Békés Megyei Népújság, 1964. február (19. évfolyam, 26-50. szám)

1964-02-02 / 27. szám

Férfiaknak tilos

Gyárfás Miklós zenés komédiája a Jókai Színházban

Hogyan tör be a külvilág egy férfi képében három budai vénkisasszony és egy »még alig kisasszony” tudatosan elszeparált világába; hogyan válik nevetségessé és tarthatatlanná egy idejétmúlt magatartás; hogyan győz a szerelem minden akadályon át — erről szól Gyárfás Miklós darabja, melyhez Viski András szerzett kitűnően jellemző zenét, a helyenként egészen ötletes versszövegeket pedig G. Dénes György írta.

A „Férfiaknak tilos” nem akar sokat mondani, még úgynevezett „bátor kiszólásokkal” sincs tarkítva, de az egész, úgy, ahogy van, pompásan szórakoztat, és azért — mond is valamit.

Manapság nem lehet erődítménybe zárkózva élni — figyelmeztet — nem lehet letagadni a zajló, ezernyi szépséget és mindennapi gondokat is rejtő világot, a kort, melynek friss szelleme a mintegy „léghajóban, ég és föld között lebegő” három vénkisasszonyt is meglódítja és szépen leteszi a földre, a realitások talajára... Körülbelül erről van szó, és az írói szándékot s teljesítményt: magát a darabot Miszlay István — ízlését és ötleteit remekül tükröző előadásban — nyújtja át a szórakozni, kacagni vágyó közönségnek. A rendező már sokszor dicsért mértéktartása és művészi alapossága az a két eszköz most is, mely a különböző színész-egyéniségekből a komédia megkívánta együttest képes megformálni. Ezúttal is — akárcsak a közelmúltban bemutatott és Miszlay által rendezett „A nadrág” előadásával kapcsolatban —, azt kell megállapítanunk, hogy produkciója egységes, stílus-törést a legmélyebbre hatoló

llcgefte a kaviárt, mcg- ette a lazacot. Vidáman csevegett művészetről, irodalomról és zenéről. Magamban felmértem, milyen magas lesz a számlám és mikor megérkeztek az ürübordák, csendes komoly imába fogtam.

„Ügy látom, On a nehéz lunch-höz szokott. Ez bizonyára hiba. Miért nem követi példámat, és miért nem eszik csak egy fogást? Meggyőződésem, hogy jól érzi majd magát utána."

•„Hiszen csak egy fogást eszem” — védekeztem, mikor a pincér ismét feltűnt at étlappal, önagysága pompás gesztussal hajolt felém.

„Nem, én egyáltalán nem eszem semmit lunch-re. Csak egy harapást, nem kívánok többet, csak egy harapást, és ezt is olybá tekintem, mintha a mi kis csevegésünk háttere lenne. Képtelen lennék bármit is enni — legfeljebb ebből az óriás spárgából. Bánatos lennék, ha e nélkül távoznék el Párizsból."

A szivem egyre jobban zakatolt. Láttam az étlapon az árakat, a spárga rettenetesen drága. Gyakran ösz- szefutott a nyál a számban.

„A hölgy tudni szeretné, van-e önöknek ebből az óriás spárgából?" — kérdeztem a főúrtól. Szinte kény- szeríteUem as akaratommal,

kritikusi értékelés sem fedezhet fel a 3 felvonásban és ami a legfontosabb: olyan hangulatot képes teremteni színészei között, mely felold minden feszültséget, izgalmat. Miszlaynál a játék valóban játék, a móka az móka, a derű az derű, a harsány kacagás nem erőltetett „előírás”, hanem a kimunkált szituációból természetesen következik. Van szeme és figyelme a legapróbb ötletmorzsák meglátására és elhelyezésére, ez itt különösen sokat jelent. A nagy egész harmonikus egvütt- csengése mellett ezek a villanásnyi, nevetést lob- bantó pendülések a plusz, az indok arra, hogy rendezését most is az „élményszerű” jelzővel illethessük.

