Békés Megyei Népújság, 1964. április (19. évfolyam, 76-100. szám)
1964-04-12 / 85. szám
KÖRÖST AJ ___________KULTURÁLIS MELLÉKLET___________ M ost az a vágyam, hogy leérettségizzem — Tanárnő szeretnék lenni —A nép Goulart mellett áll — Mint mindenki az országban, én is nagyra becsülöm — Láttam Hruscsov elvtársat! — Az iskola nevelési elvei megegyeznek az otthoniakkal — Azt kell nézni, hogy mit csinálunk ott délután Öt kérdésre válaszol harmincöt diák Tizenhat évesek és meglepő, hogy milyen ügyes választ adnak, ha külpolitikáról vagy éppen a szocialista embernevelésről kérdezed őket; csak győzd jegyezni, amit mondanak. Egy egész osztállyal elbeszélgetni már sokkal nehezebb dolog, jobb tehát, ha segítségül hívod a papírt és a ceruzát, s Kro- pok Lászlóné tanárnő, a békéscsabai gimnázium Il/d. osztályának főnöke sem neheztel azért, hogy megzavarod az órát... Figyelő tekintetek, érdeklődés. Az egész osztály érdeklődik: észre kell venned. Bencsik Máté, a novellista (jobbról a második pádból) kiosztja a tiszta papírokat, aztán elhangzik az első kérdés. Írnak. O Mi az életcélja, választott-e már élethivatást és mit gondol: meg tudja-e valósítani? Harmincöt lány és fiú hajol a pad fölé. Másodikban ilyet kérdezni?! Élethivatás, választottam-e már? A hirtelen készített miniatűr statisztika szerint húszán már választottak, tizenhármán határozatlanok, egy még nem választott, és egy semmit sem írt erre a kérdésre. „Tanárnő szeretnék lenni, történelem-földrajz szakos. Ha nem vesznek fel, akkor sem fogok elcsüggedni, hanem a következő évben újra pályázok” — írja Kovács Márta. „Más életcélt nem tudok elképzelni, mint tanítani az embereket” — olvasom Szabó Mária sorait. Érdekes, hogy a lányok (ők vannak többen az osztályban) zömmel a pedagógus- pályát választották, és annyi szívvel, szabad legyen ezúttal ideírni: lelkesedéssel írnak róla, hogy az egy-egy esetben már valósággal megható. Kőváry Ernő Péter viszont nagyobb fába vágta a fejszét: „Szeretnék tudományos és irodalmi téren tevékenykedni. Végső célom, hogy egy személyben egyesítsem a gyakorló-orvos tudóst, filozófust és az írót! Tisztában vagyok a nehézségekkel, de úgy érzem, menni fog.” S a többiek? Változatos elképzelések: Bándi Margit úgy érzi, csak tolmács lehet, semmi más, Zsilák Mihály kertész, (nem csoda, a papája kertészmérnök!) Nagy Zsuzsa ápolónő, Farkas Erzsi pedig még csak ennyit ír: „Most az a vágyam, hogy leérettségizzem ...” Sok sikert Erzsiké, és ha megengedik, diktálom a második kérdést.i. O Mit tud a brazíliai államcsínyről és annak hátteréről? A kérdés fogas. Hallgatnak rádiót, televíziót is sokan néznek, a brazil-helyzet azonban tizenhat évesek számára még nem olyan izgalmas, mint... mint például egy színházi közvetítés. Ez a valóság, így van, kár lenne bármit is belemagyarázni. Az osztály fele bizony nem tud mit írni. Akik válaszolnak, ha nagy vonalakban is, de ismerik, mi történt Brazília városaiban, (pL Rio de Janeiróban), forrongások vannak”. Hankó Mátyás: „Goulart elnök Uru- guayban van. Brazíliában sokakat letartóztattak.” Si- monka János: „A szélső- jobboldali katonai vezetőik az amerikai imperialisták segítségével átvették a hatalmat.” Bándi Margit: „Az ország népe Goulart elnök mellett áll, aki demokratikus érzelmű.” A dél-amerikai utazás után visszatérünk Magyar- országra, gyorsabban, mint egy lökhajtásos repülőgép. A harmadik kérdés így hangzik: O Mi ragadta meg legjobban Hruscsov magyarországi látogatásának eseményei közül és miért? Ezt értik, jól értik, mosolyognak, és gyorsabban futkosnak a ceruzák, tollak a papíroson. „Csak egészen röviden — kérem őket — a lényeget.” Kovács Eszter három mondata tetszett később a legjobban. Olvassák önök is: „A fogadtatás. Mint két igaz barát, aki segíti egymást, újra összetalálkozik, s őszintén örül egymásnak. Ilyennek láttam mindig a két nép találkozását.” ... 