Békés Megyei Népújság, 1964. március (19. évfolyam, 51-75. szám)
1964-03-18 / 65. szám
1964. március 18. 4 Szerte Sevcsenko-emlékkiállítás nyílik megyénkben A Magyar—Szovjet Baráti Társaság Békés megyében nagyszabá. sú Sevcsenko-emlékünnepségeit és kiállítást rendez. Március 25-én Sarkadon, a járási művelődési házban kiállításom mutatják be a nagy ukrán költő életét, munkásságát, s művészetéről Radó György műfordító tart előadást. 1 Ezután levetítik a Sevcsenko életéről készült Széttört bilincsek című szovjet filmet A% olvasó írjai Már a következő nemzedékekre is gondolunk, ha befásítjukaz Élővíz-csatorna békéscsabai szakaszának kopár részeit Nemrégen Romániából, egy lu- gosd ismerősömtől kaptam áradozó sorokat: „Békéscsaba gyönyörű város lehet! A nyáron feltétlenül meglátogatom!...” Egy csabai képeslap hatotta meg ennyire. A képen a városunkon átfolyó Élővíz-csatorna fűzekkel szegélyezett hangulatos partszakasza látható. Azonban az Élővíz-csatorna két partján a közel negyven évvel ezelőtt ültetett nagyon szép szomorűíűzfák többsége kipusztult, s ez a sors vár elöregedett társaikra is. Fokozatos pótlásukról — véleményem szerint — már rég gondoskodni kellett volna. Annyi csabaival együtt én is nagyon szeretem ezt a várost Érthető, hogy hivatalos helyén szóvá tettem a dolgot, kértem, intézkedjenek. A válasz az volt, hogy szomorúiűz-su- háng, illetve dugvány nem áM rendelkezésükre. Két esztendővel ezelőtt azonban találkoztam a Gyulai Erdőgazdaság egyik mérnökével, aki újságolta, hogy több község részére kétezer szomorú- fűz-csemebét szándékoznak küldeni, reméli, hogy felhasználják. Mikor közöltem vele, hogy erre Békéscsabán is nagy szükség lenne, hosszas gondolkodás, fontolgatás után úgy döntött, hogy valóban a megyeszékhelyet illő lenne feldíszíteni velük. Nyomban ki is számítottuk, hogy a csabai Élővíz, csatorna alsó zsilipjétől a felsőig elég is lesz két oldalt. Meghagyta azonban a mérnök, hogy ezt mielőbb hozzam a csabai városi tanács tudomására, különben a kétezer csemetét szétküldi a közMárcius 24-én tartják az SZMI tanácsülését A Szakszervezetek Megyei Tanácsa március 24-én a székházban tanácsülést tart. Az első napirendi pontban megbeszélik, hogyan segítik a szakszervezeti bizottságok a TIT-bizott- ságok munkáját, sor kerül a nyugdíjellátás, az üzemi kifizetőhelyek és a betegség-megelőzés problémáinak tárgyalására. A tanácsülés második napirendi pontként a Szakszervezetek Országos Tanácsa XX. kongresszusának határozatai alapján megyénk építő- és élelmiszeriparának szakember-ellátottságát tárgyalja és vitatja meg. a csabai út-, híd. és vízműépítő technikum igazgatóságára és előadtam miről is van szó. Közölték a tanulókkal, akik lelkesen vállalták a kimérést és az ültetésf társadalmi munkában. Ezek után a tanács azt mondta, közölhetem a gyulai erdőhivatadi mérnökkel, hogy a 2000 fűzfacsemetére igényt tartanak, és elszállításukról rövidesen gondoskodnak. Télitek azonban a napok, a hetek, s kiderült, hogy a tanácsnál az, aki a szállí-; rak, virágok, a keleti mesék értés intézését vállalta, megfeledhe. ' dekes figurái öltöttek alakot. Ima. Életrajzi regényt ír egy békésszentandrási perzsaszövi asszony Negyven éve dolgozik a békés- szentandrási szőnyegszövőben ; Szopka Mária perzsaszövő nő. j Azóta legalább egymillió csomót kötött, s munkája nyomóin madazett róla, a gyulaiak pedig közölték, hogy nem várhatnak tovább ét szétküldték a községekbe. Pedig, ha az akkori lehetőségekkel, a diákok lelkesedésével jól gazdálkodunk, ma a csabai Élővíz-csatorna két oldalán már kétesztendős, friss fűzfasor állna díszőrséget. Ám, ami késik, nem múlik. Ismét itt a legjobb ideje annak, hogy az első enyhe napsugarakra felengedő földbe végre bekerülhessenek a fűzfacsemeték. Jó len. ne, ha fontolóra venné a városi szőnyegeket, hatalmas szobaszőnyegeket készített, aminek több. sége külföldre került. A jelenleg háziipari szövetkezetként működő szőnyegszövő valamikor gazdag gyártulajdonosé volt. Tizenkét éves korában szőtte az első perzsát Szopka