Békés Megyei Népújság, 1964. január (19. évfolyam, 1-25. szám)

1964-01-05 / 3. szám

Szenkó Péter a gép­állomás igazgatója pár hó­nap múlva eléri a nyugdíj­korhatárt. Látszólag még jól bírja magát, de az utób­bi évek nagy hajtása már ugyancsak megviselte ideg. zetét. A szíve sincs egészen rendben. A múlt hónap 17-én összeesett a szerelő- műhelyben. Röstellte is, hi­szen még soha nem fordult elő vele ilyesmi. Mikor es­tefelé hazatért, elmondta az asszonynak is az esetet, aki azzal vigasztalta, hogy ha­marosan nyugdíjba mehet már. Akkor majdcsak kipi­heni magát Elmennek a gyerekekhez a Dunántúlra, s a levegőváltozás is segít majd betegségén. Bele is nyugodott. Mégis, amikor tegnap bent volt a megyei igazgatóságon, s Radványi, a személyzetis közölte vele, hogy nyugdíjazzák, tiltako­zott — Bírom én még! — Menned kell, Szenkó elvtárs — mondta gyengé­den Radványi. — Lásd be, hogy nem való már neked a sok munka. Megtetted ed­dig, amit kellett — Ilyen hirtelen? — A Minisztertanács ha­tározata értelmében ezt az egységet fel kell oszlatnunk. Még ebben az évben mű­ködtök, jövőre csak a gép­javító részleg marad. Oda meg már nem kell ekkora apparátus. Szenkó nem ellenkezett tovább. Minek? Ha határo­zat, akkor úgyis végrehajt­ják. Különben sem volt ere­je hozzá, hogy tiltakozzon, annyira gyorsan jött Rad­ványi bejelentése, hogy iga­zában csak akkor ocsúdott fel, mikor otthon kiszállt az autóból. Egész éjszaka nem aludt, de nem szólt semmit sem az asszonynak. — Lejárt volna az időm? De hát én még... — Ki tud­ja hányszor őrölte gondo­latait e szavak körül. Reggel a megszokott idő­ben talpon volt. — Nem kellek már! Ob- sit! ... Obsit! — járt állan­dóan a fejében, mikor öl­tözködött. Reggelizés közben sem Tóth Lajos: OBSIT szólt asszonyának, csak gyorsan bekapta, amit elé­be rakott, s már ment is kifelé. Mire kiért, már elkezdték a traktorok egy részének átadását. Akkor még nem sejtette, hogy hamarosan ez lesz a sorsa valamennyinek. Azt hitte, hogy az Arany­kalásznak átadott öt trakto­ron kívül nem kell majd a többiről is lemondaniuk. Egyből odakanyarodott motorbiciklijével. Az átvevő bizottság a K—18-ast gusztálgatta. Ez a legrégibb masinája a gépál­lomásnak. Először úgy volt, hogy odaszól a bizottság­nak, hogy hagyják, hiszen ezzel már nem sokra men­nek. Már szólásra is nyitotta a száját, amikor a szívébe be­lenyilallt valami. Nem lehet becsmérelni azt az öreg jószágot! Akkor kapták, mikor ő lett az igazgató. Már az első napon elromlott. Nem sok re­ményt fűztek munkájához. Aztán mégiscsak bevált. Igaz, hogy kikímélteti. Már tizedik éve jár a barázdák közt — Ezt adjam oda? Megállt az emberek mö­gött — Vigyék, ha kell nekik. Én már kiöregedtem, de ez még bírja valameddig. Szótlansága feltűnt a bizottságnak is. — Talán sajnálod ezeket a benzingőzös csikókat? — kérdezte tőle Barna Bálint az Aranykalász elnöke. — Vigyétek csak! — fe­lelte Szenkó. — Ti még vá­laszthattok. Mikor befejeződött a vá­logatás, megcsinálták a jegyzőkönyveket. Szenkó, amikor eltávozott a bizott­ság, kilopakodott