Békés Megyei Népújság, 1964. április (19. évfolyam, 76-100. szám)
1964-04-09 / 82. szám
A MEGYEI PÁRTBIZOTTSÁG ÉS A MEGYEI TANÁCS LAPJA Júniusban készül el a Hunyadi téri új autóbuszmegálló HÍREK Mérgező hatású a nagyvárosok levegője Párizsban ötször annyi tüdő— Milyen lesi a Békéscsabán épülő autóbuszmegálló? — ezzel a kérdéssel kerestük fel Szücora Endrét, a megyei tanács tervosztályának műszaki ellenőrét. ' — Szemnek is tetszetős ‘épület készül a Hunyadi téren. Fedett peron, pénztár, raktár, várakozó helyezkedik itt el, és lesz forgalmi iroda, postai raktár, személyzeti pihenő, mosdók is. Közvetlenül a peron mel l elit hét méter széles be. ton út húzódik majd él a Luther és Justh Gyula utcát összekötve. Az autóbuszok a peron mellett állnak meg, s így nem keH esetleg esőben vagy hóban várakozniuk az utazóknak; —- Mi lesz még a téren? —• Egy aszfalt- és egy zúzott kőbői épült járda a tér két oldalán, és természetesen sok parkosított terület. — Mikor kezdődött el az építkezés? —• Az elmúlt év júniusában és az idén június 30-ra készül el a tervek szerint az újjáalakított tér a megállóval, melyeknek költségei csaknem kétmillió forintot tesznek -ki. — Jó ütemben haladnak a mun. kák? — Általában igen, csak még az útépítéshez szükséges anyag hi_ ányzik. Ezt valószínűleg még ebben a hónapban megkapjuk, és ha így történik, akkor nem lesz akadálya annak, hogy határidőre átadjuk rendeltetésének az épületet — válaszolta végül Szakóra elvtárs. * — Csak a távolsági buszokat indítják a Hunyadi térről, ha elkészül? — érdeklőd tünk Szabó Lajostól, az AKÖV személyforgal. mi osztályvezetőjétől. — Igen.- A helyi járatok továbbra is eredeti útjukon közlekednek majd, csak a helyinek nevezhető — mi vei. a 9-as útvonalán is végighalad — békési járat érkezik a Hunyadi térre. — Mi lesz a Kossuth térnél levő megállóval, ahonnan jelenleg a távolsági buszok indulnak? ■— Ez az autóbuszmegálló megszűnik, s hogy mi kerül a helyére, arra még nem tudok válaszolni. A körzeti versenyek legjobbjainak részvételével május első vasárnapján Csorváson tartják meg az Úttörő Kulturális Seregszemle orosházi járási döntőjét. A vetélkedőn jelen lesznek a járás legA Békéscsabai Városi Bíróság többek által azonos alkalommal elkövetett erőszakos nemi közösülés, valamint könnyű testi sértés bűntette miatt ítélt el.- többségében fiatalkorú huligán társaságot. Antovszki Vilmos 19 éves békéscsabai lakost négy év és hat hónapi szabadságvesztésre, valamint hat évi közügyektől való eltiltásra; K. L. 17 éves békéscsabai — A menetrendben okoz-e változást az új buszmegálló? — Nem, mivel menet rendiünk évente kétszer változik, legköze. lebb május 31-én a vasútival együtt. Természetesen a helyi járatok indulását ezekhez fogjuk alkalma zni. — Merre bonyolítják majd te a forgalmat a Hunyadi térről? — A Luther utca felől érkeznek a járatok és a Justh Gyula utcán át indulnak el — fejezte be tájékoztatását Szabó elvtárs, *. z. jobb és legtehetségesebb úttörő szavaiéi, mesemondói, ének- és hangszerszólistái, énekcsoportjai, kamara kórusai, népi tánc. és színjátszó csoportjai, valamint a bábegyüttesek. lakost két év és hat hónapi; K. A. 17 éves békéscsabai lakost két év és hat hónapi; K. I. 17 éves békéscsabai lakost három év és két hónapi, M. K. 18 éves békéscsabai lakost két évi szabadságvesztésre ítélte a városi bíróság, valamint négy, illetve három évig eltiltotta őket a közügyek gyakorlásától. G. T. 16 éves békéscsabai lakost javítóintézeti nevelésre rendelte a bíróság. A vádlottak enyhítésért fellebbeztek. Népújság-napok Megyénkben tovább folytatódik a Népújság-napok sorozata, s a községekben, városokban megrendezett ankétok újabb eredményekről adnak számot. A legutóbb Szarvason tartottak megbeszélést a járási pártbizottságon, ahol elhatározták, hogy minden községben majd