Békés Megyei Népújság, 1964. május (19. évfolyam, 101-126. szám)

1964-05-01 / 101. szám

BÉKÉS MEGYEI Világ proletárjai, egyesüljetekI A MEGYEI PÁRTBIZOTTSÁG ÉS A MEGYEI TANÁCS LAPJA NÉPÚJSÁG 1964. MÁJUS 1* PÉNTEK Ára: 90 miér XIX. ÉVFOLYAM, 101. SZÁM Hetvenötödül májusi seregszemle | Mérföldkövek | KÖRÖSTÁJ | A rádió műsora | Sport | Többfelé eső ♦ Koszöntjük a munkásosztályt, megyénk minden dolgozóját Nagy ünnepünk, május elseje, hetvenegy edszer köszönt ma ránk. Tizenkilencedik éve ünnepli szabadon e napot a dolgozó magyar nép. Május elseje a népek összefogásának, a proletár- nemzetköziségnek nagy ünnepe. E napon népünk forró üdvöz­letét küldi a baráti népi demokráciáknak, amelyek velünk vállvetve építik országukban a szocializmust, követve a Szov­jetunió nagy példáját. Üdvözletünket küldjük a világ minden népének, amely szabadságáért, a békéért harcol. Köszöntjük népünk vezetőjét, pártunkat, szeretett Köz­ponti Vezetőségünket. A pártot, amely több mint négy évti­zede vezeti a magyar munkásosztály, a magyar dolgozó nép harcát a szocializmus győzelméért. A pártot, mely hősiességgel áll helyt ebben a kemény küzdelemben, s győzelemről győze­lemre vezeti a munkásosztályt, szoros egységbe forrva egész dolgozó népünkkel. Ez az egység teszi május elsejét nemzeti ünnepünkké. A világ dolgozóival való összefogás napja egy­ben újfajta hazafiságnak, a szocialista hazafiságnak demonstrá­ciója. Internacionalista hazaszeretetünk kapcsol össze bennün­ket a világ első szocialista államával, a tartós béke szilárd vé­delmezőjével — a Szovjetunióval, s mindazokkal a népekkel, amelyek, úgy mint mi, szeretik szülőföldjüket, amelyek nem tűrik, hogy az amerikai hadianyaggyárosok és bankárok gyar­mattá és csatatérré tegyék hazájukat. A párt májusi jelszavai köszöntik és mozgósítják szerve­zett dolgozóinkat a VIII. pártkongresszus határozatai végre­hajtására, második ötéves tervünk megvalósítására. A második ötéves terv negyedik évének fokozott követelménye, kemény próbája dolgozóink munkakészségének. Munkásosztályunk ki­állja ezt a próbát, erre biztatást jelentenek az 1964-es esztendő első negyedéves szép termelési eredményei. A mezőgazdaság állami szektorainak munkásai és a termelőszövetkezeti parasz­tok, az ipari munkásokhoz hasonlóan felzárkóznak a termelési feladatok végrehajtásához. A hosszú tél által okozott munka­lemaradásokat pótolják. Értelmiségünk nagy többsége — mű­szakiak, egészségügyiek, pedagógusok, a vállalatok, intézmé­nyek dolgozói — saját posztjukon tudásuk legjavát adják má­sodik ötéves tervünk sikeres megvalósításához. Köszöntjiik asszonyainkat, dolgozó és tanulóifjúságunkat, akiknek népi demokráciánk adta meg jogaikat, érvényesülési lehetőségeiket, s akik egyre nagyobb szerepet kapnak a társa­dalmi, a politikai életben és a termelésben. A nők és az ifjak épülő szocializmusunk szilárd támaszai. A májusi zászlók ünnepre, harcra hívnak. Harcra hívás ez az ünnep, mert folytatója és előbbre lendítője a hétköznapok küzdelmeinek, a békés építésnek, mely népünk számára is egyre közelebb hozza a szocializmus győzelmét. Ez a nap új lendületet ad munkánkhoz és hozzájárul a proletárnemzet­köziség zászlaja alatt tömörült népek és a nemzetközi munkás- mozgalom erejének növeléséhez. Emeljük a májusi zászlót magasra, hogy új munkára, új harcra, új feladatokra lelkesítsen, és győzni fog igaz ügyünk. Éljen május elseje, a világ dolgozóinak nagy ünnepe! SZAKSZERVEZETEK MEGYEI TANÁCSA Telefonon jelentették: Befejezte a tavasziak vetését a szarvasi Dózsa Tsz A szarvasi Dósasa Termelőszö­vetkezetből tegnap telefonon je­lentették szerkesztőségünknek, hogy április 30-án befejezték a tavasak vetését. A szövetkezet­ben nyolc erőgéppel és 12 pár ló- fogatos vetőgéppel dolgoztak az elmúlt hetekben. Az őszi kalászosok vegyszeres gyomirtását is befejezték. Tizedszer kapta meg az Élüzem címet a Kétegyházi Érdért Vállalat A Kétegyházi Erdőgazdasági és Faipari Értékesítő és Készletező Vállalat az idén tizedszer lett Él­üzem, mert elnyerte a Miniszter- tanács és a SZOT Vörös Vándor­zászlaját. Az ünnepségen 17 Ki­váló Dolgozó jelvényt és oklevelet, azonkívül 75 ezer forint jutalmat osztottak ki. Érdekes körülmények között nyerte el a kitüntetést a kétegy­házi vállalat. Múlt évi tervüket az árubeérkezés kiesése miatt 80 százalékra tudták csak teljesíteni, ennek ellenére a vállalat dolgozói éves tervükhöz viszonyítva 200 000 forintot meghaladó többletnyere­séget értek el. Idei első negyedévi tervüket fél milliós többletnyere­séggel 130 százalékra teljesítették. Az üzem dolgozóinak 60 száza­léka a törzsgárdához tartozik, kö­zülük tizenöten most kapták meg a jelvényt. Városunk és járásunk mezőgaz­dasági üzemei közül az állami gazdaság másodszor kapta meg az Élüzem címet, két alkalommal pe­dig a Minisztertanács és a SZOT Vörös Vándorzászlajának lett az őrzője. Az Élüzem kitüntetést ér­demelte ki a Gyulai Gépállomás is, míg a Minisztertanács és a SZOT Vörös Vándorzászlajával ezúttal a szabadkígyósi tangazda­ságot tüntették ki. Ipari üzemeink közül — mint már hírt adtunk róla — a Minisz­tertanács és a SZOT Vörös Ván­dorzászlaját nyerte el a harisnya­gyár, a tejporgyár szállító válla­lata pedig az Élüzem cím birtoko­sa lett. Az OKISZ vándorzászlaját és Az Ország Kiváló Kisipari Szö­vetkezete címet kapta a fa- és fémbútoripari ktsz. A Békés me­gyei Vendéglátóipari Vállalat ver­senyében az első helyet és az ez­zel járó ötezer forint jutalmat a gyulai telep harcolta ki magának. A május elsejei ünnepségeken büszkeséggel gondolhatunk azok­ra a dolgozóinkra, akik munká­jukkal a legnagyobb elismeréseket vívták ki maguknak, üzemüknek és ezen • keresztül városunknak is. Éljen május 1, a munkásosztály nemzetközi harci seregszemléje!

Next

/
Oldalképek
Tartalom