Békés Megyei Népújság, 1964. március (19. évfolyam, 51-75. szám)

1964-03-13 / 61. szám

március 13. 7 Péntek SPORTSPORTSPORT Válogatott, birkózócsapat-találkozó Mezőberényben március 8-án rendez­ték meg a békési és a gyulai Járás közötti válogatott blrkózócsapat-talál- kozót. E mérkőzésen igen jól szere­peltek a békési Járás birkózói s a Jó képességű gyulai ifjúsági birkózókat U:8 arányban legyőzték. EREDMÉNYEK! (Elöl a békési járás versenyzői.) S3 kg: Kiss—Szabó; az igen Jó ira­mú mérkőzésen Kiss többet támadott és megérdemelten győzött. SS kg! Hajdú—Nagy: a* első éves ifjúsági Nagy folytatta Jó szereplését és bizto­san győzött. 53 kg: Fazekas—Krizsán: a gyulai versenyző nagy Iramban kez­dett és tussal győzött. 82 kg: Berg— A megyei tanács épületében jártam. As egyik lépcsőfordulónál Lajos bá­csival, az őszülő halántékú horgász­társammal találkoztam. — Mondja már, kedvesem — Így szólított — lgaz-e amit a Békéscsabai äpitők Horgász Egyesület közgyűlésén elhangzottakról beszélnek? — Az üzemtervekre gondol? — Igen. — ügy van — válaszolom és röviden megismétlem Nagy Sándor megyei halászati felügyelő szavait: hAz idén — tavasszal és ősszel — 318 mázsa pontyot, 10 400 csukát, 41 000 angolnát, 8040 harcsát és 135 süllő­fészket kell a természetes vizekbe helyezni. Ez az idd üzemterv legfőbb halasítási előírása. A horgászok által la használható vizekbe ennek kéthar­mada jut. — Ez gyönyörű! — majd kérdezi: — fis a továbbiakra is van-e előírás? Csonka: a mezőberényi fiú győzelme nem volt vitás. 0« kg: Szűcs—Gyar­mati: a gyulai versenyző tussal győ­zött. 70 kg: Varga—Gyarmati: a gyu­laiak újabb tusos győzelemmel nö­velték előnyüket. 71 kg: Mercz—Vá­mos: a hazai győzelem nem volt két­séges. 74 kg: Bak—Debreceni: tech­nikailag Bak felülmúlta ellenfelét. 7» kg: Pázsit—Szatmári: a két igen erős versenyző küzdelme döntetlen eredményt hozott. Nehézsúly: Kom­lóéi—Gál: a két járás közötti talál­kozó a nehézsúlyú versenyzők mér­kőzésén dőlt el a békési Járás Javára, 11:0 arányban. | — Bejelentés szerint a halászati ütemtervek négy évre szólnak. A ter- ! vek ezenkívül sok más rendelkezést is tartalmaznak. A halászat és horgá- * szat módjára, a gazdálkodás és kiter­melés formáira, a halász- és horgász­létszámra, a vizek őrzésére, és min­den egyébre. A halászati ütemtervet rövidesen jóváhagyják. Lajos bácsi hozzáfűzte: — Ez nagyon Jó lesz, csak ez a ri­deg tél múlna el már végre. Sz. A. RovMen Papp István elvtársat, a megyei ta­nács vb-elnökét a Békéscsabai Épí­tők Horgász Egyesület díszelnökévé választották. •ft* Vasárnap a köröstarcsai és a Me­zőtúri Vasutas Horgász Egyesület tart közgyűlést. Folytatják jó szereplésüket az orosházi birkózók A délterületi szabadfogású felnőtt birkózó-bajnokságon az Orosházi Spartacus versenyzői közül váltósúly­ban Szenvedi, nagykőaépsúlyban Fá­bián, nehézsúlyban Berta bajnoksá­got nyert, félnehézsúlyban Szakács* váltósúlyban Fekete, középsúlyban Horváth a második helyen végzett, míg a lepkesúlyú Németh és a kö­zépsúlyú Illés a harmadik helyet sze­rezte meg. Tötótippjcink 1. Diósgyőr—Vasas x 2 2. Pécs—Bp. Honvéd 1x2 3. Debrecen— U. Dózsa 2 4. Ferencváros—Komló 1 5. MTK—Tatabánya 1 6. Dorog—Szeged 1 7. Budafok—BVSC x2 8. Székesf.—Dunaújváros 1 x 9. MÁV DAC—Borsodi B. 1 I 10. Egyetértés—GANZ-M. 1 i 11. Eger—Bp. Spartacus 1 x ! 