Magától értetődik, hogy ugyanakkor az együttes minden tagja külön-külön letette a maga voksát ehhez a sikerhez, mert — nem nehéz megjósolni — a „Férfiaknak tilos” a maga céljait tekintve, nem többet — siker lesz Békéscsabán és a tájelőadásokon is. A szereplők közül Dénes Piroska (Zsófia) és Bíró József (dr. Kovács) tetszett a legjobban. Jellemformáló eszközeik sokfélék, változatosak és hatásosak. Padur Teréz és Mátray Mária jól, Romváry Gizi vidám temperamentummal és kellemesen illeszkedett a budai „erődítmény,, beltagjainak sorába. Eredetien, találó figurát formált Széplaky Endre, és nem kevésbé Kürti Lajos. Boross István. vendégkoreográfus ötletes, mutatós táncokat alkotott, a kis zenekar — Németh László vezetésével betöltötte feladatát. Suki Antal díszlete jól hangsúlyozza a világtól elzárkózó budai kispolgári otthon miliőjét.

Sass Ervin

hogy nemet mondjon. Boldog mosolyra ragyogott fel lelkészre hasonlatos arca és biztosított, hogy olyan nagy, olyan fenséges és olyan friss spárgával rendelkeznek, hogy az már valóságos csoda. Megrendeltem.

„ön nem parancsol?”

„Nem, én sohasem eszem spárgát.”

„Óh, igen, tudom. Vannak emberek, akik nem szeretik. Ön elrontotta ízlését azzal a sok hússal.”

V ártunkt míg a spárgát

■ elkészítették. Őszintén bevallom, pánikba estem. Most már nem az a kérdés lángolt előttem, vajon a maradék pénzem elég lesz-e a hó végéig, hanem — jaj Istenem — elég lesz-e, hogy a számlát kiegyenlíthessem? Képzeljék el, milyen kellemetlen lett volna, ha kiderül, hogy 1G frankkal kevesebb van a tárcámban és vendégemtől kell kölcsönt kérnem. Ezt nem is bírná ki a szívem. Pontosan tudtam, mennyi pénz van a tulajdonomban, és ha a számla ennél magasabb lesz, akkor a zsebembe nyúlok, drámai felkiáltással felugróm, hogy ellopták a pénzemet. Természetesen az még kínosabb lett volna, ha neki sincs pénzé. Az egyetlen megoldás — otthagyom az órámat, azzal, hogy visszajövök és később fizetek.

Hozták a spárgát. Nagy

|«PJEW"rr

Hattyúdal

A Villa Negra csodálatos épület. Deszkákból összetákolt kaliba, udvarán benzineshordókból készül*, víztartály, hatalmas porcelánszigetelő, autóabroncsok, egy autóbuszmegálló táblája, hozzáerősítve egy függőágy, amelynek a másik végét a „villa” ereszéhez kötötték.

Itt lakik Tamburás, a Valéria-beli öreg csavargó, aki egyszerűen nem akarja

tudomásul venni, hogy a világ megváltozott körülötte. A szó szoros értelmében megváltozott, mert a Villa Negra — így nevezi fapalotáját — köré épült a József Attila lakó'elep. Meg próbál legalább hűséges társakat keríteni magr mellé, ám az emberek is elhagyják(Bemutatja a Békéscsabai Szabadság mozi január 30-tól február C-ig).

volt, bőséges lével, étvágygerjesztő. A piruló zsír illata úgy ingerelte orromat, mint Jehovát a jámbor izraeliták áldozati füstje. Figyeltem, ahogy ez a rettenetes nőszemély elnyeli az ételt, közben a szokásos udvariasságommal elemeztem a balkáni dráma helyzetét. Végül is befejezte,

„Kávét?” — érdeklődtem. „Igen, csak fagylaltot és kávét” — felelte.

Most már mindegy. Jöjjön, aminek jönnie kell. Rendeltem magamnak is kávét, neki pedig amit kért.

„Tudja, miről győződtem meg" — filozofált a fagylalt kanalazása közben — "ilyen étkezés titán kicsit többet lehet már enni.” „Még éhes?” — kérdeztem elhaló hangon.

„Óh, nem, már nem vagyok éhes, láthatja, semmit sem eszem lunch-re. Reggel iszom egy pohár kávét, azután eszem vacsorát, de lunch-re sosem eszem többet egy fogásnál.”

