Békés Megyei Népújság, 1964. március (19. évfolyam, 51-75. szám)
1964-03-18 / 65. szám
Világ proletárjáig egyesüljetek/ A MEGYEI PÁRTBIZOTTSÁG ÉS A MEGYEt TANÁCS LAPJA NÉPÚJSÁG 1964. MÁRCIUS 18., SZERDA Ara 30 fillér XIX. ÉVFOLYAM, 65. SZÁM B jobb üzemszervezés is belső tartalék I Az olvasó írja | Történet — tanulsággal I A megyei I osztály eredményei Kongresszus előtt irta: Harmati Sándor, a Hazafias Népfront Országos Tanácsának titkára Csütörtökön, március 19-én kézéi meg mimikáját a Hazafias Népfront-mozgalom III. kongresz. sszusa. Országos érdeklődés előzi meg ezt a jelentős tanácskozásit. De széles körű nemzetközi figyelmet is keltett ez az esemény. Bizonysága ennek, hogy 17 országból jelezték küldöttségek érkezését. A kongresszust illető közfigyelem alapja az az út, amelyet a mozgalom az éhnúlt négy év alatt megtett. A kongresszus politikai és szervezeti előkészítése, sommá, zaita volt a mozgalom fejlődésének. Ezt az értékelést széles tömegek végezték el a több mint .1400 gyűlésen, miközben újjáválasztották a falusi és városi nép- frontbizottságcáoa*. A különböző társadalmi rétegeket képviselő kongresszusi küldőt, tefc jó útravalót kaptak az említett választói gyűlésektől. A vitában részt vevők hitet tettek a Ma. gyár Szocialista Munkáspárt politikája mellett. De éppen azért, mert jónak, a nép érdekében valónak ítélték meg ezt a politikát, bírálták azokat a hibákat, melyeket a végrehajtás során követnek ed a különböző területeken. A kongresszusi küldöttek tehát bőven „felszerelve” érkeznek a tanácskozásra. A gyűlések tapasztalatai alapján megállapítható, hogy a mozgalom valóban nagy fejlődésen ment keresztül. Ez egyenes arányiján van azzal a ténnyel, hogy a párt politikája — melynek meg- megvalósílásán a népfront is munkálkodik — milliók poli tikájává, párttagok és pártookívülí- ek mindennapos munkájának iránytűjévé vált. A párt politikája alapján Mala. Kult légkör — amely a párt és a tömegek közötti bizalom légköre — kedvezett a mozgalom fejlődésének. Az egyre fejlődő mozgalom pedig hatással van a belpolitikai elet fejlődésére, a politikai légkör alakulására. Egyre többen ismerik fel, hogy a népfront méltó kerete a munkásosztály és a többi dolgozó osztályok és rétegek szövetségének. Látják, hogy e szövetség erősödése gyorsítóén hat a szocialista építóinunkára. Növeli hazánk nemzetközi tekintélyét, és e tekintélyt a többi szocialista or. szagokkal együtt jól lehet hasznosítani a béke védelmében. A népfront; az elmúlt négy évben a sző valódi értelmében tömegmozgalommá vált. Százezrek mozgósításával jól látta el a választások előkészítésére irányuló feladatát A mozgalom .kohójában” edződték meg sokan a képviselők és tanácstagok közül, akiit ma választóik megbízásából törvényhozói munkát végeznék. Soha ed nem évülő érdem illeti meg azokat a tízezreket, akik a mozgalom hívó szavára részt vettek a szocializmus alapjainak lerakásáért, a mezőgazdaság szocialista átszervezéséért folytatott harcban, Ctafe a megbecsülés és elismerés hangján lehet szólni azokról a népfrorvt-aiktivistákról, tudósok, rói, kutatókról, műszakiakról, szakemberekről stb., akik részt vesznék a gazdasági építőmunka segítését célzó mozgalmi munkában vagy a népművelést szolgáló tevékenységben. Sok olyan park, járda, közút, játszótér és más létesítmény teszi kulturáltabbá városainkat és falvainkat, melyeket munkások, parasztok, értelmiségiek társadalmi munkában alkottak meg. Sok tízezer azoknak a harcosoknak — férfiaknak és nőknek — a száma, akiknek segítségével a mozgalom országszerte fellendítette a békemozgalmi tevékenységet. És a jellegzetes példák száma szinte végtelen, A kongresz- szus, miközben útmutatást ad a jövőre vonatkozóan, biztosan számba vesz majd minden fontos mozgalmi eseményt. A kongresszus fejlődésünk igen fontos időszakában ül össze. Társadalmunk szocialista jellegű átalakítása érdekében a felszabadulás óta — sok más mellett — két igen fontos lépést tettünk. Az egyik ilyen lépés volt a munkáshatalom megteremtése és 6 hatalom birtokában a kizsákmányolok gazdasági bázisának kisajátítása, a földosztás, a gyárak államosítása és a bankok állami kezelésbe vétele. E történelmi lépés támogatása népi, nemzeti egységbe tömörítetté az összes dolgozó osztályokat és rétegeket. Társadalomátalakító munkánk során a második fontos lépés akkor következett be, amikor történelmileg és politikailag megérett a helyzet, hogy a dolgozó parasztságot átvezessük a szocializmus útjára. Ez a lépés a kapitalizmus feletti döntő győzelmet jelentette hazánkban, ugyanakkor minden feltétel létrejött a nemzeti egység szocialista jellegű továbbfejlesztéséhez. A kongresszus most