Békés Megyei Népújság, 1964. február (19. évfolyam, 26-50. szám)

1964-02-23 / 45. szám

Lesz-e Petőfi- emlékszoba Mezőberényben ? S okszor megfordul­tam már Mezőbe, rényben és leg­alább annyiszor hallottam, néha romantiku­san kiszínezett, de mégis érdeklődést keltő története, két Petőfi Sándor és a köz­ség kapcsolatáról. Aztán azt is mondták, hogy vala­mikor, évtizedekkel ezelőtt, az akkori községházán Pe­tőfi-szoba is volt, ahol több, a költővel kapcsolatos tárgyait, ereklyét gyűjtötték egybe és nézhette meg azt a kíváncsi utazó. A hagyo­mányok tisztelete soha nem párosult olyan mozgalmas erejű ápolással és kutató­képi emlékeit kellene be­mutatni, mégpedig jól szer­kesztett, érdekes tablókon. Erre mondja Irányi Ist­ván, hogy ehhez idő kell és még nem készült el a teljes herényi vonatko­zású Petőfi-anyag feldolgo­zásával, bár már 12 eszten­dő munkáját beleölte és öt teljes kötet végére tette le a pontot. Az előbb említett külön történetre visszatérve, Irá­nyi István gondjait kellene elősorolnom, ezeket azon­ban tudom, hogy nem ven­né szívesen, mert túlontúl szerény ember és olyan, aikd a legelső, nem annyira . f: * jÜ i i Ü iv jJP > ■ iw - i üá&r • J rráayi István s Petrics-házból származó kanapén Petőfi po­harát nézegeti. (Totó: Demény) segítő szándékra visszahú­zódik a maga dolgozószoba, jába, kedves relikviái kö­zé, és nem kockáztat meg újabb kérést. A kérés ter­mészetesen egyrészt anyagi jellegű. A Petőfi-emlékszo- ba megszervezéséhez is hozzájárulna töméntelen tablóra kívánkozó gyűjtésé­vel; de pénzt kérni rá meg talán időt is — már nem az ő kenyere. (Tavaly, a Körös-parti Petőfi emlék­mű elkészítését ő szorgal­mazta. El is készült, fél is avatták, és Irányi István több ezer forintot fizetett ki rá, a saját zsebéből, mert többe került, és sen­ki sem állta a többletet. Mondja, hogy még a koszo­rúkat is a saját zsebéből vásárolta.) A szerelme, szinte az éle­te ez a kutatómunka. így van aztán, hogy üzedrangú gondként emlegeti ezt a pénzhistóriát, a legnagyobb gondja az, hogy befejezhes­se munkáját, legalábbis egy részét, és publikálhassa azt. — Idő kérdése az egész — mutatja a már kész kö­teteket —, magamfajta em­ber, aki nappal is, este is tanít, jóformán csak va­sárnap jut ilyesmihez, ha feláldozza a pihenést is. Aztán bevezet lakása belső szobájába, ahol az egyik sa. rokban különleges, intar­ziás, kárpitozott kanapét látni. — A Petrics-házból való. Majdnem bizonyos, hogy abból a szobából, ahol a költő, felesége és a kis Zol­tán lakott 1849. július 5-tól 18-ig. Ez volt az utolsó he­rényi látogatás, innen Nagyváradra, majd Seges­várra ment Petőfi — meg­halni. A kanapé értékes darab munkával, mint éppen ma­napság, nem hagyott hát nyugodni a kérdés: ha egy­szer volt Petőfi-szoba Me­zőberényben, miért nincs most? Irányi István mezőberé- nyi tanárt, az ország talán leglelkesebb Petőfi-kutató- ját kérdezem. Ö így vála­szol: — Nem olyan egyszerű ez a dolog. Tudom, sokan szeretnék, ha egyik napról a másikra meglenne. Amint hallom, a kultúrházban he­lyet is adnának neki. Csakhogy.­És ez a „csakhogy” egy külön történetet takar vagy úgy is mondhatnánk, hogy a történet első monda­tának első szava. Tény, hogy a századfor­duló utáni években valami Gozmány nevű községi jegyző szerezte össze az ereklyéket, vagyis inkább koszorúkat, és hasonló tárgyakat, tehát nem any- nyira a költő és Mezőbe- rény kapcsolatát mutatta be az a szoba, hanem in­kább az emlékét ápolta. Irányi István szerint „ke- gyelets zabának” lehet ti­tulálná és akik jártak ben­ne, azok is így emlékeznek rá. Sok olyan tárgyat, mely Petőfivel kapcsolatos volt — például a híres ka­rosszéket, melyben barát­ja és rokona Orlai Petries Soma lefestette — már ré­gen Pestre szállították, a Petőfi