„Vagy úgy!” tikkor valami félelmetes “• történt. Mialatt a Icává ra vártunk, jött a főpin- cér, hízelgő mosollyal ravasz arcán, egy óriás kosarat hozott az asztalunkhoz, telve hatalmas szemű őszi- baraclzoklcal. Az Isten tudja, mi lehet az ára. Később én is megtudtam, amikor vendégem nem tudott ellenállni a szép gyümölcsnek,

„tátja, ön megtöltötte gyomrát nagy mennyiségű hússal” — (óh, te szerencsétlen ürücomb) — „és most nem tud enni. De én csak egy haraptíst ettem, és igy most ízlik az őszibarack.”

Hozták a számlát és mi- kor fizettem, gyengéden kifejezésre juttatta, hogy bor. ravaló tekintetében enyhén szólva „schmutzig” voltam. Szeme egy pillanatra a három frankra meredt, amit a pincér számára az asztalon hagytam — nem volt kétséges, mire gondol. E hónapban már üres maradt a zsebem, az utolsó frankot is kifizettem az étteremben.

„Kövesse példámat" — mondta a búcsúzásnál — „sohase egyen többet lunch- re egy fogásnál.”

„No, ezt én túlteljesítem" — válaszoltam. — „Mit este egyáltalán nem fogok i enni.” I

„Maga, humoristar — j kiáltotta vidáman és beug- j rótt egy kocsiba. — Maga 2 valóban humorista.”

U égül is elégtételt kap- ? ■ tam. Nem hiszem, ? hogy bosszúálló lennék, de) ha a halhatatlan istenek | miamilyen dolgot a kezük-1 be vesznek, megbocsátható,j hogy az eredmény jóleső érzéssel tölt el. A hölgy súlya ma 124 kilogramm. Megérdemelte.

Fordította;

Sényi Imre

A szikáncsi aranylelet

történeti és régészeti értéke

Az elmúlt év Őszén a hódmezővásárhelyi szikáncsi pusztán megtalált 1448 darab Attila- korabeli verdefényes solidus- bói álló másfél ezer éves aranylelet igen nagy érdeklődést keltett nemcsak itthon, hanem külföldön is. Azonban az átlagembernél is nagyobb figyelemmel fordultak e lelet felé az illetékes szakemberek: a régészek és történészek, még az ország határain túlról is. Nemcsak azért, mert az aranylelet régészeti értéke valósággal felbecsülhetetlen, hanem azért is, mert úgy vélik, hogy e ritkaságszámba menő leletanyag a hunok történetének még eldöntetlen és tisztázatlan, alapvető vitás kérdéseiben az elméleti és gyakorlati kutatás számára egyformán súlyponti jelentőségű további nyomozások és eredmények kulcsa lehet. Hosz- szú idő óta vitáznak a világ és hazánk tudósai arról, hogy hol lehetett a nagy világhódító hun király, Attila fapalotás székvárosa és hol kereshető sírja. Hazai és külföldi tudósok eddig mindkettőt nemcsak a Dana-völgye különféle tájain, hanem azon túl is vélelmezték és vélelmezik. Most úgy látszik, a hírnevessé vált szikáncsi arany lelet valami nagyon szilárd kiindulási ponttá, alappá vált a hunok és Attila történetének eddig még hiányzó alapadatai körüli ellenvélemények és ellenhipotézisek több évszázada kavargó árjában.

Csallány Dezső dr., a nyíregyházi megyei múzeum igazgatója, európai hírű ősrégészünk, a hun kérdéskör legnagyobb élő szakértője e lelettel kapcsolatban az elmúlt év december 7- én kelt levelében a következőket írta dr. Radnai Miksához, a r’»ékés megyei dombegyházi 'Utila-hagyomány feldolgozójához:

„...Az aranyleletnek egy nagy történeti értéke van: kikap- csolja a további kutatásból a külföldet, a Duna—Tisza közét, a Maros alatti területet és a 270 kilométeres távolság folytán a Csépától (Tiszazugtól) északra fekvő területet, és a kurgános temetkezés folytán a Tiszától keletre eső azon részeket, ahol nem kötött a tala), hanem homokos. Attilát tehát a Csépa (Tiszazug) és a Maros közötti legnagyobb halmok egyikében kereshetjük... A hódmezővásárhelyi verdefényes Attila-aranyak, úgy látom, igazolták azt a feltevést, hogy a fő kereskedelmi útvonal Konstantinápoly és Attila székvárosa között Hódmezővásá~- helyen át vezetett”.

