Békés Megyei Népújság, 1964. március (19. évfolyam, 51-75. szám)

1964-03-21 / 68. szám

Dundler Károly Csak ezt akarta...* Új Rezső verse A tAj illatos, nagy cipó, kés az országút; kettévágott kenyér kínálja ízes testét, ezt a bennünk kelt világot.. ■ ... a gépkocsi — szárnyatlan dongó — Csabáról tart Gyulára, zümmög, dónglcsél a nyárban, nyomában vígan lengedez könnyű szél... — A híd. Amott a bid s odébb a csárda. Csillogó fénybetűi alszanak még de van már vendég; dzsessz szól, koccannak poharak, tréfák csúcsán kacagás táncol.,. lent a füzes-part. Hal ficánkol, a csalira ma Jól harap! Gépünk tovább oson a nyárban de ,.lassút” int az útkanyar. — A napnak zengő sugarában koszorút koszorú takar egy csillag’ jelű oszlop lábán. Az oszlopon tábla s e táblán egymás után rótt halk nevek... — Tizenkilenc áprilisában erre tartott egy halk menet. •. — Tizenkilenc áprilisában itt puska szólt és bajonett döfött ember-testekbe kéjjel..« — Tavaszt nap fénylett, de éjjel sötétje ült a táj felett... Autóbusz énekkel telve ■ tele gyerekkel, elsuhan mellettünk s ahány nyakkendő leng mindnek szép pipacs-színe van. — Ezen az úton tántorogtak kínzót tan, szuronyok között. Némelyik néha felnyögött, lehet, hogy maga Dundler Is, — a hősnek sincs mindig hatalma hasító fájdalmak fölött. — — A gyermekeket úgy szerette ... Ok voltak tán a mindene! Csak azt akarta Dundler Károly: gyermekkert legyen a világból, hogy minden szegény gyermeke ölelhesse az életet s a mézét, azt is kóstolhassa. — Fogjon hát össze anyja, apja e milliós karú sereg. Erre Is — halld — ütött az óra, zeng már a párt nagy riadója; — Tettre bátrak és lelkesek! (0 volt köztük leglelkesebb.) — Mikor Gyulán lehullt a csillag legvéresebbnek öt nevezték a besúgók — s a zord pribékek parancsra nyomban őt keresték. — Szörnyű volt bűne! lm. a lista; — Népfürdőt és lisztet a népnek. — Két hold földet a Kastély-kertből sportpályának, — s a mézükért hadd kapjanak cukrot a méhek. — Széppé tenni Gyulát! i E tervét csakúgy súlyos bűnéül rótták. Fut gépkocsink ,.. Rózsacsokorként tűnik fel a város, a rónák Körös szegte ékes ölében, igazolva súlyosan, szépen Tizenkilenc szent igazságát,.. A halálba menők az úton nem a bukott jelenük gyászát, de a Jövőt e szépet látták! »Bevezető költemény Sass Ervin: Az ember hiába nem él című, a megyei tanács gondozásá­ban a közelmúltban megjelent könyvéből. KÖRÖSTÁJ _ ________KULTURÁLIS melléklet ...............................*.....................................íl ■ A budapesti Munkás ; Tanácsban bejelentik a ■ Forradalmi Kormányzó j Tanács megalakulását. : ■ Hincz Gyula rajza, 1919. ; március 22. ■ Nem rajtunk múlott Amikor az orosz front­ról hazatérve kórházba ke­rültem, azt hittem, többé sohasem lesz belőlem kato­na. Súlyos operáción estem át, az állam alatti dagana­tot metszették fel körben. Rokkantnak minősítettek és egyelőre egyévi szabadsá­got kaptam. Ez 1917 január­jában történt. A pápai kór­házból hazajöttem Dévavá- nyára. A magunkfajta nincstelen azonban, ha 22 esztendős volt, és nem any. nyira beteg, hogy ne tudjon a lábán járni, nem ülhetett otthon dologtalanul. Kellett dolgozni. Azaz kellett vol­na, mert Dévaványán nem akadt munkaalkalom. Ezért nyáron Pestre utaztam és hamarosan fel is fogadtak a Kolisz és Török építési vál­lalkozók irodájában segéd­munkásnak. Angyalföldöm a Rákosrendezőig építet­tünk iparvágányt a környé­ki olajfinomító gyárnak. Az építkezésen dolgozott egy idős kubikos, Juhász József bácsi, ű vitte mindig a szót. — Elég volt a háborúból, az éhségből! Tíz órát dolgo­zunk naponta, venni meg semmit sem lehet a bérért. Mindent elnyel a potroho- sok bendője... Az oroszok békét ajánlottak, az urak pedig nem fogadják el. Két fiamból az egyik már elhul. lőtt a fronton, a másikat is el akarják veszejteni... Esténként bent jár­káltunk a városban. Októ­ber végén már hangosak voltak az utcák a különböző hírektől. — A katonák elszökdös- nek a frontokról... — A Nyugatinál otthagy­ták a vagonokat, nem men. nek ki a menetszázadok. — ... Le a háborúval! — ... Lemondott a király... Tisza István a parla­mentben