Múzeumba. Berény- ben csak apróbb-cseprőbb vagy tágabban Petőfivel kapcsolatos tárgyak, emlé­kek kerülnek már elő, és azok sem különösen érté­kesek. Itt tehát a kutató­munka lép előtérbe, és ha valóban terveznek egy Pe- tőfi-emiékszobát, akkor a költő különböző herényi tartózkodásainak Írásos és és Irányi István magántu­lajdona. Kiss Józsefnétől vásárolta meg, akinek édes­anyjához Orlai Petricsék vagyontárgyainak árverése­kor (kb. 1830 körül) került. Egy másik ereklye, Petőfi pohara, szintén Petricsék házából. A pohárnak írásos „anyakönyve” van, hiteles­ségéhez kétség nem férhet. De mi van még Mezőbe­rényben? A kutató vála­szol: — Egy íróasztal, szintén a Petrics-házból, jelenleg még magántulajdonban. A Petrics-kert kunyhójának ajtaja és egy kis asztalka a kunyhóból, ahol Petőfi sok­szor megfordult, és hason­lók, Petőfitől eléggé távoli vonatkozásúak. Minden­esetre, ha komolyan gon­dolják a község vezetői, igényes munkával szép Pe- tőfi-emlékszobát hozhat­nánk össze, mely díszére válna Mezőberénynek. El­sietni azonban — csak azért, hogy legyen valami — nem szabad. Ez a szoba, ha úgy szerezzük össze anyagát, a jövő mezőberé- nyi múzeumának magja lehetne. Érdemes volna a múzeum gondolatát is élesztgetni... A kérdésre tehát: hogy lesz-e Petófí-emlékszoba Mezőberényben? — választ még nem adhatunk. A fel­tételei ugyan már régen adottak, csak az első lépést kellene megtenni. Egy azonban nagyon fontos: megfontolt, tudatos lépés legyen, és a terv, ha elké­szítik, tudományos igényű, színvonalas, a beiényi em­berek hírnevét öregbítő cél megvalósítását tegye a munka elé. Ezt Petőfi emléke is így kívánja— Sass Ervin KOROST AJ KULTURÁLIS MELLÉKLET 5 1 Ezüst György: Napfényes házak (ólai) Csehov- bemutatóra készül a színház Ha az ember Michelangelo valamelyik szobrával, Remb­randt képeivel, Beethoven vagy Mozart zenéjével találkozik, szükségképpen valami érés iz­galom, öröm, áhítat lesz raj­ta úrrá, csodálat a mű iránt, amely teljesebbé, szebbé teszi a világról magáról alkotott el­képzelését. Hasonló érzés vett erőt a2 újságírón, amikor a Simái Mihály: CjfzarmitQ, Három hordó nevetést hoztam, — mink is. mink is gurulunk mostan Néző tésztát örzse kovászol, titkot keltet a barna kovácsról Titkok a tálban, szóban, szemben, látod-e kedves, férjhez mentem hej! hej! bej! Rúgtam, jártam, vertem a csizmám, jaj, de csinos vagy kincsem kislány hej! Kurtát táncol, sok-nagyot alszik, költsd fel, rázd fel Röszkei Karcsit hej! Feliért keresel, erszényt elkőce, sutba te suttyó, nyughass gyerkőc Cingár cincér cinege címer, hogy ez a Matykó mit nem mível Zsuzskát hívta, Katikát kérte, Jutkát meg csak végigmérte Vigalom, farsang, fúvó éjfél, százhold hóban csókot ígértél Egyenes üllés, kaccsos dfillő, csak te vagy édes hozzám illő hej! hej! hej! hej! hej! „Három nővér” egyik esti pró­bájára Igyekezett. Hiszen Cse­hov a modem drámairodalom csúcsain Ibsen, Shaw, Gorkij társa, a századforduló orosz társadalmának utolérhetetlen pontosságú krónikása — s mel­lette nagy színpadi reformer Is. A mai drámatörténetek — és nemcsak Időrend miatt — vele kezdik a műfaj XX. szá­zadi tárgyalását. • A színpadon a második fel­vonás díszlete, Prozorovék fo­gadószobája. Még nem végle­ges formájában, csak jelezve, régi előadások megmaradt ele­meiből összeállítva. A művé­szek játéka, a hangulat azon­ban sok helyt már az igazi. Ha nem is mindig, de hát ős-zintét- len hangsúly, tempó- vagy ritmuszavar most még előfor­dulhat: próba van. Déry Mária, azaz Natasa ép­pen arra akarja burkolt for­mában rávenni férjét, Andrejt (Dánffy Sándor), hogy segít­sen neki Olga és Irina elüldözé- séberu — Azt hiszem, egy kicsit ké­sőn kezdtem el ,,főzni” And­rejt. Ha lehet, csináljuk meg még egyszer. — Persze, hogy lehet — hagy­ja