a színbe. Odalépett az öreg masiná­hoz, és megtapogatta, meg­simogatta, mintha nem is vasszerkezet, hanem élőlény lenne. Akkor volt ilyen lián- *•< gulata, amikor negyvennégy • őszén elhajtották az ura- • dalomból a számára leg-; kedvesebb lovat, a Förgete- : get. 0 volt a lóápolója az j intézőnek. Még meg is! könnyezte azt az almásde- ! rest. Mikor utoljára megva- • karta, ledörzsölte, úgy meg- j cirógatta a ló sörényét, • mintha a legjobb komájától t búcsúzott volna el. Most is majdnem úgy | volt, hogy megöleli a hideg S vasjószágot, de észrevette, s hogy a tanulógyerekek na- i gyón felésandítgatnak. Gyorsan egy másik trak- j torhoz lépett. Azt kezdte • nézegetni, de csak imitálta S a figyelmet, hiszen szerbe • az öreg masinán járt — Isten veled, cimbora! j — mondta magában — Te ‘ még bírod, de majd rád is kimondja az ítéletet az élet. Befelé indult az irodába. Nagyon üresnek érezte a szívét, |>edig tele volt az, nem mondhatni, hogy bá­nattal, de csordulásig telt meg a lemondás szomorú­ságával. Mintha csak magá­tól búcsúzott volna el Szen­kó. — Vajon lesz-e, aki, majd • ha én megyek... • Ismét félbehagyta gondo- j latát • • Az irodában sokáig ült az • asztalra borulva, mintha • nagyon fáradt lenne. Később felkönyökölt s ki- • nézett az udvarra az abla- • kon át. • — Kiöregedtünk, cimbo- • rám! — motyogta. • • Nagyokat sóhajtozott s a • torkában egyre inkább sza- • porodtak a keserűség nyá- : lai. : Ha valaki látta volna, I bizonyosan azt hitte volna, • hogy könnyeit nyeli. Ez sem • lenne furcsa. — Ki értene meg engem? ; — fordult el az ablaktól s : visszaült a helyére, s a napi : postába mélyedt. Ki is értené meg igazán? í Csak az, aki tíz évig ve- • rekedett a gépek és a föld • küzdelmében, s ha nem is : váratlanul, de hirtelen ke- : zébe nyomják majd az éle- i te végéig tartó obsitot. ■ Ml • ’FilmiiSwéL A hónap filmjei A BŰNÖS VISSZATÉR Ennek a bűnügyi filmnek az anyagát egy újsághírben : közzétett valódi bűntény története adja. A drámai e*c- j meny 1940-ben kezdődik, 23 esztendővel ezelőtt... • A FÉLELEM BÉRE ^ á IíV/ f S? . . í ---­F elújításban ismét bemutatásra kerül a Félelem bére j című, világsikert aratott francia film, amelyet 1953- • ban, a cannesi fesztiválon nagydíjjal tüntettek ki. Fő- j szereplője: Yves Montand. : • BOCCACCIO 70 S ajándék, azt nem illett megkérdezni... Anyám meg a régi ház­ra emlékszik, amelyik ott áll most is Csabán, a Munkácsy utca és Tanács- köztársaság útja sarkán, s amelyiknek nagy kertjé­ben — a mai Brigád mozi helyén — én is annyit ját­szottam. Q édnagyanyámék épí­tették. Teréz ma­ma igen katonás, mérges asszony volt. Nagyapám bölcsős kisgyermekként ott szunnyadt az utcai szobában, a félig nyitott ablak alatt. De álmát gyakran megzavarta egy csintalan inasgyerek fü- tyürészése, zajongása. Dédnagyanyám mérgesen rontott ki a kapun: „Meg­állj Miska, megállj meg­mondalak a mesternek!” De a gyerek nevetve sza­ladt tovább a műhely fe­lé, ahol a durva Lánghi asztalosmester várta. A pajkos inasfiú karrierjéről csak sok-sok