Békés Megyei Népújság, 1964. február (19. évfolyam, 26-50. szám)
1964-02-14 / 37. szám
WM. február It. s Péntek njhiznjy óvj uh om.dlq tinkj£ ” Az állomás előtt már egy kicsit megdőlt a tábla, de rajta a felírás még ép és harsogva kiáltja: ^VISZONTLÁTÁSRA”. Gyulán ez fogadja az érkezőt, és ezzel is búcsúzik a várostól. Egy történetet meséltek el, hogy az elmúlt hónapokban tartott mezőgazdasági szakköri konferencia résztvevőit fogadták ugyan, de az elbúcsúztatásukról valahogy a nagy „rumliban” elfelejtkeztek. De nem felejtkezett el róla a Komló két vezetője: kimentek az állomásra, és az elutazókat elbúcsúztatták és e kedvesség láttán az elmenők így válaszoltak: — Olyan kedves város ez a Gyula, hogy ide tényleg érdemes visszajönni™, További lehetőségek Lassan megszokjuk, hogy Békés megye egyik vendéglátó gócpontja, idegenforgalmi nevezetessége a gyulai Várfürdő. Pedig valljuk be, az elején voltak, akik hitetlenkedtek, a gyulaiak „erőlködését” látva. Volt ilyen? Volt bizony, hiszen nem ment magától semmi sem, s a téglajegyek árusítása, az öt évvel ezelőtt elkezdett munka eredménye néhány évig váratott is magára. A számok azonban sok mindent elárulnak. Az első évben alig 50 ezren keresték még fel a fürdőt és 1963 nyarán a legpontosabb statisztikai adatok is arról árulkodnak, hogy a gyulai Várfürdőnek 400 ezer fizető vendége volt. Ezt az adatot érdemes összehasonlítani hajdúszoboszlói adatokkal: 1963-ban Hajdúszoboszlót egymillióan keresték fel. De az adatok arról is árulkodnak, hogy ott lényegesen több embert tudnak éjszakára is elhelyezni a meglévő szállodával, üdülőkkel és kiterjesztett fizetővendég-szolgálattal. Gyulán viszont a 400 ezer fő azért is elismerésre méltó, mert a csúcsidőben mindössze a szállodai és kollégiumi elhelyezés csak 500 fő részére biztosított! A megoldás nyilván kézenfekvőnek látszana egy nagy befogadóképességű, minden igényt kielégítő szállodával. Ebben az évben szerencsére hozzákezdenek már — ha az idő engedi, azonnal egy új — hárommillió forintos költséggel készülő szálloda építéséhez. Ez a szálloda mintegy 100—120 embernek biztosít elhelyezést. Látszólag nem sok, de ehhez, hozzászámíthatjuk azt is, hogy Gyulán még nincs teljes egészében kiaknázva a fizetővendég-szolgálatban rejlő lehetőség. A nemrégen megalakult idegen- forgalmi hivatalra vár az a feladat, hogy ezt a lehetőséget felkutassa és kamatoztassa. Ez annál is sürgetőbb, mert néhány hónap választ el bennünket az újra meginduló strandidénytől. Tehát már most kell gondoskodni arról, hogy még több vendégnek tudják mondani: a szállodai elhelyezése biztosított. Ma még csak elképzelés A megyén belül az idegenforgalom fő vonzóköre tehát kezd kialakulni Gyulán és már kialakult Szarvason. E két helységben rejlő lehetőségek azonban tovább kamatoztathatók. A nemrégiben született ötlet, amely a vár hasznosítására irányult, a várszínpad létrehozásával, komolyabb támogatást érdemel. Sokan feltették a kérdést az elmúlt hónapokban — nem is annyira Békés megyében —, hogy miért akar rivalizálni Gyula, Szegeddel? — Erről szó sincs — mondotta dr. Vidó István elvtárs, a Gyulai Városi Tanács vb-titkára. Mit jelent a gyulai várszínpad? Az elképzelés az, hogy a vár- színpadon körülbelül