Békés Megyei Népújság, 1964. január (19. évfolyam, 1-25. szám)
1964-01-19 / 15. szám
OLYMPIA Molnár Ferenc vígjátékának bemutatója Békéscsabán As Olymp!* bemutatójának ürügyén sem szándékozunk különösebbet hozzáadni ahhoz a most újólag éledő vitához, mely Molnár Ferenc helyét keresi a magyar irodalomban; hiszen a végső szentenciát kimondó érték-ítélet sem született még meg, s ezt kialakítani a vélemények szintézise lesz majd hivatott, ha ideje érkezik. Hogy CMymipte: Szemtírmay £vs mégis szóljunk néhány szót a Szerzőről, aki — mint Vécsei Irén írja a „Szülőfalum, Pest*» e. 1962 ben megjelent Molnár- kötet utószavában — „kivételes tehetségével, remekléseken át, furcsán és ismételhetetlenül belehanyatlott a világhírbe”, el kell mondanunk: Molnár Ferenc széles skálájú művész, novellái, humoreszkjei, karcolatai egy éles szemű, igen okos, maró tróniájú ember művei, aki könyörtelen szemmel látja a pesti polgárság hibáit, a régi Magyarország korhadását. Mint színpadi szerző tökéletes biztonsággal beszélte a színpadi világsikerek nyelvét, színpadi technikája elegáns bravúrok, sziporkázó ötletek sorozata, annyira, hogy mindezek mögött a mondanivaló tartalma már el is sikkad és másodrangúvá válik. Szabad legyen azonban még valakit idéznünk, aki ezt mondta róla: „Ennek a kiválóan és különösen budapesti Intellektusnak, a Molnár Feren- cének, valamikor, egykoron, nem is régen majdnem bámész !k<5k! — míg szabadnapjukon sem mentek el kirándulni. Unt példák ezek, ám nyomokban még mindig fellelhetők. Nagy szolgálatot tesz hát az olyan szépirodalmi alkotás, amely a táj, a séta, a természet éltető nedveit a múlt gyökérzetéből Is szívó magyar világ szépségeire figyelmezteti olvasóit. De a magyar világ — s a „magyar hangulat” — semmiképpen sem szabhat gátat az öt világrészre kíváncsi érdeklődésnek. Az üdítő gyalogsétát — hogy előbbi képünkkel éljünk — nem lehet és nem szabad szembeállítani a repülőgéppel és a modern közlekedés egyéb vívmányaival. Hiszen múlt és jelen, haza és nagyvilág, a nemes —és maradandó — érzelmek, a kor tudományával, technikájával, társadalmi fejlődésével lépést tartó, mélyen megértett ismeretek romantikája dialektikus egységet alkotnak. S ma nincs olyan magyar falu, ahol ne lenne villany, s ahová ne tört volna be — korszerű tartalommal — a Petőfi hirdette „szellem napvilága”.SOKRÉTŰ és nehéz a feladat, ami az új magyar szépirodalomra hárul: úgy mélyíteni el a hon és benne a táj szeretetét, hogy abból éppenúgy na legyen elavult giccs, mint a fejlődés rabja tettem, a e syöngeségem- ért ma ae pirulok”-. £s akt nem pirult ezért, az Ady Endre volt... Mondjuk, hogy nekünk sincs plrulnivalónk, ha a molnárferend bravúrokat, Itt- ott a „maró gúnyt”, a kivételes tehetség „remekléseit” keresve a pénteki bemutató után kellemes színházi élményről számolhat be a kritikus? Mondjuk, mert Így van. Máté Lajos rendezése gazdag hagyományokra építhetett, és láhatőan épített Is, legfontosabb elgondolása, hogy az előadást pergővé tegye, megfelelően — de aohasem harsányan! — hangsúlyozza a darab szatirikus vonalát — jól sikerült. Az együttes (bár az összmunka, az Osszjáték a premier napjáig még láthatóan nem teljesedett ki a kívánt mértékben) elismerésre méltó, helyenként bravúros színvonalon alkotta meg a vígjátékot. Petur Ilka Jászai- dljas, Plata-Ettingen nagyhercegnő szerepében hamisítatlan molnárferend légkört hoz a színpadra, nagyvonalú művészete az árnyalatok sokszínű gazdagságával hatott, Szentir- may Éváról pedig fenntartás nélkül kell mondanunk: kitűnő Olympia, színészi alkata tökéletesen azonosul szerepével. A második felvonás zárójelenetében magával ragadó, szjjboszlal Sándor Kovács "kapitánya könnyed, elegáns, frappáns alakítás. Körösztös István (Ettin- gen nagyherceg) érdekes, új hangokat üt meg; erénye a mértéktartás. Dánffy Sándor Krehl cscndőralczredes szerepében kitűnő megfigyeléseket rögzít és dob a siker serpenyőjébe, Cseresnyés Rózsa (Lina) talán harsányabb, Valkay Pál pedig az alkatától távol álló Albert megformálásával többet vívódik annál, hogy mindez észrevétlen maradhasson. A zárómondat a már megszokott: Suki Antal díszletterve és a kivitel ezúttal is szembetűnően jó, a kis színpad lehetőségeit konzekvensen hasznosítja. Sass Ervin új és új vívmányainál? ábrázolásából. Mit ér az olyan kozmopolita szellemű írás — olvastunk már ilyet —, amely úgy állítja szembe a növekvő városokat az apadó falvakkal, hogy eltagad (és lomtárba utal) mindent, ma is éltető magyar hagyományt? De hazaszeretet-e vajon — s nem inkább rövidlátó, a fejlődésnek (hasztalan) „megállj”-t parancsoló nacionalizmus — az, amely jó tradíciókkal egyetemben a rosszakat, régen elavultakat is megőrizné? És amely — mondjuk — a nagyvárosi neonfényben valami ördögit, megvetnivalót lát és láttat? NE ÁLLTA,SSUK magunkat: mind társadalmunkban, mind irodalmunkban élnek még a normális látásnak és a reális életérzésnek ellentmondó, azokat akadályozó kozmopolitiz- mus és nacionalizmus maradványai. Legújabbkori történelmünk túlságosan is bonyolult és drámai volt ahhoz, hogy keddről szerdára eltűnhetett volna az említett hamis nézetek „termőtalaja”. Persze, adminisztratív intézkedésekkel, rendeletekkel nem is lehet eltüntetni. Ehhez az írók, a kritikusok — és az olvasók — műveltségének és fele- lősségérze'ének további gazdagodására van szükség. > asztli) Krecsetov, a I # I naprendszer leg- \ § / távolabbi bolygóvY iára, a Plútóra tervezett első kozmikus expedíció jelöltje puha, mély karosszékben ült. Körülötte különféle eszközök, készülékek, a némakamra, a csend szobájának megszokott berendezése. Ezt a kamrát, kezdve az első kozmikus repüléstől, nem hagyta ki egyetlen kozmonauta sem. A csend- kamrában általában az érzelmi, pszichikai feszültséget vizsgálják, Idegrendszerük állóképességét olyan helyzetekben, amelyeket rendkívülieknek nevezhetünk, amelyekbe repülés közben kerülhetnek. Kát hetet töltött itt egyedül. Ma este, néhány órával az új, az lWH-es év előtt nyílik ki Ezt a gazdagodást pedig a vonzó, nagy művészettel megalkotott, szocialista-realista szellemű irodailmi alkotások inspirálják. Egymást tápláló kölcsönhatás ez, összetett folyamat, amelynek igen biztatóak a kilátásaid. Konsztantyin Fegvin, finom mívű regények alkotója, a szovjet írószövetség főtitkára állapította meg Alek- szej Tolsztojjal kapcsolatban, hogy ta>Ián senki nem írta le annyiszor az „orosz hon”, az „orosz nép”, az „orosz világ” kifejezéseket, mint a „Golgota” és a „Nagy Péter” szerzője. Ugyanakkor azonban — ahogy Fe- gyin írta — „Alekszej Tolsztoj jellegzetesen orosz emberei soha nem jelentenek zárt világot: ábrázolásukba belefér az egész horizont.” • Nemigen lehet tömörebben megfogalmazni, miről is van szó. A probléma ma is él, nálunk is aktuális. Az új magyar irodalom egyik igen fontos, már megkezdett, de távolról sem bevégzett és talán be sem végezhető — szolgálata, hogy ma,gyár emberek arcát, magyar tájak sajátos bűvöletét villantsa fel, ám az egyre táguló világ-horizont fényében. Antal Gábor előtte a csend szobájának ajta]<*•Krecsetov