év múlva ér­kezett hír Csabára: Mun­kácsy Mihály világhírű festőművész Párizsban aratta sikereit. Anyám még látott ken­gyelfutót. Igaz, már az sem az igazi hivatását teljesítette: lélekszakad­va, futva vinni a hírt, a levelet egyik nagy úrtól a másikig. Ez a kengyelfu­tó már csak saját haszná­ra, pénzért futott. Tarka bohócruhája volt, boká­ján, karján, sapkáján ap­ró csengők csörögtek, ke­zében szalagos pálca, ami­vel önmagát serkentette a futásra. S ha célhoz ért, sapkájával körbejárt a bámészkodók között. A vak hárfást kicsiny, rongyos leányka vezette faluról falura. Az ősz ha­jú agg kiégett szemeit az égre emelve tépte a húro­kat hangszerén, miközben a leány csengő hangon énekelt. Mintegy illuszt­ráció a múlt század érzel­mes regényeihez... A medvetáncoltatók is hozzátartoztak a gyermekek téli örömei­hez. Bor Áron nagysza­lontai földbirtokos, aki nemcsak a nevében visel­te a „bort”, mesélte, hogy egyszer vidám hangulat­ban hazatérve szállására — látogatóban volt Csa­bán —, a küszöbön egy nagy barna tömegbe bot­lott. Belerúgott, mire az alvó medve felriadt és nekitámadt. A nagy or­dításra megmozdult a má­sik szőrgomolyag — a bundájában alvó medve­táncoltató — és leszerel­te dühödt medvéjét. Járt a régi házban Rozs- nyai Kálmán világfi és műgyűjtő, író és még ki tudja milyen foglalkozá­sokat űző férfi is. Magas, vékony arcú, csodálatosan érdekes, szép intellektuel, aki Füzesgyarmaton el­vette Dapsi Gizella óvó­nőt, a maga korában be­futott írónőt. Az asszony Vil álnéven írdogált, míg Rozsnyai Kálmán Di­ckens : Két város című re­gényéből vett kölcsön ál­nevet: Sidney Carton könyveit magam is olvas­gattam. Rozsnyai imádta a szép tárgyakat. Szobor vagy antik pohár, legye­ző, vagy Buddha képmása mindegy volt, csak az ő birtokába juthasson, So­alkotása. Főszereplői többek között Anita Ekberg, Sophia Loren és Romy Schneider. GERMINAL kát járt külföldön nagy : barátjával, Wilde Oszkár- : ral együtt került a sca- 5 dingi fegyházba ugyan- S azon, bűnnek nem nevez- j mű- • hető bűnért. Rodin terméből egy csodaszép • márványkéssel jött el, az ; Négy történet, a négy legkiválóbb olasz filmrendező egyik főúrtól metszett: kristálypohárral. Kis fe- • kete orvosi táskáját esté- : lyekre is magával vitte, 5 hátha kerül bele valami: szépség, amit imádni le- j hét... Pénzük szinte so- ! sem volt. Egy Csabán tar- : tott nagy, előkelő bálra j írónő felesége és annak • húga nagyvirágos karton- • ruhában jelentek meg, • ami abban az időben nagy : megbotránkozást keltett... j A mese szálai elvéko- ; nyodnak, aztán el- j fosztanak a semmibe. A : tésztástál még egyszer: körbejár, a bor is megtör- ! ten csillog a pohár alján... • Csend lesz, nagy karácso- j nyi csend, csak a nyulakj lába roppan a kérges hó 5 tetején és a kihűlő kály- j ha pattan meg az öreg • A híres regény, a Germinal bútorok. A aludni térnek. kísértetek Huszár Istvánná — ______ - _ ___ filmváltozata magyar— 5 f rancia koprodukcióban készült. A képen Krencsey { i Mariann és Jean Soréi.

Next

/
Oldalképek
Tartalom