Békés Megyei Népújság, 1964. április (19. évfolyam, 76-100. szám)

1964-04-12 / 85. szám

Költészet Napja Kassák Lajos Fodor József Mátyás Ferenc: A fájdalom szobrát Oltárkápolna őrzi híven tolakvó barokkor! díszben Róma legendás templomában — márvány leikével szinte számyaL Mintha most emelné ölébe halott fiát anyja és élne — szívedbe fájdalom villámlik, s tárgyteste fehér hússá válik. Engesztel és, megváltás árad Jézusról, aki kínhalált halt, s anyja arcáról, — mily magasztos, mintha te emelnéd magadhoz. Fia holtteste fölött néma — Akárha apámat nézném ma anyám ölében kinn a pusztán, s sorsomat is előre tudnám. Mintha apám látnám a márvány fényében, ki otthagyott árván, kinhalált halt, hogy megvirradjon, s szelleme bennem feltámadjon. Kassák Lajosr CSILLAG Bámultam a csillagot mely homlokát díszítette pedig nem is angyal fekete bika volt amilyeneket Picasso varázsol papírjaira Hemingway rajong értük írásaiban. Bámulom a csillaggal díszített fekete bikát aztán elfordultam a spanyüT szadizmusra gondolva amely holnap vagy holnapután térdrekényszeriti a porondon. Ez a látvány már nem kívülem bennem él. A kiömlő vér rámtalál városok sikátoraiban diadalívek alatt börtönök kapuinál szerelmeim rózsaligeteiben betűim mocsarában, Április 11-én, József Attila születésnapján rendez­ték meg először Magyarországon a Költészet Napját. Ünnepe volt ez irodalmunknak, költészetünk kedvelői­nek, egész kulturális életünknek. Az alábbi kis válogatás, ha természetesen nem Is tel­jes igényű, de hű és meggyőző képet ad mai költésze­tünk gazdag áradásáról, magas tartalmi és formai színvonaláról. Benjámin László: Negyvennyolc Látod, nem is vagyok öreg: Számolom még az éveket. Fájt valaha? — már meg se döbbent, úgy mondom: két év múlva ötven. Mondanák is, ha most meghalnék: „Istenem, milyen fiatal még." Többet tud egyre a halálról, mégse hal meg a csodaváró, a nagyobb sors hívője bennem, a dolgommal — elégedetlen. Nem fél a rám-lesö gonosztól, inkább újabb portyákra unszol, nem enged kényelemben ülni, buta szoborrá merevülni. Nyolc évekkel a negyvenen túl sem vagyok még a kezdeten túl: az a kevés, ami mögöttem, csak bevezetés lesz a könyvben, az csak az előszó a műhöz, csak a tolifogás a betűhöz, a lélegzetvétel a hanghoz, mag a virághoz, rügy a lombhoz, Világnyi munka gyűlik itt benn, és én még nem mondtam ki mindent — még mindig nem mondtam ki semmit kínok közt csak készültem eddig, hogy a világot megteremtsem s akit szeretek, megszeressen s akit nem állhatok, ne álljon s aki apátián, rámtaláljon. Illyés Gyula: KUNHALMOK Kunhalmok ti, a sokhalú, bő Obtói e kis Kapósig elfüzérlő dombok, csönd állomások, nyomjelző vakondok — túrások, mesék babszemei, hogy hol fúrt az a Szomj, bújt az az Éh előre — oly mélyen, hogy már a földalatti múltban - mély idehozott bennünket, kifultan tántorgó népet szabad levegőre: ti vagytok a mi-katedrálisairik! „Márvány-zenék?!” Öh, csak módunk szerint, így, sárból! — óh ti piramisaink! Mert mégis föltörő vágy s hit nyomát zengitek! Idegen hallja nomád dobotok tompa tam-tamját: tovább! Csepeli Szabó Béla: Őrzöm a Napot A láthatár mély, kavicsos alján tüzet szít a márciusi szél: ülök hűvös