a televízió ernyőjére nézett, amely egyenletes kék fénnyel világított. Néhány perce van már csak hátra a legutolsó pszichológiai vizsgálatig. A tv-ernyőn majd megjelennek a ravasz, furfangos feladványok, a hangszóró helytelen megoldási módokat ajánl és a magnetofon közömbösen feljegyzi a kozmonauta gondolatait és az elektroencephalog- ráf lefikszálja agyműködésének ritmusát. Azután az orvosok analizálják a feljegyzéseket és eldöntik: felkészült-e a kozmonauta az űrrepüléshez? Vaszilij elgondolkozott a közelgő ünnepről. Hirtelen éles csengetés riasztotta fel álmodozásából. A fény kialudt. A televízió ernyője tűzpiros fényben égett. Vészjóslóan vibrált rajta egy ibolyaszínű felirat: ,,Az összeköttetés megszakadt". A mérőeszközök mutatói úgy táncoltak a skálák felett, mintha egy igen nagy erejű, váltakozó mágneses térbe kerültek volna, csak egy állt mozdulatlanul a határértéken, amely alatt élesen világított egy vörös felirat: „A radioaktív sugárzás a veszélyességi határon felül van". A kamra közepén valamilyen furcsa köd kezdett gomolyogni. A szivárvány minden színében váltakozott, sugárnyalábokat bocsátott ki hol erre, hol arra, majd egy fényes lobbanás után minden normálissá vált, csak a tv ernyőjén pislogott a „Kapcsolat megszakadt" felírás és a kamra közepén gomolygott a sűrű színes felhő, aztán az is szétoszlott és Vaszilij maga előtt látott egy embert. Színjátszó ragyogás fogta körül és ami a Icgelképesztőbb volt, semmire sem támaszkodva, a levegőben állt. Krecsetov tudta, hogy az anligravitációval végzett kutatások már túljutottak a tisztára elméleti stádiumon, de nem mert gondolni azok gyakorlati alkalmazásának lehetőségére. Csak nem alszom?" — gondolta, s a karjába csípett. Érezte a fájdalmat. Talán hallucinálok?" — ez a gondolat elkeserítette, mert, ha igen, akkor a Plútóra vezető út lezáródott előtte. A kísértet mosolygott. Az arca sötét meggy- színű volt. Kényelmes kezeslábasában úgy csillogott, mint a legtökéletesebben polírozott tükör, — Ismerkedjünk megJ — szólalt meg az idegen, kifogástalan orosz nyelven, de valami fémes, csikorgó zörejjel hangjában. ^ A Plútón lakó, maga/. Szuskov: Kísértet a Plútóról sabb rendű civilizáció képviselője vagyok. Tudomásunkra jutott, hogy önt a földlakók a bolygónkra tervezett expedíció vezetőjévé nevezik ki és engem küldtek, hogy ismerkedjem meg önnel. Én nem vagyok ember, hanem a Plútón lakó Nagy Közösség kibernetikai technikájának egyik legutóbbi eredménye. Vaszilijt elborította a verejték. Nemi Ilyen fantazmagória még álomban sem lehetséges1 Az utasítások szerint, ha hallu- cináétól lennének, meg kell nyomnia a „Kísérletet azonnal megszakítani" jelzésű gombot. Kinyújtotta kezét a pult felé. „Én sem leszek többet a kozmoszban" — gondolta Vasziti) és megnyomta a végzetes gombot. A lámpa, amely a jelzésnek az ügyeletes orvoshoz való továbbítását mutatja, nem gyulladt ki. A zöld villanás helyeit ismét megszólalt a csengő és az ernyőn meg élesebben világított a felírás: „A kapcsolat megszakadt". — Ne idegeskedjen, fiatalember — folytatta a jövevény. Én szakítottam meg az összeköttetést. Hallgasson engem figyelmesen. Egy pár szóban elmagyarázom kommunánk történetét és meggyőződik arról, hogy az én megjelenésemben semmi különös sincs. — A plutóiak ősei sok ezer évvel ezelőtt a Földön éltek. Civilizációnk nagyon magas szintet ért el. Még a Napon végbemenő folyamatokat is irányítani tudtuk. Egyszer azonban a Nap kikerült ellenőrzésünk alól, fényerőssége gyorsan és állandóan növekedett. Menekülni