1964. március 31, 12 óra 15 perc: megérkezik a különvonat a Keleti pályaudvarra. Viharos taps, éljenzés. S a vendég üdvözli a vendéglátókat: „Engedjék meg, hogy köszöntsem önöket, ünnepük előestéjén.. Hankó Mátyás: „Megragadott az az őszinte és baráti kapcsolat, ami köztünk, magyarok és a szovjetek között van.” Bándi Margit: „A Kádár Jánosnak adományozott kitüntetés. Mint mindenki az országban, én is nagyra becsülöm Kádár elvtársat” Kovács Judit: „Tetszett az a közvetlenség, ahogy Hruscsov az emberekkel beszél, pedig 6 egy nagy ország vezetője.” Ma- tuska Irén: „A legjobban az ragadott meg, milyen szeretettel fogadták a budapestiek.” Farkas Károly: „Éppen Pesten voltam, láttam Hruscsov elvtársat!” Bárdos Aranka: „Megragadott az a szerénység és meghatódott- ság, ahogyan Kádár elvtárs a kitüntetést fogadta.” ... Acélkék fecske röppen az ablak előtt, napsugár csíkok vetődnek be az ablakon. Ez már igazi tavasz... Ha készen vagyunk, folytatjuk a negyedik kérdéssel! O Akadályozza-e valaki vagy valami abban, hogy mindig úgy cselekedjék, ahogy az iskola neveli? A kérdéshez nem fűzök magyarázatot, a válaszok sokféleségében bízva. Nem ér csalódás. „Cselekedeteimet nem akadályozza senki és semmi, azért, mert ugyanolyan nevelésben részesülök otthon is, mint az iskolában” — írja Szabó Mária. „Nem akadályoz, teljesen rajtam múlik” — fogalmazza meg egyetlen mondatos válaszát Paróczay Éva. Hasonló a véleménye Debreceni Margitnak is, Bencsik Máté még mélyebben látja a dolgokat: „Saját nézetem, elgondolásaim szerint csele- kedhetem.” Takácsy Erzsébet: „Szüleim is hasonló módon nevelne)?, és helyeslik az iskola nevelési módját.” Kovács Judit: „Az iskola nevelési elvei megegyeznek az otthoniakkal.” Erre a kérdésre végeredményben kettő kivételével mindenki válaszolt, és határozottan állítja, hogy senki és semmi nem akadályozza abban, hogy úgy éljen és cselekedjen, ahogy azt az iskolai nevelés megköveteli. A kissé komor témakör után — utolsónak — egy számukra felettébb izgalmas kérdést olvasok fel. így szól: O Véleménye szerint helytelen lenne-e a csabai diákok irodalmi presszójának rendezvényeit a délutáni órákban üzemen kívül álló Kishajó-bárban megrendezni, csak azért, mert az „Kishajó-bár”? Mozgás, suttogás. Sokan mosolyognak. Hallottak már róla, hogy a megyei KISZ- bizottság kezdeményezte ezt a nagyszerű ügyet. Irodalmi presszó! „Olyasmi lenne, ügye, mint a miskolci? A Tükörben olvastam róla” •— kérdi egy kislány. „Igen, olyasmi. De először csak egyszer-egyszer jönnének össze.” „És miért probléma a Kishajó?” — kérdik azok, akik mosolyognak ezen. (Elárulom, ők írták: az ilyen dolog álprobléma, nem más.) „Ne haragudjanak, most én kérdeztem” — zárom le a pillanatnyi vitát, erre aztán csend lesz. A ceruzák és tollak most is sebesen futkosnak a papír hátán... Az első válasz: Egyáltalán nem lenne helytelen! Amit el akarnak érni az irodalmi presszóval, az teljesen független attól, hogy hol lesz megrendezve. Az, hogy bárban, az nem jelent semmit, mert az egyébként 'is csak éjszaka üzemel. Lényegében az irodalmi presszó létrehozása a fontos, és nem az, hogy hol rendezik meg” „Nem lenne helytelen. Nem a bárba, hanem egy szép, szabad helyiségbe mennének a diákok. Különben egy-két év múlva úgyis elmennek oda, csupán kíváncsiságból is...” „Azt kell nézni, hogy mi mit csinálunk ott délután, és nem azt, hogy hol.” „Sok látogatója lenne!” „Ha a szüléink tudják azt, hogy ott a fiatalok csak művelődnek, szívesen elengednének minket." „Tulajdonképpen csak magáról a helyiségről van szó? Ilyen tekintetben nem a bárra kell gondolni! Hiszen, ha valaki „bárt” emleget, mindenki előtt az előítéletek tömkelegé áll.” Van, aki továbbmegy: „Az, hogy az irodalmi presszó a Kishajóban lenne, már csak azért is okos gondolat, mert a Kishajó „rossz” hírét helyrebillentené ...” A statisztika: 