicans időnként postára adott, és ebbe a könyvecské­be jegyezte fel költségeit is. Költsége ugyan nem igen volt, mert majd mindenütt jó szál­lást és hangulatos megvenié- gelést kapott az eklézsiától. Jó intézmény volt a supplicatio, mert a szegényebb sorsú diák­nak jól jött az a rész, amit az összegyűjtött pénzből ka­pott, ezenkívül nagy erkölcsi haszna is volt; vándorlása köz­ben sokat tapasztalt.) így jutott el Szolár Ferenc is Gyónra, ahová nagyon vá­gyott Achim Géza — no, meg Áchim Giza miatt is, akit már két éve nem látott, mivel óvó­nőképző intézetbe járt Pesten. Áohim Géza apja hírből is­merte mér a csabai diákot, és mert Áchim Károly is csak jót mondhatott róla, így Szolár Ferencnek is szerepe lett ab­ban, hogy 1990. szeptemberé­ben az Áchim-testvérek Csa­bára kerültek. Géza VidovsZky Ferenc — volt gyomai jegyző — család­jához került, Mihály pedig egy másik rokonhoz, Kovács L. Mi­hály patikushoz. A gimnázium során, lévő Vidovszky-ház elég nagy volt ahhoz, hogy az egyik szobát — előszobával — diák- kamrának rendezzék be, hol Achim Gézán kívül még két Vidovszky-fiú lakott — akik közül Béla Géza osztálytársa is volt — meg Bánhegyi Ist­ván, a gyulai tanfelügyelő fia. A Vidovszky-kamra s,kültag­jai” voltak: Szolár Ferenc, Molnár János, Gálit Károly, Nagy Miklós és Uhrin László. A jóhírű társasággal sokan ro­konszenveztek még, különösen a Vm. osztály tagjai közül. Achim Gézának eleinte nem nagyon tetszett a sok rokoni szem felügyelete, a fékek meg­szorítása. Ennek kifejezést is ad Idegenben című, első Csa­bán írt versében is: Meguntam a régi kis kört, Az egyszerű kis világot, Nem bírtam el azt a kedves Méla-bús egyhangúságot: Idegenbe vágytam ... A csabai évek Itt vagyok most Idegenbe, Távol messze idegenbe. Jobb világot, szebb világot Hej, csak hiába keresve Idegen világban... Ez az idegenkedés azonban csak a csabai korszak első kis idejére vonatkozik; a szomorú diák hamarosan meleg otthon­ra és kedves baráti körre talál a kamara diákjai és barátai közt. Az egymásra-találásban különösen nagy szerepe volt a diákbandának, mely eleinte csak szűkebb baráti körben, később pedig nyilvánosan is. mint az iskola zenekara sze­repelt. Abban, hogy Aehim Géza Csabán oly hamar magárata- lált, a fent említetteken kívül komoly tartalmi szerepe volt a dr. Rell Lajos — osztályfő­nöke — által Irányított ön­képzőkörnek is. A már „nyom­daszagot szagolt” poéta szá­mára szép kibontakozási lehe­tőséget, fontos fejlődési állo­mást jelentett a csabai önkép­zőkör. Az önképzőkör! összejövete­leken rendszeresen szerepelt verseivel, és rövidesen az is­kola közismerten első költője lett. Nagyban növelte költői tekintélyét az önképzőkör! jegyzőkönyvi dicséreteken kí­vül az, hogy versei megjelen­tek az írj Ldök-ben és a Képes Családi lapokban, valamint az, hogy március 19-én az ő versét szavalták; a Március Idusán címűt. Az Iskolai munka játszva ment a jóeszű és Szarvason jó alapot kapott diáknak, bőven volt tehát módja az alkotásra m és arra, hogy ismerkedjék a várossal. Mint csabai zsengéi közül többriek a hangjából ki­derül, nagyon megszerette új környezetét. Mint diák. ter­mészetesen alig várja, hogy szünet legyen, és hazautazhas-, son a szülői házhoz... A ka-, rácsomyi szünet eseményeiről