kellett. A Pluto körül a hőség elviselhető volt. Legjobb tudósaink a Földön maradtak. Megtalálták a napsugárzás ingadozásának okát. A kisugárzást a mai szinten rögzítették, ők azonban elpusztultak. Hiszen, azoknak a szervezeteknek, amelyek nagyon kis mennyiségű fény energiához szoktak, a mai fényenergia, kisugárzás éppen olyan borzalmas, mint a földlakóknak az atomreaktorok radioaktiv sugárzása. A Nagy Közösség lakóinak a Földre vezető útja tehát leheletlen. Mi azonban állandóan figyeljük a földi világ fejlődését. A mi biokibernetikus berendezéseink itt vannak a Földön. Annyira tökéletesek, hogy alig lehet megkülönböztetni az emberektől. Mi minden Földön lejátszódó fontosabb eseményről tudunk... Beszéd közben gesztikulált és szabadon mozgott a csendkamrában. Krecsetov ideg- rendszere a végletekig feszült. A beszélgetés logikussága ellenére sem hitt a történtek valódiságban. Meg szerette volna ragadni a különös jövevényt, megütni őt, azonban világos volt előtte, hogy keze csak a levegőt érheti, hiszen egy szellem van előtte. Az pedig továbbfolytatta: — Tudósaink megtalálták a tér és idő legyőzésének lehetőségét. Engem a biokvantumok önálló programú automatikusan elrendeződő önirányító áramának formájában sugároztak ide a csendkamrába. Szintézisem folyamata bizonyos elektromágneses sugárzással jár. Ez váltotta ki a zavarokat. De elég, kérem! Remélem, hogy ön, Vaszilij Krecsetov, a Plutó-expedició jövendő vezetője, hisz nekem. Az utolsó szavakat Vaszilij már úgy hallgatta, mintha nem is róla lenne szó. Az ismeretlen megszólalt. — Jól van. Helyrehozom az összeköttetést, mert valószínűleg az ön orvosait nyugtalanítja hallgatása. Nyugtassa meg őket, azután még beszélünk! A szellem felszállt a meny- nyezethez és vízszintes helyzetben megmerevedett. Vaszilij a tv-re nézett. Az ismét a megnyugtató kék fénnyel világított. Az eszközök mutatói normális szinten álltak, Krecsetov titokban félelemmel pillantott fel, de csak a mennyezet puha drapériáját látta. A látomás eltűnt. Az óra mutatta, hogy megjelenése óta mindösz- sze 3 perc telt el. Elérkezett a soron következő pszichológiai kísérlet ideje. A képernyőn megjelent az ügyeletes orvos mosolygó arca. — „Na, hogy érzi magát, V ász ja? Kezdhetjük a próbát?n — Krecsetov mélyet sóhajtott, körülnézett a csendkamrában es határozottan mondta: — Nem, Nyikolá) Petrovics, most nincs semmi értelme. AZ előbb hallucináclóim voltak, Az orvos meglepetten felvonta a vállát és mondta: Hát akkor számolj be, mit láttál, mit gondoltál és mit tettél? Bekapcsolom a m nctofont. Miután Vaszilij befejezte az elbeszélést az eltelt 3 percről, Nyikolij Petrovics elmosolyodott és ezt mondta a kozmonautának: — Most kiengedünk. Gratulálok a kísérlet sikeres befejezése alkalmából! Amikor a megzavarodott űrhajósnak sikerűit végül barátai öleléséből kiszabadulnia, az orvos megmutatta neki a napló legutolsó bejegyzését. 1993. dec. 31 én, 18 óra 57 perctől 19 óra 00 percig \égrehajtot- tuk a K—18-as pszichológiai kísérletet, melynél felhasználtuk a térhatású tele\íziót. V. A. Krecsetov helyesen értékelte a körülötte kialakult helyzetet. A Plutó-expedícié vezetőjévé kinevezhető. Aláírás: N. Ivanov orvos-pszichológus. Fordította: Bulsi Róbert 1 : ■ ■ : ■ ■ : « ■ ■ ■ ■ ■ ■ 5 rvinar >nnnri pooftpno A benzinkút hercegnője Hogyan lesz Lindából, ebből a fiatal, jókedvű szovjet kislányból a benzinkút „hercegnője”, ezt mondja el ez a színes, magyarul beszélő, szovjet filmvígjáték, melyet a zsadányi Hunyadi mozi mutat be, január 18-tól 20-tg,