35 megkérdezett közül 26 helyesli, hogy a diákok irodalmi presszója a Kishajóban legyen, 5 nem válaszolt, 2 határozatlan és 2 elutasítja. „Nem hatna jól, ha az irodalmi presszó ott lenne. Keressenek erre a célra más, alkalmas helyiséget.” „Nem tudok irodalmi presszót a Kishajóban elképzelni...” Vitatkozni is tudnak és szeretnek. Ezek a válaszok bizonyítják; van véleményük és önállóan gondolkodnak ... Bízzunk bennük és ne féltsük őket! Sass Ervin Dózsa Györgyre emlékezünk a parasztfelkelés 450. évfordulóján Dózsa György N égyszázötven évvel ezelőtt hangzott el a harci riadó Cegléd piacán Dózsa György ajkáról, a keresztes, paraszti — plebejus patriótákhoz, a feudális uralkodó osztállyal szemben, melyről Tube ró dalmát apát egykori feljegyzéseiben ezt olvashatjuk! „... a szolgaság nem természet szerint, hanem a szerencse jogtalanságából, s az emberek kapzsiságából keletkezvén, egy halandó sem követ el nagyobb bűnt, mint az, aki a maga hatalmával visszaél, ■ az embereket, főkép honfitársait könyörtelen és durva szolgaságra veti... A magyar nemesség... oly ellenséges irántatok, mintha a hódítási Jogára támaszkodnék; sőt alig méltat benneteket arra a napfényre, amely az emberekre és állatokra közösen süt. Mind a többit, amit közösen kellene élveznetek a nemességgel, ez bűnösen, magának szerzi meg.” Az európai parasztmozgalmakban a XV.—XVI. század felkelő parasztjai közt már sok országban élt a szabadság eszméje. A szabadság a parasztok, plebejusok ügye lett a humanizmus hatásaként, s ideológiájuk a huszitizmus tanai. Saját ügyük átérzése és védelme ösztönzi őket akcióra és sarkallja tettekre hazánkban is, ahol a kizsákmányolás mérhetetlen fokozódása és az oszmán hódítók elleni harc akadályozása miatt a felháborodott tömegek szembefordultak a földesurakkal, s a főpapokkal. E felháborodásnak Dózsa adott hangot, midőn a ceglédi beszédében a feudális urak uralmát tűrhetetlenül kevélynek és tehetetlennek nevezte: „ ... ne uralkodjanak gonosz módon, tűrhetetlen kevélységük s tehetetlenségűk által.” A magyar uralkodó osztály Is világosan látta, hogy a parasztháború célja a feudális osztályrend megdöntése, a feudális kizsákmányolás megszűntetése. Ezt a felismerést legtömörebben II. Ulászló fogalmazta meg 1514 júliusában, a pápához intézett levelében: „ ... parasztok, csordások, kecskepásztorok és más nyáj- őrzők csapata mind azt hajtogatta, mindennek az a célja, hogy szolgaságból, szabadságba jussanak.” A paraszti osztályharc hagyományait, Dózsa emlékét megyénk is megőrizte, bár éppen ez évben még nagyobb figyelmet kellene fordítani ezen emlékeknek. Kevesen tudják, hogy Dózsa György egyik alvezére, a krakkói egyetemet végzett Turkevei Ambrus dévaványal pap volt. Ez természetesen nem véletlen, mivel ebben az időben a paraszti mozgalmak ideológiája vallási köntöst öltött, vezetői között haladó gondolkodású, a nép sérelmeit felismerő, egyházi tisztséget viselő férfiak voltak. Dózsa hadra kelt serege megyénkén is átvonult, főbb állomásai: Békés és Gyula. Az utóbbi történelmi helyről, Gyuláról indította Dózsa seregének kisebb részét Csanádnak, Csáki, Csanádi püspök és Báthory temesl főispán ellen. Nagylakon fényes győzelmet arattak a nemesi seregen, a győztesek közt nyilván megyénk parasztsága is ott volt. E tény kétszeresen is emlékezetessé teszi számunkra ezt a jubileumot. Dr. Szekeres Béla a TIT Történelmi Szakosztályának elnökhelyettese Úri muri Móricz Zsigmond regényének filmváltozata, az Űri muri 1949-ben készült, Bán Frigyes rendezésében. A nagysikerű alkotást eddig több mint két és fél millióan nézték meg. A filmet most felújításban ismét bemutatják. A főszerepekben Mészáros Ágit, Deák Sándort, Szörényi Évát, Tompa Sándort, Rajnai Gábort és Lehotay Árpádot látjuk viszont Megyénkben ezúttal a csorvási Május 1 mozi tűzte műsorára és 1964. április 12-től 13-ig vetíti.