terjedelmes levélben számol be barátjának, Szolár Ferenc­nek. E levélben is a szülői ház­hoz való ragaszkodásának ad­ja szép kifejezését. Érdemes idézni belőle! „Én Ferkóm! Mámoros fővel írom e leve­let!... No, csak ne mosolyogj! Tudom, megint félreértettél! Nem a jó-ó-bornak mámorát, gőzét értem, bár mondhatom, hogy e pár nap alatt Jó Gyón falu vizét még nem Izleltera- meg, mégis most az Igaz öröm mámorát értem. Nem kívánom most ezt neked fejtegetni; a te hasonlóan, együtt érző keb­led megérti azt, mit jelent a szülői házba visszatérőnek szí­ve boldogsága!?...” Az első csabai évet minden tekintetben jelesen végezte a két jóbarát; , az Acnim-fiúk édesapja, aki Csabára látoga­tott, meg volt elégedve fiai fej­lődésével, tanulmány! sikerei­vel. 1901 nyarán Áchim Géza is a szuplikáns diákok sorába lé­pett; Borsod, A bau: és Zemp­lén megyék tartoztak a kerü­letéhez. A sok’ szép élményt nyújtó nyári utazás után újra tanév következett Békéscsa­bán: az utolsó. A szűkebb ba­ráti körben történtek változá­suk; Áchim Mihály a soproni Susmus a címe Szinetár György kétrészes, zenés sza­tírájának, melyben egy kö­zépszerűnek is gyenge, mégis tehetségesnek kikiál­tott színdarabszerző susmu- solása lepleződik le a kö­zönség színe előtt. Miszlay István, a rendező, látva az operettkönnyűségű szöveget, bátran előtérbe engedte a könnyedséget, a nem egyszer burleszkszerű vidámságoit és így ahelyett, hogy erőltetett tanmesét adott volna, jókedvre derítő produkcióval lepte meg a közönséget. Ebben nagysze­rűen kezére játszik Suki Antal, kinek díszletei szín­hadapród iskolába ment, Szo­lár Ferenc három testvére Sel- mecre került, a Vidovszky-ka- marába pedig új tagként a régi szarvasi ismerős, Katona Sán­dor költözött be. Az önképzőkörben ebben a tanévben már vezéregyéniség volt Aehim Géza. Hazafias és szerelmes verseivel általában mindig nagy sikert aratott. Azonban nemcsak költészeté­vel, előadói tehetségével is meg tudta kedveltetni magát. Nagy sikere volt, mikor az új gimnáziumépület avatásán Ka­tona Sándorral — magyar ru­hában, kardosa« — a „Maróti bán” testvérjelenetét, a „fel­ismerést” szavalta. Előadómü- vészetüket nagyban segítette, hogy Pataki József színművész, Rell Lajos szarvast barátja, a Nemzeti Színház tagja műsza­valásból és esztétikából kü­lönórákat tartott a gimnázi­umban. Élőadásai, művészi produkciói nagy hatással vol­tak a kör tagjaira, és ered­ménye nem is maradt el a későbbi ünnepélyeken, műso­rokon... E tanév márciusában (1902) a nemzeti ünnep alkalmából meghirdetett pályázaton Aehim Géza kapta ódájáért a 10 Ko­ronás pályadijat. A jutalom átadásakor az elnök örömét és megelégedettségét fejezte ki, hogy a pályadíj méltó helyre került, a kör egyik legdolgo­sabb tagja tulajdonába. Azt Is megállapította, hogy „Aehim Géza abba az irányba kezd térni, aki a költészetet akkor szereti, ha abban tartalom is van...” Ezt a versét („Március 15-én”) méltónak találták arra. hogy az ünnepségen nagy nyil­vánosság előtt is elszavalják. A közönség hatalmas tapssal ünnepelte. Ez már Igazi költői siker volt... Az érettségi jelesre sikerült, csupán egy jó csúszott be, fi­zikából. A csabai évek tehát minden tekintetben sikerültek; a ko­moly, jó iskolában, az eleven érdeklődésű baráti körben, a