Békés Megyei Népújság, 1964. március (19. évfolyam, 51-75. szám)
1964-03-05 / 54. szám
március 5. Csütörtök Másfél millió éven át a földben A sztavropoli tájmúzeumban nemrég kiállították egy őselefánt, az úgynevezett Aéli elefánt csontvázát, amely a tudósok tanúsága szerint mintegy másfél millió éven át nyugodott a földben. A Sztavropolban kiállított lelet magassága 396 centiméter, hossza 410 centiméter. Az őselefánt agyara háromméteres. Ennek az ősállatnak a csontváza a legutóbbi időkig csupán három múzeumban volt meg: Párizsban, Leningrád- ban és Tbilisziben. Most ehhez a sorhoz csatlakozott a sztavropoli tájmúzeum is. dolgozott, hét méter mélységben, amikor váratlanul rábukkant valami roppant nagy állat csontjaira. A munkát nyomban leállították, s rövidesen tudósok érkeztek, hogy szakszerűen elvégezzék az ásatásokat. Másfél heti aprólékos munka után az őselefántot ládákba rakva már útnak is indították a tájmúzeumba. Itt az alapos tanulmányozás után megállapították, hogy a csontváz ama bizonyos déli elefánté volt, amely még a jégkorszak előtt élt Nyu- gat-Európában és a Szovjetunió mai területének déli részén. Pillanatképek a laktanyából zeres találta. Homokbányában I rázölja.) FIGYELEM! * i egia cserep a békéscsabai tégla? y árból családi Jr/9 a (O m MW Tt/m df** A m 4 Jf* a a S-m ifi te-« Bí'ÍMiSC' tengelyen azonnal ELSZÁLLÍTHATÓ L o. hornyolt szalagcserép 1000 dib-onként II. o. hornyolt szalagcserép 1000 db-onként L o. 253-as szalag- vagy Bohn 1000 db-ankénst IL o. 253-as szalag- vagy Bohn 1000 db-onécént L o. magasított tégla 1000 db-onként snex 1430,— Ft 1282,— Ft 1573,— Ft 1416,— Ft 775,— Ft Kifizetése az alábbi TÜZÉP-telepeken történhet: Békéscsabai 1303-as telep Gyomai Gyulai 1307-es telep Mkovácsházi Orosházi 1309-es telep Sarkadi Békési 1312-es telep Szeghalmi Szarvasi 1318-as telep 1314- es telep 1315- ös telep 1316- os telep 1317- es telep 66428 Jegyzetfüzetem lapjai „elkapott* pillanatképeket őriznek katonákról, a laktanya hétköz- napjairól. Ezeket mondom el: Vannak percek, amikor a felelősség mázsányi súllyal nehezedik a vállunkra. Ilyen percekről beszélgettem Nyárádi Tibor honvéddel a lőtéri melegedőben. — Azt hiszem, hadnagy eivtárs is érezte, milyen hidegben kellett a lőgyakorlatot végrehajtanunk. | Az időjárás megtréfált bennün- ' két. Az előkészítő foglalkozásokon még bágyadt napsütésben : gyakoroltunk, ma meg havat hor- 1 dó szélben vizsgáztunk. Láthatta, nem valami sikeresen. Szakaszunk zömét nemrég bevonult fiatalok alkotják. Tapasztalatlanok, járatlanok még a lövészetben. Bizony az ujjgémberítő hidegben nem tudták előző eredményeiket megközelíteni sem. így ránk, „öregekre” várt a feladat, hogy megvédjük a szakasz jó hírét. Közülünk «em sikerült mindenkinek ... Utolsónak lőttem. Véletlenül meghallottam a szakaszparancsnok szavait: —- Ha Nyárádi nem felel meg, nem érjük el a kívánt eredményt. Bár a hőmérő jóval a fagypont alatt kalandozott, hirtelen melegem lett. „ Jó”-nál gyengébbet sohasem lőttem, de most, amikor ilyen nagy felelősség nehezedett rám, megingott az önbizalmam. Megkaptam a tűzparancsot. Leadtam az első lövést. Éreztem, ennek találnia kellett. Megint céloztam. Már-már elhúztam a billentyűt, amikor a hirtelen felélénkült szél megsokszorozott erővel vágta az arcomba a hókristályokat. Várni kellett. Végül is lőttem. Ebben, a