egyhónapos időtartam alatt a drámairodalom egyik legreprezentatívabb alkotását, a „Hamlet”-et mutatnák be, s mellette egy zenés vígjáték vagy operett szolgáltatná még a programot. A várszínpad nézőterének férőhelye azonban mindössze csak 500 fő. A heti három játékot alapul véve, maximálisan mintegy nyolcezer ember látná a gyulai várszínház előadását. Ez a szám pedig elenyészően kevés ahhoz, hogy még a rivalizálás gondolatát is életben tartsa. Ehhez hozzászá- míthajuk azt is, hogy a gyulai várszínpad látogatói természetszerűleg többségében a megyéből kerülnének ki. Dicséretes az a szándék, amellyel a gyulaiak a nyári programjukat összeállítják. Az elmúlt évben például mintegy 20 jelentősebb rendezvényt iktattak programjukba, amely tovább növelte a Gyulára látogatók számát. Az egyéb rendezvények és a várszínpad megvalósulása azt is jelentheti, hogy Gyula idegenforgalmi jelentősége nemcsak a megyén belül, de az ország határain belül is tovább növekszik^ Ezzel a ténynyel nemcsak a gyulaiaknak kell számolniuk, hanem mindannyiunknak. Érdemes támogatni a gyulaiak kezdeményezését s ahhoz a megfelelő támogatást a lehetőségek határain belül biztosítani is kell. Ül év u!án Ebben az évben ötödik évébe lép a fürdő. Évekkel ezelőtt szó volt már arról, hogy valami lehetőséget kellene találni arra is, hogy a SZOT bekapcsolódjon a gyulai Várfürdő hasznosításába. Sajnos, eddig még , ígéret sem hangzott el, hogy ebből lesz valami, így ma még mindig csak elképzelés a gyógyszálló felépítése. Pedig érdemes lenne rajta gondolkozni, hiszen a Balaton partján épülő szállodák feltétlenül a külföldi Idegenforgalmi célokat szolgálják, gondoskodni kell tehát arról is, hogy a hazai üdülési lehetőségekhez olyan új területeket ta- j láljunk, amelyek érdekesek mdn- I denki számára. Hisszük, hogy nem I kell bizonyítani: egy dunántúlinak I minden esetben érdekes az alföldi város, mint ahogy ez áll fordítva I is. Több orvosi statisztika látott napvilágot, amelyben a mozgás- szervi megbetegedésekről, szaporodásukról adtak hírt. Gondoljuk; a gyulaiak terve, amely már a megvalósulás útjára lépett, hogy a fedett fürdőben gyógyászati célokat szolgáló berendezéseket szerelnek fel, hasznosítható lenne ilyen módon is. Sajnos, minden készülő tervnek egyetlen akadálya a pénz. Azonban mégsem ártana most már a gyulaiak erőfeszítéseiben csak egy város terveit látni, hanem látni kellene benne azt is, hogy ez túlmutat Békés megye érdékein és eddigi tetteik több figyelmet érdemelnének. „VISZONTLÁTÁSRA” búcsúznak a várostól a látogatók, és a gyulaiak minden évben visszavár- j ják azokat, akik Pécsről vagy I Salgótarjánból keresték fel őket. ! Ehhez szerény erejükkel megte- . remük a lehetőséget, de várják 1 most már a megérdemelt segítse ■ get i Dóczi Imre Messze, túl a kék hegyen... Még itthon, a készülődés nap- iaiban, esténként a térkép fölé hajolva számtalanszor beutaztam pillantásaimmal a Moszkva—Jereván közötti utat. Mi tagadás, tetszett a hosszú távolság, s ami ebből következett: a repülőút ígérete. Napokon át tartó, fárasztó bumlizás helyett néhány óra alatt megérkezni délre — jó mulatság, a magasból látni a végeláthatatlan lapályt, a folyók kanyargó sztaniolját, a városokat, kígyózó