12. Z. Dózsa—Pécsi VSK x 13. Veszprém—Kaposvár x 2 A pótmérkőzésekre x, 2, 1 a tip­pünk. Köz ü letek munkaerőigénye Gyakorlattal rendelkező magasépi­( tésl képesítésű mérnököt vagy tech­nikust keres a Mezőtúri Építőipari Ktsz azonnali belépéssel. Fizetés meg­egyezés szerint. 51S Acs szakmunkást és segédmunkáso­kat vesz fel az Országos Sertéshizlaló Vállalat békéscsabai I. számú (Rét­egyházi úti) telepe. 6650G Az ÉM. 44. sz. Építőipari Vállalat azonnal felvesz budapesti munkahe­lyekre kőműves szakmunkásokat, va­lamint kubikosokat és férfi segéd­munkásokat. Munkásszállást és napi kétszeri étkezést biztosítunk. Vidéki­eknek tanácsigazolás, szakmunkások­nak szerszám szükséges. Munkaruhát adunk. Jelentkezés: Budapest V., Kossuth Lajos tér 13—15. Földszint. X Apróhirdetések I Iker sport gyermekkocsit vennék. Bé­késcsaba, Békési út 42. 66538 Gépírást és német fordítást vállalok. Baditz, Miskolc, Tass u. 15. 1239 175 négyszögöles telek eladó. Gyula, Lenin út 16. Érdeklődni: Wesselényi U. 25. _______________________________10252 T anya eladó Szeregyházán. Érdek­lődni: Gyulavári, Felszabadítók útja 45. 10253 Kérem megbízóimat, kész ruháikat szíveskedjenek mielőbb kiváltani. Bagi kelmefestő. 66537 Eladó 4000 kéve Leveleskóró. Érdek- j lődni lehet a muronyi Lenin Tsz köz- • ponti darálójában. 1244 Nagyszénási Lenin Termslőszövetkezel felvételre kovácsmestert keres. Jelentkezés írásban vagy személyesen a termelő- KBövetkezet irodájában. Fizetés megegyezés szerint. 89404 ÚJ játékforma, nagyobb nyeremények ! r 9 Horgászélet Horgászok egymás között Asztalitenisz Vasárnap rendezték meg Békésen a Xirt. Falusi Spartaklád Járási asztali­tenisz döntőjét. EREDMÉNYEK: Férficsapat: 1. Kamut, 2. Murony 3. MezŐmegyer, Egyéni: 1. Llszkal (Békés), 3. Nagy, 3. Czirjálk (Kamut). Páros: 1. Molnár— Liszkai (Békés), 2. Földesl—CzirJák, 3. Nagy—Nagy I. (Kamut). Női csapat: I. Mezőbeirény, 2. Kamut, 3. Békés. Egyéni: 1. Tusfka (BékésO, a. Szekeres (Kamut), 3. Bartyik (Békés). Páros: 1. Tuska—Bartyik (Békés), 3. Szeke­res—Szekeres E. 'Kamut), 3, Geszti- Czlrjáik (Csárdaszállás). Vegyespáros! L Liszkai—Bartyik (Békés), 2. Molnár—Tuska (Békés), 3. Czirjik—Szekeres (Kamut). A falusi spartaklád téli verseny­számai után a községek közötti pont­verseny állása: 1. Kamut 79, 2. Békés 71, 3. Csárdaszállás 27, 4. Murony 26, 5. MezÓberény a, s. Mezőmegy er 8, 7. Bélmegyer 0, 8. Kétaoprony o, s. Körös tárcsa 0 ponttal, Sporthírek A hét végén, pénteken és szomba­ton sportvezetői tanácskozás lesz Gyu­lán. Az MTS Békés megyei Tanácsá­nak tagjai, a városi, Járási TS-elnö- kök, helyetteseik, a labdarúgó, a ké­zilabda, a természetjáró szövetség, valamint a megye hét legnagyobb sportkörének vezetői kaptak meghí­vót. • A megyei asztalitenisz-csapatbaj­nokság meglepő eredményekkel kez­dődött. Az Orosházi Kinizsi második csapata 12:6era verte a Gyulai Kini­zsit, míg az Orosházi Kinins! I.—Bé­kés mérkőzés eredménye 18 g) volt. • Elkészült a megyei férfi nagygolyős teke-csapatbajnokság versenykiírása. A megyei I. osztályban március 2B-én, a II. osztályban április 12-én kezdőd­nek a tavaszi forduló mérkőzései. Az orosházi városi alapfokú aaztali­tenisz-bajnokság döntőjében a Gim­názium csapata győzött a Városi Ta­nács, Kardoskút, a Kinizsi m. és a Technikum előtt. . A Békéscsabai Előre autóbusz-kü­lönjáratokat szervez a csapat vidéki bajnoki mérkőzéseire. Az első „szur- Voló”-buszt Nagybátonyba Indítják. Vasárnap Orosházán technikumok közötti országos vívóvetsenyt rendez­nek. Az