lövésben már nem bíztam annyira. Következett a harmadik lövés. Ennek leadása után lett igazán melegem! A lövés pillanatában hó került a szemembe. Hirtelenjében semmit sem láttam, de a billentyűt már nem tudtam visszatartani ... ... Az alakben két találat volt. Egy kilences meg egy hetes. A szembefutót is leküzdöttem: megfeleltem. Most jó a kályha mellett ülni és tudni, hogy a felelősségteljes percek elmúltak és az is jó érzés, hogy a parancsnok meg a fiúk nem csalatkoztak bennem. I I Resz*yfi A fagy ugyancsak „villogtatta | baltáját” a gyakorlótéren. #Az északi szél is besegített neki, s bizony a hideg átfúrta magát a vastag téliruhán, átjárta a katonák csontjait. Már a második órát töltötték kint a „fal nélküli tanteremben”, amikor a tisztnek feltűnt, hogy Kalmár honvéd kesztyű nélkül hajtja végre a tüzelési fogásokat. Nézte a katona kezét. Pecsenyepiros volt Sikertelenül próbálkozott a tár betéteiével: a hideg kiszívta kezéből az erőt... — Kalmár honvéd! önnek hol a kesztyűje? — Főhadnagy elvtárs, jelentem, odabent hagytam. — Ejnye-ejnye! — csóválta a tiszt a fejét —, nem szabad ilyen feledékenynek lenni. Máskor jobban nézzen körül... Addig is, míg be nem vonulunk, húzza fel az én kesztyűmet. Kalmár szabadkozva ugyan, de azért elfogadta a felkínált kézmelegítőt. ... Egy kesztyű gazdát cserélt. Ennyit láttak a katonák. És talán azt is észrevették, hogy Kalmár honvéd nagyobb igyekezettel hajtotta végre a fogásokat. I Csillagos ötös MÁRCIUS 5. Békési Bástya: Epékedő szerelmes. Békéscsabai Brigád: Szédülés. Békéscsabai Szabadság: Az utolsó ítélet. Békéscsabai Terv: Amikor egy lány 15 éves. Gyomai Szabadság: A vérdíj. Gyulai Petőfi: Jégmezők lovagja. Mezőkovácsházi Vörös Október: A prágai tréfacsináló. Orosházi Partizán: A nagy riport. Sark ad 1 Petőfi: Egy házasság hétköznapjai. Szarvasi Táncsics: Az aranyember. Szeghalmi Ady: Csendes otthon. A laktanya orvosi rendelőjében csörög a telefon. — A városi kórházból beszélünk. Most hoztunk be egy súlyosan sérült lányt. Sok vért vesztett. Azonnal 8—10 véradóra lenne szükség! — Küldjük őket — feleli az ügyeletes és máris intézkedik. ...A műtőben nagy az izgalom. — Sikerül-e visszahozni az életbe a sérültet? Vissza kell hozni! Hiszen olyan fiatal... Tizenkilenc éves. — Üjabb transzfúzió! — szól az orvos és fogvnak az üvegek... Lesz-e elegendő vér?! Egy élet műlik most ezen! A vér nem fogvott el! Gondoskodtak erről azok. akiket mi úgy nevezünk: önkéntes véradók. Kertész Ferenc. Szabó Barna őrvezetők Fisli Ferenc, Gál Ferenc és Kerti János honvedek ez a’kalommal — minden ellenszolgáltatás nélkül — harmadszor adtak ..életükből”, hogy a fiatal lány életét megmentsék. — Kötelességünk vólt — mondták a véradás után. — Nincs ebben semmi különös. Ennyivel tartozunk egymásnak... Ha az emberségből vizsgázot- taknak bizonyítványuk lenne, akkor ezeknek a katonáknak a neve után minden bizonnyal csillagos ötöst írnának be. . i Húsz forint Az örökké vidám Komárominak kedden randevúja lesz! A szakasz már napokkal előtte tudott róla; a fiúknak egymás előtt nem volt titkuk. Azt is tudták, hogy Komáromi hétfőn egy kis „erősítést” vár otthonról. Az illetmény gyorsan elment: fogkrémre, levélpapírra. Legjobbkor érkezik hát az ötvenes... Hétfőn pénz helyett levél jött. Az otthoni újságok, az apró falusi pletykák mellett a szülei