magas színvonalat képviselő önképzőkörben egyéniséggé tudott válni Gyóni Géza, el tudott Indulni a magyar iroda­lom országúti án, hogy ha nem ,is hosszú, de harcos életpályá­jával sokak által kedvelt nagy költő legyen. vonalra törekvésének újabb bizonyítékai. A színház mu­zsikusaiban Behár György -zenéje méltó közvetítőkre lelt A dr. Gippert Lászlóné által vezetett zenekar együtt lélegzik a szereplőkkel. Az előadás táncai külön bekezdést érdemelnek. A tam-tam dob ütemére járt törzsi tánctól a tangón át a twist-ig, szerepel itt min­den. Sallay Eta, a vendég­koreográfus derekas munkát végzett betanításukkal. Az akrobatikai készséget és tu­dást igénylő számok és a twist-paródia láttán azon­ban olyan érzésünk volt, hogy némely részükben perbeszállnak a jóízléssel. Ami egy revü keretében, táncakrobaták előadásában könnyed, esztétikus lát­ványt nyújtana, az a színé­szek produkciójában nehéz­kesnek, izzadságosnak tűnt. A koreográfusnak abból kellett volna kiindulnia, hogy a Jókai Színház színé­szei nem akrobaták, sem nem társastánc-bajnokok. Visszaidézve a premieren látottakat, a zajos, pergő előadást, a szereplők közül az epizóilisták bukkannak fel az emlékezet képernyő­jén leghamarább. Például a biztosítási ügynököt alakító Gyurcsek Sándor vagy Sándor Imre színházi szol­gája, és Joó Piroska, Vilma szerepében. Dunai (Beck György), Ti­szai (Demény Gyula), Drá­vái (Kürti Lajos), a három igazgató, noha azonos szitu­ációban, majdnem egyazon dialógusokkal volt kényte­len beérni, mégis mindegyi­kük nemcsak külső megje­lenésével, hanem szerepük egyéni megragadásával, egymástól elütő művészi játékkal bizonyították, hogy jó színészek sosem árnyé­kai egymásnak. Mátray Mária által formált újság­írónő olyan volt, amilyet az életet parodizáló Susmus megkövetel. Bánffy Frigyes, mint civilben lévő rendőr­százados, nyomozóként kissé hivatalosabban is mozogha­tott volna; így a maga köz­vetlen, kedves modorában inkább családtagnak hatott a Baranyi házban. Márton mai fiatal író alakját né­mileg fiatalabbnak kép­zeltük. Egyébként Darabos Ferenc jól illeszkedett sze­repébe, azonban mintha időnként kiütközött volna előző alakításainak egyen­ruhás (Potyautas), frakkos (Dankó Pista) a Susmusba nem illő snájdlgsága. A fő­szerep figuráját, Baranyi Bálint írót Székely Tamás’ személyesítette meg. A fel­adat a tehetséges, rutinos művészt nem tette különö­sebben próbára. Játékának értékét vastaps fémjelezte, Széplaky Endre, Baranyi Ákosnak, mint öccsnek és jogtanácsosnak a szerepé­ben, a tőle megszokott ko­mikus! bővérűséggel végig bolondozta és táncolta a darabot. Romvári Gizella, Baranyi Bálint Éva lánya­ként ismert kedves játék­stílusában mutatkozott, időnként (mint a lányszoba jelenetben) tapsra ragadtat­va a közönséget. Déry Má­ria, a „nagy írónő” titkár­nője, hitelesen állította a néző elé ezt a félkönnyű nőtípust. bár játékából mintha1 hiányzott volna az átélés folyamatossága. Dé­nes Piroska (az író házve­zetőnője) sajátosan egyéni modorát adta. A Susmus nem karátos darab, afféle piros virá- gocska a kalap mellett. Így is fogadtuk. ti. Gyóni Géza, a békéscsabai diák. A Vidovszky-ház. (Sülé István rajza.) Dénes Piroska és Székely Tamás a Susmus egyik jelenetében.

Next

/
Oldalképek
Tartalom