összecsapáson Szolnokról. Salgótarjánból két-két, Szentesről, Bé­késcsabáról és Orosházáról egy-eg; iskola csapata vesz részt. Kíváncsian várjuk, hogy a tőr- és kardvívó egyé­ni, csapatversenyben megyénk színei-, képviselő Orosházi MG. Technik»! és a Bős. Vizműépitésl Technikum, versenyzői hogyan állják meg helyű­ket. A kamillát kultúrában is lehet termeszteni ­A székíűvirág utak mentén, legelőkön, s nálunk különösen szikes területeken bőségesen volt található. A szikes terü­leten alig van vetélytársa, s így helyenként sűrű állományt képez, amely lehetőséget nyújt arra, hogy szedőfésűk alkalmazásával legyen gyűjthető, az április végén, május elején kb. 2—3 hétig virágzó növény virágja. Miután a kamilla áttedelő egyéves növény, a termésmennyiséget nagyban befolyásolja, a talajadottság mellett, a megfelelő nedvességtartalom. A kamilla vagy székíűvirág egyike a legkedveltebb és legelterjedtebb népgyógyászati drogjaink­nak gyomor- és bél bán tál mák esetén, de gyulladáscsökken­tő hatását a hivatalos ember- és állatgyógyászat úgy belső­leg, mint külsőleg is szívesen alkalmazza, 8 számos gyári készítmény nyersanyagául is szolgál. Hatóanyaga a növény illóolajából izolálható kék színű ka- mazulén, amely nagyobb mennyiségben található az ország keleti részében, tehát a Tiszántúlon gyűjtött kamillában. A parlagföldek hasznosításával és a gyomirtószerek hasz­nálatának kifejlesztésével a kamillásterület egy része mű­velés alá kerül, s így a vadon termő terület állandóan csök­ken, és a begyűjthető drogmennyiség Is kevesebb lesz. Ezért az ellátás biztonságosabbá tétele érdekében a kamil­latermesztés kultúrában kell megoldani. A múlt évben a tiszántúli megyékben termesztési kísérletek folytak. Megál­lapítást nyert, hogy öntözhető, gyomosodásra kevésbé haj­lamos területeken kielégítő eredmény érhető el. Igen jó eredmény jelentkezett a használaton kívüli pihentetett hEl­las tavak fenekén vetett kamillánál. 1963. évben a Biharugrai Halgazdaság 24 katasztrálls hol­don folytatott termesztést. Az eredmény igen kedvező volt, katasztrális holdanként 12—15 q nyers székíűvirág került leszedésre a tavaszi szedéskor, majd ősszel újból 8—10 q, ami gazdasági eredményben is kielégítő. A HERBÁRIA-központ a vetőmagot ingyen adja a termelő gazdaságoknak — a virágszedéshez szedőfésűt biztosít. Felkérjük a szikes területekkel rendelkező termelőszövet­kezeteket, hogy kapcsolódjanak be a termelésbe, s ezt je­lentsék be a MÉSZÖV mezőgazdasági osztályánál, ahol a gyógynövényelőadó úgy a termesztésre, mint az értékesí­tésre vonatkozó bővebb felvilágosítást megadja. 189 Mezőberényi Hűszaki és Villamossági Kisipari Szövetkezet a lakosság szolgálatában! Telefon: Mezőberény 20 és 35, Gyoma 28, új részleg: Köröstarcsa, Kossuth u. 33. Vállaljuk rövid határidőre mindennemű háztartási kisgépek, motorkerékpárok, rádió és televízió szakszerű javítását. Danuvia és Pannónia garanciális és garancián túli szervizszolgálat! Rövid határidőre vállalunk: villanyszerelési, vízvezetékszerelési, lakatos, bádogos javítási és új munkát, valamint villanymotor-tekercselést. Értesítjük a lakosságot, hogy felvevőhelyeket létesítettünk: Csárdaszálláson, Hunyán, Kamaton és Muronyban. Átvétel: Csárdaszálláson csütörtökön, Hunyán pénteken, Kamuton és Muronyban szom­baton. Az átve főhely eken mindennemű rádió-, televízió-, háztartási kisgép javításokat vállalónk. x

Next

/
Oldalképek
Tartalom