aktivisták keresik fel a község lakóit, hogy elbeszélgetve győzzék meg az embereket a megyénk életéről szóló napilap olvasásának hasznosságáról. Déviaványán, Gyulán és Békésen ugyancsak aktívaülésen tárgyalták meg a lap terjesztésének munkáját és mindhárom helységben tovább dolgoznak az aktívák az előfizetők számának növeléséért Új gabonaraktárak épülnek a megyéken A Békés megyei Gabonafelvásárló és Feldolgozó Vállalat részére az idén három magtár épül. Medgyesegyházán két, egyenként 150 vagonos raktárt készítenek, amelyet június 30-án adnak át a terv szerint. Orosházán 600 vagonos magtár épül, előrelőthatóiag december 31-ig. Sarkadon két százötven vagonos gabonatároló építését április végén kezdik el, az átadásra pedig jövőre kerül sor. A magtárakat az ÉM Békés megyei Építőipari Vállalat dolgozói építik. gyulladás és négyszer annyi tüdőrák fordul elő — 100 000 lakosra számítva —, mint vidéken. Ennek oka elsősorban az üzemek és a lakóházak füstje, valamint a kipufogó csövek benzingőze. A nagyvárosban egy négyzet- méterre 600 000 mikro ha jnt. míg vidéken négyzetméterenként 20. Párizsban kétóránként kell váltani a közlekedési rend— A FESTŐMŰHELY ÁTALAKÍTÁSÁRA 100 ezer forint beruházási póthitelt biztosított az Országos Tervhivatal az Orosházi Faipari Vállalat részére. Az átalakítási munkákat még az idén teljesen elvégzik. — TIZENKÉT IMPORT SZÖR- ME-VARRÖGÉP beszerzésére 154 ezer forint gép-beruházási keretet kapott az idén a Békéscsabai Szőrme- és Kézműipari Vállalat, — AZ „ISMERETTERJESZTŐ PÉNTEK” keretében április 10- én, pénteken este 6 órakor dr. Tábori György tart előadást Haan Lajos és Békéscsaba címmel a Békés megyei Könyvtárban. — KÉTSZOBÁS, ÖSSZKOMFORTOS családi házat építettek Muironyban Hrabovszki Györgyéit. Az építkezés költségeinek kifizetését nagyban elősegítette háztáji gazdaságuk, melyből évente rendszerint 2—2,5 mázsa csirkét, 5 —6 hízott sertést, tenyész- üszőt, hízott marhát értékesítettek. — AZ OROSHÁZI KENYÉRGYÁR, valamint a csempe- és kályhagyár építésével kapcsolatos helykijelölési eljárást megelőző szemlét április 23-án, délelőtt 11 órától tartják meg. Május 2-a pihenőnap, május 3-a munkanap A Minisztertanácsnak a heti pihenőnapok áthelyezéséről szóló határozata szerint, ha a heti pihenőnapot és a munkaszüneti napot csak egy munkanap választja él egymástól, a heti pihenőnapot a közbeeső munkanapon kell biztosítani és a legutolsó munkanapon szombati munkaidő-beos®tást kell alkalmazni. E rendelkezésnek megfelelően ez évben május elsejével kapcsolatosan a munkaidő-beosztás a következőképpen alakul: Április 30-a, csütörtök: szombati munkanap, május 1-e, péntek: munkaszüneti nap, május 2-a, szombat: heti pihenőnap, május 3-a, vasárnap: rendes munkanap. Ez az intézkedés nem vonatkozik a folyamatos termelést folytató vállalatokra, tehát e vállalatok tekintetében a munkaidő beosztás nem módosul. (MTI) A KRESZ kimondja: Első és hátsó lámpát a kerékpárokra A rendőrség közlekedési osztályának tájékoztatása szerint, a KRESZ értelmében ez év július elsejétől kötelező lesz a kerékpárok felszerelése első és hátsó lámpával. Ugyanekkor több kerékpáros panaszkodik, hogy az utóbbi hónapokban hiánycikk volt a két lámpa, valamint a hozzátartozó dinamó. A megyei tanács kereskedelmi osztálya kérdésünkre közölte, hogy az állami és földművesszövetkezeti szakboltok jelenleg már ismét árusítják e cikkeket, amelyek készletben is és darabonként is kaphatók. Rövidesen megjelenik az üzletekben a szép kivitelű, NDK gyártmányú készlet is. Kerékpár első és hátsó lámpából és dinamóból tehát biztosított a jövőben, az áruellátás, őröket, mert ha hosszabb időn át vannak szolgálatban, megtörténhet, hogy elájulnak. A rendőrség központi laboratóriuma megállapította, hogy Párizsban három év alatt a levegő szén- monoxid tartalma 50 