Békés Megyei Népújság, 1964. április (19. évfolyam, 76-100. szám)
1964-04-07 / 80. szám
I9M. április 7. 5 Kedd Tanáruk voltam Egy pedagógus naplójából Október A húszperces szünetben két férfi lépett be a tanári szobába. Melósok, overallosok. Tanácstalari- kod-tak egy kicsit. — Tóth Ferenc tanár elvtársat keressük. •— Tessék — léptem elő. — Arról van szó, hogy kint a Körösi Állami Gazdaságban szeretnénk továbbtanulni... öt nyolcadikos, tizenhét hetedikes. — Járjanak be hozzánk, itt is van esti iskola. — ötkor végzünk kint, mosakodás, vacsora. Nem tudunk beérni negyed hatra. Két tanár kellene csak, kiszállítanánk, meg be is hoznánk őket. Van teherautónk...: — Jó, kérem, megpróbálunk valamit csinálni. Bizakodással köszöntek el. November Jó, hogy a kartársam, Halász Zoltán hosszú és vékony. Így mindketten beférünk Nyíri Gyula bácsi mellé a vezető-fülkébe. „Pilótánk” alacsony és vastag. Az út rázós és keskeny. Gyula bácsi vigasztal bennünket. — Télen jobb lesz, „befagynak” a gödrök — mondja. Gyula bácsit különben nagyon érdekli a számtan. Az egyenes meg a fordított arányosságról faggatja Meredek névre hallgató kartársamat. Ha nagyon belemerül Gyula bácsi, elengedi a volánt is. Ilyenkor behunyjuk a szemünket. Kint a gazdaságban mindig meleg van a két teremben. Az új irodaházban szereztünk magunknak termeket. Táblát házilag készítettek az emberek. Kicsit nyikorog rajta a kréta, de nem baj. Egy páran a tanulók közül le akarnak morzsolódni. Nem engedjük őket. Az egyik makacsot, aki állandóan butának nevezi magát, mérgemben legyávázom. Látszik rajta, hogy másutt bebizonyítaná, hogy nem ő a gyáva, de itt nem meri. Iskolában vagyunk — lehajtja a fejét, és izzadva gyűri tovább a mondattant. December Lassan összerázódunk. Tanulóink maguk közé fogadnak bennünket. A hetedikben megszeretik Vőrösmartyt, a nyolcadikban a törteket. — Jól mehet itt a munka — nyit ránk váratlanul a gazdaság igazgatója, — ma két szerelőm már a francia kulcs után nyúlt, hogy eldöntsék: a házi feladatban melyik is az állítmány... A karácsonyi szünet előtti utolsó órán összevont osztályfőnöki órát tartok. Kint farkas víjjogású széF jajgat, be-bezörög az ablakon. A békéről beszélgetünk. Talán most először, hogy hivatalos osztályfőnöki órát jelentettem be, döbbennek rá arra, hogy ők iskolások. Régi emlékeket buggyantanak elő, felmelegednek teljesen, s a levegőben az elmúlt ifjúság fenyőillata úszik. Január magyarból, bátortalanFélévi beszámoló számtanból. Izgalom ság. — Nem kell izgulni — hadonászik fiatal kartársam, pedig ő is Dombiratosi Béke szövetkezetnek Termelő60 db igásiova azonnal eladó 2000—4000 Ft. Érdeklődni a helyszínen lehet. ________284 i deges. A járási művelődésügyi osztály felügyelői barátsággal bólogatnak. 1 — Inkább szétszednék, meg ösz- szeraknék két Zetort — kesereg Faragó Gyula nyolcadikos, és rosszul megkötött nyakkendőjét lazítgatja. Olyan furcsák most, alig ismerem meg őket az ünneplőben. Hiányoznak az overallok, a gumicsizmák..: — Az év végi vizsgán is így tudjanak, akkor nem lesz semmi baj — hirdeti ki az eredményt Török Gábor tanulmányi felügyelő a beszámoló végén. Március Az év végi vizsgára újra gödrös az út, kiolvadtak a betont pótló jéglapok. Nincs már csúszkuráló vadnyúl sem kocsink előtt. Egy- egy döccenőnél nagyot koppan a fejünk a kocsi „mennyezetén”. — Ezt az utat kibírjuk még Ferikém — vigasztal „Meredek”. Pedig az ő feje nagyobbakat koppan, jóval magasabb nálam. Két helyen vizsgáztatunk egyszerre. Akik még előtte vannak, idegesen topognak, nagyokat szívnak a cigarettából. Akik túlestek, felszabadultan viccelődnek. Az arcukon mérem le az eredményt. A fizikai munka vágta mély barázdák mellett vékonyabb redők finomítják arcéleiket. A vacsoránál mindenki vidám. — Nem hittem volna, — rikkant