hegyvonulatokat — esztétikai gyönyörűség... A felszállás után hamarosan felhők közé keveredtünk, aztán fölöttük úsztunk tovább. Megkapó látvány a szürkésfehér, go- molygó felhőtenger. Egy fél óra múltán ránk köszön és illedelmesen bemutatkozik pilótánk: Liparit Margarján. Közli, hogy milyen magasan szállunk, sok között, hanem jerevániakat. Belém bújt az ismerkedés ördöge.A bal oldalon, az ablak mellett egy fiatal, kék ruhás, feltűnően tiszta, okos, fekete szemű leány olvasgat hallatlan nyugalommal. Bizonyára nem ez az első repülő- útja... _ — Ó, persze, hogy nem! — bi- J zonygatja, amikor szóba elegye-f dünk. — Minden nyáron elutazok anyukámhoz. Jereván mellett lakik egy kis faluban. — És apuka? Elpirul. Mondja-e vagy hallgasson? Töpreng egy kicsit. — Elváltán élnek. Apa Moszkvában dolgozik. Én is ott tanulok, a gyógyászati technikumban. Később egyetemre megyek. Most szünidő van, egy hónapot anyukánál töltök... Sajnálkozással vegyes együttérzéssel nézem őt. Hanna Tamrazo- vának hívják, tizenhat éves, tőré mennyi ideig nélkülözzük a szá- kény lány, világra csodálkozó razföld biztonságát, s kellemes j gyönyörű szemekkel. Azok közé időtöltést kíván. Alacsony, mo- * tartozik, akik nagyon is érzik a kány férfi, barna arcát fekete Já- ' családi fészek harmóniájának, öl- vor-bajusz ékesíti, örmény. Jere- melegének hiányát. Látszik az árvám születésű steward e/szünk La- c^n> hogy nem szeret beszelni er- , . „ . . __ ről a furcsa helyzetről. Faj, belül laian Szuszán a Ásza turovna is. To- ... ... - .. , .... rékeny, csendes, élénk tekintetű, h SL-ZTZ t , . , . ’ . _ A , kapocs két ember kozott, ak’nek végtelenül hidegveru fiatalos. rftonyra futott közös élel0k. ö a szony. Úgy sétafikái az ülések hfrvivő We & oda Ncm egyedal között, mintha a földen járna. van ,-^y Éjig sok szovjet fiatal él Mindenkihez van egy kedves sza- hozzá hasonlóan. Itt sem ángyává, de fényképeztetni nem engedi lók a szülők, itt is van bőven válás— — Ha lenne egy tündér, mesebeli persze, aki három kívánságát teljesítené, mit kérne tőle? — kérdezem váratlan pajkossággal. Zavarba jön. Ez járták — tudja, de belemegy... — Hogy együtt éjjenek a szüleim. Ez az első, második, harmadik kívánságom — villantja rám szép szemét. — Csak aztán kívánnám azt, hogy jó orvos legyek— magát. Ha nehezen is, ebbe kénytelenek vagyunk belenyugodni. Két óra tájban fogyasztjuk el az ebédet. Üléshez rögzíthető tálca kerül elénk, megrakva ínycsiklandozó falatokkal. Amikor mindent bekebelezünk, emelkedésnek indul hangulatunk. Évűdve ugratjuk egymást: no, hát megvan előbbi anyátlanságunk eredője. Azért voltunk csendesek, mert éhesek voltunk. Csak nem mertük bevallani. Minek kisseb- bítse az ember magát, ha nem muszáj, igaz? Mozgolódni kezd a társaság. Bekukucskálunk a pilótafülkébe, felkeressük a farokrészbe került útitársakat, ők visszaadják a látogatást, szóval barátkozunk a légi utazás lehetőségeivel. Csehszlovák és lengyel fiatalokkal utazunk együtt. Néhányan, újságírók a stewardesszt fogjuk közre, hogy kifaggassuk érdekes, egy cseppet sem veszélytelen hivatásának rejtelmeiről. Nem árul el sokat. J Csak amennyit lehet. Gyermek-1 kori vágya teljesült azzal, hogy j gépre kerülhetett. Egy bogárfekete hajú kislánya