azt is közölték vele, hogy a szokásos „illetménypótlékot” csak másfél hét múlva küldik. — Hát erre nem számítottam. Néhány forint pedig feltétlen kellett volna — panaszolta Hel- lemek „nagy” bánatát. — Ne csüggedj, cimbora! — biztatta a barátja. — Valahogy majd csak lesz... Mikor a kürtös a takarodót trombitálta, Heller már leadta a hírt, és az elhatározás is megszületett: reggelre — ki-ki erejéhez mórién — segít Komáromin. És gyülekeztek a forintok! Éppen egy húszas jött össze. A pénzt Nagy honvéd — aki századnapos volt —, becsempészte Komáromi szekrényébe. Reggel volt ám csodálkozás! Komáromi honvéd a tettest kereste. Senki sem tudott róla. A cinkosan összemosolygó arcokból azonban következtetett: látta már, honnan fúj a szél... Meglepetésében és örömében csak ennyire tellett: — Köszönöm!... Irtó rendesek vagytok... I YnMomäs Kalányos Jenő honvédnek — különösen télen, barnább a bőre, mint társainak. Cigány. Egy éve már annak, hogy a századomhoz került. Az első találkozásunkra ma is jól emlékszem. Kopogtattak az irodám ajtaján. Az igenlő válaszra bátortalanul lenyomódott a kilincs és belépett egy riadt szemű, halk beszédű katona. — Kalányos honvéd jelentem, idekerültem... A jelentkezése szabályosabb is lehetett volna, mégsem nehezteltem miatta. Félénksége figyelmeztetett: óvatosan bánj ezzel a gyerekkel. Kevés jót kaphatott az élettől. Légy hát vele türelmes... Hetek, hónapok szaladtak el azóta.A „Jenő” — katonátlan megszólítás, de mindannyian: tisztek és katonák így szólítjuk — megváltozott. Egy csöndes, estébe hajló délutánon Jenő erről a változásról, az elfutott esztendőről tett vallomást. — Tessék elhinni, igen-igen féltem én a katonaságtól. Sok rosz- szat hallottam felőle, és úgy mondták, mindennek a cigány issza meg a levét. Annak nehéz a sora... A bevonulás után vártam a megjósolt kitolásokat; azok azonban egyre késtek. A napok múltával ‘azután észrevettem valamit; egy új, számomra eddig szokatlan világba csöppentem. Itt én is — úgy, mint a többiek — Kalányos honvéd voltam — és nem „Füstös”. Nem takarítottam többet, nem viseltem több terhet, mint a társaim. Együtt mentünk kimaradásra, és közösen fogyasztottuk el az otthonról kapott csomagokat. Nem tudom én azt az érzést szavakba önteni, amit az első, a Varga csomagjának felbontásakor, éreztem. A csomag körül ott állt a fél szakasz. Kicsit távolabbról néztem, hogyan kerül belőle élő a hurka, a kolbász, meg a sütemény. Mindenki vett belőle. Nem mertem odamenni. És akkor Varga odaszólt hozzám: — Na, mi van, Kalányos komám? Miért nem veszel? Édesanyám sültje eiz, gyere, fogyaszd egészséggel! Nem is tudom, mikor ettem olyan jóízűt mákosbejgliből... A bevonulásom óta sok nap elmúlt és ezalatt a katonák között társakra, igaz barátokra találtam... Bracsok István Óriás tojás Érdekes levelet kapott a napokban szerkesztőségünk Takács Mihályné eleki asz- szonytól. Levelében közölte, hogy február 27-én az egyik libája rendkívüli nagy méretű tojást tojt. A tojás 15,5 centiméter hosszú és 8 centiméter széles. Amikor óvatosan feltörte, meglepetésre a hatalmas példányban még egy rendes méretű, kemény héjú libatojás volt. Takácsné levelében közli azt is. hogy az épségben maradt kemény tojást kikelteti, mivel kíváncsi arra, lesz-e belőle kisliba. Az óriás tojás héját szívesen eljuttatja az illetékes múzeumnak. \