jóvá a rendező (Vass Ká­roly). — És ne feledkezzetek meg a jelenet humoros oldalá­ról. A Művész Színházban mnga Csehov hívta fel erre a szereplők figyelmét. Ismétléskor sokkal jobb a je­lenet, megkapja a hiányzó ko­mikus árnyalatot is. A drá­maíró Csehovot általában úgy szokták emlegetni, mint a bá­nat, a reménytelen elmúlás pasztell-szürkékkel és bús-li­lákkal dolgozó mesterét és most egyszerre kiderül, hogy darabjaiból az élénk színek, a humoros véna sem hiányoz­nak. • A készülő farsangi mulatság­ra új vendég érkezik. Csebuti- kint, a cinikus öreg doktort Kátay Endre, a Szegedi Nem­zeti Színház Jászai-díjas mű­vésze vendégként játssza. Szin­te teljesfen kész már a szerep­pel, ahogy Hamlet kéri színé­szeitől, a szóhoz illeszti a cse­lekményt, s a szót a cselek­ményhez. Pompás dolgokat produkál cvikkerjével, agyon­olvasott újságjával, egy zseb­kés fülvakarójával — minden­nel, ami a kezébe kerül. És a szavakkal is: — Azt mondom magának, hogy a csehartma az ürühús — kezd vitát a kötözködő Szólj onijjal (Körösztös Ist­ván). — Én pedig azt mondom ma­gának, hogy a cseremsa az hagyma — válaszol a száza­dos, s tragikomikus hévvel és komolysággal vitatkoznak ezen tovább, nem véve észre, hogy mindkettőjüknek igaza van, s csak azért van a vita, mert mindketten másról beszélnek. A felvonás legérdekesebb ré­sze — ez volt a próba legjob­ban sikerült része is — a mu­latság kezdete. A két fiatalabb nővér és a vendégek nagysze­rű hangulatban vannak, gitá­roznak, táncolnak, énekelnek, Mása (Szentirmay Éva) még a doktort is megforgatja. Igazi farsangi hangulat, szemmel látható, hogy a színészek „pri- vátim” is élvezik a játékot. A rendező csendesen mosolyog, egy hátul „kibicelő” kolléga jóízűket nevet a mókán, s a nézőtérről is látni, hogy a dísz­letek mögött Petur Ilka elége­detten ringatja magát egy szé­ken a zene ütemére. Aztán Natasa robban be, s durva beavatkozással egyetlen pillanat alatt lefagyasztja az ajkakról a mosolyt — a szín­padon és a nézőtéren is. Isme­retlen tragédia előszele suhan át a Prozorov-házon. * Nem tudom, miért terjedt el Csehovról az a vélemény, hogy drámái cselekménytelenek? HL. szén csak ebben a felvonás­ban a következő „cselekmé­nyek” zajlanak le: Natasa nőiességével hatva húgai elárulására veszi rá fér­jét; Versinyin alezredes (Szo- boszlai Sándor) bevallja régen égő szerelmét Másának, feszült jelenetek játszódnak le Szol- jonij, Csebutikin és Tuzenbach báró (Bíró József) között, Na­tasa agresszíven kitessékeli a házból a társaságot, aztán sze­retőjével szánkázni megy, . Szoljonij feleségül kéri Irinát (Stefanik Irén), ének, zene, tánc a színpadon — mindmeg­annyi „cselekmény”. S az előadás mozgalmassága — ahogy ez a mostani próba alapján előre látszik — nem Csehov „ellenében” lesz, ha­nem éppen az ő elképzeléseit vtpkrözi majd. A felkészülés e szakaszában erre irányul az együttes fő erőfeszítése. Ezért ismétlik a jeleneteket újra meg újra, ezért tart a próba fél nyolctól háromnegyed tizenkettőig. A résztvevők, érthetően, elfárad­tak, mégis jókedvűék, vidá­mak. Ügy mondják, ma külö­nösen jó volt a próbahangulat. * Hazafelé, mostanában látott filmekről beszélnek: Antonioni „Az éj<!zaká”-ról és a „Hitler életé”-ről. Előbbiben — elismer­ve tökéletes technikai felké­szültségüket — az alkotók pesszimista, nihiles mondani­valóját kifogásolták, a film negatív hatását hibáztatták. Utóbbit így summázták: a ha­mis tartalom (a fasiszta dema­gógia) nagyobb távlatból min­dig komikus formában jut ki­fejezésre — lásd Hitler őrjön­gő gesztusait vagy a tisztek groteszk díszlépéseit. Szavaik­ból érezhető volt az egészséges művészi ösztön, igényesség, a komoly társadalmi felelősség- vállalás. Nagyon jólesett hallani. (—n —ö)

Next

/
Oldalképek
Tartalom