bejelentette, hogy elvesztettük a háborút. Űjra tele lett az utca hírekkel. — Meggyilkolták Tiszát — Fenét. Kiszökött Bécs- be, a királyhoz... — Le a királlyal, le a há­borúval! Éljen a béke! A Nyugatinál hatalmas embertömeg gomolygott. Alig tudtunk kikecmereg­ni közülük, az újpesti szál­láshelyünkre igyekezvén. Szokatlan reggelre ébred­tünk. A gyárak szüntelenül és hosszasan dudáltak, mint mikor azt jelzik: nincs munka. Mindenütt állt a munka. — Gyerünk be Pestre, fiúk! — kiáltott az öreg Juhász. — Valami nagy do­log lehet a városban. Villamoson indultunk, de közeledvén a Nyugatihoz, a sok embertől nem tudott közlekedni a villamos. Le­szálltunk, úgy vonultunk to­vább a Váci úton. A gyárak kapuin özönöl­ve újabb munkáscsoportok dagasztották a rendezetlen sorokat. Zászlók, piros-fe- hér-zöld zászlók lobogtak a házak homlokzatán. A haj­tókákban kokárda. Katonák teherautókkal száguldoztak az utcákon, lövöldöztek a levegőbe.. — Éljen a béke!... — ... a forradalom! A kirakatokban feliratok: „A Nemzeti Tanács védel­me alatt!” — Éljen a Nemzeti Ta­nács! A Nyugati előtt terít­ve volt a tér őszirózsákkal. Selyemruhás hölgyek osz­togatták a katonáknak a ró­zsákat. — Tűzzék a sapkájukra — mondogatták és moso­lyogtak. — Köszönjük, nagysád — felelték a parasztfiúk és összeöleTkeztek a rózsaosz- togatókkal. Odébb egy tisztet ámítot­tak meg a civilek. Vegye le a „K” betűt a sapkájáról! — ... Én, kérem, a király, ra esküdtem... — Nincs már király! Köz. társaság van! — és letépték sapkájáról a „K” rózsát. Köpenyéről az aranybojto­kat is. A téren autó állt meg, tetejéről valaki szólni pró­bált a néphez. — Éljen! Éljen! A katonák egyik csoport­jának élén egy káplár ordí­tott. — Föiesküszünk a Nem­zeti Tanácsnak! — „. Mire esküszünk? — kérdezte egy baka. — A forradalomra! — Éljen a forradalom! Zászlók. Ének. Ordítozás. Nevetős. Mindenki ordít, nevet... Késő este van már, de senki sem akar haza­menni. ... Másnap már piros-fe- hér-zöld szalagos nemzet­őrök járták a város utcáit, igyekeztek helyreállítani a rendet, de még napokig tar­tott, amíg lecsillapodtak a kedélyek. Az emberek várták, hogy jobbra forduljon az életük. Sok minden változott is. Nyolcórai munkaidő lett a mi építkezésünknél is, ám nemsokára megszűnt a munkaalkalom. A katonák nem vonultak ki a frontra, akik leszereltek, segélyt kaptak. De a tisztek tíz­szer annyit, mint a közle­gények. — Hol itt az egyenlőség?! — hangzott el újra az elé­gedetlenség. Helyreállt a rend, de akik meg merték mondani, ami a szivüket nyomta, azo­kat továbbra is bebörtönöz, ték, mint a király idejé­ben. A szabadság egyre szűkült. A Vörös Újságot elkobozták. A kommunistá­kat üldözték. Karácsonykor otthagy­tam a fővárost, ismét ha­zajöttem Dévaványára. A kimerítő napoktól, a nehéz munkától legyengülte^ betegen kerültem haza. Ványán már működött a szociáldemokrata párt és megalakult a földmunkás szakszervezet. A munkás, körben tartották gyűlések két. Beléptem a kommu­nista pártba és a földmun­kások szakszervezetébe, A kommunista párt még ki­esd volt, de a kommunista eszméket sokan vallották a szociáldemokrata Rárton be. lül. A szoedem vezetők csú_ nyán csep ülték Kunékat, sokan pedig igen erélyesen védték őket. A régi vezetők azt mondták: — Mi is akarunk földosz. Sást, nem kell a nagybirtok. De nem úgy, mint a kom­munisták — magyarázta a gyűlésen az egyik pártveze. bő. — Megfizetjük a földet. Megváltást kell adni érte, hiszen nem vagyunk rab­lók! —'Megfizettük azt mi már a verejtékünkkel! — Az oroszoknál földet adtak a kommunisták. Jól csinálták! Így kell itt is... — Közös ott minden, még az asszony is. Ma a földet, holnap a kabátodat veszik él! — ... Csak az igazságot, emberek! Akinek két krumplija van, attól vegyük el az egyiket, hogy legyen annak is, akinek semmije sincs... A föld, a föld. Nagy szó volt ez az olyan csalá­doknak, akik mindig mások földjét túrták és nehezen kaptak egy kis harmados kukoricát is. A remény, hogy tán mégiscsak lesz föld, bátrakká, a huzavona pedig elégedetlenekké tette az embereket. — Csak beszéltek, beszél-

Next

/
Oldalképek
Tartalom