van. A férje motorszerelő, Jerevánban élnek, ő minden második nap teljesít szolgálatot ezen az útvonalon. Élvezi a repülést, de nemsokára abbahagyja. A férje jobban szeretné, ha földi pályát választana. „Na látják, ilyenek ezek a jereváni férfiak. Mindig azt szeretnék, ha mellettük lenne az asz- szony...” — mosolyog kedvesen. Az enyhe túlzásért egy cseppet sem haragszunk. A jó kedvcsinálás, mosoly-fakasztás mondatja /ele a férfinépre neméppen hízelgő véleményt. A célját persze eléri. Derül a hallgatóság, s ő már megy is tovább. Nem turistákat keresek az utabe, mint a szülei, ha egyszer majd elkezdik. így hagyom ott az ablaknál. Jó lenne tudni tíz év múltán — gondolom el —, hogy valóra váltak-e tiszta álmai— Múlik az idő, feltűnnek a Kaukázus óriási hegyláncai, porcukros hegytetői. Izgatottan lessük a hatalmas bérceket, ha megszakad a felhők vonulása. A kopár csúcsoknak csak a szél udvarol. Települést alig lehet felfedezni. A völgyeket erdők borítják. Zivatar keletkezik, aztán ismét kisüt a nap. Alant vörösük a föld. Tufamezők fölött repülünk. Éz már Örményország. Eszembe jut’a dal, mit oly sokszor dúdolt a nővérem: „Messze túl a kék hegyen van az én ha- ’ Énekelte, mint divatos dalt, s talán soha nem tudta, hogy ez a dal milyen honvágyat tud ébreszteni azokban, akik szétszóródtak hontalannak a világ minden szegletébe az első világháború előtt. A nyomor hajtotta őket a világ országújára. Több mint egymillió örmény honvágydala lett ez a dal, mely felidézi a zsongó Jerevánt, a „lányok ajakét”, „...az én hazám” iránti vágyódás csendül ki belőle; ahol szű. lettek, ahol az ábécét tanulták, amelyből csak egy van, egyetlenegy. Dúdolom a dalt, átveszik a többiek is, fújja a kis társaságunk. Nekünk csak sláger, szép melódia. Amikor először hallottuk, aligha gondoltuk, hogy egyszer eljutunk Jerevánba... Különös érzés tudni, hogy egy fél óra múlva földjére lépünk. Mit is várunk ettől a várostól? Egy darabka egzotikumot, egy csipetnyi sejtelmet, egy kevés keletet, hogy kíváncsiságunkat kielégítsük. A mai Jerevánt láthatjuk. Vajon milyen lesz? Csalódást okoz-e vagy örömet? Majd elválik. Amikor a magasból megpillantjuk az örök hóval bevattázott kis és nagy Ararát csúcsát a török határ mellett, önkéntelenül is Nőé, a bibliai hajós jut eszünkbe. Nagy árvíz lehetett itt, ha a csúcsra kellett szorulnia rozoga bárkájáJereván főtere. Nem tudok mit szólni. Mit lehet erre szólni? Inkább kérdezek tovább. — Nagyon egyedül érzi magát? — Ó, nem. Igyekszem vidám lenni. Van egy fiú — Vityának becézem — akivel együtt járunk. Nagyon rendes fiú, igyekszik feledtetni velem a magányosságot... — mondja finomra szűrt mosoly- lyaL 1 Kinéz az ablakon, a felhőóceánra. Talán az jár a fejében, hogy ők másképpen építik fel közös életüket, másképpen rendezik vaiL Mert az orom 5160 méter magasan ér véget. A nagy Araráté. A kicsié 4914 méteren. Édes mindegy, melyiken akadt fenn... A bibdia- írók meglehetősen hűvösre kény- szerítettők szegényt... Már kevés időnk van az ám áldozásra, mert feltűnik Jereván. A hegyek koszorújában, házmakettjeivel olyannak tűnik, mint egy játékváros. Negyed hatkor landolunk... Amikor Ubasorban kilépünk a gép ajtaján, megcsap a hőség. (Folytatjuk) Pallag Róbert