Attila székvárosa és sírja utáni nagyobb kutatási kör tehát — dr. Csallány Dezső következtetései szerint —, lényegében a Maros, a Tisza és a légvonalba vett Körösök által körülzárt területre zsugorodott össze. Ezen a nagyobb kutatási körön belül dr. Csallány által még jobban konkretizált kisebb kutatási kör, illetve terület a Tiszának a Maros torkolata és Csépa (Tiszazug) között elterülő sávjára korlátozódik.

E nagy régészeti ügy iránti országos érdeklődésen túlmenően, bennünket Békés megyeieket a Csallány Dezső dr. által körvonalazott nagyobb kutatási kör azonban különösképpen is érdekel. Ebben a nagyobb kutatási körben fekszik ugyanis Dombegyház, ahová egy ősréginek mutatkozó hagyomány szerint Attilát eltemették. („Attila... sepultus est in Domb- egyházÉppen az elmúlt évben adtunk lapunk hasábjain egy részletesebb ismertetést arról, hogy ezt a dombegyházi Attila-hagyományt feldolgozta és egészen új megvilágításba helyezte dr. Radnai Miksa, a Beruházási Bank Békés megyei fiókjának szakelőadója, hogy a dombegyházi körzetben is a modem kutató műszerek fel- használásával lefolytatható tervszerű kutatás számára elméleti igazolást adjon. Ügy látszik, dr. Radnainak sikerült is annyi és olyan érvanyagot ösz- szeszednie, és felhoznia a dombegyházi hun hagyomány mellett, hogy ez a körzet is komolyan számításba veendő Attila vagy esetleg más hun királyi sírok utáni kutatás során.

A tervszerű, műszeres régé- szeti kutatás számára tehát csak két körzet Jöhet komolyan számításba: a dr. Csallány Dezső által megjelölt tiszaparti sáv és egy ősréginek mutatkozó népi hagyomány által megjelölt dombegyházi körzet. Dr. Radnai Miksa a dombegyházi Attila-hagyományról közel ? évi munka után írt tanulmányában mindenekelőtt a hagyományból, az ősréginek mutatkozó népi hagyományból indult ki és ennek realitását iparkodott rekonstruálni, bizonyítani, szinte teljes egészében előzmény nélküli érvelési menettel, e hagyománnyal és általában a hun hagyományokkal eddig összefüggésbe nem hozott tudományos, ősvízrajzi, településügyi stb. adatokkal, szempontokkal, nemkülönben saját elemzésével.

Megemlítendőnek tartjuk, hogy dr. Csallány Dezső tudományos módszereinek és álláspontjának változatlan fenntartása mellett, többek között így summázta véleményét dr. Radnainak a dombegyházi Attila- hagyományrói írt tanulmányáról:

„Jól tudom, hogy az én kutatásom nagyrészt éppen olyan hipotetikus, mint az öné. Én nem kritizálni óhajtom az ön feltevéseit, hanem az igazság keresésében helyesebb normá kát, iránymutatást szeretnék adni. Igaza úgy is csak annak lesz, aki megtalálja Attilát. Addig pedig minden tudományos feltevés csak meg nem alapozott teória marad... Terjedelmes munkájához gratulálok!..”

Dr. Gazdag László, a Hadtörténelmi Intézet tudományos munkatársa, aki Régi vízfolyások és elhagyott folyómedrek Orosháza környékén c. 1961-ben megjelent tanulmányában végezte el a hajdani békés-csongrádi Ös-Maros medrek tudományos feltárását és rekonstruálását, amely tanulmány felhasználásával dr. Radnai perdöntőnek mutatkozó ősvízrajzi hátteret tudott adni a dombegyházi Attila-hagyo- mánynak; a következőket írta dr. Radnai tanulmányával kapcsolatban:

„A téma nem ismeretlen előttem, őszintén szólva én ehhez nem értek, de tudomásom szerint e témához így még nem nyúltak hozzá Én igazán nagy élvezettel olvastam és gondolom, hogy mások is olvasnák.”

A fentiek előrebocsátásával közöljük olvasóinkkal, hogy e kedéskor iránti nagy érdeklődésre tekintette-, lapunk 1964. február 9-i számában megkezdjük dr. Radnai tanulmányának kivonatos, folytatólagos közlését.