a fejlődés olyan szakaszában tanácskozik, amikor elkezdtük a pán VIII. kongresszusának útmutatása alapján a szocializmus teljes felépítését. És most kell megtennünk a harmadik fontos lépést a társadalom átalakítása érdekében. És ez nem más, mint a szocialista közgondolkodás kialakítása, más szóval: minden haladó erő egyesítése a szocialista eszme alapján. E harmadik lépés egyben a volt kizsákmányoló osztályok utolsó reménysugarát, a gondolkodásmód még meglévő kapitalista maradványait semmisíti meg. Mint ahogy kifejezője volt a Hazafias Népfront a népi nemzeti egységnek eddig, úgy lesz kifejezője a jövőben kialakuló szocialista nemzeti egységnek. Nem lehet abban kételkedni, hogy a kongresszus útmutatást ad a mozgalomnak a szocialista nemzeti egység kialakítását elősegítő tevékenységéhez. Harminchat választott küldött képviseli megyénket a Hazafias Népfront II. kongresszusán Március 19-én kezdődik a Hazafias Népfront IL országos kongresszusa. Ma délelőtt indul Budapestre az a küldöttség, amely megyénket képviseli a háromnapos nagyszabású tanácskozáson. A küldöttség választott tagjai nem ma találkoznak először egymással. A múlt hét szombatján megbeszélésre, ismerkedésre hívta össze őket — népfront-titkárokat, pedagógusokat, tsz-tagokait, munkásokat, háziasszonyokat — a megyei titkár: Rusznák János, aki egyben a küldöttség vezetője. A küldöttség 36 tagja megismerkedett a budapesti programmal, majd arról beszélgetett, hogy mit tesznek szóvá a kongresszuson, miről beszélnek a felszólalók. A fűtőház társadalmi ellenőrei nyerték el az SZMT vándorzászlaját Tegnap délelőtt Békéscsabán, az SZMT székhazában értekezleten vettek részt a kereskedelmi társadalmi ellenőrök, melyen Rózsa Imre, az Állami Kereskedelmi Felügyelőség vezetője-értékelte a múlt évi munkát. Bevezetőjében elmondotta, hogy a társadalmi ellenőrök hozzájárultak a lakosság jobb ellátásához. Hibaként említette meg többek között a nem megfelelő szakmai- ismeretet, valamint azt, hogy a megyénkben dolgozó mintegy 350 ; ellenőrnek csupán 30—40 százaléka vesz részt' aktívan az ellenőrzésben. Arról is szó volt, hogy egyes üzemekben az üzemi társadalmi ellenőri csoportokat együttműködés helyett a tanácsi - ellenőrökhöz kívánják csatolni. Az elmúlt. évben a' tanácsi tár- sadalmi ellenőrök 289, az üzemiek pedig 726 ellenőrzést tartottak. Az utóbbiak között szinte egyenlő Hatkor, szombaton kapták meg ’ elismeréssel a MÁV-fütőhöz és a ’.vüldöttigazolványukat is. mely az Békéscsabai Kötöttárugyár aktivistád dolgoztak. A fűtőháziak mintegy 320. ellenőrzésből 16 helyen találkoztak egy fonitíon fe- nyerték el. A múlt évi munka érÉpítők Rózsa Ferenc Kultúrottho. náibain tartandó kongresszusra való belépésre, á kongresszuson való részvételre jogosítja fel őket A Dózsa György úti kultúrpalotában több mint ezren lesznek jelen az ország minden részéből három napon át ^VWVWWVWWVVWV^WWWJWWWWWW^^WWWWVWWVWVWWVWtfW^ lüli itlycsonkítástól, ami «agyon is bizonyítja a társadalmi ellenőrzés hasznosságát. Igaz viszont, éppen könnyebbsége miatt — a vendéglátói egységek ellenőrzése, s alig van az iparcikk kiskereskedelmi vállalát boltjaiban és más helyeken társadalmi vizsgálat. Az előadó elmondottá; hogy mind a fogyasztói érdekvédelemben, mind a társadalmi tulajdon védelmében, valamint az egészségügyi követelmények betartásában rendkívül sok és hasznos észrevételeket tettek egész évben a társadalmi ellenőrök. Ók - vették észre például a kétegyházj Utasellátóban a bor 22 százalékos vizezését. A társadalmi ellenőrök észrevételei alapján a múlt évben egy ügyészségi eljárás, 28 szabálysértési eljárás, 7 fegyelmi felelősségre vonás és 20 figyelmeztetés született Az értekezleten — melyen részi vettek a kereskedelmi vállalatok igazgatói is — többen kaptak tárgyjutalmat, valamint átadták a megyei tanács és az SZMT vándorzászlaját is. Az előbbit az orosházi tanácsi, az utóbbit a fűtőház üzemi társadalmi ellenőrei tékélésének alapján jelentették be, hogy az elmúlt hónapban dr. Mucsi Imrévé békési társadalmi hogy egyelőre még nem elég azé- ellenőr megkapta a Belkereske- les körű területen működnek az delem Kiváló Dolgozója kitünte- üzemi ellenőrök; túl sok — talán | tést. uráli teher & énkocsi A dél-uráli gazdasági körzet népgazdasági tanácsának gépkocsi gyára új terepjáró tehergépkocsit állít elő, az „Ural—350”-et. Négyütemű karburátort», 8 hen »eres, 180 lóerős motorja van. Ez lehetővé teszi a tehergépkocsi számára, hogy 5 tonna terhet 75 km-es óránkénti sebességgel szállítson. A gépkocsit a képen ’átható nagy teljesítményű csörlő vei látták el, mellyel a terhek mozgatásával kapcsolatos különböző munkák véges he tök ei.