makadámok halmán füst-subájú, merengő legény. Messze a kék, szakadozó éjben, t mint hatalmas kőszáli madár, megmozdul és rámsuhint keményen öles arany-szárnyával a gyár. Szülőföldem, apró öreg házak, s új paloták népe, társaim: féllobbanok íme a világnak itt a munka termő tájain™ Tudjátok-e? A zajló Dunánál él egy kócos, álmodó legény, a szél füstöt suhogtat a vállán s dalok szállnak élete egén. Hajnalodik. Ég, lobog a máglya. Ceruzám egy szénfekete bot Elmerengve nézek a világba, a hű pásztorként őrzöm a Napot Ladányi Mihály: Ó, szülőföld O, szülőföld, nem fogadsz zászlókkal és lüdvözlőbeszédekkel, csak bólintasz köszönésemre és elém tartod sáros utcáidat, csak elém tereled bámcsz gyerekeidet, [öregasszonyaidat, alkonyati konyhák füstjét, fűszeres vacsorák szagát, és így fogadsz. Es megengeded nekem, hogy azt mondjam: haza jöttem, éa megengeded, hogy megöleljem elfáradt öregeimet mielőtt újra mennék, hogy megveregessem a lovak tomporát és az ivóban kinyújtsam lábam az asztal alatt, és hadonásszak a füstben a többiekkel, mielőtt újra mennék. Mindig kegyes vagy hozzám, aki csak hűtlen csavargó vagyok, felpattintod a világ fedelét, hogy megmutasd, amit mindenfelé keresek. Holdat gurítsz a főtér fölé az én gyönyörűségemre, és arany tócsákká varázsolod, lám a szekerektől felvert utakat, felém tereled a kutyák elnyújtott énekét és pusztáid szagát, hogy majd a város dzsungelében eltévedt ebként kóboroljak és keserű szájjal rágjam emlékeimet. Nem iszom alkoholt de berúgok egy jó hírtől vagy magához ölel egy festmény amit a nyárspolgár nem ért. Tiszta mezőkön is így kerülök csapdába. Rozoga írógépnél ülve csatangolok tovább idegenek között s mégis váll váll mellett és emlékezve arra a csillagra amely egy fekete bika két szarva közt ragyogott. Fodor József: Percek hintái Észrevétlen ment él az ifjúság S az átmenet Szemet Befogó kedvesként tartott puhán Es ringatott, mint anya, ha fián Gyógy-kés éle vág Sebet: Nem úgy fáj majd azután. Kcsen-túli lágy bódulatok, Zsibbasztva, ébresztve sebem, Enyhítgetők ti, irgalmasok, Mint kín nem esett semmi sem, Csak tompán érzem, drága jók, Hogy újra csendesebb szívem. Óh orv, cinkos, lágy szembekötés, Villám, — ncm-érzett-élű kés, Zsongassátok a készülőt, Még új s új átmenet előtt Óh futás: s mint ki ott áll egy helyen, Gyógy-kés, seb-él, mint simító selyem; Ez is, az is, hogy szalad, S ami marad Velem: Fogyó Iát, mint orv pere arat, S bolond nagy életszerelem. Garai Gábor: Félóra magány Fölzaklat ez a félóra magány, s meghódít, bár te hiányzol belőle: imbolygók fenn a percek teraszán s játszom: lebukhatnék az utcakőre. Vigyázz: nekem kedves az életem — veled szeretném folytatni halálig — s ellened se szívesen mímelem az öngyilkosok ledér mániáit, — hut légy velem a kísértés fölött, húzó mélységek ellen légy kitárt kar; s az ég trapézain se szédülök messzi szerelmed lenge támaszával; mert azt üzented, eljössz, megölelsz, és egy napon végleg nálam maradsz már.- Mondd: otthonunkká épül mind a perc mely nélküled most oly vigasztalan száll. —wmmmmmmmm.mmmmmm Illyés Gyula László Ladányi Mihály Csepeli Szabó Béla Mátyás Ferenc Garai Gábor

Next

/
Oldalképek
Tartalom