nagyot Övári Bandi bácsi, — hogy négy egész hattized legyek! — Megyek tovább technikumba — mondja egy vékony szívósfajta ember csöndesen, és koccint velem. — Érdemes, tanár elvtárs? Ránézek. Mint egy erős akaratú gyerek, úgy várja a választ. — Érdemes — válaszolok, és még egy jó párnak kell is továbbtanulni — csapok át hirtelen az év eleji szigorú hangnembe. — De mit is válaszolhattam volna más egyebet — hiszen tanáruk voltam. (fér—ó) Kitűnő megoldás Műanyag betétlap az üvegszállításhoz Nem kis gond azt a rengeteg üveget elszállítani, amit az Orosházi Üveggyár automata gépei készítenek. Még csak egy huta termel, de naponta máris több vagon telik meg üveggel. A szállítást természetesen elő kell készíteni. Van egy hagyományos módszer: a rakodólapra rakják az első sort (98 üveget), arra hullám papír kerül, aztán így következnek egymás után a sorok. Összesen 980 üveg. Felülre ugyancsak rakodólapot helyeznek, s az egész rakományt dróttal, abronccsal erősítik össze. Esőben, hóban azonban a hullámpapír nem egyszer átázik, tönkremegy. Az üvegbe is befolyik a víz. A konzervgyárak, ahová a szállítmányok kerülnek, reklamálnak. Valami megoldást kellene keresni tehát... Az Orosházi Vas- és Fémipari Ktsz-ben már tavaly megkezdték a műanyagformázást. Akkor még ott dolgozott Kulcsár Antal is, aki később az üveggyári készáruraktár vezetője lett. Neki támadt az a gondolata: hátha műanyaglapot használnának hullámpapír helyett? Először Csömör Ferenccel, a szövetkezet műszaki vezetőjével beszélt. Véleményt kért tőle. — Semmi akadálya — kapott mindjárt választ A dolog azonban nem olyan szerű. A műanyaglapot úgy keil kiformálni, hogy az a legjobban megfeleljen a követelményeknek. Neki is láttak a munkának, amibe Varga József, a gyár szállításvezetője is bekapcsolódott. Elkészült a modell. Bemutatták a gyár vezetőinek. Amikor Czina János főmérnök meglátta, mindjárt ezt kérdezte: — Mennyiért tudja ezt a ktsz előállítani? ' A gyár megkapta a költségvetést: 27,60 forint, forgalmi adó nélkül 22,20 forint. A ktsz megkezdte a gyártást, de csak háromezerig jutott. A rendelkezésre álló műanyagformázó géppel Ult- ra-pasztás dobozokat és málnás tálcákat kell készítenie. Szerződést kötött rá. De anyag nincs, hogy az üveggyár igényeit kielégítse. A háromezer műanyag betétlap is elegendő volt arra, hogy megtartsák a „főpróbát”. Tizenkét vagon műanyaglappal csomagolt üveg- szállítmány került a konzervgyárakhoz. Kulcsár Antal maga sem gondolta, hogy ilyen jól beválik az új módszer. Az első sikerekről így beszél: A Kecskeméti Konzervgyár megbízottja azonnal jelentkezett: hót tudna ilyen műanyag betétlapot szerezni? Ennek segítségével az ex part-szállításokhoz nem kellene ládákat használniuk. Olcsóbb. tisztább, egyszerűbb. — Felkereste a ktsz-t, ahol közölték vele, hogy egyelőre nem tudják gyártani. Aztán a Szegedi Konzervgyár is érdeklődött... Az Orosházi Üveggyár rakodóterületén megnézzük az újfajta csomagolást. Ami feltűnik mindjárt, az üvegek teljesen tiszták. Még port sem lehet látni bennük. Egészen elütnek a hagyományos csomagolású üvegektől. A műanyaglapot úgy képezték ki, hogy zárja a szájrészt. És ami lényeges még, az üveg nem eshet ki a „stólzbói”. A hullámKulcsár Antal készárurakitár vezető és Sz. Varga József szállításvezető az új műanyag betétlapot mutatja be. papír-csomagolásnál ez bizony elég gyakran előfordul. Egy-egy vagonban néha száznál is több a veszteség, ami az üveggyár kára. A konzervgyárak ezt leszámlázzák. És ami még lényeges, a hullámpapír csak egyszer, míg a műanyag talán 15—20-szor is felhasználható. Az újítás — bár a gazdasági eredményét egyelőre nem számították ki — nagy jelentőségűnek mutatkozik. Bizonyára érdemes lenne minisztériumi szinten is foglalkozni vele. Pásztor Béla Nyikolaj Toman: Hajsza a Uí&é 7* V A kém zsebeiben a következőket, találták: egy Muhtarov névre szóló személyazonosságit és egy Akszakalszkba szóló vasúti jegyet. Bőröndjében pedig egy táskarádió adó-vevő készüléket és egy amerikai verskötetet. Fiiin alezredes immár egy teljes napja ül e kis kötetén, keresi azt a verset, amelynek sorait Muhtarov lázálmában ismételgette. Éjfél után két óra volt már, Kémregénv Fordította: Sárközi Gyula amikor Oszipov dolgozószobájában megszólalt a telefon. Az ezredes gyorsan felkapta a kagylót, gondolván, hogy a kórházból telefonálnak. — E-e-e engedélyt k-k-kérek a j-j-jelentéstételre — hallotta Fiiin hangját. Az alezredes súlyosan megsebesült a fronton és ha izgatott volt, kissé dadogott. — Talált valamit? — kérdezte Oszipov. — Találtam. Kiderült, hogy Muhtarov lázálmában Edgar Poe A holló című versének sorait ismételgeti, de még e vers segítségével sem sikerült megfejteni az általunk elfogott rádiógramot. — Hát... — szólalt meg csalódottan Oszipov. — Nem sok örömet szerzett nekem ezzel a jelentésével. Alig tette helyére a kagylót, amikor ismét megszólalt a telefon. Az ezredes most már nem kételkedett abban, hogy a kórházból keresik. — Itt Kruglova beszél — hadarta az ügyeletes nővér. Oszipov a hangjából nyomban ki- érezte, hogy bekövetkezett az, amitől a legjobban félt. — Tudja mi történt? Muhtarov az imént meghalt... — Eszméletre tért legalább halála előtt? — kérdezte Oszipov. — Nem — felelte gyorsan Kruglova. — De továbbra is verseket ismételgetett lázálmában. Talán költő lehetett? — Az effajta foglalkozású emberek nem szoktak költők lenni — felelte meggyőző hangon Oszipov. — Milyen verseket ismételgetett? Ugyanazokat? — kérdezte Kruglovától, s már letett minden reményről, hogy még hallhat valami újat. — Feljegyeztem. Mindjárt beolvasom... Különben ezek is különálló verssorok: „Késett vendég kér ijedten bebocsátást, azt hiszem: — az lehet, más semmisem.”... Tudja, mégis az az érzésem, hogy ezt ő maga költötte. Bizonyára a „vendég”-en saját halálát értette... — Nos, és még mit mondott? — Egy egész strófát, amely valószínűleg egy másik versből való. Hallgassa csak meg: Mulatni akarnak az éj köze- [pén — Hej, csontok, táncra, no lássuk! Ni a férfi, az asszony, az ifjú, fa vén! Leplükben botlik a lábuk. — Olvassa csak fel még egyszer, de lassabban — kérte Oszipov és sietve jegyezni kezdte a szavakat. Furcsának, érthetetlennek tűnt neki ez a lázálom. Lehet, hogy valóban jelentéseinek rejtjelezésére használta a verseket?... „Vajon Fiiin bent van-e még, vagy már elment?” töprengett és tárcsázni kezdte sz alezredes teüefonszámát. Fiiin azonnyomban jelentkezett. — Oszipov beszél — mondta az ezredes. — Jegyezzen fel még egy pár sort a verses lázálomból. És az ezredes lediktálta Filin- nek a nővér által közölt verset. — Az első két sor Edgar Poe A holló című verséből való — jegyezte meg Fiiin, miután végighallgatta Oszipovot. — A „Csőn. tok” pedig egy másik versből. Más a mértéke. Még soikáig bent lesz? — öt perc múlva távozom — felelte Oszipov, miután megnézte az óráját. — Maga viszont a következőket vegye figyelembe: Muhtarov meghalt, éppen ezért most már csak abból induljon el, amit tudunk. Oszipov ezredes gyalog indult hazafelé. Egész úton Poe verse járt a fejében: a furcsa ében tollak, amelyek mosolyra csalták a bánatot, meg valami késett vendég... Mit jelent mindez? Mi az értelmük e titokzatos szavaknak? Jóllehet, Oszipov alig aludt valamit, mint rendesen, reggel kilenckor már munkahelyén volt. Túlságosan jól ismerte önmagát ahhoz, hogy reménykedett volna legalább egyetlen éjszaka nyugodt eltöltésében, míg fény nem derül Muhtarov titkára. De akkor majd, ha sikerül megoldani a rejtélyt, bizonyára átalussza az egész huszonnégy órát. Már történt vele ilyesmi. (Folytatjuk)