százalékkal emelkedett, s a „szénmo- noxld-részegség" ugyanolyan veszélyes, mint az alkoholtól származó. — NAGYSIKERŰ SZELLEMI VETÉLKEDŐT rendeztek a napokban az Orosháza és Vidéke Körzeti Fmsz kultúrtermében, melyen a FÜSZÉRT Vállalat dolgozói is részt vettek. A legjobban szereplők értékes jutalmat kaptak. | A PATKÁNY „MEGETTE” j AZ ÁRAMOT B ^ • ■ Különös esetnek, voltak, tanúi 7, ; a minap Egerben az EMASZ ■ S villanyszerelői. Az egyik föld 5 S alatti kábelben zárlat keletke- £ ■ zett és megszűnt az áramszol- £ S gáltatás a belvárosban. Műsze- S S rek segítségével pontosan ki- £ ■ mutatták, a hibaforrást, s mikor £ ■ a. járdatestet felbontották és 5 5 megnyitották, az elektromos ká- 5 S bel csatornáját, a kábel mel- jjj ■ tett egy összeégett vándor pat- 5 ■ kány feküdt. Az történt ugyan- £ £ te, hogy az éles fogú rágcsáló jjj * átrágta az 1930-ban lefektetett • S ólomburkoiatú kábelt és ez S 5 okozta a zárlatot. *«•**»• *•■■.***»»*** ■■«»•*****#***•**■•»■** —• Átadtak rendeltetésének március 31-én a békéscsabai vásártéri iskolában épült gondnoki lakást, még a tíztantermes iskola elkészülte előtt. A kétszobás gondnoki lakást, vízvezetékkel és központi fűtéssel látták el. — HÍDÉPÍTÉSRE 350 EZER FORINTOT költenek az idén a községfejlesztési alapból Békés- sámsonban. — HELYREIGAZÍTÁS. Április 4-i számunkban tudósítottunk a kitiin. tetősekről. Elírás foiytón egy elvtárs neve kimaradt. A' helyes szöveg így hangzik: Lázár Lajos elvtársnak, a szeghalmi írj Barázda Tsz elnöke, Szőiósi Gábor elvtársnak, a Szeghalmi Járási Tanács VB mezőgazdasági osztályvezetője... a Munkaér- demrend bronzfokozatát vette át, — A HEVES TAVASZI VIHAROK tonnányi port és homokot sodortak a sivatagból Kairó és a Nílus deltája felé. A Szuezi-csa- torna forgalma lelassult, s Kairó nemzetközi repülőterét be kellett zárni. — SOK MÓKÁVAL ÉS MEGLEPETÉSEKKEL tarkított vidám táncestet rendeznek Bolondos április címmel április 11-én, szombaton este a békéscsabai Fegyveres Erők Klubjában, Tal« iienii fagy Kisebb felhőátvonulások, legfeljebb egy-két helyen kevés esővel, futó havazással. Mérséklődő északi szél. Az éjszakai lehűlés kissé fokozódik. Hajnalban többfelé talajmenti fagy. Várható legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 0—-plusz 4, legmagasabb nappali hőmérséklet 3—13 fok között. BÉKÉS MEGYEI NÉPÚJSÁG Az MSZMP megyei bizottsága és a megyei tanács lapja. Főszerkesztő: Cserei Pál, Szerkesztőség: Békéscsaba, Szabadság tér 17., ül. em. Telefon: £1—96, SS—96. Kiadja a Békés megyei Lapkiadó Vállalat, Békéscsaba n.; Tanács- köztársaság útja S. T.: 10—21, to—5L Felelős kiadó: Lehoezky Mihály. Békés megyei Nyomdaipari Vállalati Békéscsaba. Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető a postahivataloknál és a kézbesítőknél. Index: 23 OSI FIGYELEM! FIGYELEM! Már október, november, december havi átadásra is köt szerződést az állatforgalmi vállalat a sertéshizlalási akcióban. Szerződés köthető minden hizlalásra alkalmas sertésre, melyet legkésőbb 1964, december 15-ig kell átadni. Mezőgazdasági termelőszövetkezetek a vételáron felüli naptári negyedéven bélül legalább 20 db hízott sertés átadása esetén 2,— Ft/kg nagyüzemi felárban részesülnek. Háztáji és egyéni termelők sertésdarabonként 400,— Ft előleget és 150 kg állami áron való vásárlásra jogosító takarmányutalványt kapnak. Azok a tsz-tagok és egyéni állattartók, akik a darabonként biztosított 150 kg takarmányra nem tartanak igényt, a szerződés feltételei szerint átadott sertések után kilogrammonként 1,50 forint felárban részesülnek. RÉSZLETES FELVILÁGOSÍTÁST AZ ÁLLATFORGALMI VÁLLALAT FELVÁSÁRLÓI ADNAK. BÉKÉS MEGYEI ÁLLATFORGALMI VÁLLALAT Május 3-án Csorváson rendezik meg az Úttörő kulturális Szemle orosházi • r r • 1 •• a ff * f a járási döntőjét ítélet a fiatalkorú huligánbanda ügyében