Mária, Akkoriban gyakran nem volt munka a szőnyegszövőben, de ha külföldi megrendelésit kapott a „tulaj”, éjjel- nappal hajszolta munkásait. A keserves munkáséletről, régi sok tanács, nemcsak a mostani, hanem megpróbáltatásáról készül re- a jövő generáció érdekében is. Igényt írni a békésszemtandnási Szilágyi Sándor I perzsaszövő asszony. Történet—tanulsá ggal fiit Békésszen tanóráson három ember, egy asszony, a férje meg az asszony bátyja. A múlt héten az asszony súlyosan megbetegedett, bevitték a békéscsabai kórházba. Az orvosok már nem segíthettek rajta. Nagy volt az asszony férjének és testvérének bánata. Elutaztak Békéscsabára, hogy hazavitessék az asszony holttestét és falujában tisztességgel eltemessék. A békéscsabai kórházból a« asszony férjét és bátyját a temetkezési vállalathoz küldték. A temetkezési vállalat a két gyászolót — mondván, hogy rossz a gépkocsi — a hazaszállítás ügyében továbbküldte az Autóközlekedési Vállalathoz. Az AKÖV az anyakönyvi hivatalhoz irányította az ügyintézésben járatlan és a friss gyásztó! megviselt embereket. Ott viszont a városi tanács címét adták meg. A városi tanács előadója a városi rendőrkapitánysághoz küldte tovább a két férfit, innen a következő állomás a megyei rendőrkapitányság, majd a megyei tanács egészség- ügyi osztálya volt, amelynek egyik munkatársa körtelefonok útján megpróbált segíteni az ügyben, de fáradozása nem járt sikerrel. Itt találkoztam a két emberrel, kik most már az egész napos tortúrától, legközelebbi hozzátartozójuk hirtelen halálesetétől végképp elkínzottan, azon tanakodtak: merre tovább, hiszen véget ért a munkaidő, a hivatalok bezárnak... Hogy a két békésszentandrási ember dolga miképp végződött, pontosan nem tudom. Ügy hallottam, saját községük segítette őket, hogy a temetkezési kálváriájuk lezáródjon. De ennyi elég is. Bizonyára megvan a pontos menete, hogy mit kell tenni, ha egy vidéki ember Békéscsabán meghalt rokonát otthon akarja eltemeitet* ni. A koporsóadást, a szállítási ügyeket — a tisztiorvos és az anyakönyvi hivatal engedélye kivételével — a temetkezési vállalat intézi olyankor, mikor gépkocsija üzemképes. De ha a gépkocsi rossz — mint ahogy jelenleg másfél hónapja rossz (!) — akkor az összes adminisztráció, lótás-futás a járatlan, g a halálesettől lelkileg megzavart ügyfélre hárul. S hegy ez a gyakorlatban milyen nagy kálvária, két emberünk példája bizonyítja. Javaslatunk: mivel egy békéscsabai haláleset mindenképpen a temetkezési vá'lalat békéscsabai központjához kerül, a különféle adminisztrációkat, s magát a szállítást is intézze minden esetben a vállalat. Ha ez valamilyen oknál fogva mégis kivitelezhetetlen, és a halottszállítással kapcsolatos ügyintézés egy beava- tatlan számára ilyen bonyolult — s annak kell lennie, ha még hét különböző hivatali szervnél sem tudták a megoldását — — ahelyett, hogy hivataltól hivatalig, előadótól előadóig küldözgessék az embereket, helyes lenne a temetkezési vállalatnak legalább egy nyomtatványt készíteni, ahol pontosan feltüntetik, hogy mik a tennivalók. Amíg ez nem történik meg, addig is a temetkezési vállalatnál — ahol az ilyen ügyek mindennaposak — és más helyeken is, ahol az ilyen esetek egyediek, ne vágjon uralkodóvá egy ügyben sem a „nem az én íróasztalom, nem az én hatásköröm” szemlélet. Segítsék elő az illetékesek, hogy aki felkeresi őket, a nap végével lehetőleg — ügyének is végére tudjon járni. Padányi Anna A tanácsnál örültek a dolognak, bár azt kérdezték, ki fogja elültetni azt a sok suhángot, mert nekik keretük erre nincs. Rohantam Kellemes húsvétid lesz, ha bútor- és lak- berendezési szükségletét mielőbb beszerzi Tótkomlósi Föidmüvesszövetkezet újonnan megnyílt lakberendezési áruházábanl Bőséges áruválaszték! Előzékeny kiszolgálás! Ha egyszer nálunk vásárol. mindig vevőnk marad 137 (3) — Helyesen, főhadnagy elvtárs — felelte sietve Golubev észrevehető izgalommal. — Csakhogy nem hurcoltak, hanem kergettek. Hamburgban pedig a „Biom és Foss” nevű hajógyárban dolgoztam, majd pedig a „Deutsche Werft”-nél.-— No és aztán? Golubev mélyet sóhajtott és zsebkendőjével megtörölte izzadt homlokát. — Azután bennünket, vagyi ■ engem és a többi oroszt, akik fiatalok és egészségesek voltunk, áthajóztattak az óceánon. Ez már a háború után történt... Golubev váratlanul idegeden az ablak felé fordult: kint valahol rádió szólt. Mi ez? — kiáltott fel ijedten. — Mit közvetítenek? Hallom a rádióközvetítísüket... — Nyugodjon meg — mondta a főhadnagy. — Ez a demokratikus Berlin állomása. — Nem létezik, hogy békét hagyjanak nekem — mondta Golubev s még m ndig idegesen remegett. — Nem tudtak elcsípni és sikerült elérnem a keleti zónát. De mégsem fognak nekem békét hagyni. Bizonyára már telekürtölték a világot, ■■ogy valamibe szökött közbűn- tényes vagyok... A főhadnagy közelebb tolta Golubevhez a vizeskancsót. — Igyon és nyugodjon meg — mondta szigorúan. — Valóban közölt a rádiójuk valami üyes- mit, de mi ismerjük trükkjei- ket... Folytassa, kérem... Golubev néhány korty vize. ivott és óvatosan az üvegtálcára ette a poharat. Keze észrevehetőn remegett. — Alighogy véget ért a háború — folytatta, miközben kigombolta rég nem mosott ingének nyakát, — mindnyájunkat betereltek az úgynevezett áttelepültek lágerébe. A Menekültek Nemzetközi Szervezete volt az istápolónk, amelyet a nyugati hatalmak hoztak létre. Jobban illene rájuk az emberkereskedök társasága név. Golubev arca megvonaglott, mintha testi fájdalmat érezne, majd mélyet sóhajtott —■ Piszkos egy társaság! Az ember rabszolgának érezte magát, mintha Becher—Stowe idejében élt volna! Bad-Kissingen nevű fürdővárosban minden teketória nélkül behajóztak minket és átszállítottak a tengerentúlra. Sok egyszerű, becsületes ember volt közöltünk: olcsó munkaerő, de még több háborús bűnös, minden rendű és rangú áruló, SS- és Gcstapó-legény, fasiszta kémügynök... — Beszéljen, kérem részletesebben saját magáról — szakította félbe a főhadnagy. — Elnézést — mondta Golubev zavartan és újra a vizespohárért nyúlt. — Ilyenekben kellett gyönyörködni az embernek.. Magamról mit mondhatnék még? A tengerentúlon irántunk, orosz fiúk iránt nyomban érdeklődni kezdett egy fehér emigráns iroda, amely kémügynököket verbuvált és mindjárt hozzáfogtak a megdolgozásunkhoz, először megvesztegetéssel, majd fenyegetéssel. Addigra nekünk elegünk volt már mindenből, ahogy mondani szokás, a jóból is megárt a sok. Barátom, Vaszilij Kravec. ekkor ezt javasolta nekem: „Gyere, mondta, álljunk a szolgálatukba. Csak hadd dobjanak le minket ügynökként hazánkba. otthon majd úgyis mindent bevallunk. Elmondjuk, milyen élet kényszerített minket erre... Ügy látszik, más lehetőségünk nincs arra, hogy kijussunk innen. Csak nem fogunk megdögleni idegenben!” Golubev elővette zsebkendőjét és sokáig törölgette kivörösödött szemét. A főhadnagy türelmesen várakozott. Kis idő múlva folytatta elbeszélését, de már egészen halkan, szinte suttogva: — Borzalmas érzés volt belemenni ebbe a dologba, de más választásunk valóban nem volt. Amint igent mondtunk, ismét áthajóztattak minket a tengeren: Nyugat-Németországba. Bizonyos ideig a oberferingi gyűjtőállomáson tartottak, majd besoroztak az oberammergaui kémiskolába, amely úgyszintén München közelében fekszik. Amikor végre elvégeztük az iskolát, megkaptuk az „ejtőernyős zsebkönyvet”. Golubev e szavak után átnyújtott a főhadnagynak egy gyufás- doboznál alig nagyobb sárga könyvecskét, amelyen az egyik szak-atlanti tagállam hadügyminisztériumának a pecsétje díszelgett. A főhadnagy felnyitotta és olvasni kezdte az első oldalát: „Ez a könyv minden ejtőernyős számára kötelező. Arra szolgál, hogy belejegyezzék a kiadott eszközöket és az ejtőernyős. mindaddig, míg szolgál, a rejtekzsebében köteles hordani.” — A „kiadott eszközökből” — mosolyodott el fanyarul Golubev — csupán ez maradt meg — Átnyújtott a főhadnagynak egy üvegcsét, amelyben valami por volt és magyarázóan hozzátette: — Cánkáli. Diverziós eszközül ajánlják. A mellékelt utasítás zerint lebukás esetén öngyilkosságot kell elkövetni vele. (Folytatjuk)
